Hate being the best 2. rész (Luhan)

Az éjszakázásnak is megvan a hátul ütője, délig úgy aludtunk, mintha fejbe vertek volna minket. A telefonom szerencsére nem csörgött, így én is kellemesen tudtam aludni. 

Amint felkeltem, hirtelen nagyon éhes lettem. Azonnal felálltam, és ráugrottam a még alvó barátnőmre. 

- Támadnak az amerikaiak? Csak Justin Biebert neeeee - sikítozta Gi Bo. Nevetni kezdtem. 

- Nem, az angolok támadnak. Méghozzá egy irányból, a One Direction - suttogtam a fülébe, mire elkezdett kapálózni. 

Bár mind a ketten szerettük a popot, de szinte csak koreai zenét hallgattunk. Mind a ketten megvetettük a mondvacsinált sztároknak nevezett idétlen idiótákat. 

- Neeeeee - nyújtotta el az egyetlen kis szócskát a barátnőm. 

- Amúgy csak menjünk ebédelni. Éhen halok - mondtam mosolyogva. 

- Én is éhes vagyok. De előtte fel kellene öltözni - javasolta. 

- Nem rossz ötlet.

Leszálltam róla, megfogtam a ruhámat, és felvettem. Úgy döntöttünk, hogy összepakolunk, lemegyünk a hotel étterem részébe ebédelni, és utána kijelentkezünk, aztán pedig megyünk az SM-hez. Minél hamarabb, annál jobb. 

Az ebéd után tényleg kijelentkeztünk, és elindultunk az SM felé. Most nem mentünk lassan, sőt, szinte rohantunk. 

Az épület előtt kicsit kifújtuk magunkat, hogy nehogy lihegve menjünk be. Amint rendeződött a lélegzetvételünk, beléptünk. A recepcióhoz mentünk, ahol mosolyogva nézett fel ránk egy nő. 

- Jó napot. Miben segíthetek?

- A tegnapi meghallgatáson vettünk részt, és mától gyakornokok vagyunk. Azt írták az e-mailben, hogy még ma jöjjünk - szólalt meg Gi Bo. 

- Értem. Várjanak egy pillanatot - felelte. Kicsit arrébb álltunk, ő pedig telefonálni kezdett el. 

Amint letette, ránk nézett. 

- Máris jön egy kollégám, és segít önöknek. A neveiket szabadna?

- Kim Gi Bo és Shin Namiko - mondtam. Bólintott, aztán a papírok között keresgélni kezdett. Elővett két lapot, majd kikészítette az asztalra. 

Egy férfi tűnt fel, és szélesen elmosolyodott, amint meglátott. 

- Jó napot, hölgyeim. Ma én leszek az idegen vezetőjük - mondta. Hihetetlenül jófejnek tűnt nekem. 

- Jó napot - köszöntünk, és meghajoltunk. 

- Kérem, kövessenek - mondta, és már indult is. Előtte azonban felkapta az asztalról azt a két lapot, amit lerakott a nő. 

Egy teljesen más folyosón indultunk el, mint tegnap. Újabb liftekhez érkeztünk, de most már nem csak a harmadikra mentünk, hanem egészen a huszonkettedik emeletre. 

- Ez az SM Entertainment fő épülete, itt mindent meg lehet találni a stúdiótól kezdve a tánctermeken át, a lakórészig. Először oda fogunk most menni, lepakolhatnak, aztán megmutatom az egész épületet. Egyébként, több külső épülete is van a vállalatnak, ezek majd később lesznek fontosak önöknek. Míg gyakornokok, leginkább itt fognak maradni helyben. Nem tűrjük a késést, tehát ha esetleg nehezen ébrednek fel, adhatok önöknek vekkert. Arra garantáltan felkelnek. Az igazgatóval holnap lesz megbeszélésük, és akkor kapnak eligazítást, az első munkájukat illetve - mondta végig. Mindent elraktároztam, sőt, belevéstem a koponyámba. Kiszálltunk a liftből, és hirtelen olyan érzésem lett, mintha egy hotelba érkeztünk volna. 

Egy vörös szőnyeg volt leterítve, a falak pedig krém színűek voltak. Az ajtókon végig névtáblák, illetve számok sorakoztak. 

Amikor elmentünk a SHINee felirat mellett, tudatosult csak bennem, hogy tényleg sikerült. A következő ajtóra az EXO K volt felírva, aztán pedig az EXO M. Sétáltam volna tovább, de akkor állt meg az idegenvezetőnk. 

Lehetséges lenne ez? Hogy a nagy kedvenceimmel fogok egy folyosón lakni?

- Itt vannak a kulcsaik. A gyakornoki részen négy szoba található, míg a már debütáltak részén csak három. Ismerjék meg mihamarabb a lakótársaikat, és az összes munkatársukat. Fontosnak tartjuk, hogy a közösség teljesen összhangban legyen. 

Miközben magyarázott, kinyitotta az ajtónkat, mi pedig beléptünk. 

- Kim Gi Bo, ön a száztizenkettes szobában lesz, Shin Namiko pedig a száztizenhármasban - mondta, felolvasva a nevünket a lapról. Mind a ketten megkaptuk a saját kulcsainkat, aztán benyitottuk. A szobatársam nem volt itthon. 

A szoba egyik fele nagyon otthonos volt. Mindenhol képek, kifüggesztett poszterek. Az ágyneműje is mintás volt. 

Az én részem viszont kissé silány volt. Majd ha lesz időm kipakolni, én is feldíszítem egy kicsit. Leraktam a csomagomat az ágyra, aztán visszamentem az előtérbe. 

Gi Bo már ott várt rám, így indulhattunk. 

A férfi tovább magyarázott mindenféléről. Bejártuk az egész épületet, és három óra múlva hagyott minket magunkra azzal, hogy ha bármi kérdésünk lenne, keressük meg nyugodtan, és másnap hét órakor az igazgató irodájában kell lennünk. 

Ott álltunk, ahonnan elindultunk - a recepció előtt. Épp azt a két lapot töltöttük ki, amiket még a nő adott, amikről kiderültek, hogy csak regisztrációs lapok. Amint végeztünk, leadtuk, és felmentünk a szobánkba. 

- El tudod ezt hinni? - kérdezte Gi Bo suttogva. 

Nem válaszoltam, csak megráztam a fejemet, közben pedig úgy vigyorogtam, mint egy idióta. 

Kinyitottuk az ajtót, aztán szétváltunk. 

Leültem az ágyamra, és magam elé meredtem. Végre itt vagyok, sikerült összehoznom. 

Miután felébredtem a nagy bambulásból, elkezdtem kipakolni. A ruháimat beraktam a szekrénybe, és a képeket, amiken Gi Bo-val vagyunk, az éjjeli szekrényre helyeztem, vagy felragasztottam a falra. Már most sokkal jobban néz ki. 

Amikor mindennel végeztem, nagyot sóhajtottam, és magam elé meredtem. Már dolgozni akartam, belekezdeni abba, mit igazán szeretek. 

A sors fintora, hogy később visszasírtam ezt a délutánt. 

Amikor már nagyon nem tudtam magammal mit kezdeni, átmentem Gi Bo-hoz. Az ő része még mindig nem volt kész, a kedvenc posztereit ragasztotta ki a falra, és néhány képet, amiket én festettem neki. 

- Ne már, ezeket miért hoztad el? - mutattam rájuk. 

- Mert nekem fontosak. 

- Több, mint tíz éve festettem őket. Már rég a kukában kellene lenniük, sőt, a szeméttelepen. Nem is, mert már be kellett volna zúzni mindet. 

- De soha nem fogom elfelejteni, amikor odajöttél hozzám, és azt mondtad: Gi Bo, én festő leszek. Erre a pályára születtem, és mindent megteszek, hogy valóra is váljon - emlékezett vissza, és a hasát fogta utána a nevetéstől. Durcis arcot vágtam. 

- De mit csináljunk? - kérdeztem. Még itt állt előttünk az egész délután. 

- Menjünk vásárolni - vonta meg a vállát. 

- Jó - bólintottam. Bár tegnap már voltunk, sosem tudtuk megunni a boltok nézegetését. 

Az idő szerencsére megint elrepült, és már besötétedett, amikor visszaértünk az SM-hez. Most elsőre megtaláltuk a helyes utat, és gond nélkül találtunk vissza a szobánkba. Azaz...

A liftbe amint beszálltunk, a SHINee-val találtuk szembe magunkat. 

- Sziasztok - köszöntem, és meghajoltam. 

- Sziasztok - köszönt Gi Bo is. 

Ők is visszaköszöntek. 

- Újak vagytok? - kérdezte Taemin. 

- Igen, emlékszem rátok a tegnapi válogatóról - mosolygott ránk Jonghyun. 

- Tényleg? - kérdezett vissza azonnal a barátnőm. 

Elég különös érzés, hogy egy híresség megjegyzett minket. De ha sikerül, akkor mi is olyan híresek leszünk, mint ők. 

- Igen. Mesés hangod van, még sosem hallottam hozzá foghatót - nézett a szemeibe Jonghyun. 

- Köszönöm - felelte Gi Bo, és kicsit el is pirult. 

Kiszálltunk a megfelelő emeleten, és elindultunk. 

- Nem lenne kedvetek átjönni most hozzánk? Kis beavató parti - vetette fel Key. 

- De még mennyire! - A válasz nem tőlünk származott. Egy lány jött velünk szembe. 

Meseszép volt, hosszú fekete haja a vállára omlott. Határozott lány hatását keltette. 

- Ohh, helló DongMin - köszönt elrévedő mosollyal Minho. 

- Várjatok meg, mindjárt megyünk mi is - mondta a lány. 

- És kik azok a mi? - kérdezte Taemin. 

- Én és Fei. - Úgy mondta a lány, mintha teljesen egyértelmű lenne. - Jut eszembe, egyikőtök véletlenül nem Kim Gi Bo? - nézett ránk. 

- De, én lennék - válaszolta a barátnőm. 

- Szuper, én vagyok a szobatársad - mondta mosolyogva, aztán el is húzott mellettünk. 

- Ez a mi szobánk, majd gyertek - mutatott az ajtójukra Jonghyun, aztán bementek. Mi egy kicsit tovább mentünk, és a saját szobánkba mentünk be. 

- Ez jól kezdődik - mondtam, Gi Bo pedig csak bólintott. Az újonnan szerzett cuccokat csak levágtam az ágyamra, aztán kimentem az előszobába. Elővettem egy poharat, és öntöttem magamnak vizet. 

- Én is kérek - szólalt meg mögöttem egy lány. 

- Rendben - bólintottam, és öntöttem neki is. Amikor odaadtam, vettem csak észre, hogy ezzel a lánnyal találkoztunk tegnap. Ő segített nekünk kijutni. 

- Ó, már találkoztunk. Shin Namiko vagyok - nyújtottam neki a kezemet. 

- Én pedig Hwang Yuri - mutatkozott be ő is. 

- Örülök, hogy megismerhettelek. 

- Részemről az öröm - mondta mosolyogva. 

- Nincs kedved velünk jönni? A SHINee-hoz megyünk át - vetettem fel. 

- Hát, nem is tudom...

- Naa, gyere, jó buli lesz - biztattam, pedig még nem is tudtam, hogy mi lesz. 

- Rendben - adta be a derekát. Visszament a szobájába, gondolom, elkészült ő is. 

Gi Bo végzett utoljára, aztán hármasban mentünk át. Közben Gi Bo és Yuri is megismerkedtek. 

Én kopogtam be, és legnagyobb meglepetésemre Luhan nyitott ajtót. 

Nem szólaltam meg, csak kérdőn néztem rá, ahogy ő is rám. Úgy éreztem, hogy egy végtelenségig tartott az a pillanat. 

Bocsánatot akartam kérni, mert biztos rossz szobába kopogtattam be, de nem tudtam megszólalni. A szemei teljesen magával ragadtak. 

A pillanatnak azonban Key vetett véget. 

- Ó, ti vagytok? Gyertek be - mondta vigyorogva. Luhan félre állt, mi pedig bementünk. 

A szobájuk kicsit másképp volt elrendezve, mint a miénk. Sokkal nagyobb volt a nappali rész, mint nálunk. Két hatalmas kanapé volt középen, közöttük pedig egy kis asztalka. Az egyik kanapén foglalt helyet Minho és Jonghyun, akik épp valami fontos dologról beszélhettek. 

- Luhan, őket bizonyára még nem ismered - mutatott ránk Key. Mondani akarta tovább, de az említett félbeszakította. 

- De igen, láttam őket tegnap. És Yuri, igaz? - nézett a harmadik lányra, aki csak bólintott egyet. 

A hangja... csodálatos volt. Úgy éreztem, mintha egy másik galaxisban járnék. 

- De nem is mondtátok, hogy lesz egy buli - nézett szúrósan Keyre. 

- Mert spontán ötlet volt - vonta meg a vállát. 

- Szólok a fiúknak - mondta hirtelen Luhan, és a következő pillanatban már ott sem volt. Keyjel kezdtünk el beszélgetni, amikor ismét kopogtak. 

Key elment ajtót nyitni, mi pedig leültünk az egyik kanapéra. 

Megérkezett DongMin, és Fei, aztán szinte azonnal betoppant az egész EXO. Eddig hatalmasnak gondoltam ezt a szobát, de egyre kezdett szűkösebbnek tűnni. Ami a hangulatra nem volt igaz, mert nagyon jól éreztem magam. 

- Van valami sütitek? - kérdezte Kai, miközben Taeminre nézett. 

- Most épp nincs - felelte a kis maknae. 

- Most éppen? - kérdezett vissza nevetve Gi Bo. 

- A rajongók mindig küldenek - vonta meg a vállát Minho. 

- Némelyik nagyon finom - mondta csillogó szemekkel Onew. 

- De nem mind - vágott furcsa fintort Luhan. Elmosolyodtam rajta. 

- A szeretet a lényeg - vágta fejbe Sehun. 

- Tudom, tudom, de sokra megyek a szeretettel, ha éhen halok. 

- A kis haszonleső - szólalt meg DongMin, mire mindenki nevetni kezdett. 

- Azért őrült rajongóink vannak - sóhajtott Chanyeol nagyot. 

- Ezt mire fel mondod? - kérdezte Yuri. 

Ahogy megszólalt, egy pillanatra mindenki elhallgatott. Már több, mint egy órája beszélgettünk, de még egyszer sem szólalt meg, sőt, nevetni sem hallottam, pedig voltak olyan poénok, hogy néha már megfájdult a hasam. 

Egyébként a helyzetet hamar meg lehetett szokni. Akiket eddig csak a TV-ben láttam, most ott ültek velem egy szobában, és nagyon jó fejek voltak. Mindannyian. 

Azt hiszem, jó barátok leszünk. Mivel már én is a csapat tagja lettem. Mesés. 

- Például elég furcsa szokásaik vannak. Volt, hogy kidobtam egy szalvétát, és láttam, hogy három lány szinte ölre ment érte - szólalt meg először Jonghyun. 

- Vagy, kitalálnak furcsa párosításokat. Imádnak összehozni engem Luhannal - mondta Sehun. 

- Nem is tudom miért - mutattak rájuk, és megint nevetni kezdtünk, mivel Sehun ismét Luhan ölében ült. 

- Tényleg van egy kis valóságalapja - fűzte hozzá Kris. 

- Kimegyek inni - szólalt meg Luhan. 

- Jó, tudod, hol találod a poharakat - felelte Key. 

- Nem neked szólt - mondta, és nevetni kezdett. 

- Ja! - kapott észbe Sehun, és felállt. Luhan elindult, aztán én is felálltam, és követtem. 

- Nekem is adj egy poharat, kérlek - mondtam neki a konyhában. 

- Mit kérsz? - nézett a szemeimbe. 

Ismét úgy éreztem, hogy valami megmozdult bennem. A szívem hevesebben kezdett verni, nem értettem, miért. Ugyanolyan ember, mint én. 

Azonnal elszégyelltem magam. 

- Vizet - feleltem végül. 

- Értettem - mondta, és tisztelgett, amin nevetni kezdtem. 

Azonban elővett egy üveg bort, és abból öntött ki nekem. 

- Öhm, Luhan... ez nem víz - mondtam, mikor nyújtotta felém a poharat. 

- Pedig azt reméltem, hogy vízzé válik. De hát a bor nem válik vízzé - felelte, mire ismét nevetni kezdtem. 

Elvettem tőle végül, arra gondolva, hogy egy kis bor nem árthat. 

Belekortyoltam, közben pedig magamon éreztem Luhan pillantását. Pont meg akartam kérdezni, hogy van-e valami rajtam, amikor kijött Minho is. 

- Én is kérek - mondta vigyorogva. Luhan neki is öntött, aztán magának is. 

Hármasban iszogattunk, és nagyokat nevettünk. Komolyan, mint a tinik...

Én végül is nagyon jól éreztem magam. A bor kellő löketet adott, de nem voltam részeg szerencsére. 

Minho után egyesével jelentek meg az emberek, és hamar szinte mindenki a konyhába csődült. Két ember hiányzott... Gi Bo és Jonghyun. Meg akartam őket nézni, de amint elindultam, Chanyeol állított meg. 

- Táncolj nekünk. Luhan órákig áradozott arról, hogy milyen hajlékony vagy - nézett mélyen a szemembe. 

- Nem is! - szólt közbe az említett. 

- De, igen - szipogta Sehun, mire nevetni kezdtem. 

- Na de, hadd lássuk - mondta Chanyeol. 

- Tudom, mi jár a fejedben. De nem! - mondta Kris. 

Értetlenül néztem kettejükre. 

- Krisnek adok igazat! - kiáltotta Kai. 

- Akkor én is! - csatlakozott hozzá Taemin. 

- Hülye, most ellenünk vagy - vágta fejbe Chanyeol Kai-t. Úgy látom, szeretik ezt a mozdulatot. 

- Ja - mondta elképesztő aranyos fintorral Kai. Ismét nevetnem kellett. 

- De ne térjünk el az ügytől. Táncolj. Most - nézett komolyan a szemembe Chanyeol. 

- Nem is tudooom - nyújtottam el a végét. 

- Miről van szó? - jött oda Onew. 

- Azt szeretnénk, ha Namiko táncolna - adott választ Kris. Már ő is?

- Csak Nami - szóltam közbe, mire mind bólogatni kezdtek. Visszafojtottam a nevetést nagy nehezen, amit csak azzal értem el, hogy az ajkamba haraptam. 

- Kinevetsz? - kérdezte halálosan komoly arccal Luhan. 

- Nem is nevettem! - vágtam rá, de túl gyorsan. 

Sehunra nézett, és szerintem éppen egy telepatikus kommunikáció zajlott le kettejük között, mert a következő pillanatban mind a ketten felém léptek. Sehun lefogta a karjaimat, Luhan pedig elkezdett csikizni. 

- Ne, kérlek - sikítottam nevetve. - Jó, rendben, táncolok - adtam meg magam végül. 

Azonnal elengedtek, amin nevetni kezdtem ismét. Hihetetlen, milyen jó hangulatom lett. 

De hogy ne kapjak ismét, tényleg táncolni kezdtem. Vagyis mivel csak a hajlékonyságomról akartak meggyőződni, olyan elemeket csináltam. Felkaptam a bal lábamat, és a nyakamba tettem. Közben balra kezdtem el hajolni, és amikor már a kezem a földet érte, kiemeltem a lábamat a nyakam mögül, kicsit fent tartottam, aztán hátul leraktam. Újra egyenes pozícióba helyezkedtem, aztán a jobb lábamat emeltem fel. A bal oldalamhoz raktam, így úgy nézhettem ki, mint a ki a fél lábával öleli magát. Aztán hátra hajoltam, és lementem teljesen hídba. Utána ismét kiegyenesítettem a lábamat, és végül lecsúsztam spárgába. Ha már ott voltam, a bal lábamat ismét felraktam a nyakamba. 

Pár másodpercig ott hagytam, aztán egyszerűen felálltam. Amikor a reakciójukat akartam megnézni, kitört belőlem a nevetés. Mindannyian úgy bámultak rám, mint borjú az új kapura. Tényleg, még a szájuk is nyitva maradt. 

- Stipi - szólalt meg először Chanyeol. 

- Nem. Arról szó sem lehet - vágta rá Kris. 

- Elárulnátok, miről van szó? - kérdeztem végül. Már nagyon fúrta az oldalamat. 

- Az EXO új klippet fog forgatni, amihez táncosokat keresnek. Természetesen az első helyeken a gyakornokok állnak. 

- De én holnap már meg is kapom az első feladatom - mondtam összeráncolt homlokkal. 

- És szerinted egyszerre csak egyet fogsz csinálni? Amikor gyakornok voltam, volt olyan, hogy egyszerre kellett három koreográfiát megtanulnom, és még a stúdióba is kellett járni felvételekre - szólt közbe Minho. 

- Azta. - Csak ennyit bírtam mondani. És majd én is bele fogok kerülni ebbe az őrületbe. És őszintén meg kell mondjam, nagyon tetszett nekem. 

De az még jobban, hogy az EXO a klippjébe akar. Pedig még csak ma kerültem ide. Így visszagondolva, elég őrült volt az utóbbi két napom. 

- Amúgy meg nálunk fog táncolni - szólt közbe Luhan a még mindig veszekedő Chanyeol és Kris vitájába. 

- Mert? Honnan tudnád? - kérdezett vissza azonnal Chanyeol. 

- Már tegnap mondtam SooMannek, hogy én akarom - felelte vigyorogva. 

- Csaló vagy - nézett rá összeszűkült szemekkel Channie. 

- Az én Luhanom? - kérdezte Sehun, és átölelte az említettet. - Soha - rázta meg a fejét aranyosan. 

- Még mielőtt bármi olyan történne, amit senki nem szeretne, menjünk aludni. Holnap is korán kell kelni - vágott közbe Kris, mielőtt még Chanyeol válaszolhatott volna. 

Szinte erővel kellett Sehunt lefeszítenie Luhanról, aztán elindultak. 

- Én is megyek. És köszönök mindent - mondtam búcsúzásképp, és elindultam. Velünk együtt sokan indultak még el. 

A folyosón hatalmas zaj keletkezett, amint kiértünk. 

- Jó éjt mindenkinek! - mondta kicsivel hangosabban a kelleténél Chen. 

- Jó éjt - mondtam, és benyitottam a szobánkba. Miközben rápillantottam az előszobában található órára, nagyon meglepődtem, mivel már hajnali fél kettő volt. Nagyon sokáig maradtunk ott. És hétkor nekem már rég fent kell lennem...

Szinte bevágódtam az ágyba, és még mielőtt elnyomott volna az álom, beállítottam az ébresztőmet. Utána már tényleg az álmok világába merültem, és egyetlen pár barna szemmel álmodtam. 

Read More

Hate being the best 1. rész (Luhan)

*Nami POV*

- Siess, lekéssük a vonatot! - kiáltottam hátra, amit azonnal meg is bántam, mert az összes hajam a szememben landolt.
Hangos sóhajtás közepette beletúrtam, és szinte futás közben dobtam hátra.
- Látod, miattad fogunk késni! - szólított meg a barátnőm, aki már jóval előrébb járt.
- Csak szerencséd volt - néztem rá, mire játékosan kinyújtotta a nyelvét, és felszállt a vonatra. Még én is pont felfértem.
Kifújtuk magunkat, aztán egymás szemébe néztünk. Pontosan ugyanarra gondoltunk:
Végre elindultunk a hírességhez vezető úton.
Amit egy kalauz szakított félbe.
- Hölgyeim, a jegyeiket kérném, aztán elkísérem önöket a helyükre - mondta.
Nagyot bólintottam, aztán elővettem a táskámból a két jegyet. A kalauz elfogadta, aztán a szavához hűen elkísért  helyünkre. Miután elhelyezkedtünk, ment is tovább.
Izgatottan néztem ki az ablakon. Már nem kell sok, és Seoul-ban leszünk, az álomvárosunkban. Pontosan holnap lesz a meghallgatásunk, méghozzá az SM-nél.
Annyira feldobott, hogy alig tudtam a helyemen ülni. Míg nem döntik el, hogy felvesznek-e minket, vagy sem, egy hotelban fogunk megszállni.
A vonaton sokáig beszélgettünk. Gi Bo, a barátnőm az éneklésben volt jobb, én pedig a táncban. Nagyon reméltük, hogy egy csapatba fogunk kerülni, már ha felvesznek minket.
De én próbáltam optimista lenni. Ezen múlik most minden.
Amikor megérkezett a vonat, összeszedtük a cuccunkat, és leszálltunk. Pont sikerült fognunk egy taxit, ami elvitt minket a hotelunkba.
Most olyan másnak láttam Seoul-t. Nagyon sokszor jártunk fel, de nem itt éltünk. Most viszont itt villogott hatalmas, világító táblán előttem a felirat, hogy "Lehet, hogy itt fogsz lakni". Mivel olyan típus vagyok, aki szerint a pohár félig tele van, ezért nagyon boldog lettem.
A taxis kitett minket, mi pedig bejelentkeztünk, aztán felmentünk a hotelszobába.
- Gi Bo, te fáradt vagy? - néztem rá kétségbeesetten.
- Nem - csóválta meg a fejét.
- De valahogy muszáj aludnunk - suttogtam. Ha holnap a meghallgatáson fáradt leszek, örökké mérges leszek magamra.
- Várj, van egy ötletem - pattant fel hirtelen. Érdeklődve néztem, mit ügyködik.
Elővette a telefonját, és keresgélni kezdett valamit benne. Aztán lágy zene hangzott fel.
- Ez nem jó, lehet, hogy te elalszol a klasszikus ze... - Be sem tudtam fejezni, máris oldalra dőlt, és lehunyta a szemeit. Hiába, a barátnőm menthetetlenül modern, mindent utál, ami akár csak 40 évvel ezelőtt történt.
Megcsóváltam a fejemet, aztán elmentem lezuhanyozni. Reménykedtem, hogy a meleg víztől ellazul a testem, és sikerül elálmosodnom.
De természetesen nem sikerült. Miután végeztem, visszamentem a szobánkba, sokáig forgolódtam, és sikerült is elaludnom nagy nehezen.
Másnap hat órakor csörgött az órám. Felkeltem, és azonnal fel is öltöztem. Ma a legjobb formámban kell lennem, ezért nem hagyhatom ki a reggeli futást.
Gi Bo még mélyen aludt, arra sem kelt fel, hogy levertem a lámpát. Elmosolyodtam, és elindultam.
A hotelban ügyködők elég furcsa szemmel néztek rám, de abban a pillanatban nem különösebben érdekelt. Fél óráig voltam távol, és magamba szívtam a levegőt. Nem olyan volt, mint otthon Busan-ban, de engem nagyon hívogatott ez is. Egy új életet kínált fel nekem, tele új reményekkel.
Miután visszamentem, ismét lezuhanyoztam. Nyolcig elütöttem valamivel az időt, aztán felkeltettem a barátnőmet, mert éhes voltam.
- Jó, máris felkelek - morogta. Ismerem ezt...
- De lemaradunk a finom, friss bagettekről - húztam el a számat. Mind a ketten imádtuk a bagetteket, de itt meg is állt a francia-szeretetünk.
- Mondom, hogy felkelek - pattant ki az ágyból. Elmosolyodtam, és átültem az én ágyamra. Tíz perc alatt készült el Gi Bo, aztán indulhattunk le.
- Milyen kellemesen aludtam - nyújtózott egy nagyot.
- Nem csodálom - feleltem kuncogva.
- Mindenkinek vannak hóbortjai - vonta meg a vállát. - De ahogy látom, te is. Nagyon jó formádban vagy most.
- De csak azért, mert reggel elmentem futni.
- És megint korán keltél? - nézett rám riadtan. Ez volt a rémálma, a koránkelés.
- Ha felvesznek, neked is korán kell kelned. Lehet, hogy hatkor kezdődik az első óra.
- Majd.. megszokom - mondta nyúzottan.
Amint megláttuk a bagetteket, azonban mind a kettőnknek felcsillant a szeme. Sokáig maradtunk ott, és kezdtünk el eszegetni.
- De figyelj... mi van, ha sikerül, és debütálunk. Akkor nekünk is lesz koncertünk! - mondta tele szájjal. Elkezdtem nevetni, aztán lenyeltem a falatot, ami az én számban volt.
- Először is: erről le kell szoknod. Másodszor pedig, ne haladjunk ennyire előre. Kettőre kell a meghallgatásra mennünk, és este nyolckor már tudni fogjuk, hogy felvettek-e. Majd akkor fog kiderülni, hogy az A vagy a B terv lép akcióba - feleltem.
Gi Bo hatalmasat bólintott. Miután befejeztük, visszamentünk a szobába.
A délelőtt próbákkal telt el. Ő tanított engem énekelni, én pedig táncolni őt. Délben lementünk enni, aztán egy óra felé úgy döntöttünk, hogy elindulunk. Gyalog mentünk, mivel nem volt olyan messze.
Egy szót sem tudtam szólni. A szívem a torkomban dobogott, és az ajkamat harapdáltam. Úgy éreztem, hogy most valami végzetesen meg fog változni.
Fél órával előtte értünk oda. Bár a táv nagyjából negyed óra lett volna, de olyan tempóban sétáltunk, mintha a lassított felvételt is lelassították volna.
Nem féltem, csak izgultam. Mindennél jobban akartam, hogy ez most sikerüljön, és képes voltam ezért bármire.
- Még egy utolsó? - kérdezte Gi Bo, miközben rám nézett. Elmosolyodtam, és félre álltam. Elővettem a táskámból a cigit, és rágyújtottam.
- Tudtam, hogy elhoztad - csóválta meg a fejét.
- Ez is hozzám tartozik - vontam meg a vállam.
- De befolyásolja a karriered!
- Látod rajtam, hogy nehezebben mennek a mozdulatok? A hangom alapból nem olyan magas, mint a tiéd, szóval fel sem tűnik senkinek. Nekem pedig jól esik.
- De ha felvesznek...
- Akkor leteszem - fejeztem be helyette. Gi Bo nagyon nem szerette, hogy cigizek, ezért megbeszéltük ezt.
Miután végeztem azzal a szállal, elnyomtam az egyik kukánál, és bementünk.
- Jó napot kívánok - nézett ránk mosolyogva a recepciós hölgy.
- Jó napot - hajoltam meg, amit Gi Bo is követett.
- A meghallgatásra jöttek? - kérdezte érdeklődve.
- Igen. Shin Namiko vagyok.
- Én pedig Kim Gi Bo.
A nő beütötte a nevünket a számító gépébe, és olvasni kezdett.
- Itt az áll, hogy két órára kellett volna jönniük.
- Igen, kicsit hamarabb jöttünk, sajnáljuk - mondta Gi Bo.
- Semmi baj. Azonnal elkíséri önöket a kollégám a meghallgató terembe, ott várakozhatnak a többi jelölttel együtt - mondta.
- Köszönjük - hajoltunk meg ismét.
Épp arra járt Chanyeol, aki próbált kisurranni.
- Chanyeol! - kiáltott neki a nő.
- Igen? - fordult felé, és kérdezte mézes-mázos hangon. Még nekem is rögtön lejött, hogy valamiben sántikál.
- Kísérd el őket a hármas meghallgató terembe - adta ki az utasítást.
- Oké - bólintott a fiú. - Indulhatunk? - nézett ránk, és egy szemkápráztató mosollyal ajándékozott meg.
Aprót bólintottam, és ő elindult. Csendben követtük. Egy folyosóra mentünk be, ahol megálltunk a liftek előtt.
- Honnan jöttetek? - kérdezte Chanyeol kedvesen.
- Busanból - felelte a barátnőm.
- Jó hely - kacsintott ránk. Elfordult, mert megérkezett a lift, és belépett. Közben mi összenéztünk, és megállapítottuk, hogy már most hatalmas szerencsénk van.
A harmadik emeletre mentünk fel, aztán kiszálltunk. Balra fordultunk, aztán jobbra, és ott a harmadik teremnél álltunk meg.
- Menjetek be, és nyújtsátok a legjobbat. Remélem, találkozni fogunk még - nézett mind a kettőnk szemébe őszintén.
- Köszönjük a segítséget - mondtam én, és hajoltam meg.
- Igen - kapott észbe Gi Bo is, és meghajolt.
Chanyeol otthagyott minket, mi pedig bementünk a terembe. Nagyon sok szék volt, elől pedig egy hatalmas színpad. A második sorban öt tag ült, akiket hátulról nem ismertem fel. Az utolsó sorban ültünk le, és néztük, az akkor szereplő lányt.
Egész jó hangja volt, de átlagos. Ami sajnos nem a legjobb az ilyen helyzetekben. Amint végzett, páran megtapsolták, aztán lement a színpadról.
A következő jelölt egy fiú volt, fekete volt a haja, szőke melírral benne. Ő inkább a rap részekre koncentrált, mintsem az éneklésre. Mindent összevetve, nekem nagyon tetszett a produkciója.Őt is megtapsolták, és lement.
És ez így ment egymás után sokszor. Váltották egymást az emberek, és mindenki csak énekelt.
Két órakor már sokan voltak a teremben, gondolom, mi voltunk a következő adag jelölt.
Vajon hányan lehetnek összesen? Mennyi az esélye, hogy pont mi kerülünk be?
Nem, most nem szabad ilyenekre gondolnom.
- Köszöntök minden kedves jelen lévőt! Kim Jongmin vagyok, és tudom, hogy ebben a teremben nagyon sok tehetséges ember van éppen. Kérem, mutassák meg nekem, mit tudnak. Egy óra lesz a meghallgatásuk összesen. Az első fél órában csoportokra bontódnak, és táncokat tanulnak be, amit meg fognak mutatni. Az idő második felében viszont mindenki elénekli a kiválasztott dalát - mondta. - És most felolvasom a csoportokat.
Ez hamar történt meg, bár nem is lehetett ezzel sokat időzni. Gi Bo a kettes csoportba került, én pedig a négyesbe.
- Fighting - mutattam fel a barátnőmnek, aztán szétváltunk.
Egy kisebb terembe vezetett minket a tanárunk. Nem sokáig fecsérelte az időt, bemutatkozott, aztán elindította a zenét, egyszer eltáncolta, hogy mit kell megtanulnunk, aztán neki is kezdtünk.
Negyed óránk volt arra, hogy egy fél perces táncot betanuljunk. Nem láttam ebben semmi nehézséget. A mozdulatok könnyen megragadtak a fejemben, és elkezdtem a végére már őket kidolgozni.
Az idő nagyon hamar letelt. Az egyes csoport kezdett, addig mi leültünk a székekre. Ők is azt tanulták be, amit mi. Látszott, hogy kikből lehetnének táncosok, de egyikük sem volt különleges. Lehet, hogy mind az énekben magaslanak ki.
A második csoportban természetesen a barátnőmre figyeltem. Sosem volt rossz táncos, de nem is foglalkozott vele eleget. Mivel nagyon jó hangja van, nem lesz ezzel gond.
Viszont az ő csapatában volt egy fiú, aki nagyon jól táncolt. Próbáltam nem őt figyelni, de nem sikerült. A mozdulatai mesések voltak, sehol sem hibázott, és egyedi stílusa volt. Őt biztos be fogják válogatni.
A hármas csoport következett. Itt nagyon sok jó táncos volt.
A közepénél álltunk fel, és mentünk a színpad mellé. Amint végeztek, felmentünk. Elkezdtünk táncolni. Térforma váltás nem volt, de azt ennyi idő alatt nem is lehetett volna kivitelezni. Én jobb legszélen, az első sorban álltam. Ilyenkor imádtam, hogy ilyen alacsony vagyok.
Úgy éreztem, nagyon jól sikerült a tánc. Mindent beleadtam, és a "zsűri" többször rajtam felejtette a pillantását. Középen ült még mindig Jongmin, mellette pedig jobbra Boa, Heechul, balra pedig Jonghyun és Luhan.
Mindegyikőjüknek a tekintetébe néztem, és azt próbáltam sugallni, hogy nálam jobbat nem találhatnak. A végén felírtak valamit az előttük heverő lapok egyikére, és következett az utolsó csoport. Miután ők is végeztek, Jongmin elmondta a sorrendet, kik mikor fognak énekelni. Én nagyon a végén voltam, Gi Bo pedig elöl. Miért S-el kezdődik a nevem? Nem szerettem a végén lenni..
A barátnőm mesésen énekelt. Olyan dalt választott, ami tökéletes volt a hangjának, és az egész teremben mindenki csak rá figyelt. Az ilyenekhez nem sokat értek, de szerintem minden hangja tiszta volt, egyszer sem esett ki az ütemből, mindig tartotta a ritmust, és a megvalósításra is nagyon ügyelt.
Abban a pillanatban éreztem, hogy neki biztos sikerült. Nagyon különleges hangja van, nem lennének normálisak, ha ezt elpazarolnák.
Nagyon sok kiemelkedő tehetség volt, és nem tudtam, hogyan is tudnának választani közülük. Amikor én jöttem, kicsit izgultam. Egy pörgősebb számot választottam, BoA-tól a Hurricane Venus-t. Nem gondoltam, hogy ő is itt lesz... de ettől csak még jobban bizonyítani akartam.
A színpad közepére álltam, és a kezemben a mikrofonnal vártam, hogy elinduljon a zene. A zsűri csak engem nézett, de egyáltalán nem voltam zavarba. Ők voltak a példaképeim, és szerencsésnek éreztem magam, hogy megmutathatom nekik, mit is tudok.
A zene elkezdődött, én pedig elkezdtem énekelni. Minden hangra odafigyeltem, és rettenetesen jól éreztem magam. Évekig tudnék ott állni, és énekelni nekik. A végére nagyon belejöttem, és úgy éreztem, hogy a legjobbat nyújtom.
Amint véget ért a szám, meghajoltam, és nagyon sokan tapsoltak meg. Láttam, hogy egy lány sírva rohan ki a teremből. Most... miattam? Nem értettem. Ennyire tényleg nem voltam jó.
Lementem a színpadról, és az utánam következőnek adtam a mikrofont.
Gi Bo mellé ültem le, és átöleltük egymást. Nem beszéltünk, hanem néztük a többi fellépőt.
Az egy óra leteltével elmentünk, és még hallottuk, ahogyan Jongmin megint elmondja a bevezetőt. Elég unalmas lehet neki mindig megismételni, ugyanazt a szöveget.
A Chanyeol által megmutatott úton indultunk visszafelé. De rossz emeleten szálltunk ki a liftből, és teljesen eltévedtünk.
- Ó, most mit csináljunk? - kérdeztem, miközben nekidőltem a falnak.
- Talán megkérdezhetnénk valakit - ajánlotta fel Gi Bo.
- Te látsz bárkit is?
- Akkor menjünk, és keressük meg.
- Hogy még jobban eltévedjünk?
- Nem mindegy? Most sem tudjuk, hol vagyunk - mondta nevetve. Csatlakoztam hozzá, aztán elindultunk. A próbatermek szintjén lehettünk, mert sok tükrös termet láttunk.
- Mi lesz, ha majd mi is itt fogunk próbálni? - kérdezte suttogva Gi Bo.
- Akkor királyak leszünk - kacsintottam rá. Titkon én is ebben reménykedtem.
Az egyik teremből olyan zene hallatszódott ki, amit még soha nem hallottam. Felismertem Kyuhyun hangját, és tudtam, hogy akkor most a Super Junior valószínűleg legújabb számát halljuk.
Odamentünk a teremhez, és belestünk. Nem akartam ezt csinálni, de nem ronthattam rájuk. Megvártuk, míg véget ér a szám. Ők azonnal leültek a földre, és nagyot sóhajtottak.
Halkan kopogtam, mire odakapták a fejüket mindannyian.
- Öhm, tudnátok segíteni? - kérdeztem.
- Miben? - kérdezett vissza Donghae.
- Eltévedtünk, és nem tudjuk, hol van a kijárat - feleltem elpirulva. Olyan kínos volt az egész helyzet.
- Pillanat - állt fel Kyuhyun, átment egy másik terembe, és egy lánnyal az oldalán tért vissza.
- Yuri megmutatja nektek a kijáratot - mondta mosolyogva Kyuhyun.
- Köszönjük - hajolt meg helyettem is Gi Bo.
Yuri elindult, mi pedig követtük. Nem szólalt meg, csak ment előre. Kicsit furcsa lány volt...
- Te gyakornok vagy? - kérdeztem tőle.
- Igen - felelte mosolyogva.
- Értem - bólintottam. Ő nem kérdezett semmit, de nem volt bunkó, vagy ilyesmi. Csak biztos ilyen a természete...
Míg ezen gondolkoztam, ki is értünk.
- Nagyon szépen köszönjük - hajoltam meg még egyszer.
- Nincs mit - felelte, aztán bement.
Mielőtt visszamentünk volna a hotelbe, elmentünk bevásárolni. Nagyon elment az idő, és este kilencre értünk haza.
- Bakker, már fent vannak az eredmények! - sikítozott Gi Bo. Előkaptam a laptopom, és felmentem az e-mail-re. Először Gi Bo jelentkezett be, és visszafojtott lélegzettel kattintott az új e-mailre.
Együtt futottuk át a sorokat, de ő hamarabb sikított fel.
- Sikerült, sikerült, sikerült! - mondogatta. A nyakamba ugrott, én pedig őszinte szeretettel öleltem vissza. Ha már egyikünknek összejött , az jó pont.
- Most te - suttogta megint izgulva. Bólintottam, és átjelentkeztem. Nekem is megjött az üzenet, amiben az állt, hogy...
- Nem. Hiszem. El - suttogtam magam elé.
Gi Bo csak nagy szemekkel nézett rám, nem tudtam a tekintetében olvasni. A tekintetemet megint a laptopra vezettem, és összefontam az ujjaimat.
- Mind a kettőnket felvettek. Ilyen nincs - suttogtam ismét. A hangomat nem tudtam használni jobban.
Gi Bo azonnal átölelt, és együtt kezdtünk el sírni. Most már tényleg összejött, és nem csak az álmainkban. Mind a ketten elértük azt, amit akartunk. És együtt...
Nagyon büszke voltam magunkra. Most egy új élet veszi kezdetét.
Hajnalig beszélgettünk, és tervezgettünk. Az igazat megvallva, az lenne a legjobb, ha hamar tudnánk debütálni, és egy csapatban.
Újra elolvastuk az e-mailt, amiben az állt, hogy holnap még vissza kell mennünk, és ha lehetséges, már akkor vigyük magunkkal a cuccainkat, mert már be is költöznénk.
Olyan hihetetlen volt ez az egész. Mintha csak álmodnék... de ezúttal nem, mert ez a valóság.

Read More

Dangerous Game S2 - Extra fejezet

*Nana POV*

A kulcsomat ledobtam az asztalra, és mit sem törődve, hogy még cipő van rajtam, bementem a lakásomba. A kanapéra ültem le, és azonnal felbontottam a borítékot.
De nem tudtam elolvasni, mert a papír felsértette az ujjamat, amiből azonnal elkezdett ömleni a vér. Felálltam, és kimentem a konyhába, hogy megtisztítsam.
- Nana, igaz, hogy már más csapatnál táncolsz? - kérdezte a főnököm keményen. 
- Igen - bólintottam. 
- És én erről miért csak most szerzek tudomást? - csapott az asztalra mérgében. 
- Gondolom a spiclik most jelentették, hogy fellépésem volt - vontam meg a vállam. 
- Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj velem - nézett mélyen a szemembe. Egyhangúan néztem vissza rá. Ezek csak szavak, soha nem fog kirúgni engem. Annál sokkal fontosabb vagyok itt. 
- Be fogom őket perelni. Ellopják a táncosunkat - jelentette ki hirtelen. 
- Mi? - kaptam fel a fejem azonnal. 
- Netán valami baj van ezzel? - vonta fel a szemöldökét. 
- Nem, dehogy - feleltem újra a saját stílusomban. 
- Akkor ezt megbeszéltük. Vissza is mehetsz táncolni - intett. Megfordultam, és kimentem. 
Senkinek nem adhattam meg azt az örömöt, hogy fogást találjon rajtam. Kemény világot élünk, és akármennyire is jó volt a lányokkal táncolni, a saját érdekeimet kell magam előtt tartanom. Az emlék hatására kicsit elmeredtem, de amint újra a jelenben voltam, az ujjamra rakott zsepivel együtt visszasétáltam a nappalimba.
Ismét elfoglaltam a helyem a kanapén, és most már el is olvashattam a levelet.
Megnyerték a pert. Pedig a főnököm szerintem meg is bundázta... lehet, hogy a bíróságnál ez nem vált be?
Mit mondhattak? Semmi esélyük nem volt...
De miért is gondolkozok ezen? Az elejétől fogva nem érdekelt ez engem. Unott arccal dobtam le a borítékot az asztalomra.
Szét néztem az üres lakásban. Már megszoktam, hogy egyedül élek, bár eleinte sem volt nekem nehéz. A szobámba mentem, és elpakoltam, a reggeli kupim következményeit. Utána a fürdő felé vettem az irányt, és a forró víz alá álltam be.
Másnap későn keltem, és munka előtt még elugrottam bevásárolni. Épp a sorok között nézelődtem, amikor megakadt valakin a szemem.
- Szia Nana - jött közelebb T.O.P. Hát, ő is kiszúrt.
- Szia - köszöntem vissza.
- Hallom, beperelted a lányokat. Erre még tőled sem számítottam - mondta, és közben jött utánam. Pedig azt hittem, le tudom rázni.
- Nem érdekel - vontam meg a vállam.
- Ha nem érdekelne, visszavontad volna a pert. Itt valami más van, igaz? - Egy pillanatra megálltam, hogy mélyen a szemébe tudjak nézni.
- Nem - mondtam komolyan. Azonnal tovább indultam, közben pedig a kosaramba raktam egy kis lazacot.
Tabi nem jött utánam többé. Szerencsére.
Miután fizettem, hazavittem a cuccaimat, és indultam a munkahelyemre. Azonban amint beléptem az épületbe, megszólított a recepciós.
- Nana, a meghallgató terembe menjen most - mondta. Értetlenül néztem rá, aztán megvontam a vállamat, és oda mentem.
Rajtam kívül még négy lány volt ott, és a főnök.
- Hát megérkeztél - mondta nagyot sóhajtva.
- Miért kellett most ide jönnöm? - kérdeztem karba tett kezekkel. Nekidőltem a falnak.
- Titeket négyőtöket választottalak ki.
- Mihez? - kérdezte az egyik lány.
- Új bandát szeretnék debütáltatni, akik csak lányokból állnak. A nevetek f(x) lesz, és mindannyian új személyiséget kaptok - mondta.
Értetlenül bámultam rá. Szóval vége a gyakornokosodásnak, de... mindez ilyen könnyedén?
- Nem is vettünk részt semmilyen meghallgatáson - szakítottam én meg ezt a nagy csendet.
- Igen, de tisztában vagyok mindannyiótok képességeivel. De térjünk rá a lényegre. A fő énekes Sun Young lesz, de mostantól Lunának fognak hívni. Liu és Jin Ri lesztek a rapperek, a ti nevetek pedig Amber és Sulli. Soo Jung, te Krystal néven fogsz debütálni. És Nana, te leszel a leader és főtáncos, mint Victoria - mondta végig. Minden szemébe egyesével nézett el.
- A 255-ös lakás a tiétek, még ma költözzetek be. Holnap kezdődnek meg a közös próbáitok, addig intézzétek el, amit kell, mert addig nincs megállás, míg fel nem léptek élőben, a nagyközönség előtt - mondta. Ott hagyott minket.
A négy lány izgatottan kezdett el beszélgetni, én pedig rögtön követtem a főnököt.
- Várj egy percre - állítottam meg.
- Még mindig nem csípem ezt a hangnemet - fordult hátra kelletlenül.
- Új személyazonosságot szeretnék - tértem rögtön a lényegre.
- Miért?
- Az az én dolgom. De intézd el, hogy azt higgyék, kínai vagyok, és a pekingi válogatón szerveztetek be. Találj ki valami nevet nekem, abban úgyis profi vagy.
- Jó - nézett rám értetlenül.
- Kösz - vetettem oda, sarkon fordultam, és visszamentem a lányokhoz.
- Alig hiszem el, hogy végre sikerült - örvendeztek még mindig.
- Keményen dolgoztunk, megérdemeljük - szólaltam meg, mire mindannyian rám néztek.
- Szerintetek milyen lesz az első dalunk? Remélem, hogy nagyon, nagyon pörgős - mondta az egyikük csillogó szemekkel.
Még egy ideig beszélgettünk, aztán mindenki hazament, hogy összepakoljon.
Egész aranyosnak találtam a lányokat. Végül is, a nap mindegy egyes percében együtt kell majd lennünk, szóval muszáj lesz megkedvelnem őket. De ahogy eddig megítéltem, nem fog nehezemre esni.
Egy órába tellett, mire összepakoltam. A kocsiba viszont már nehezebb volt a lepakolás...
- Segítsek? - kérdezte a hátam mögül valaki.
- Köszönöm, nem kell - vetettem oda. Jiyong azonban követett. Ez valami betegség náluk? Miért nem tudnak békén hagyni?
- Elköltözöl? - kérdezősködött tovább.
- Ha nagyon érdekel, igen. Be fogok debütálni, és most költözünk egy lakásba a lányokkal - feleltem.
- Kedvesek? Remélem, őket jobban fogod szeretni, mint az előző csapatodat - mondta.
Hirtelen álltam meg, és ugyanúgy néztem a szemébe, mint pár órával ezelőtt a Tempoéba.
- Semmi közöd ehhez, és örülnék, ha békén hagynál.
- Tudod, hogy nálam ez nem válik be - utalt a nézésemre.
- Akkor csak kopj le egyszerűen - legyintettem, és mentem tovább.
- Még mindig mérges vagy rám a szakítás miatt? - követett tovább.
- Nem is jártunk, tehát nem szakíthattunk - feleltem.
- Pedig szerintem igenis jártunk... legalábbis nekem úgy tűnt.
- Érzéki csalódás.
- Miért tiltakozol minden érzelem ellen?
- Mert az érzelmek végeznek az emberekkel. A nők az érzelmeik miatt gyengék, én pedig egyáltalán nem vagyok gyenge, és nem is leszek az. Kellemes időtöltés volt veled lenni, de örülök is, hogy vége.
- Megbántottalak azzal, hogy én szakítottam, igaz? Te akartál.
- Mint mondtam, nem is jártunk.
- Nana, fogadd el a nyilvánvaló tényt.
- Mostantól Victoria a nevem - szóltam közbe.
- Oké, Vic.
- Ne becézz!
- Értettem, Vic.
- Menj már el végre!
- Addig nem, míg el nem mondod, mi bajod van, Vic.
- Jiyong, nem viccelek, tűnj el.
- Az én új nevem pedig G-Dragon. Megengedem, hogy bárhogy becézz, mert én ilyen jólelkű vagyok - mutatott végig magán.
- Jiyong. Te. Most. Eltűnsz. Innen - mondtam minden egyes szót külön.
- Vic, ez nem fog menni.
-Ahh! - csattantam fel. A hajamba túrtam, és kiszálltam a liftből. Hihetetlen, hogy eddig követett, és még mindig nem akar leszállni rólam.
- Esetleg valami problémád van, Vic?
Inkább nem szóltam hozzá. Bementem a lakásomba, és megfogtam még három dobozt. Még kétszer kell fordulni, és készen leszek.
Bár nem kértem, Jiyong is felkapott két dobozt, és segített lehozni.
- Nem kértem a segítséged - vetettem oda hidegen.
- Megint ezt fogod csinálni? Mint amikor először találkoztunk?
- Inkább még mindig.
- Ahh, emlékszem, mennyire idegesített, hogy olyan nyilvánosan utáltál.
- Engem meg nagyon idegesített, hogy olyan nyilvánosan nyomultál - mondtam, halványan elmosolyodva.
- Omo, az egy mosoly volt?
- Nem!
- De, igen, ne is titkold!
- Nem, ismét csak érzéki csalódás volt. Ne képzelj ebbe többet, mint ami. Én utállak, és még mindig arra vágyok, hogy eltűnj.
- De ha még mindig utálsz... miért csatlakoztál hozzánk? - tette fel a kérdést. Újra kiértünk, és miután beraktam a dobozokat az autóba, rámeredtem.
A választ nem tudtam. Mindig is volt valami Jiyongban, ami vonzott, és ez mindennél jobban idegesített. Nagyon gyengének tartottam magamat, amiért nem tudtam neki ellenállni.
Hosszasan nézett a szemembe.
- Jiyong, kérlek menj el - suttogtam.
- De előtte, válaszolj egy kérdésemre. Őszintén.
- Rendben - bólintottam egy aprót. Ismét kikényszeríti belőlem azt, amit akar. Utáltam ezért.
- Nem éreztél semmit, amiért elárultad a legjobb barátaidat? - kérdezte.
Tehát ő is észrevette, hogy ők voltak a legjobb barátaim.
- Bűntudatot biztos nem. Kis sajnálatot, amiért elvesztik a hobbi csapatukat. De már ezt sem érzem, mivel megnyerték a pert.
- Komolyan? Megnyerték?
Miért velük foglalkozik? Miért nem velem?
Nem lehetek féltékeny.
- Azt ígérted, elmész - néztem le a földre.
- Ha tényleg ezt akarod - mondta. Újra felnéztem rá, mélyen a szemeibe.
- Igen, tényleg ezt szeretném - feleltem. Lassan bólintott, és elindult. Végig néztem, ahogyan elmegy - és soha többé nem találkoztunk, kivéve, amikor már mind a ketten híresebbek lettünk, és egyszer-egyszer egymásba futottunk a show-k során. Persze én ezt akkor még nem tudhattam.

_____________________

Remélem, hogy tetszett :) azt hiszem, ez nem várható fordulat volt ^^

Read More

Pleasure to meet you 4. (Jiyong, end)

A napjaim nagyon kellemesen teltek el, egyik jött a másik után. Úgy éreztem magam, mintha egy álomban élnék, minden tökéletes volt. Voltak kisebb összerezdüléseink, de mindig kibékültünk. Jiyong nem engedte, hogy dolgozzak, mert ő akart eltartani. Hát.. elég nehezen, de végül beadtam neki a derekam.
Már fél éve éltünk együtt. Teljesen megismerkedtem a csapattársaival, akiket imádtam. Sokszor mentünk közös bulikra, és végig röhögtünk.
A dal, amiben segítettem Jiyongnak, holnap kerül bemutatásra. A bandatársával, T.O.P-vel fogja előadni, és szerintem tökéletesen illik hozzájuk. Már a klipp is elkészült, ami szerintem mestermunka lett.
- Szia cica - köszönt Jiyong. Épp a konyhában főztem, ő pedig hátulról átölelt.
- Tudod, hogy nem szeretem a cicázást - néztem rá megrovóan.
- Én pedig pont azért mondtam, hogy megbüntess - felelte piszkosul perverz mosollyal az arcán.
A magasba emeltem a tekintetem, mire elkezdett nevetni. Szorosan ölelt magához, és ajkait az enyémekre helyezte. Belesimultam az ölelésébe, a nyaka köré fontam a kezeimet, és beengedtem őt a számba. A szenvedélyes csókunk közepette az ölébe ugrottam, ő pedig azonnal megfogott.
Felrakott a pultra, így nekem kellett lehajolnom.
- Kicsit de ja vum van - szólaltam meg nevetve.
- Nem tudom, miről beszélsz - nézett ártatlanul a szemembe. Elmosolyodtam, és újra magamhoz húztam. Kínzó lassúsággal kezdte el kigombolni az ingemet. Amikor végzett, úgy húzta le rólam, hogy nem ért a bőrömhöz. Pedig szomjaztam az érintésére. Az vált az én személyes drogommá.
A derekam köré fonta a karjait, és közelebb húzott magához, hogy majdnem leestem. De abban a pillanatban az foglalkoztatott a legkevésbé. A cicanadrágomat is pillanatok alatt levarázsolta rólam. Tényleg olyan volt, mintha csak megismétlődött volna az a varázslatos nap, azt leszámítva, hogy most nem egy személytelen hotel szobában vagyunk, és hogy már nem érzem magamat ribancnak mellette.
A pólóját kezdtem el húzogatni, és miután vette az adást, lekapta magáról. Nem jött egyből vissza hozzám, hanem a nadrágját is levette gyorsan. Éhesen tapadt újra a számra. A hajába túrtam, és annyira közel vontam magamhoz, amennyire csak lehetett. Ahogy a bőrünk egymáshoz értek, egyre inkább úgy éreztem, hogy csak mi tudunk így egyesülni.
A szenvedélyes csókunknak ő vetett véget, és újra felfedező útra indult a testemen. Úgy vettem észre, soha nem fogja tudni megunni. Ahogy én sem.
A kulcscsontomra adott pici puszikat, miközben túlságosan lassan húzta le a vállamról a melltartóm pántját.
- Mond édes, te szórakozol velem? - kérdeztem suttogva. Elkezdett nevetni.
Kikapcsolta a melltartómat, és félredobta.
- Omo, a leves! - kaptam hirtelen észbe.
- Hagyd a fenébe - mondta komolyan.
- Majd ha felrobban a lakás, akkor is ezt mond - feleltem. Eltoltam magamtól, és odamentem a leveshez. Megtettem a szükséges intézkedéseket, aztán elzártam alatta a tűzhelyet.
- Elképzelni sem tudod, milyen szexi vagy így - nézett végig rajtam Jiyong. Kicsit elpirultam.
Magához húzott, és ott folytatta ahol abbahagyta.
Aztán gondoltam egyet, és én kezdtem el puszikat adni rá. Végighaladtam a mellkasán, aztán a férfiassága felé vettem az irányt. Lehúztam róla a boxert, és a kezeimmel kezdtem el kényeztetni.
Leguggolt elém, és elkezdett csókolni, mielőtt még mást is tehettem volna. Elmosolyodtam.
Lehúzta rólam a bugyit, és végigfektetett a konyha padlóján. Hát, itt se csináltuk még...
A hasamra fektetett. Az ujjaival kezdett el ott simogatni, aztán belém is hatolt. Hangos sóhajok, majd nyögések hagyták el az ajkaimat. De nem tartott sokáig, mert kihúzta belőlem az ujjait. Tudtam, hogy mi fog következni, és izgatottan vártam.
A derekamra rakta a kezeit, és közelebb húzott magához. Egy csókot adott a hátamra, aztán belém hatolt. Hamar megszoktam, és felvette azt az őrületes tempóját. Mikor vele voltam, sosem tudtam hol az eszem, csak a pillanatnak tudtam élni.
Egyre jobban emelkedtünk felfelé. Úgy éreztem, már rég nem a földön vagyunk, már a hideg konyha padlót sem éreztem. Csak ő volt, és én. Teljesen eggyé váltunk.
De mint hirtelen égből a villámcsapás, úgy következett be az orgazmus. Ilyen intenzív talán még sosem volt.
Kihúzódott belőlem, és a hátamra döntötte a fejét.
- Ezt soha nem fogom tudni megunni - szólalt meg.
- Tudtam én, hogy erre kellek neked - mondtam gúnyosan.
Azonnal vele szembe fordított.
- Choi, én szeretlek, te is tudod jól - mondta halálosan komolyan.
- Tudom, te tökfilkó - feleltem mosolyogva. Lehúztam magamhoz, és megcsókoltam.
A levegőhiány vetett véget a csókunknak, és utána csillogó szemekkel néztem vele farkasszemet. Amit végül ő szakított meg, és a nadrágzsebébe nyúlt. Kivett egy kis dobozkát.
A szívem azonnal hevesebben kezdett el dobogni. Az ajkamba haraptam, és a szemébe néztem.
- Shin ChoiRin. Sosem voltam jó az ilyenekben, de azt hiszem, erre már rájöttél - mondta, mire mosolyognom kellett. Hát, igen. Rögtön eszembe jutott, mikor először mondta ki, hogy szeret.
Épp egy kisebb vitánk volt, én pedig éppen hogy csak arra céloztam, hogy elmegyek, amikor magához rántott, és kimondta. Soha nem fogom elfelejteni azt a tekintetét. Két hétig láttam, hogy valami nyomja a szívét, és így kellett "kihúznom" belőle.
- De... - folytatta. - Komolyan mondom, hogy még soha, egy lány iránt sem éreztem még úgy, mint irántad. Soha nem akarlak téged elveszíteni. Tudom, hogy nem hétköznapi munkám van, de mindent meg fogom tenni, hogy boldoggá tegyelek téged. Cho... hozzám jössz?
A kérdés csak ott lebegett kettőnk között. Sosem értettem azokat, akik undorítóan gazdag helyekre mennek el, és ott kérik meg a másik kezét. Ez szerintem sokkal meghittebb volt. Csak ketten voltunk, ahogy mindig is.
- Persze - feleltem, és könnyek szöktek a szemembe. Sosem gondoltam volna, hogy valaha valakinek is ennyit fogok jelenteni. Jiyong úgy szomjazott a szeretetemre, mintha soha, senki nem szerette volna. De talán ezt a féle szeretetet csak én voltam képes megadni neki.
Azonnal lehajolt hozzám, és egy hosszú, lágy csókot váltottunk. A szívem repesett, és akkor voltam egész életemben a legboldogabb.
Az ujjamra húzta a gyűrűt, én pedig le sem tudtam róla venni a szememet. Egy kis fehér kő volt benne, ezüst keretbe foglalva.
- A fehér arany szerintem jobban áll neked, mint a sima - mondta.
- Ez fehér arany? Azt hittem, ezüst - feleltem nevetve.
- Nem is érdemelsz kevesebbet, mint az arany. - Komolyan nézett a szemembe, az én testemben pedig azonnal fellángolt a vágy. Ez a tökéletes férfi mostantól csak az enyém. Nekem szentelte az életemet, én pedig neki az enyémet. Egymásnak lettünk teremtve, csak együtt lehetünk boldogok.
- Egyébként bocs a kivitelezésért. Nem a legromantikusabb a konyha padlóján egy piszkosul jó szex után megkérni valaki kezét - kezdte el vakarni a tarkóját, közben pedig idegesen mosolygott.
- Szerintem rájöhettél már volna, hogy nekem nem a helyszín számít, hanem a személyek - mondtam derűsen mosolyogva.
Egy eszméletlenül szexi mosolyt villantott rám. Aztán az ölébe kapott, és bevitt a szobánkba.
- A leves így sosem fog elkészülni - szólaltam meg nevetve, mikor újra elkezdte a nyakamat csókolni.
- Szerinted érdekel most a leves? - kérdezett vissza rögtön.
- Hogy lesz így belőlem jó feleség?
- Jó leszel, ne aggódj - kacsintott rám, és ott folytatta, ahol abbahagyta.
Miután végeztünk, mind a ketten hullafáradtak lettünk. Ránk terítette a takarót, és szorosan magához húzott.
- Szeretlek - suttogta.
- Én is - feleltem. Egy puszit adott a fejem búbjára, aztán lehunytam a szemeimet.
***
Furcsán éreztem magamat. Egy gép pittyegett, és pontosan olyan hangja volt, mint amilyen a kórházban volt. Megpróbáltam kinyitni a szememet, de nem sikerült. Bármennyire próbálkoztam, olyan volt, mintha leragasztották volna.
- Doktor úr! - hallottam meg az apám hangját. Biztos megint csak egy álom...
- Jó napot, Mr. Shin. Rossz híreket kell közölnöm - szólalt meg egy másik férfi.
- Mi lenne az? - kérdezte apám síri hangon.
- A lánya a leukémia utolsó szakaszába lépett. Itt már nincs szükség mesterséges kómára, mert magától álmodik. Arról, amit a legjobban szeretne. Köztes világban lebeghet most, talán hallja, amiről beszélünk, talán nem. Már csak talán egy fél napja van hátra.
Apám nagyon szipogott. Talán sírt volna?
- Az ápolónők szóltak, hogy mondjam el önnek, hogy a lánya folyamatosan egy Jiyong nevű férfit emleget. Esetleg ismeri?
- Nem, nincs ilyen ismerőse a lányomnak - suttogta.
- Biztosan? Talán csak hallani szeretné az ő hangját.
Tanácstalanul meredhettem egymásra, mert nem szólaltak meg. Ekkor vettem észre, hogy a háttérben egy halk zene szól, amit a műsorvezető hangja szakított félbe.
- És most következik a Big Bang nagy sikerű rappereinek a legújabb közös száma. Jiyong, vagy ahogyan a legtöbben ismerik G-Dragon vett részt a zene szám írásában. Beismerése szerint mindig az életből merít ihletet. És akkor most hallgassák meg a Baby Good Night-ot! - mondta a műsorvezető, és meghallottam felcsendülni a dal első hangjait.
Néma csend uralkodott a kórtermen, ezért tisztán hallhattam. Ő volt az, Ő énekelt.
Szóval az egész a képzeletem műve volt? Soha nem találkoztunk, soha nem ismertem meg, és lehet, hogy a valóságban nem is így néz ki? Az egész... hazugság lett volna?
Nem, ez biztos nem így van. Ez csak egy rossz álom, mindjárt felébredek, és az édesen szuszogó Jiyong fekszik majd mellettem.
De valahol belül, éreztem, hogy nem így van. Ez a valóság...
A könnyek lassan csorogtak le az arcomon. Miért sírok valami olyan miatt, ami nem is volt az enyém? Egy tökéletes életet álmodtam meg magamnak, de soha nem kaphatom meg.
A nagy igazság, hogy mindjárt meghalok. Ezzel szembesülni... nem volt olyan rémes, mint azt gondoltam régebben. Nem kívántam azt, hogy bárcsak egy kicsivel több időm lehetett volna, mert nem volt rá szükségem. Életem utolsó heteiben, vagy hónapaiban, nem tudom pontosan, igazán éltem, úgy, mint soha. Bár csak álom volt, mégis, én nagyon élveztem.

A doktor és az apám elbeszélgettek egy ideig, de én csak a zenére figyeltem. Arra a dalra, ami a legfontosabbá vált nekem, pici életem során.
Tudtam, hogy akkor hallom utoljára a megnyugtató, lány hangját. Csak nekem énekel, és azt szeretni, ha végre elaludnék. Igen, már rám férne egy kiadós alvás.
Már nem akartam kinyitni a szemeimet. Utoljára magam elé képzeltem a mosolygó arcát, és én is elmosolyodtam.
Az utolsó, amit hallottam, apám zokogása volt, a gép monoton, egyhangú hangja, és az ő mesés hangja. És éreztem, hogy a szívem utoljára dobban meg.

*G-Dragon*
- Mi az haver, nagyon nyúzott vagy - bökött oldalba mosolyogva Taeyang.
- Csak megint...
- Az álombéli nőd kínzott - fejezte be helyettem, és unottan a plafonra emelte a tekintetét.
- Nem vicces. Tényleg, nem hagy nyugodni. Egyszer találkoznom kell vele - csaptam az asztalra.
- Hé, nyugi, majd úgyis találkozni fogsz vele. Biztos, hogy valahol csak rád vár - kacsintott rám.
- Ja - bólintottam enyhén mosolyogva.
Pedig éreztem, hogy már nem. Valami megváltozott, bár nem tudnám megmondani, hogy mi lenne az.
Három hónapja mindig, ha lefekszek aludni, egy fekete hajú szépség jelenik meg az álmomban. Mindig ott folytatódik az álom, ahol abba maradt. Olyan meseszerű volt, olyan csodálatos.
És bosszantott, hogy ez csak egy álom. Mert ő minden képzeletemet fölül múlta. És én nem akarok egy álomba szerelmes lenni.
Nagyot sóhajtottam, és kinéztem az ablakon. Biztos el fogom tudni felejteni azt a lányt.

Vége~
____________________


Tudom, hogy eddig ez a legrövidebb fejezet, de nem tudtam tovább halogatni. Köszönöm azoknak, akik olvasták :) nagyon sokat jelentett nekem ez a fici, már nagyon régóta akartam írni egy ilyesmi témájút.
Kérlek, hogy most is írjatok kommenteket, véleményeket, hisz ez az utolsó fejezet, és nekem fontos lenne.
Egyébként a ficit Dakota Fanning filmje, a Most jó ihlette. Aki sírásra vágyik, nézze meg nyugodtan, nekem nagyon tetszett :)

Read More

Pleasure to meet you 3. (Jiyong)

- Hé, ne ilyen erősen! - szólaltam meg nevetve.
- Nem akarom, hogy meglássanak - suttogta. Megint az a furcsa sapka volt rajta.
Nem válaszoltam, csak elmosolyodtam, és követtem. Visszamentünk az épületbe, aztán hátra, az öltözőkhöz.  Könnyedén benyitott, én pedig kissé vonakodva bár, de követtem.
- Srácok, ő a barátnőm, Choi - mutatott be Jiyong. A bandatársai voltak ott.
- Szia, Taeyang vagyok - mondta egyhangúan a főénekes.
- Én pedig Seungri. Örülök, hogy megismertelek - nézett rám vigyorogva az egyikük.
- Daesung - biccentett a szőke hajú fiú.
- T.O.P vagyok, a rapper - hajolt meg parádésan előttem a legutolsó fiú. Elmosolyodtam rajta.
- Én is örülök, hogy találkozhatunk - feleltem.
- Tényleg nem hallgathattál ilyen együtteseket, mint a miénk? - kérdezte elképedve Seungri.
- Aha. Ha zenét akartam hallgatni, kizárólag klasszikusokat hallgattam. Ott viszont hatalmas volt a választék - mondtam, mire elkezdtek nevetni.
- Nem baj, most már van időd bepótolni.
- Igen. Bámulatosak voltatok amúgy! - mondtam csillogó szemekkel.
- A profiknál már csak így megy - szólalt meg Taeyang. Ezen megint nevetett mindenki, engem is beleértve.
Sokáig készülődtek, közben pedig beszélgettünk. Nagyon jó fejek voltak.
- Srácok, menjetek csak, nekünk még dolgunk van - mondta kint Jiyong. Elbúcsúztunk tőlük, aztán beültünk egy autóba.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Meglepetés - mondta, és rám kacsintott. Odahajolt hozzám, és egy rövid csókot nyomott a számra.
Sokáig utaztunk, végül egy nagy tónál álltunk meg. Jiyong kiszállt, én pedig követtem a példáját. Megfogta a kezemet, és az egyik hajó felé vezetett.
- Ilyen későn megyünk hajókázni? - kérdeztem játékosan.
- Nem igazán. Itt fogunk vacsorázni - adta meg a választ.
- Aha, értem - bólintottam egy nagyot.
Az egész étteremben csak mi voltunk vendégek. Gyanítottam, hogy ő foglalta le az egész helyet. Egy szépen megterített asztalnál ültünk le. Olyan fényűző volt ez a hely, hogy kicsit alul öltözöttnek gondoltam magam.
- Szólhattál volna, hogy ide jövünk - mondtam kissé durcizva.
- De akkor nem lett volna meglepetés - felelte egy vállvonás kíséretében.
- Mit hozhatok? - jött oda egy pincér.
- Én bort kérek - válaszolta Jiyong.
- Milyen fajtát?
- Vöröset kérnék, a legjobb fajtából.
- És önnek mit hozhatok hölgyem?
- Ugyanazt kérném - feleltem.
- Rendben. Máris hozom - röviden meghajolt a pincér, és távozott.
- Mesélj magadról - nézett mélyen a szemembe. A kezét az ajkaihoz emelte, és érdeklődve nézett.
- Mit mondjak? - kérdeztem szinte nevetve.
- Mindent - vonta meg nemes egyszerűséggel a vállát.
- De hisz már tudsz mindent. Kiskorom óta kórházban kezeltek, és eközben tanultam meg franciául.
- Nem voltak barátaid?
- Nos... az osztályon, ahol én voltam, hozzám hasonlóak voltak. Egyszer volt egy lány, akivel nagyon jól éreztem magam, de ő...  - Nem fejeztem be, mivel gondoltam, hogy magától értetődik.
- Oh - Csak ennyit tudott mondani.
Enyhén elmosolyodtam, és megvontam a vállamat.
A pincér kihozta a bort, aztán leadtuk a rendelésünket.
- Hihetetlen, hogy milyen zenéket tudsz szerezni. Olyan felfoghatatlan számomra, hogy csak fogsz egy ceruzát, és... megalkotod a csodát - szólaltam meg.
- Csak ott motoszkál a fejemben. Jobban szeretem az igazi érzéseimet leírni, mint valami kitalációt. Az életből a legkönnyebb ihletet meríteni - felelte.
- Bárcsak nekem is motoszkálna valami ilyesmi a fejemben!
- De hát a mai dalt is neked köszönhetem. Az olyanokat, amik nem tetszenek, csak kidobom. Ez is úgy végezte volna - nézett komolyan a szemembe.
- De az akkor sem olyan! - vágtam rá, mire nevetni kezdett.
- Hajthatatlan vagy, igaz?
- Igen - bólintottam.
Csendben ültünk, és egymás tekintetét kutattuk. Elég furcsa volt nekem ez a helyzet. A férfi, aki velem szemben ült, minden képzeletemet fölülmúlta, és olyat adott, amire senki más nem képes.
Az este nagyon kellemesen telt el. Életem első randija volt, és be kell ismernem, hogy ennél jobbat elképzelni sem tudtam volna.
Jiyong fizetett, aztán távoztunk. Az autó ugyanott várt minket, ahol kirakott.
- Ugye csak mostanában rosszul megy az étteremnek, azért voltak ilyen kevesen? - kérdeztem.
- Talán. Végül is, ki tudja? - Nézett a szemeimbe ártatlanul.
Összeszűkült szemekkel álltam a tekintetét. Végül aztán ő kapta el, amikor kinyitotta előttem az ajtót.
Beültem, ő pedig megkerülte az autót, aztán mellém ült. Elnyomtam egy ásítást, mivel már elég fáradt voltam.
- Egyébként nagyon jól áll ez a felső. Hol vetted? - fordult felém.
- Már nem emlékszem - vontam meg a vállam.
- De délután vetted, nem? - nézett rám értetlenül.
- Nem. Miután semmit sem találtam a boltokban, hazamentem, és pár cuccomat el is hoztam.
Nem mondott erre semmit, csak kinézett az ablakon. Most valami rosszat tettem?
A lakás előtt állt meg a sofőr, mi kiszálltunk, és felmentünk. Jiyong végig ugyanolyan furcsa maradt. Kinyitotta az ajtót, és a konyha felé vette az irányt.
- Hé, minden oké? - kérdeztem, miközben felültem a pulthoz.
- Persze - mondta, de éreztem rajta, hogy nem őszinte.
- Most min kaptad így fel a vizet? Tíz perccel ezelőtt még minden rendben volt.
- El se mentél a boltokba, igaz? - fordult felém.
- Mi? Ezt nem értem.
- Ne add az ártatlant!
- Mi értelme lenne, ha hazudnék? Ha azt mondtam, hogy elmentem, akkor el is mentem - mondtam komolyan.
- Nem hiszem el, hogy semmit nem találtál.
- Akkor ne hidd el - vetettem oda, és elfordultam tőle.
- Miét nem akarsz tőlem elfogadni semmit? - kérdezte. Természetesen azonnal hátrafordultam.
- Tényleg ezt hiszed? Nos, először is: tényleg elmentem a boltokba, és az egy élő Istenre esküszöm neked, hogy nem találtam olyat, ami igazán tetszett volna. A második pedig, hogy nem a pénzed miatt vagyok itt. Azt hiszed, hogy aranyos kis ajándékokkal ide láncolhatsz? Ha menni akarok, akkor elmegyek, nem érdekel, hogy miket vásároltál nekem - mondtam végig teljesen komolyan.
Állta a tekintetem, egy pillanatra sem szakította meg. A poharát letette a pultra, közben végig a szemembe nézve közeledett felém.
Alig egy pár centiméterre állt meg tőlem.
- Még csak ne is mondj olyat, hogy elmész - suttogta. A nyakamra tette a kezét, és sürgető vággyal csókolt meg.
Olyan különös volt számomra ez az egész. Alig egy napja ismerjük egymást, mégis úgy kezel, mintha nem tudna nélkülem élni.
Átöleltem, és visszacsókoltam. Felkapott az ölébe, és a szobájába vitt be.
Éjszaka megint furcsát álmodtam. Egyszer fel is riadtam hajnalban, de reggelre már elfelejtettem. A nap már javában fent volt, amikor felébredtem. Mellettem Jiyong édesen szuszogott. Elmosolyodtam, kibújtam az öleléséből, és felálltam. A legközelebbi ruhadarabot, egy fehér inget vettem magamra. Kimentem a konyhába, azzal a céllal, hogy valami reggelit készítek. Aztán eszembe jutott, hogy én nem is tudok főzni...
Ismét beüzemeltem Jiyong laptopját, és rákerestem a rántottára. Azt talán menni fog még nekem is.
Szerencsére minden volt a konyhában, ami nekem kellett, ezért el is kezdhettem. Tíz perc múlva készültem el, az illata és a kinézete alapján jól sikerült.
Bementem a szobába, ahol Jiyong még mindig aludt. Letettem a kis éjjeli szekrényre a tálcát, és már pont emeltem a kezem, hogy felébresszem, de mire odanéztem, már nyitott szemekkel nézett rám.
- Jó reggelt - köszöntöttem suttogva, hatalmas mosollyal az arcomon.
- Neked is - kacsintott rám. Felült, aztán a hónom alá nyúlt, és az ölébe ültetett.
Egy apró csókot akart adni, de nem így jött ki. Hosszú, szenvedélyes csókban forrtunk össze. A szívem abban a pillanatban szárnyalt, és Jiyong érintése volt az egyetlen, ami tudatta velem, hogy még a földön vagyok.
A hátamon lecsúsztatta a kezét, és felfelé kezdte húzni az ing alját.
- Nem, nem, először meg kell kóstolnod - szakítottam meg a csókot, és a rántottára néztem.
- Hú, jól néz ki - mondta, és megpuszilt. Kicsit hátrébb ültem, így egyszerre voltam az ölében a tálcával. Felvette a villát, és megette az első falatot.
Üveges tekintettel meredt maga elé.
- Rémes? - kérdeztem ijedten.
- Hát...
- Őszintén! - vágtam közbe.
- Nos, nem rossz. Csak... alig van fűszerezve - mondta ki, bocsánatkérő mosollyal.
- Nem baj, hogy nem ízlett. Majd egyszer megtanulok szuperül főzni - mondtam. Elmosolyodott, és újra a szekrényre rakta a tálcát.
- Vaagy - mondta, és a csípőmre rakta a kezét. Ledöntött az ágyra, így én kerültem alulra. Újra megcsókolt, és tudtam, hogy ez alkalommal már nincs menekvés. De nem is akartam.
Egész nap az ágyban lustálkodtunk. Nagyon kellemes volt.
- Szóval koncertek után meg van engedve, hogy ne csinálj semmit? - kérdeztem mosolyogva. Én a hátamon feküdtem, ő a hasán, és apró köröket, formákat rajzolt a testemre, szerte szét.
- Aha, ez a pihenő nap. Bár nekem nem itt kellene lennem, de nem érdekel - rántotta meg a vállát.
- Mi? Ezt nem értem.
- Egy közös dormban kellene laknom a bandatársaimmal papírforma szerint. De sikerült elérnem, hogy legyen egy saját lakásom, és akkor legyek itt, amikor akarok - felelte.
- De... ez nem durva egy kicsit? Mármint hogy meg akarják szabni, hogy hol élj...
- Ez az ára annak, hogy szerepelhetek. Az éneklés a legfontosabb dolog a számomra, és nem különösebben érdekel, hogy milyen áldozatokat kell ezért hoznom. Meg amúgy is, nagyon jó fejek a fiúk, jó velük lenni - mondta.
- Igen, azt tegnap tapasztaltam - feleltem nevetve.
- De azért egyértelmű, hogy én vagyok a legjobb - kacsintott rám.
- Még szerencse, hogy van biztosításom. Ki tudja, mi lenne velem, ha ránk szakadna a végén a plafon - feleltem nevetve.
- Ezután a beszólás után, ígérem, hogy azt fogod kívánni, bár az történne meg - nézett a szemembe színlelt komolysággal, és rögtön az ajkaim után kapott. Nem tudtam megállni, belemosolyogtam a csókba.
Ebéd környékén keltünk csak ki az ágyból, akkor is azért, hogy rendeljünk valami kaját.
- Mit szólnál, ha inkább főznénk? - vetettem fel végül.
- Biztos vagy benne? - nézett rám kétesen, mire nekidobtam egy párnát.
Kinéztem magamnak egy egész kis egyszerű receptet, és ellenőriztem, hogy minden hozzávaló megvan-e.
Jiyong felült a pultra, és onnan nézte, hogyan tevékenykedek.
- Pár dolgot nem tudnál hozni nekem? - kérdeztem tőle, és kiskutya szemekkel néztem rá.
- Mire gondolsz? - kérdezett vissza.
Nem feleltem, hanem előkaptam egy papírt, amire leírtam mindent, ami szükséges.
- Ezért még számolunk - mutatta fel fenyegetően a papírt, mire elnevettem magam. Adott egy rövid csókot, aztán el is ment.
Míg ő nem volt ott, belekezdtem a főzésbe. Egész jól ment. Amint hazaért, nem segített, hanem csak külső megfigyelőként nézett.
- Várj - szólalt meg végül. Ránéztem, de ő csak mögém lépett. Kivette a kezemből a fakanalat, és miközben a másik kezével még több fűszert szórt bele.
- De nem lesz ez sok? - kérdeztem félénken.
- Nem tudom, majd meglátjuk - mondta félvállról.
Elnevettem magam. Egy óra múlva készült el a mi kis ebédünk, és leültünk a TV elé. Miközben ettünk, Ji bekapcsolta a TV-t, mi pedig néztük a híreket.
Ebéd után elmosogattunk, és tovább élveztük a napot.
Szerintem még életemben nem volt olyan jó napom, mint akkor. A jelenléte hatalmas boldogsággal töltött el.

__________________________

Akkor először is: ez az utolsó előtti fejezet, a következő lesz az utolsó. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik eddig olvasták, és véleményezték :)
Másodszor pedig: egyáltalán nem szokásom reklámozni, de NiTae-val van egy közös oldalunk, és valahogyan el kell indulni... szóval, lájkoljátok légyszíves: http://www.facebook.com/pages/Korean-Heaven/487336221304266 (előre is köszönöm azoknak, akik megteszik :$)

Read More

Dangerous Game S2 - 12. rész

A szemhéjam nagyon nehéz volt. Nem akartam kinyitni, még pihenni akartam egy picit. Újra belesüppedni az álmok tengerébe, az édes semmittevésbe.
De a körülöttem lévő hangok arra késztettek, hogy nyissam ki a szemeim, és nézzek szembe a valósággal.
- Végre - sóhajtotta mellettem valaki, amikor mocorogni kezdtem. Ő meg... mit keres itt?
Azonnal felnyitottam a szemeimet, hogy meg tudjam nézni, nem csak az érzékeim csaptak be. De nem... tényleg ott ült.
- Mit keresel itt? - kérdeztem halkan.
- Megmentettelek. Elrántottak a kocsi elől, te meg elájultál - felelte egyszerűen.
- Csak úgy erre jártál? - kérdeztem gyanúsan.
- Igen. Nem követlek, hidd el - mondta.
Csak most tudtam jobban megnézni a körülményeket. Az autó már eltűnt, én a járdán feküdtem, ő pedig mellettem ült.
Megpróbáltam felülni, de azonnal visszanyomott.
- Még nem ülhetsz fel. Hirtelen esett le a vérnyomásod, kis időnek el kell telnie, hogy visszaálljon a normálisra - magyarázta.
- Mióta tudsz te ennyit?
- Figyeltem bioszon - vonta meg a vállát.
Elég kellemetlen helyzet volt. Ha eltekintek attól, hogy a járda nagyon, nagyon hideg volt, akkor is szembe kellett néznem azzal a tudattal, hogy az, aki megmentett, nem más, mint aki életemben a legtöbbször bántott meg - T.O.P.
- Köszönöm - nyögtem ki nehezen.
- Hmpf - valami ilyesmit mondhatott. Egy idő után meguntam a fekvést, ezért újra megpróbáltam felállni. Most nem hátráltatott, hanem megfogta a karomat, és felsegített. Amikor már sikerült felállnom, nem ment távolabb tőlem.
- Az ajkaid... már nem olyan színtelenek - mondta halkan.
- Mi? - kérdeztem értetlenül.
- Mindegy. A lényeg, hogy jobban vagy - felelte. Elengedett, és hátrébb lépett.
Újra ki akartam mondani, hogy köszönöm, de nem tudtam. Ahhoz túl sok minden történt a múltban, és az az egy alkalom is sok volt.
- Akkor... - szólaltam meg, de nem tudtam, mit mondjak. Mondjam, hogy még látjuk egymást? Miért hazudnék? Akkor lennék a legboldogabb, ha soha többé nem találkoznánk. Akkor mondjam azt, hogy szia? Talán ez lenne a legjobb megoldás.
- Nem beszélgetünk egy kicsit? - vágott közbe.
Értetlenül néztem rá.
- Hát... rendben - feleltem. Miért mondtam ezt? Nagyon őrült vagyok...
Elindult, én pedig követtem. Azt hittem, hogy egy kis kávézóba fogunk beülni, de nem így lett. Egy kietlen játszótérre vezetett, én pedig leültem az egyik hintába, ő pedig a másikba.
Néma csendben ültünk. Kicsit nyomasztó volt, és azon törtem a fejem, hogy miért hívott ide.
- Minden rendben? - kérdezte hirtelen, ezzel kizökkentve a gondolataimból.
- Nem mondanám. Sőt, semmi sincs rendjén. Ma voltam a bíróságon, mert Nana beperelt. Yonghwával szakítottunk, és a legjobb barátnőm miattam szakított a fiújával. És a legnagyobb gondom, hogy most pont neked öntöm ki a szívemet - mondtam végig.
Halkan nevetni kezdett.
- Gondolhattam volna, hogy megy tovább az élet a suliban - felelte végül.
- Miért, mit hittél? Hogy ti elmentek, és mindennek vége? Unalmas katolikus iskola leszünk, minden probléma nélkül? - ugrottam neki rögtön.
- Nem - rázta meg a fejét. Kicsit elszégyelltem magam, mert ő semmi rosszat nem mondott nekem, én pedig így neki támadtam.
- És nektek hogy megy a zenélés? - kérdeztem a hosszas hallgatás után.
- Egész jól. A debütáló albumunkon dolgozunk. Nagy hírnevet jósolnak nekünk, és már most vannak rajongóink.
- Ezen nem csodálkozok. Már az iskolában is sokan szerettek titeket, nem hiába hívtak titeket mindenhová fellépni.
- Végül is - mondta vigyorogva.
- Azért vigyázz, nehogy rád szakadjon a plafon, ha valahová bemész - vágtam rá, mire nevetni kezdtünk.
- Nana miért perelt be titeket? - kérdezte.
- Mert máshol dolgozott koreográfusként. Elviekben, veletek aláíratott egy megállapodást.
- Ja, arról Jiyong tudott - vonta meg a vállát.
- Persze, mindenki háta mögött szervezkedett. Nem is csodálkozok - mondtam keserűen.
- Mindegy. Biztos megnyeritek a pert - felelte biztatóan.
- Mi.. mit csinálunk most? - néztem a szemébe.
- Beszélgetünk?
- Épp ez az. Megfogadtam, hogy soha többé nem akarok veled szóba állni. De most...
- Miért ne kezdhetnénk új lappal? - vetette fel egyszerűen.
- Mert az eddigi lapok túl feketék, mintsem hogy elfelejtsem őket - álltam fel.
Tétlenül nézett rám.
- Azt hiszem, tényleg itt az ideje, hogy végleg elfelejtsük egymást - mondtam ki.
Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang. Meggondolta magát, bezárta a száját, és mélyen a szemembe nézett.
Megfordultam, és elindultam visszafelé a bárba.
Őrületes fél órát tudok a hátam mögött. Majdnem elütött egy autó, de megmentett a gimnáziumi rémálmom, Tabi.
Lementem a lépcsőn, és visszaültem a lányokhoz.
- Ari, keresett NiTae - szólalt meg vigyorogva Hyun-sil. Rajta már meglátszott a kis alkohol. Engem az előbbi történések teljesen kijózanítottak.
- A, persze - kaptam észbe. Előkaptam a telefonom, és megnéztem. A kijelzőjének szerencsére semmi baja nem esett.
NiTae háromszor hívott vissza, de egyszer sem vettem fel. Végül is, hogyan tudtam volna?
Úja felálltam, és kimentem, de most már biztonságos helyen álltam meg. Megint tárcsázni kezdtem NiTae-t.
- Ari? Te vagy az? Minden rendben? - kérdezte aggódva.
- Igen..
- Csak a kocsi fékezését hallottam, és hogy sikítasz - mondta halálra rémülve.
Sikítottam? Nem emlékszem.
- Hát... majdnem elütöttek, de T.O.P megmentett - mondtam.
- Tabi? Komolyan?
- Igen. Elég furcsa volt nekem is.
- De jól vagy? Nem bántott? Hol vagy? Odamegyek! - hadarta egymás után.
- Én... - a bárra néztem, és elmondtam neki a címet. Azonnal lerakta, én pedig csodálkoztam.
Tíz perc múlva érkezett meg. Amint meglátott, rögtön átölelt.
- Azt hittem, nagyobb bajod esett - suttogta.
- Szerencsére megúsztam épen - feleltem.
- De miért hívtál? - hátrált el tőlem egy picit.
- Én csak bocsánatot akartam kérni. Tudom, hogy nincs mentség arra, amit tettem, de esküszöm, hogy ennyire még soha semmit nem bántam meg. A barátságunk sokkal fontosabb, csak tudod, az utóbbi időben...
- Kicsit szétcsúsztál - vágott közbe.
- Igen - bólintottam.
Némán álltunk, és egymást néztük.
- Nem akartam egyikőtöknek sem megbocsájtani. Sőt, halálomig utálni akartalak titeket... - kezdett bele, és a földre nézett.
Ezt mind megérdemeltem.. de mégis, sírni támadt kedvem.
- De tegnap este YoSeob bocsánatot kért. És tudtam, hogy nagyon megbánta. Gondoltam, hogy te is.. és ma beszélni is akartam veled, de nem tudtam. És amikor felhívtál... őszintén, elképzelni sem tudod, mit éreztem akkor. A legrosszabb jutott eszembe, és nagyon rosszul éreztem magam, amiért az volt az utolsó beszélgetésünk.
Nagyot nyeltem, és vártam, hogy fojtassa.
- Az elmúlt fél órában sokat gondolkoztam. És arra jutottam, hogy mind emberek vagyunk, mind követünk el hibákat. De mire valók a barátok, ha nem arra, hogy elfogadjanak ezekkel együtt? - nézett rám, közben pedig mosolygott.
Most én öleltem át nagyon szorosan, és elkezdtem sírni.
- Nagyon, nagyon szépen köszönöm - suttogtam.
Nem mondott semmit, csak visszaölelt.
Együtt mentünk vissza a lányokhoz, és ünnepeltünk. Éjfél felé indultunk hazafelé. Bár a házunk előtt rakott ki a taxi, de nem mentem be azonnal.
Sétálni indultam. Olyan könnyűnek éreztem magam. Most már sokkal jobb...
Észre sem vettem, de Yonghwa lakásának az utcájában lyukadtam ki. Talán csak a megszokás.
Megfordultam, és indulni akartam, de a hirtelen mozdulattól leestem a földre. Talán nem kellett volna többet inni, amikor visszamentünk NiTae-val...
Amikor már a földön voltam, nem akartam azonnal felkelni. A sírás környékezett meg, pedig boldognak kellene lennem.
Aztán nagyot sóhajtottam, és megpróbáltam felállni. Nem akartam felfázni, már így is túl sokszor voltam ma a földön.
A felállásban azonban két kéz segített. Gyengéden ragadta meg a karomat, és állított fel.
Amikor már biztos pozícióban voltam, megfordultam megnézni, hogy ki az, de már tudtam.
Yonghwa aggódva nézett a szemembe. Az ajkamba haraptam, megfordultam (most kicsit lassabban), és elindultam hazafelé. Hülye voltam, amikor ide jöttem.
Nem mondott semmit nekem. Ahogy én sem neki.
Így intézzük el? Most már ismeretlenekként kezeljük egymást?
Még be sem tudtam fordulni a sarkon, amikor visszarántott. Az egyensúlyom azonnal felborult, és már én is estem volna el, de szorosan magához húzott.
Kibontakoztam az öleléséből, és hátrébb léptem, ezzel nekiütközve az egyik ház falának.
Végig fogva tartotta a tekintetemet. A kezét mellettem a falhoz rakta.
- Yonghwa... - szólaltam meg. Csak halk cincogásra futotta, nem tudtam hangosabban beszélni.
Nem mondott semmit szavakkal, de a tekintete mesélt. Hiányoztam neki.

Lehajolt hozzám, és megcsókolt. Úgy éreztem, mintha ezer év telt volna el az utolsó csókunk óta.
De nem tudtam visszacsókolni. Annyira nehéz volt... pont, amikor már sikerült magamban lezárnom.
Elvált az ajkaimtól, de csak egy pár miliméterre távolodott el.
- Mi a baj? - kérdezte értetlenül.
- Ez nekem túl sok - suttogtam.
- Miért lenne sok?
- Tegnap még minden a feje tetején állt, ma meg... Nem akarom előröl kezdeni az egészet. Nem akarok megint beléd szeretni, mert az megint nekem fog fájni a végén - feleltem. Nem tudtam a szemébe nézni, hanem a földet pásztáztam.
Hirtelen erőt vett rajtam a fáradtság. Minden, amit akartam, az az ágyam volt. Hogy végre véget vethessek ennek a napnak.
- Csak bízz bennem - mondta.
- Nem tudok - feleltem. Kisurrantam mellette, és elindultam a házunk felé.

Read More

Dangerous Game S2 - 11. rész

Sajnos, akármennyire is nem akartam, hamar eljött a péntek. Nagyon féltem tőle, mert ezen múlott most minden. De az élet olyan, hogyha valamit nem szeretnék, hirtelen felgyorsítja az időt, ami megállíthatatlanul zakatol előre, nem kérdezve a véleményünket.
Pénteken iskola után Rin eljött hozzánk. Átöltöztünk a szobámban, majd anya vitt el minket. Nem tudtam megszólalni. Az ügyvéddel sok dolgot átbeszéltünk, hogy mit kellene mondanom, de mindent elfelejtettem. Azt sem tudtam, hanyadikán van elseje, nem hogy még megjegyezzem azokat a bonyolult mondatokat. Jó lett volna, ha leírtam volna őket egy papírra...
Az autó megállt a parkolóban, a szívem pedig a torkomban dobogott. Idegesen szálltam ki a kocsiból, és mentünk be. Látszott, hogy Rin is ugyanolyan ideges. Bementünk, és elmondták, hogy hol kell várakoznunk.
A nagy fekete ajtó még jobban megrémisztett. Leültem az egyik székre, magam elé meredtem, és próbáltam jó, kellemes dolgokra gondolni.
Például, amikor először beszéltem IU-val az ebédlőben. Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor először szóba állt velem valaki. Vagy amikor megtörtént az első fellépésünk. Az a tánc bámulatos volt. Az eredeti csapatunk - Chomin, Rin, Minri, én és Nana. Nagyon hiányoztak azok az idők... de nem merülhetünk bele a múltba, mindig kell a változatosság. Akármennyire is nem akarjuk, egyszer csak ott kopogtat majd, és ha nem akarsz vele foglalkozni, vagy hagyod, hogy tovább dörömböljön, és belesüppedsz a kellemes jóba, vagy beengeded, és újabb őrültségekbe vágod a fejszédet. Akkoriban nem akartam beengedni én sem. Annyira elvakultam szerelmes voltam YoSeobba, hogy azt hittem, hogy soha más férfi nem lesz az életemben. De jött Yonghwa, és megmentett. Bekötözött a szívembe, és újra megtanított szeretni.
De most újra ott áll az ajtóm előtt a változatosság. Lomha mosoly ül az arcán, és az ismerősök szerény kopogtatásával ösztönöz arra, hogy ismét vágjak bele egy másik, őrületes utazásba.
Nagyot sóhajtottam. Most ez elmúlt, és ezzel a perrel mindent le is zárok magamban. A Nana-hoz fűződő barátságomat...
Nem bántam meg azt a fél évet, amit együtt töltöttük. Bár sokat veszekedtünk, számíthattam rá. Szeretném azt hinni, hogy amíg velünk volt, nem tettette, hogy jól érzi magát, és tényleg szívből jött a nevetése, amikor Chomin elmesélte, miként ismerkedett meg élete szerelmével.
Enyhe mosoly jelent meg az arcomon. Most már tudom mit kell mondanom.
- Kang Ari, és Hwang Rin, kérem fáradjanak be - jött ki egy kosztümös nő. Felálltunk, vetettem egy utolsó biztató pillantást anyára, és bementünk.
A teremben egy nagy asztal állt, mögötte két nagy karosszékkel, és előtte két kisebbel. Nagy ablakok voltak, előtte karnisok.
A nő, aki behívott minket, a nagy asztal mögé állt. Eddig ült ott egy férfi, de most ő is felállt.
- Jó napot kívánok - mondta mély hangján.
- Jó napot - habagtuk szinte egyszerre Rinnel.
- Kérem, foglaljanak helyet - mondta a nő hivatalosan. Leültünk, ahogyan ők is.
- Akkor ismertetném a vádat. Song Nana az SM Entertainment hivatalos koreográfusa. Az önök csapatában pedig ugyanúgy koreográfusként dolgozott, ami hivatalosan törvényszegésnek számít, mivel erről nem fektettek le semmilyen megegyezést. A vezető, Kang Ari és az itt jelenlévő Hwang Rin tanú kívánnak ehhez valamit hozzáfűzni? Először is meg kell említenem, hogy az itt elhangzott információk szigorúan bizalmasak, csakis az alperes és a felperes szerezhet róla tudomást. Ha nem sikerül ezen tanúvallomás keretei között elsimítani az ügyet, komoly bírósági kihallgatásra kerül sor.
- Értem. Azt szeretném elmondani, hogy Nana nekünk semmit nem mondott a munkahelyéről. Soha, egyetlen egy szóval sem említette, hogy valahol dolgozna, ezért nem tudtuk megtenni a szükséges óvintézkedéseket - szólaltam meg komolyan. Ezek a szavak tényleg az én számból hangzottak el? Olyan különös.. biztos, a hely szelleme teszi.
- Ezt tudom igazolni. Az előző bandában is együtt voltam Nana-val, de akkor sem tudtam ezekről. Bár, volt rá utalás - mondta Rin.
- És abban a bandában volt egyezség, igaz?
- Igen, de ezt csak utólag tudtuk meg.
- Ez az egyezség esetleg írásban is megjelent? - kérdezte a nő.
- Igen, de én ezt soha nem láttam - jelentettem ki.
- Tehát, maguk nem tudtak a felperes, jelen esetben Song Nana munkahelyéről - vonta le a következtetést a férfi.
- Pontosan így van - mondta Rin.
- Esetleg kívánnak még valamit mondani? - kérdezte ismét a férfi. Ennyi lenne?
- Nem, ez minden - feleltem.
- Akkor nagyon szépen köszönjük. Írásban rögzítettük a válaszaikat, postán pedig értesítjük önöket, hogyan alakul a per - mondta mosolyogva a nő.
- Köszönjük - mondtam. Felálltunk, meghajoltunk, elköszöntünk és kimentünk.
- Ez gyors volt - mondta anya, és átölelt minket.
- Még szerencse - feleltem nevetve.
Mennyivel megkönnyebbültem. Mintha egy tonnás követ vettek volna le a vállamról. Úgy éreztem, újra képes vagyok élni.
Hazamentünk, és Rinnel visszaöltöztünk.
- Mit szólnál, ha elmennénk valahová? Hívhatnánk a többieket, és beülhetnénk valahová - ajánlotta fel Rin.
- Szuper ötlet - bólogattam.
Miután Rin összepakolt, elköszöntem a szüleimtől, és az időközben megbeszélt hely felé vettük az irányt. Egy kis bárt választottunk ki.
Fél órán belül mindenki megérkezett. Csak mi voltunk, lányok. Hiányzott NiTae.
Elmeséltük mi történt a bíróságon, közben pedig egyre több feles csúszott le. Persze most már nagyon figyeltem a határra, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy még egyszer átessek a ló túloldalára.
Azonban egyre rosszabbul éreztem magam. Nem engedhettem, hogy ez így érjen véget, hisz NiTae az egyik legjobb barátnőm.
Kimentem a bár elé, és elkezdtem tárcsázni NiTae-t.
A következő események felgyorsultak számomra. Az alkohol fűtött, így nem fáztam, a hideg éjszaka ellenére sem. A délelőtti eső után maradt tócsák még mindig ott voltak a földön.
Arra emlékszem még, hogy a harmadik kicsöngésnél NiTae felvette. Az útra pillantottam, és még láttam a felém villanó autó lámpáját.
Azt mondják, halál közeli élményeknél az ember szeme előtt lepereg az élete. Kellemes, és kevésbé kellemes élmények sorozata. Azoké az emlékeké, amelyek számottevőek voltak az életben. Eddig szentül hittem, hogy én is ezt fogom látni, és hogy a távolságból megláthatom, miket szúrtam el, és miket csináltam helyesen.
De ez mind szemen szedett hazugság. Amikor láttam, hogy az az autó vészesen gyorsan száguld felém, nem láttam mást, csak a sofőr rémült arcát. Talán lett volna elég időm arra, hogy félreugorjak, vagy valami ilyesmi, mint a filmekben. De a való életben a lábam a földbe gyökerezett, és nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen jó lenne még egyszer, utoljára, a barátaimmal együtt lenni. Mint amikor elmentünk a tavaszi szünetben a fesztiválra, és ott volt mindenki, aki kedves számomra.
A kép, ami ekkor a szemem előtt volt, ahogyan az ereszen kiültünk a székekre. Jonghyun valami viccet mondott, amin mindenki nevetett. Yonghwa édesen a fülembe kacagott, közben a biztonságot nyújtó karjaiba zárt. NiTae is YoSeob ölében ült, és a homlokát a fiúénak döntve röhögött.
A csapatunk... Chomin, Rin, Minri, Hyun-sil, Min Ji és Nana is. A Beast-es fiúk, DongWoon, DooJoon, Junhyung, GiKwang és Hyunseung. Minhyuk és Jungshin is ott volt.
Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni ismét, hogy megint olyan könnyű legyen minden. De az a lámpa rádöbbentett, hogy az soha többé nem fog megtörténni, mert én elrontottam mindent...
És most vége. Ez ennek a történetnek az utolsó lapja, az utolsó szavak a végén.

___________________________________

Először is, megvan a 4000 megtekintés, nagyon szépen köszönöm *-* ahogy ígértem, hozom az új dizit, és az extra fejezetet ^^ (ha nem írtam ki, akkor elnézést, tervben volt xD) Az extra fejezet pedig Nana történetét fogja elmesélni, szerintem erre elég kíváncsi lehet mindenki :))

Read More