*Nana POV*
A kulcsomat ledobtam az asztalra, és mit sem törődve, hogy még cipő van rajtam, bementem a lakásomba. A kanapéra ültem le, és azonnal felbontottam a borítékot.
De nem tudtam elolvasni, mert a papír felsértette az ujjamat, amiből azonnal elkezdett ömleni a vér. Felálltam, és kimentem a konyhába, hogy megtisztítsam.
- Nana, igaz, hogy már más csapatnál táncolsz? - kérdezte a főnököm keményen.
- Igen - bólintottam.
- És én erről miért csak most szerzek tudomást? - csapott az asztalra mérgében.
- Gondolom a spiclik most jelentették, hogy fellépésem volt - vontam meg a vállam.
- Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj velem - nézett mélyen a szemembe. Egyhangúan néztem vissza rá. Ezek csak szavak, soha nem fog kirúgni engem. Annál sokkal fontosabb vagyok itt.
- Be fogom őket perelni. Ellopják a táncosunkat - jelentette ki hirtelen.
- Mi? - kaptam fel a fejem azonnal.
- Netán valami baj van ezzel? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem, dehogy - feleltem újra a saját stílusomban.
- Akkor ezt megbeszéltük. Vissza is mehetsz táncolni - intett. Megfordultam, és kimentem.
Senkinek nem adhattam meg azt az örömöt, hogy fogást találjon rajtam. Kemény világot élünk, és akármennyire is jó volt a lányokkal táncolni, a saját érdekeimet kell magam előtt tartanom. Az emlék hatására kicsit elmeredtem, de amint újra a jelenben voltam, az ujjamra rakott zsepivel együtt visszasétáltam a nappalimba.
Ismét elfoglaltam a helyem a kanapén, és most már el is olvashattam a levelet.
Megnyerték a pert. Pedig a főnököm szerintem meg is bundázta... lehet, hogy a bíróságnál ez nem vált be?
Mit mondhattak? Semmi esélyük nem volt...
De miért is gondolkozok ezen? Az elejétől fogva nem érdekelt ez engem. Unott arccal dobtam le a borítékot az asztalomra.
Szét néztem az üres lakásban. Már megszoktam, hogy egyedül élek, bár eleinte sem volt nekem nehéz. A szobámba mentem, és elpakoltam, a reggeli kupim következményeit. Utána a fürdő felé vettem az irányt, és a forró víz alá álltam be.
Másnap későn keltem, és munka előtt még elugrottam bevásárolni. Épp a sorok között nézelődtem, amikor megakadt valakin a szemem.
- Szia Nana - jött közelebb T.O.P. Hát, ő is kiszúrt.
- Szia - köszöntem vissza.
- Hallom, beperelted a lányokat. Erre még tőled sem számítottam - mondta, és közben jött utánam. Pedig azt hittem, le tudom rázni.
- Nem érdekel - vontam meg a vállam.
- Ha nem érdekelne, visszavontad volna a pert. Itt valami más van, igaz? - Egy pillanatra megálltam, hogy mélyen a szemébe tudjak nézni.
- Nem - mondtam komolyan. Azonnal tovább indultam, közben pedig a kosaramba raktam egy kis lazacot.
Tabi nem jött utánam többé. Szerencsére.
Miután fizettem, hazavittem a cuccaimat, és indultam a munkahelyemre. Azonban amint beléptem az épületbe, megszólított a recepciós.
- Nana, a meghallgató terembe menjen most - mondta. Értetlenül néztem rá, aztán megvontam a vállamat, és oda mentem.
Rajtam kívül még négy lány volt ott, és a főnök.
- Hát megérkeztél - mondta nagyot sóhajtva.
- Miért kellett most ide jönnöm? - kérdeztem karba tett kezekkel. Nekidőltem a falnak.
- Titeket négyőtöket választottalak ki.
- Mihez? - kérdezte az egyik lány.
- Új bandát szeretnék debütáltatni, akik csak lányokból állnak. A nevetek f(x) lesz, és mindannyian új személyiséget kaptok - mondta.
Értetlenül bámultam rá. Szóval vége a gyakornokosodásnak, de... mindez ilyen könnyedén?
- Nem is vettünk részt semmilyen meghallgatáson - szakítottam én meg ezt a nagy csendet.
- Igen, de tisztában vagyok mindannyiótok képességeivel. De térjünk rá a lényegre. A fő énekes Sun Young lesz, de mostantól Lunának fognak hívni. Liu és Jin Ri lesztek a rapperek, a ti nevetek pedig Amber és Sulli. Soo Jung, te Krystal néven fogsz debütálni. És Nana, te leszel a leader és főtáncos, mint Victoria - mondta végig. Minden szemébe egyesével nézett el.
- A 255-ös lakás a tiétek, még ma költözzetek be. Holnap kezdődnek meg a közös próbáitok, addig intézzétek el, amit kell, mert addig nincs megállás, míg fel nem léptek élőben, a nagyközönség előtt - mondta. Ott hagyott minket.
A négy lány izgatottan kezdett el beszélgetni, én pedig rögtön követtem a főnököt.
- Várj egy percre - állítottam meg.
- Még mindig nem csípem ezt a hangnemet - fordult hátra kelletlenül.
- Új személyazonosságot szeretnék - tértem rögtön a lényegre.
- Miért?
- Az az én dolgom. De intézd el, hogy azt higgyék, kínai vagyok, és a pekingi válogatón szerveztetek be. Találj ki valami nevet nekem, abban úgyis profi vagy.
- Jó - nézett rám értetlenül.
- Kösz - vetettem oda, sarkon fordultam, és visszamentem a lányokhoz.
- Alig hiszem el, hogy végre sikerült - örvendeztek még mindig.
- Keményen dolgoztunk, megérdemeljük - szólaltam meg, mire mindannyian rám néztek.
- Szerintetek milyen lesz az első dalunk? Remélem, hogy nagyon, nagyon pörgős - mondta az egyikük csillogó szemekkel.
Még egy ideig beszélgettünk, aztán mindenki hazament, hogy összepakoljon.
Egész aranyosnak találtam a lányokat. Végül is, a nap mindegy egyes percében együtt kell majd lennünk, szóval muszáj lesz megkedvelnem őket. De ahogy eddig megítéltem, nem fog nehezemre esni.
Egy órába tellett, mire összepakoltam. A kocsiba viszont már nehezebb volt a lepakolás...
- Segítsek? - kérdezte a hátam mögül valaki.
- Köszönöm, nem kell - vetettem oda. Jiyong azonban követett. Ez valami betegség náluk? Miért nem tudnak békén hagyni?
- Elköltözöl? - kérdezősködött tovább.
- Ha nagyon érdekel, igen. Be fogok debütálni, és most költözünk egy lakásba a lányokkal - feleltem.
- Kedvesek? Remélem, őket jobban fogod szeretni, mint az előző csapatodat - mondta.
Hirtelen álltam meg, és ugyanúgy néztem a szemébe, mint pár órával ezelőtt a Tempoéba.
- Semmi közöd ehhez, és örülnék, ha békén hagynál.
- Tudod, hogy nálam ez nem válik be - utalt a nézésemre.
- Akkor csak kopj le egyszerűen - legyintettem, és mentem tovább.
- Még mindig mérges vagy rám a szakítás miatt? - követett tovább.
- Nem is jártunk, tehát nem szakíthattunk - feleltem.
- Pedig szerintem igenis jártunk... legalábbis nekem úgy tűnt.
- Érzéki csalódás.
- Miért tiltakozol minden érzelem ellen?
- Mert az érzelmek végeznek az emberekkel. A nők az érzelmeik miatt gyengék, én pedig egyáltalán nem vagyok gyenge, és nem is leszek az. Kellemes időtöltés volt veled lenni, de örülök is, hogy vége.
- Megbántottalak azzal, hogy én szakítottam, igaz? Te akartál.
- Mint mondtam, nem is jártunk.
- Nana, fogadd el a nyilvánvaló tényt.
- Mostantól Victoria a nevem - szóltam közbe.
- Oké, Vic.
- Ne becézz!
- Értettem, Vic.
- Menj már el végre!
- Addig nem, míg el nem mondod, mi bajod van, Vic.
- Jiyong, nem viccelek, tűnj el.
- Az én új nevem pedig G-Dragon. Megengedem, hogy bárhogy becézz, mert én ilyen jólelkű vagyok - mutatott végig magán.
- Jiyong. Te. Most. Eltűnsz. Innen - mondtam minden egyes szót külön.
- Vic, ez nem fog menni.
-Ahh! - csattantam fel. A hajamba túrtam, és kiszálltam a liftből. Hihetetlen, hogy eddig követett, és még mindig nem akar leszállni rólam.
- Esetleg valami problémád van, Vic?
Inkább nem szóltam hozzá. Bementem a lakásomba, és megfogtam még három dobozt. Még kétszer kell fordulni, és készen leszek.
Bár nem kértem, Jiyong is felkapott két dobozt, és segített lehozni.
- Nem kértem a segítséged - vetettem oda hidegen.
- Megint ezt fogod csinálni? Mint amikor először találkoztunk?
- Inkább még mindig.
- Ahh, emlékszem, mennyire idegesített, hogy olyan nyilvánosan utáltál.
- Engem meg nagyon idegesített, hogy olyan nyilvánosan nyomultál - mondtam, halványan elmosolyodva.
- Omo, az egy mosoly volt?
- Nem!
- De, igen, ne is titkold!
- Nem, ismét csak érzéki csalódás volt. Ne képzelj ebbe többet, mint ami. Én utállak, és még mindig arra vágyok, hogy eltűnj.
- De ha még mindig utálsz... miért csatlakoztál hozzánk? - tette fel a kérdést. Újra kiértünk, és miután beraktam a dobozokat az autóba, rámeredtem.
A választ nem tudtam. Mindig is volt valami Jiyongban, ami vonzott, és ez mindennél jobban idegesített. Nagyon gyengének tartottam magamat, amiért nem tudtam neki ellenállni.
Hosszasan nézett a szemembe.
- Jiyong, kérlek menj el - suttogtam.
- De előtte, válaszolj egy kérdésemre. Őszintén.
- Rendben - bólintottam egy aprót. Ismét kikényszeríti belőlem azt, amit akar. Utáltam ezért.
- Nem éreztél semmit, amiért elárultad a legjobb barátaidat? - kérdezte.
Tehát ő is észrevette, hogy ők voltak a legjobb barátaim.
- Bűntudatot biztos nem. Kis sajnálatot, amiért elvesztik a hobbi csapatukat. De már ezt sem érzem, mivel megnyerték a pert.
- Komolyan? Megnyerték?
Miért velük foglalkozik? Miért nem velem?
Nem lehetek féltékeny.
- Azt ígérted, elmész - néztem le a földre.
- Ha tényleg ezt akarod - mondta. Újra felnéztem rá, mélyen a szemeibe.
- Igen, tényleg ezt szeretném - feleltem. Lassan bólintott, és elindult. Végig néztem, ahogyan elmegy - és soha többé nem találkoztunk, kivéve, amikor már mind a ketten híresebbek lettünk, és egyszer-egyszer egymásba futottunk a show-k során. Persze én ezt akkor még nem tudhattam.
_____________________
Remélem, hogy tetszett :) azt hiszem, ez nem várható fordulat volt ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése