Sajnos, akármennyire is nem akartam, hamar eljött a péntek. Nagyon féltem tőle, mert ezen múlott most minden. De az élet olyan, hogyha valamit nem szeretnék, hirtelen felgyorsítja az időt, ami megállíthatatlanul zakatol előre, nem kérdezve a véleményünket.
Pénteken iskola után Rin eljött hozzánk. Átöltöztünk a szobámban, majd anya vitt el minket. Nem tudtam megszólalni. Az ügyvéddel sok dolgot átbeszéltünk, hogy mit kellene mondanom, de mindent elfelejtettem. Azt sem tudtam, hanyadikán van elseje, nem hogy még megjegyezzem azokat a bonyolult mondatokat. Jó lett volna, ha leírtam volna őket egy papírra...
Az autó megállt a parkolóban, a szívem pedig a torkomban dobogott. Idegesen szálltam ki a kocsiból, és mentünk be. Látszott, hogy Rin is ugyanolyan ideges. Bementünk, és elmondták, hogy hol kell várakoznunk.
A nagy fekete ajtó még jobban megrémisztett. Leültem az egyik székre, magam elé meredtem, és próbáltam jó, kellemes dolgokra gondolni.
Például, amikor először beszéltem IU-val az ebédlőben. Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor először szóba állt velem valaki. Vagy amikor megtörtént az első fellépésünk. Az a tánc bámulatos volt. Az eredeti csapatunk - Chomin, Rin, Minri, én és Nana. Nagyon hiányoztak azok az idők... de nem merülhetünk bele a múltba, mindig kell a változatosság. Akármennyire is nem akarjuk, egyszer csak ott kopogtat majd, és ha nem akarsz vele foglalkozni, vagy hagyod, hogy tovább dörömböljön, és belesüppedsz a kellemes jóba, vagy beengeded, és újabb őrültségekbe vágod a fejszédet. Akkoriban nem akartam beengedni én sem. Annyira elvakultam szerelmes voltam YoSeobba, hogy azt hittem, hogy soha más férfi nem lesz az életemben. De jött Yonghwa, és megmentett. Bekötözött a szívembe, és újra megtanított szeretni.
De most újra ott áll az ajtóm előtt a változatosság. Lomha mosoly ül az arcán, és az ismerősök szerény kopogtatásával ösztönöz arra, hogy ismét vágjak bele egy másik, őrületes utazásba.
Nagyot sóhajtottam. Most ez elmúlt, és ezzel a perrel mindent le is zárok magamban. A Nana-hoz fűződő barátságomat...
Nem bántam meg azt a fél évet, amit együtt töltöttük. Bár sokat veszekedtünk, számíthattam rá. Szeretném azt hinni, hogy amíg velünk volt, nem tettette, hogy jól érzi magát, és tényleg szívből jött a nevetése, amikor Chomin elmesélte, miként ismerkedett meg élete szerelmével.
Enyhe mosoly jelent meg az arcomon. Most már tudom mit kell mondanom.
- Kang Ari, és Hwang Rin, kérem fáradjanak be - jött ki egy kosztümös nő. Felálltunk, vetettem egy utolsó biztató pillantást anyára, és bementünk.
A teremben egy nagy asztal állt, mögötte két nagy karosszékkel, és előtte két kisebbel. Nagy ablakok voltak, előtte karnisok.
A nő, aki behívott minket, a nagy asztal mögé állt. Eddig ült ott egy férfi, de most ő is felállt.
- Jó napot kívánok - mondta mély hangján.
- Jó napot - habagtuk szinte egyszerre Rinnel.
- Kérem, foglaljanak helyet - mondta a nő hivatalosan. Leültünk, ahogyan ők is.
- Akkor ismertetném a vádat. Song Nana az SM Entertainment hivatalos koreográfusa. Az önök csapatában pedig ugyanúgy koreográfusként dolgozott, ami hivatalosan törvényszegésnek számít, mivel erről nem fektettek le semmilyen megegyezést. A vezető, Kang Ari és az itt jelenlévő Hwang Rin tanú kívánnak ehhez valamit hozzáfűzni? Először is meg kell említenem, hogy az itt elhangzott információk szigorúan bizalmasak, csakis az alperes és a felperes szerezhet róla tudomást. Ha nem sikerül ezen tanúvallomás keretei között elsimítani az ügyet, komoly bírósági kihallgatásra kerül sor.
- Értem. Azt szeretném elmondani, hogy Nana nekünk semmit nem mondott a munkahelyéről. Soha, egyetlen egy szóval sem említette, hogy valahol dolgozna, ezért nem tudtuk megtenni a szükséges óvintézkedéseket - szólaltam meg komolyan. Ezek a szavak tényleg az én számból hangzottak el? Olyan különös.. biztos, a hely szelleme teszi.
- Ezt tudom igazolni. Az előző bandában is együtt voltam Nana-val, de akkor sem tudtam ezekről. Bár, volt rá utalás - mondta Rin.
- És abban a bandában volt egyezség, igaz?
- Igen, de ezt csak utólag tudtuk meg.
- Ez az egyezség esetleg írásban is megjelent? - kérdezte a nő.
- Igen, de én ezt soha nem láttam - jelentettem ki.
- Tehát, maguk nem tudtak a felperes, jelen esetben Song Nana munkahelyéről - vonta le a következtetést a férfi.
- Pontosan így van - mondta Rin.
- Esetleg kívánnak még valamit mondani? - kérdezte ismét a férfi. Ennyi lenne?
- Nem, ez minden - feleltem.
- Akkor nagyon szépen köszönjük. Írásban rögzítettük a válaszaikat, postán pedig értesítjük önöket, hogyan alakul a per - mondta mosolyogva a nő.
- Köszönjük - mondtam. Felálltunk, meghajoltunk, elköszöntünk és kimentünk.
- Ez gyors volt - mondta anya, és átölelt minket.
- Még szerencse - feleltem nevetve.
Mennyivel megkönnyebbültem. Mintha egy tonnás követ vettek volna le a vállamról. Úgy éreztem, újra képes vagyok élni.
Hazamentünk, és Rinnel visszaöltöztünk.
- Mit szólnál, ha elmennénk valahová? Hívhatnánk a többieket, és beülhetnénk valahová - ajánlotta fel Rin.
- Szuper ötlet - bólogattam.
Miután Rin összepakolt, elköszöntem a szüleimtől, és az időközben megbeszélt hely felé vettük az irányt. Egy kis bárt választottunk ki.
Fél órán belül mindenki megérkezett. Csak mi voltunk, lányok. Hiányzott NiTae.
Elmeséltük mi történt a bíróságon, közben pedig egyre több feles csúszott le. Persze most már nagyon figyeltem a határra, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy még egyszer átessek a ló túloldalára.
Azonban egyre rosszabbul éreztem magam. Nem engedhettem, hogy ez így érjen véget, hisz NiTae az egyik legjobb barátnőm.
Kimentem a bár elé, és elkezdtem tárcsázni NiTae-t.
A következő események felgyorsultak számomra. Az alkohol fűtött, így nem fáztam, a hideg éjszaka ellenére sem. A délelőtti eső után maradt tócsák még mindig ott voltak a földön.
Arra emlékszem még, hogy a harmadik kicsöngésnél NiTae felvette. Az útra pillantottam, és még láttam a felém villanó autó lámpáját.
Azt mondják, halál közeli élményeknél az ember szeme előtt lepereg az élete. Kellemes, és kevésbé kellemes élmények sorozata. Azoké az emlékeké, amelyek számottevőek voltak az életben. Eddig szentül hittem, hogy én is ezt fogom látni, és hogy a távolságból megláthatom, miket szúrtam el, és miket csináltam helyesen.
De ez mind szemen szedett hazugság. Amikor láttam, hogy az az autó vészesen gyorsan száguld felém, nem láttam mást, csak a sofőr rémült arcát. Talán lett volna elég időm arra, hogy félreugorjak, vagy valami ilyesmi, mint a filmekben. De a való életben a lábam a földbe gyökerezett, és nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen jó lenne még egyszer, utoljára, a barátaimmal együtt lenni. Mint amikor elmentünk a tavaszi szünetben a fesztiválra, és ott volt mindenki, aki kedves számomra.
A kép, ami ekkor a szemem előtt volt, ahogyan az ereszen kiültünk a székekre. Jonghyun valami viccet mondott, amin mindenki nevetett. Yonghwa édesen a fülembe kacagott, közben a biztonságot nyújtó karjaiba zárt. NiTae is YoSeob ölében ült, és a homlokát a fiúénak döntve röhögött.
A csapatunk... Chomin, Rin, Minri, Hyun-sil, Min Ji és Nana is. A Beast-es fiúk, DongWoon, DooJoon, Junhyung, GiKwang és Hyunseung. Minhyuk és Jungshin is ott volt.
Abban a pillanatban szerettem volna visszamenni ismét, hogy megint olyan könnyű legyen minden. De az a lámpa rádöbbentett, hogy az soha többé nem fog megtörténni, mert én elrontottam mindent...
És most vége. Ez ennek a történetnek az utolsó lapja, az utolsó szavak a végén.
___________________________________
Először is, megvan a 4000 megtekintés, nagyon szépen köszönöm *-* ahogy ígértem, hozom az új dizit, és az extra fejezetet ^^ (ha nem írtam ki, akkor elnézést, tervben volt xD) Az extra fejezet pedig Nana történetét fogja elmesélni, szerintem erre elég kíváncsi lehet mindenki :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése