Úgy voltam vele, hogyha rosszat álmodok, akkor az rányomja a bélyegét az egész napra. Olyankor mindig elmegy a kedvem mindentől, és nem tudok ellene mit tenni.
Azt álmodtam, hogy még mindig a kórházban voltam, és apa zokogott az ágyam mellett. Ennél bénábbat már nem is álmodhattam volna...
Rosszkedvűen nyitottam ki a szememet. Egy üres ágyban ébredtem. A selyem nagyon jól esett a bőrömnek, ez egy picit felvidított. Felültem, és szétnéztem, de a szobában senkit nem találtam. Az ágy másik oldalára oda volt készítve a ruhám. Ráérősen vettem fel, és készülődtem el. Jiyong úgyis biztosan elment, hisz csak egy éjszakát akart. Régen megvetettem az ilyen embereket, mint amilyen most én is voltam.
Ribanc.
Pontosan ez lett belőlem is. De valahogy nem éreztem magam annak. Bár most egyedül ébredtem egy olyan luxuslakosztályban, amit valószínűleg soha nem tudnék magamnak megfizetni, nem éreztem rosszul magam emiatt. Mert életem leggyönyörűbb éjszakáját tudom a hátam mögött, amiért büszke voltam magamra.
Kimentem a szobából, és azonnal megfagytam. Jiyong az ablak mellett állt, kifelé nézett, közben pedig telefonált.
- De rózsaszín? Biztos? Komolyan ezt akarja a főnök?... Jó, rendben... Mi, már be is jelentett? - Ekkor fordult felém, és elmosolyodott. - Rendben, majd megyek, de most dolgom van. Csá - mondta, és lerakta a telefont. Elindult felém, közben pedig az egyik fotelbe dobta a telefonját.
Amint elém ért, átölelt, és közel húzott magához.
- Jó reggelt - mondta.
- Neked is - feleltem, és fülig ért a szám. Ez a fordulat teljesen meglepett.
- Nem akarsz költözni? - kérdezte hirtelen.
- Nem. Tökéletes a lakásom!
- De költözz hozzám - mondta.
- Ez... aranyos. Tényleg. De nem gyors egy kicsit? - kérdeztem furán. Lehet, hogy szívott valamit reggel, azért ment el az esze.
- Az én életvitelemben ez még lassúnak is számít. Többször is szeretnélek látni, de ha ez nyilvánosságra kerül, mindenki rosszul jár. Belőled vezető hír lesz, mindenhová követni fognak, kiderül minden kis piszkos dolog rólad, és nem akarlak kitenni ennek - nézett komolyan a szemembe.
- De... még egy napja sincs, hogy ismerjük egymást! - mondtam az egyetlen észérvemet.
- Ha nem jön össze, akkor nyugodtan visszaköltözhetsz a lakásodra. Fizetem a lakbért.
Ribanc...
Megint ez a szó jutott eszembe. Ez már tényleg nagyon nem jó irányba halad.
- Nem szorulok a segítségedre - feleltem, de tudtam, hogy nem ezt a választ várja.
- Figyelj, az én életem arról szól, hogy folyamatosan rohanni kell, semmi sem állandó a bandatársaim arcain kívül. Még a hajamat is folyamatosan változtatni kell, és a fodrászom is naponta változik. Egyetlen állandó dolgot akarok végre - mondta, és végignézett rajtam.
- Nézd, én ezt nem értem.. miért most, és miért én?
- Miért szeretik az emberek a gumicukrot? Nem tudod megmagyarázni, csak átélni - mondta vállvonogatva.
- Nem minden ember szereti a gumicukrot...
- De tudom, hogy te imádod - mondta vigyorogva.
Lehetetlen lett volna ellenállni neki.
- Rendben - emeltem a magasba a tekintetem. Az ölébe kapott, és szorosan magához ölelt.
- Mondanám, hogy nem tudom meghálálni, de van egy tökéletes ötletem - mondta. A lábaimat a csípője köré fontam, és mélyen a szemembe nézett.
Igen, azt az ötletet én is díjaznám...
A konyhapult volt a legközelebb, és arra rakott fel. Le kellett hajolnom, hogy meg tudjam csókolni. A kezébe vette az arcomat, és hevesen csókolni kezdett.
A nemrégiben felvett ruháimat hamar levarázsolta rólam, és maga mellé ejtette le. A pólójától én is azonnal megszabadítottam, és már egyáltalán nem voltam olyan félénk, mint tegnap. A hátát kezdtem el karmolászni, ami azt hiszem, tetszett neki.
A csodás pillanatot a telefoncsörgése zavarta meg.
- Vedd fel - suttogtam az ajkaiba.
- Hidd el, bárki az, tud még várni.
- Nem, vedd fel. Most - mondtam.
- Értettem, főnök! - felelte, mire kuncogni kezdett. Elhátrált tőlem, én pedig első sorból szemlélhettem a tökéletes testét.
Szóval be kellett ismernem magamnak, hogy akármilyen rosszat álmodok, nem lesz attól rossz az egész napom. A hangulatom változhat, és jelenleg a fellegekben jár a mutatója a boldogságtól.
Szóval ma odaköltözök Jiyonghoz... hihetetlen ez az egész. Tegnap ismertem csak meg, de az is igaz, hogy még soha nem találkoztam hozzá foghatóval. És szerintem nem is létezik más, aki akár csak meg tudná közelíteni. Megkaptam a főnyereményt, és hülye lennék, ha elhalasztanám.
Talán egy fél perc sem telt el, míg a telefonján beszélt. Egy fellépésről, vagy miről. Amint végzett, visszasietett hozzám.
Átölelt, és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Nem akarsz ma látni élőben? Azt mondtad, nem hallgathattál világi zenét. Nincs kedved elmenni egy koncertre? - kérdezte.
- De, igen! - vágtam rá azonnal. Nagyon régóta álmodoztam erről.
- Szuper. De mivel ma sok dolgunk lesz, sietnünk kell - mondta.
- Sok dolog?
- Igen. A cuccaidat hagyd a lakásodban. Megmutatom neked a lakásomat, de utána nekem fodrászhoz kell mennem. Addig te vásárolhatsz magadnak új ruhákat, meg berendezési tárgyakat. Azt szeretném, ha otthon éreznéd magad nálam - mondta.
- Rendben. De a hitelkártyámat otthon hagytam, szóval majd érte kell mennünk.
- Tessék. - A hátsó zsebéből kihúzott egy bankkártyát, és lerakta mellém az asztalra.
- Nem, ez nem így működik! - csattantam fel.
- Miért ne így működne?
- Mert... nem azért vagyok veled, mert ilyen sok pénzed van, vagy mert híres vagy. Nem akarok ribanc lenni.... - suttogtam.
- Nem vagy az - felelte ugyanolyan halkan, mint ahogy én beszéltem. Miközben beszélt, olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a leheletét az ajkaimon. Mondanom sem kell, rögtön levett a lábamról, és már nem volt erőm tiltakozni.
- Hol is hagytuk abba? - kérdezte játékosan.
A nőiességemhez nyújt, és finoman végigsimított rajta párszor. Az érintésére a testem azonnal reagált. Az ajkai közé nyögtem, amit nem tudtam visszatartani.
Hirtelen magamban éreztem meg az egyik ujját. Ez is új volt még nekem, de ismét kellemesen csalódtam. Lassan ki-be kezdte mozgatni az ujjait, majd csatlakozott hozzá a másik ujja is. Egyre jobban extázisba estem, és már nem hiányzott sok ahhoz, hogy ismét beteljesüljek.
Aztán már nem volt sehol. Kinyitottam a szememet, és ránéztem, de csak azt láttam, hogy újabb fóliát bont ki.
Gyorsan magára húzta az óvszert, és ismét közelebb lépett hozzám. Pont úgy, mint tegnap (vagy ma? Nem tudom, az időérzékem akkor nem volt a legnagyobb rendben...) megcsókolt, és közben hatolt belém.
Már egyáltalán nem fájt, csak furcsa érzés volt. Viszont mennyei boldogság töltött el, mert újra kitölt engem. Nem csak a testemet, de a gondolataimat is.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy minden vágyam, hogy megismerjem ezt a férfit előtte. A legvadabb álmaimat is felülmúlta, de semmit nem tudok róla a hivatásán és a nevén kívül.
A problémáimat azonban gyorsan elfelejtettem, mert mozogni kezdett. Szinte pontosan egyszerre vettük a levegőt, és a szívünk is ugyanarra az ütemre kezdett el verni. Teljesen eggyé váltunk, és csak mi voltunk.
A beteljesülés hirtelen ragadott magával minket, és kellemes utóízt hagyott maga után. Átöleltem Jiyong nyakát, és magamhoz húztam.
Mindig is olyan ember voltam, akit az érintések boldogabbá tettek, mint az ajándékok. Hiába kaptam meg egy órát, ruhát, cipőt, vagy bármi mást, fel sem ért nálam egy szívből jövő öleléssel.
És most voltam a legboldogabb egész életemben, mert a férfi, akibe azt hiszem első látásra beleszerettem, most szorosan magához ölel, és a nyakamba liheg.
Nem tudtam letörölni azt az idióta mosolyt az arcomról.
Jiyong kihúzódott belőlem, és a kukába dobta az elhasznált óvszert.
- Menjünk zuhanyozni, aztán induljunk - ajánlotta fel. Bólintottam. A ruháinkat ott hagytuk, és együtt mentünk be a fényűző fürdőbe. A zuhanykabint választottuk. Ő megnyitotta a vizet, ami kellemesen hideg volt A felforrósodott testemnek nagyon jól esett ez a hőmérséklet.
Mögöttem állt, és oldalra rakta a hajamat. Végig csókolgatni kezdte a nyakamat, a kezei pedig elöl a melleimet masszírozták. Úgy éreztem, hogy képes lennék még egy menetre.
Végül azonban inkább csak lezuhanyoztunk, aztán felöltöztünk. Miután végeztünk, összeszedtük a cuccainkat, és elhagytuk a szállodát.
Kint tudtam csak szemügyre venni, hogy egy öt csillagos szállodába hozott.
- Csak öt csillag? Többre számítottam - szólaltam meg, megrázva a fejemet. Nevetni kezdett.
- Majd ha megyünk az arabokhoz, akkor majd hét csillagos szállodában fogunk megszállni. Imádni fogod - felelte. Rögtön elkerekedett a szemem.
- Te most viccelsz? Mert én tényleg csak ugrattalak! - jelentettem ki.
Még mindig nevetve átkarolt, és az egyik taxi felé húzott.
Tíz percet utaztunk, ami nagyon soknak tűnt nekem. Végül egy hatalmas emeletes ház előtt szálltunk ki. Jiyong kifizette a taxit, megfogta a kezem, és elindultunk befelé.
Lent egy recepciós fogadott minket. Mosolyogva köszöntötte Jiyongot, és hűvösen mért végig engem. Úgy tettem, mint aki észre sem veszi.
Vajon ide is hozott fel lányokat? De miért is érdekel ez engem? Előttem is élte a saját életét, ahogyan én is. Bár, kicsit másféle képpen, de most nem ez volt a lényeg.
A hatodik emeleten szálltunk ki a liftből. Szerencsére nem sokáig kellett utaznunk, mert az elektromosság megint életre kelt.
A folyosón elővette a kulcsát az egyik zsebéből, és a tizennyolcas számú lakást nyitotta ki. A szemem elé egy tipikus férfi lakás tárult, és egyből tudtam, hogy ide biztos nem hozott fel más nőcskéket.
- Nem számítottam rá, hogy látogatóm lesz, szóval bocsi a kupiért - szólalt meg idegesen nevetve.
- Semmi gáz - feleltem. És ezt őszintén mondtam. A kórházban annyira rendben volt minden, hogy már idegesített. Már kívántam a felfordultságot, a rendetlenséget.
Bentebb mentünk, a konyha felé.
- Mit kérsz inni? - kérdezte kedvesen.
- Vizet. Menteset - válaszoltam. Elővett egy poharat, és míg kitöltötte, kicsit körülnéztem. A konyhából nyílt a nappali, onnan pedig egy erkély, és négy szoba. Gondolom egy fürdő, WC, egy háló, a negyedik pedig talán a dolgozószobája.
Nagyon tágas volt. Mégis, mindenhol volt valami kis emléktöredék, és én mindet meg akartam ismerni, megtudni a titkait. Sok képet láttam, amiken másokkal van együtt, és még annál is több kósza lapokat, füzeteket.
- Miért van ennyi füzet és lap? - kérdeztem.
- Azokra írom a dalaimat. Nem mind jó - vonta meg a vállát.
- Megnézhetem? - kérdeztem azonnal csillogó szemekkel.
Aprót bólintott. Rögtön leugrottam a székről, és odarohantam az egyikhez. Kíváncsi voltam nagyon.
Tudod, mennyire szeretlek gyönyörű lány,
Olyan vagy nekem mint egy festmény,
Megállok édes árnyékod előtt,
Semmit sem tudok tenni.
Ez nagyjából a közepén lehetett. Nem írt a legszebb betűkkel, de azért ki tudtam olvasni.
- Jellemző, hogy a legrosszabbat választod ki - mondta nevetve. A földön ültem, ő pedig mögém telepedett le, és a vállam fölött nézte a saját dalszövegét.
- Miért lenne ez a legrosszabb? Egyáltalán nem rossz! - mondtam komolyan.
- Nem hiszem, hogy hallottál már ilyen zenét, és a ritmust, vagy a hangjegyeket sem tudod szerintem elolvasni, szóval ez egy vakvágány...
- Akkor énekeld el! - nyomta a kezébe.
- Jó - felelte. A dal gyors volt, és szerintem nem illett hozzá a szöveg. Arról szólt lényegében, hogy szeretné, ha a kedvese elaludna, közben pedig mindenféle dologhoz hasonlítja. Vagyis, az egyik része.
A végénél a szemembe nézett.
- Még nincs kész, és ha rajtam múlik, nem is lesz - mondta komolyan.
- Nem olyan rossz ez... várj, egy pillanat - mondtam, és szétnéztem. Kicsit elhajoltam, felvettem a ceruzát a földről, majd visszaültem az eredeti pozíciómba. De aztán meggondoltam magam, végigfeküdtem a földön, elvettem Jiyongtól a füzetet, és magyarázni kezdtem.
- Szerintem túl gyors. Valahogy le kellene lassítani, hisz az a lényeg, hogy elaludjon, nem? Ha ilyen gyors, és pörgős, csak felébred. És ezt nem egyedül kellene előadnod. Egy mélyebb hangú előadónak kellene ezeket a részeket mondania, énekelnie, valami, érted - makogtam a végén, és nevetni kezdtem. Közben azokat a részeket, amikről beszéltem, aláhúztam.
Jiyong érdeklődve nézte, hogy mit ügyködök. Szintén lefeküdt, közel hozzám.
- Általában utálom, ha a munkámba szólnak bele, főleg valaki olyan, aki még csak hallásból sem ismeri ezt a műfajt, de van valami abban amit mondasz. És tudom is, ki lenne benne ebben - nézett félre.
- Szuper. És még azt gondolom, hogy a végén a lány is megszólalhatna. Mondjuk, tes yeux fermés, ton odeur, ta voix me rend plus profonds comme le rouge de ton vin préféré. Je me sens d’être actrice dans un film. Toute est fabuleux avec toi.
- Ez francia? - kérdezte nevetve.
- Igen.
- Két kérdésem is lenne. Az első: mit jelent? A második pedig, mikor tanultál meg franciául?
- Az első válaszom: a becsukott szemeid, az illatod, a hangod mélyebb érzéseket kelt bennem, mint a kedvenc borod vörös színe. Úgy érzem magam, mint egy filmbeli színész. Veled minden mesés. A másodikra pedig a kórház a válaszom. Egy idő után megőrülsz az unalomtól, én pedig franciául kezdtem el tanulni.
- Írd le a lap aljára - mondta. Fogtam a ceruzát, és lefirkáltam, amit mondtam.
Mondani akart nekem valamit, de a telefonja ismét közbeszólt.
- Helló, itt G-Dragon.... Persze, mindjárt ott leszek, csak a múzsám ihletet adott nekem - mondta, közben pedig végig a szemembe nézett.
Elpirultam, és lesütöttem a szememet. Beszélt még pár szót, aztán lerakta.
- Most mennem kell, de majd este érted jövök. Kulcs az asztalon, és vegyél magadnak valami szexi ruhát estére - kacsintott rám. Bólintottam.
Lehajolt hozzám, és hosszú, szenvedélyes csókot adott nekem.
- Majd találkozunk - suttogta. Felkelt, gyorsan magára kapott egy másik felsőt, aztán már itt sem volt.
Hirtelen egyedül éreztem magam. Itt ez a hatalmas lakás, és semmit nem tudok róla.
Végigjártam először az összes szobát. Az összes tippem bejött. Amint benyitottam a dolgozószobájába, rögtön sarkon is fordultam, és kimentem. Az a rendetlenség nem való olyan lányoknak, mint én...
A nappaliba tértem vissza. Találtam egy laptoppot, bekapcsoltam, és rákerestem a nevére. Temérdek találatot hozott ki. Azonban én csak a zenéjét akartam hallgatni. A bandájának indítottam el az egyik számát, ami nagyon megtetszett.
Amikor harmadjára csúsztam el az egyik lapon, kicsit meguntam a rendetlenséget. Egy ideig király, de ennek már vége. Hangosan szólt a zene, én pedig pakolni kezdtem.
Két óra múlva végeztem. Mosolyogva néztem végig a gyönyörű, és immáron tiszta nappalin. Az órára néztem, ami délután hármat mutatott.
A hasam ezzel egy időben kordult meg. Nagyon éhes voltam.
Fogtam a Jiyongtól kapott bankkártyát, és elmentem. Egy étteremben ültem le. Fizettem, aztán pedig távoztam. Pont mentem is volna tovább ruhát venni, amikor eszembe jutott az orvosom.
Fogtam magamnak egy taxit, és elvitettem magam oda.
Szerencsére még pont időben érkeztem.
Megbeszéltük, hogy hetente egyszer köteles vagyok egy hónapon keresztül visszamenni, és ha utána minden rendben, akkor el is felejthetem a kórházat.
Miután lerendeztem, visszasétáltam a belvárosba. Több ruhás boltot is végigjártam, de nem találtam az igazit... az első koncertemre rendesen ki akartam csípni magamat.
Mivel nem tudtam dönteni, hazaugrottam, és a kedvenc felsőmet elhoztam otthonról. Pontosan olyan volt, amilyet elképzeltem az első koncertemhez. Mosolyogva raktam bele a táskámba.
És ha már itt vagyok...
Pár cuccomat a táskámba raktam, és úgy indultam el otthonról. Jiyonghoz érve lepakoltam.
Már hat óra volt. Nem mondta, hogy mikor jön, ezért elkezdtem készülődni. Szerencsére a hajvasalómat is elhoztam, ezért ki tudtam vasalni a hajamat. Eddig nem sokszor sminkeltem magam, szóval ez a próbálkozásom is kudarcba fulladt.... lemostam az egész sminkemet, és a natúr mellett döntöttem inkább.
Felvettem a ruhámat, aztán a tükörben néztem magam. Szerencsések azok, akik tudnak sminkelni...
Kulcscsörgést hallottam a zárban, ezért rögtön odakaptam a fejem. Kicsit szokatlan volt számomra még...
Jiyong jött be az ajtón. Először eltátotta a száját, amikor felmérte a szobát. De én is rendesen meglepődtem, mert rózsaszín lett a haja.
- Te... összepakoltál? - kérdezte elhaló hangon.
- Igen. Többször is elestem a papírokban, bocsi. De te pedig... rózsaszín lettél.
- Semmi gáz, remélem nem ütötted meg magad. Hát, igen - jött közelebb hozzám. Mielőtt megölelt volna, végignézett rajtam.
- Csini vagy - szólalt meg hosszas méregetés után.
- Az igazat! - szóltam rá határozottan.
- Szoktam én hazudni szerinted? - nézett a szemeimbe, és összeráncolta a homlokát.
- Talán - feleltem mosolyogva. Magához húzott, és hosszasan megcsókolt.
- Induljunk - suttogta az ajkaimba. Aprót bólintottam.
Megfogta a kezem, és maga után kezdett húzni. Behúzta maga után az ajtót, aztán beszálltunk a liftbe.
A ház előtt egy hatalmas autó várt minket. Ha lett volna időm, eltátom a számat, de sajnos Jiyong sietősen húzott maga után. Komolyan, mintha magamtól nem is tudnék mozogni...
Az út nem volt hosszú, de annál izgalmasabb. Legalábbis számomra. A szívem a torkomban dobogott, mert azért mégis csak most megyek életem első koncertjére.
- Nem is tudtam, hogy ilyenkor is vannak még plusz jegyek - szólaltam meg.
- Hát, mindig akad egy-kettő - nézett feltűnően félre.
- Szóval te nem hazudsz, mi? - kérdeztem.
- Jó, az egyik lánynak visszamondtuk. De te fontosabb vagy! - fordult azonnal felém.
Nem tudtam mit mondani. Egyfelől aranyosnak találtam, hogy minden követ megmozgatott azért, hogy bejussak, másfelől viszont...
- A következő koncertedre is el tudtam volna menni. Most lehet, hogy egy rajongód álmát törted össze - mondtam komolyan.
- A következő koncertre automatikus jegyet kap a legjobb sorba. Valahogy éreztem, hogy így fogsz reagálni - a végét csak az orra alatt motyogta, de meghallottam.
- Miért, hogy reagáljak? Én tudok várni...
- Akkor ő is - vágott a szavamba. Hozzám hajolt, és a számra adott egy puszit.
Az autó lefékezett, és csak akkor vettem észre, hogy egy parkolóban vagyunk. Felrakott egy sapkát, hogy elrejtse a haját, de szerintem kilóméterekről is ki lehet szúrni. Bár, ha minden igaz, akkor ma még nem látták a rajongók.
Kiszálltunk a kocsiból, és gyorsan bementünk a hátsó bejáraton. A biztonsági őrök könnyedén engedtek be.
Rengeteg ember hemzsegett mindenfelé. Négy fiú volt a központban, és ahogy megérkezett Jiyong, szinte mindenki rá figyelt.
Azonban mielőtt még teljesen elnyelte volna a tömeg, magához húzott egy lányt, akin sapka volt.
- MinAh, mutasd meg Choi-nak, hogy hol ül - hadarta el, aztán teljesen eltűnt.
Olyan jól éreztem magam. Az én fiúm, akit egy napja ismerek, olyan híresség, hogy...
MILLIÓK jönnek el a koncertjére?
Amikor megláttam a nézőteret, teljesen leesett az állam. Arról nem volt szó, hogy ennyire híres... azt hittem, hogy egy normális bandában zenél, amit normális mennyiségű ember szeret. De szerintem ez egyáltalán nem normális....
A lány aranyosan megmutatta a helyemet, aztán már rohant is vissza. Fogalmam sem volt, hogy mikor kezdődik a koncert, vagy hasonló, de mellettem és mögöttem hatalmas fanok ültek, így csak kicsit kellett belehallgatnom a beszélgetésükbe, és sok fontos dolgot tudtam meg.
- Anya megengedi, hogy ugyanolyan piercingem legyen, mint Seungri-nak! - mondta az egyikük. Tehát, Seungri az egyik tag.
- De jó neked! Én olyan tetoválást szeretnék, mint amilyen Jiyongnak van... de nem hiszem, hogy valaha is belemegy - felelte a másik.
Álljon meg a menet! Jiyongnak tetoválása van? És én ezt miért nem vettem eddig észre? Na, majd ma este...
- Olyan izgatott vagyok! - suttogta a mellettem ülő lány.
- Igen, én is. Szerinted melyik számmal fognak kezdeni?
- Azt nem tudom... de nagyon remélem, hogy a Fantastic Baby-t fogják nyomni!
- Én a Blue-t szeretném nagyon hallani.
- Lesz vajon szóló rész?
- Biztos vagyok benne. Szinte minden koncerten van.
Nem figyeltem többé rájuk, csak magam elé meredtem. Most éreztem csak igazán, hogy mennyire le vagyok maradva...
Mélyen a gondolataimba merültem, amikor hirtelen elsötétült minden. Egyedül a színpad volt megvilágítva, és egy intro indult el. Szerintem őrült lenne, aki ebből nem jönne rá, hogy elkezdődött a koncert.
Nagyon jól éreztem magam. Bár körülöttem mindenki tudta a szövegeket, én pedig meg sem mertem mukkanni, de mégis, felejthetetlen élmény marad örökre.
Jiyong többször is felém nézett, de szinte azonnal másokat is nézni kezdett. Kellemes érzés töltött el, mert én laktam nála, annak ellenére, hogy semmit nem tudtam róla.
A koncert nagyon gyorsan telt el, talán azért, mert ilyen jól éreztem magam. Mire észbe kaptam, már terelgettek kifelé.
Erről nem beszéltünk... gondoltam, kimegyek, fogok magamnak egy taxit, hazamegyek és megvárom otthon.
Aha, szép kis terv... ott álltam, de sehol egy taxi, vagy ha éppen arra tévedt akár egy is, akkor más ugrott be előttem. Már szinte mindenki elment, én pedig egyedül álltam ott, amikor meguntam, és gyalog akartam elindulni.
Azonban két lépést sem tudtam megtenni, amikor valaki a csuklómat fogta meg, és maga után kezdett rángatni. Nem is kellett odanéznem, máris tudtam, hogy Jiyong az.
Szóval be kellett ismernem magamnak, hogy akármilyen rosszat álmodok, nem lesz attól rossz az egész napom. A hangulatom változhat, és jelenleg a fellegekben jár a mutatója a boldogságtól.
Szóval ma odaköltözök Jiyonghoz... hihetetlen ez az egész. Tegnap ismertem csak meg, de az is igaz, hogy még soha nem találkoztam hozzá foghatóval. És szerintem nem is létezik más, aki akár csak meg tudná közelíteni. Megkaptam a főnyereményt, és hülye lennék, ha elhalasztanám.
Talán egy fél perc sem telt el, míg a telefonján beszélt. Egy fellépésről, vagy miről. Amint végzett, visszasietett hozzám.
Átölelt, és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Nem akarsz ma látni élőben? Azt mondtad, nem hallgathattál világi zenét. Nincs kedved elmenni egy koncertre? - kérdezte.
- De, igen! - vágtam rá azonnal. Nagyon régóta álmodoztam erről.
- Szuper. De mivel ma sok dolgunk lesz, sietnünk kell - mondta.
- Sok dolog?
- Igen. A cuccaidat hagyd a lakásodban. Megmutatom neked a lakásomat, de utána nekem fodrászhoz kell mennem. Addig te vásárolhatsz magadnak új ruhákat, meg berendezési tárgyakat. Azt szeretném, ha otthon éreznéd magad nálam - mondta.
- Rendben. De a hitelkártyámat otthon hagytam, szóval majd érte kell mennünk.
- Tessék. - A hátsó zsebéből kihúzott egy bankkártyát, és lerakta mellém az asztalra.
- Nem, ez nem így működik! - csattantam fel.
- Miért ne így működne?
- Mert... nem azért vagyok veled, mert ilyen sok pénzed van, vagy mert híres vagy. Nem akarok ribanc lenni.... - suttogtam.
- Nem vagy az - felelte ugyanolyan halkan, mint ahogy én beszéltem. Miközben beszélt, olyan közel hajolt hozzám, hogy éreztem a leheletét az ajkaimon. Mondanom sem kell, rögtön levett a lábamról, és már nem volt erőm tiltakozni.
- Hol is hagytuk abba? - kérdezte játékosan.
A nőiességemhez nyújt, és finoman végigsimított rajta párszor. Az érintésére a testem azonnal reagált. Az ajkai közé nyögtem, amit nem tudtam visszatartani.
Hirtelen magamban éreztem meg az egyik ujját. Ez is új volt még nekem, de ismét kellemesen csalódtam. Lassan ki-be kezdte mozgatni az ujjait, majd csatlakozott hozzá a másik ujja is. Egyre jobban extázisba estem, és már nem hiányzott sok ahhoz, hogy ismét beteljesüljek.
Aztán már nem volt sehol. Kinyitottam a szememet, és ránéztem, de csak azt láttam, hogy újabb fóliát bont ki.
Gyorsan magára húzta az óvszert, és ismét közelebb lépett hozzám. Pont úgy, mint tegnap (vagy ma? Nem tudom, az időérzékem akkor nem volt a legnagyobb rendben...) megcsókolt, és közben hatolt belém.
Már egyáltalán nem fájt, csak furcsa érzés volt. Viszont mennyei boldogság töltött el, mert újra kitölt engem. Nem csak a testemet, de a gondolataimat is.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy minden vágyam, hogy megismerjem ezt a férfit előtte. A legvadabb álmaimat is felülmúlta, de semmit nem tudok róla a hivatásán és a nevén kívül.
A problémáimat azonban gyorsan elfelejtettem, mert mozogni kezdett. Szinte pontosan egyszerre vettük a levegőt, és a szívünk is ugyanarra az ütemre kezdett el verni. Teljesen eggyé váltunk, és csak mi voltunk.
A beteljesülés hirtelen ragadott magával minket, és kellemes utóízt hagyott maga után. Átöleltem Jiyong nyakát, és magamhoz húztam.
Mindig is olyan ember voltam, akit az érintések boldogabbá tettek, mint az ajándékok. Hiába kaptam meg egy órát, ruhát, cipőt, vagy bármi mást, fel sem ért nálam egy szívből jövő öleléssel.
És most voltam a legboldogabb egész életemben, mert a férfi, akibe azt hiszem első látásra beleszerettem, most szorosan magához ölel, és a nyakamba liheg.
Nem tudtam letörölni azt az idióta mosolyt az arcomról.
Jiyong kihúzódott belőlem, és a kukába dobta az elhasznált óvszert.
- Menjünk zuhanyozni, aztán induljunk - ajánlotta fel. Bólintottam. A ruháinkat ott hagytuk, és együtt mentünk be a fényűző fürdőbe. A zuhanykabint választottuk. Ő megnyitotta a vizet, ami kellemesen hideg volt A felforrósodott testemnek nagyon jól esett ez a hőmérséklet.
Mögöttem állt, és oldalra rakta a hajamat. Végig csókolgatni kezdte a nyakamat, a kezei pedig elöl a melleimet masszírozták. Úgy éreztem, hogy képes lennék még egy menetre.
Végül azonban inkább csak lezuhanyoztunk, aztán felöltöztünk. Miután végeztünk, összeszedtük a cuccainkat, és elhagytuk a szállodát.
Kint tudtam csak szemügyre venni, hogy egy öt csillagos szállodába hozott.
- Csak öt csillag? Többre számítottam - szólaltam meg, megrázva a fejemet. Nevetni kezdett.
- Majd ha megyünk az arabokhoz, akkor majd hét csillagos szállodában fogunk megszállni. Imádni fogod - felelte. Rögtön elkerekedett a szemem.
- Te most viccelsz? Mert én tényleg csak ugrattalak! - jelentettem ki.
Még mindig nevetve átkarolt, és az egyik taxi felé húzott.
Tíz percet utaztunk, ami nagyon soknak tűnt nekem. Végül egy hatalmas emeletes ház előtt szálltunk ki. Jiyong kifizette a taxit, megfogta a kezem, és elindultunk befelé.
Lent egy recepciós fogadott minket. Mosolyogva köszöntötte Jiyongot, és hűvösen mért végig engem. Úgy tettem, mint aki észre sem veszi.
Vajon ide is hozott fel lányokat? De miért is érdekel ez engem? Előttem is élte a saját életét, ahogyan én is. Bár, kicsit másféle képpen, de most nem ez volt a lényeg.
A hatodik emeleten szálltunk ki a liftből. Szerencsére nem sokáig kellett utaznunk, mert az elektromosság megint életre kelt.
A folyosón elővette a kulcsát az egyik zsebéből, és a tizennyolcas számú lakást nyitotta ki. A szemem elé egy tipikus férfi lakás tárult, és egyből tudtam, hogy ide biztos nem hozott fel más nőcskéket.
- Nem számítottam rá, hogy látogatóm lesz, szóval bocsi a kupiért - szólalt meg idegesen nevetve.
- Semmi gáz - feleltem. És ezt őszintén mondtam. A kórházban annyira rendben volt minden, hogy már idegesített. Már kívántam a felfordultságot, a rendetlenséget.
Bentebb mentünk, a konyha felé.
- Mit kérsz inni? - kérdezte kedvesen.
- Vizet. Menteset - válaszoltam. Elővett egy poharat, és míg kitöltötte, kicsit körülnéztem. A konyhából nyílt a nappali, onnan pedig egy erkély, és négy szoba. Gondolom egy fürdő, WC, egy háló, a negyedik pedig talán a dolgozószobája.
Nagyon tágas volt. Mégis, mindenhol volt valami kis emléktöredék, és én mindet meg akartam ismerni, megtudni a titkait. Sok képet láttam, amiken másokkal van együtt, és még annál is több kósza lapokat, füzeteket.
- Miért van ennyi füzet és lap? - kérdeztem.
- Azokra írom a dalaimat. Nem mind jó - vonta meg a vállát.
- Megnézhetem? - kérdeztem azonnal csillogó szemekkel.
Aprót bólintott. Rögtön leugrottam a székről, és odarohantam az egyikhez. Kíváncsi voltam nagyon.
Tudod, mennyire szeretlek gyönyörű lány,
Olyan vagy nekem mint egy festmény,
Megállok édes árnyékod előtt,
Semmit sem tudok tenni.
Ez nagyjából a közepén lehetett. Nem írt a legszebb betűkkel, de azért ki tudtam olvasni.
- Jellemző, hogy a legrosszabbat választod ki - mondta nevetve. A földön ültem, ő pedig mögém telepedett le, és a vállam fölött nézte a saját dalszövegét.
- Miért lenne ez a legrosszabb? Egyáltalán nem rossz! - mondtam komolyan.
- Nem hiszem, hogy hallottál már ilyen zenét, és a ritmust, vagy a hangjegyeket sem tudod szerintem elolvasni, szóval ez egy vakvágány...
- Akkor énekeld el! - nyomta a kezébe.
- Jó - felelte. A dal gyors volt, és szerintem nem illett hozzá a szöveg. Arról szólt lényegében, hogy szeretné, ha a kedvese elaludna, közben pedig mindenféle dologhoz hasonlítja. Vagyis, az egyik része.
A végénél a szemembe nézett.
- Még nincs kész, és ha rajtam múlik, nem is lesz - mondta komolyan.
- Nem olyan rossz ez... várj, egy pillanat - mondtam, és szétnéztem. Kicsit elhajoltam, felvettem a ceruzát a földről, majd visszaültem az eredeti pozíciómba. De aztán meggondoltam magam, végigfeküdtem a földön, elvettem Jiyongtól a füzetet, és magyarázni kezdtem.
- Szerintem túl gyors. Valahogy le kellene lassítani, hisz az a lényeg, hogy elaludjon, nem? Ha ilyen gyors, és pörgős, csak felébred. És ezt nem egyedül kellene előadnod. Egy mélyebb hangú előadónak kellene ezeket a részeket mondania, énekelnie, valami, érted - makogtam a végén, és nevetni kezdtem. Közben azokat a részeket, amikről beszéltem, aláhúztam.
Jiyong érdeklődve nézte, hogy mit ügyködök. Szintén lefeküdt, közel hozzám.
- Általában utálom, ha a munkámba szólnak bele, főleg valaki olyan, aki még csak hallásból sem ismeri ezt a műfajt, de van valami abban amit mondasz. És tudom is, ki lenne benne ebben - nézett félre.
- Szuper. És még azt gondolom, hogy a végén a lány is megszólalhatna. Mondjuk, tes yeux fermés, ton odeur, ta voix me rend plus profonds comme le rouge de ton vin préféré. Je me sens d’être actrice dans un film. Toute est fabuleux avec toi.
- Ez francia? - kérdezte nevetve.
- Igen.
- Két kérdésem is lenne. Az első: mit jelent? A második pedig, mikor tanultál meg franciául?
- Az első válaszom: a becsukott szemeid, az illatod, a hangod mélyebb érzéseket kelt bennem, mint a kedvenc borod vörös színe. Úgy érzem magam, mint egy filmbeli színész. Veled minden mesés. A másodikra pedig a kórház a válaszom. Egy idő után megőrülsz az unalomtól, én pedig franciául kezdtem el tanulni.
- Írd le a lap aljára - mondta. Fogtam a ceruzát, és lefirkáltam, amit mondtam.
Mondani akart nekem valamit, de a telefonja ismét közbeszólt.
- Helló, itt G-Dragon.... Persze, mindjárt ott leszek, csak a múzsám ihletet adott nekem - mondta, közben pedig végig a szemembe nézett.
Elpirultam, és lesütöttem a szememet. Beszélt még pár szót, aztán lerakta.
- Most mennem kell, de majd este érted jövök. Kulcs az asztalon, és vegyél magadnak valami szexi ruhát estére - kacsintott rám. Bólintottam.
Lehajolt hozzám, és hosszú, szenvedélyes csókot adott nekem.
- Majd találkozunk - suttogta. Felkelt, gyorsan magára kapott egy másik felsőt, aztán már itt sem volt.
Hirtelen egyedül éreztem magam. Itt ez a hatalmas lakás, és semmit nem tudok róla.
Végigjártam először az összes szobát. Az összes tippem bejött. Amint benyitottam a dolgozószobájába, rögtön sarkon is fordultam, és kimentem. Az a rendetlenség nem való olyan lányoknak, mint én...
A nappaliba tértem vissza. Találtam egy laptoppot, bekapcsoltam, és rákerestem a nevére. Temérdek találatot hozott ki. Azonban én csak a zenéjét akartam hallgatni. A bandájának indítottam el az egyik számát, ami nagyon megtetszett.
Amikor harmadjára csúsztam el az egyik lapon, kicsit meguntam a rendetlenséget. Egy ideig király, de ennek már vége. Hangosan szólt a zene, én pedig pakolni kezdtem.
Két óra múlva végeztem. Mosolyogva néztem végig a gyönyörű, és immáron tiszta nappalin. Az órára néztem, ami délután hármat mutatott.
A hasam ezzel egy időben kordult meg. Nagyon éhes voltam.
Fogtam a Jiyongtól kapott bankkártyát, és elmentem. Egy étteremben ültem le. Fizettem, aztán pedig távoztam. Pont mentem is volna tovább ruhát venni, amikor eszembe jutott az orvosom.
Fogtam magamnak egy taxit, és elvitettem magam oda.
Szerencsére még pont időben érkeztem.
Megbeszéltük, hogy hetente egyszer köteles vagyok egy hónapon keresztül visszamenni, és ha utána minden rendben, akkor el is felejthetem a kórházat.
Miután lerendeztem, visszasétáltam a belvárosba. Több ruhás boltot is végigjártam, de nem találtam az igazit... az első koncertemre rendesen ki akartam csípni magamat.
Mivel nem tudtam dönteni, hazaugrottam, és a kedvenc felsőmet elhoztam otthonról. Pontosan olyan volt, amilyet elképzeltem az első koncertemhez. Mosolyogva raktam bele a táskámba.
És ha már itt vagyok...
Pár cuccomat a táskámba raktam, és úgy indultam el otthonról. Jiyonghoz érve lepakoltam.
Már hat óra volt. Nem mondta, hogy mikor jön, ezért elkezdtem készülődni. Szerencsére a hajvasalómat is elhoztam, ezért ki tudtam vasalni a hajamat. Eddig nem sokszor sminkeltem magam, szóval ez a próbálkozásom is kudarcba fulladt.... lemostam az egész sminkemet, és a natúr mellett döntöttem inkább.
Felvettem a ruhámat, aztán a tükörben néztem magam. Szerencsések azok, akik tudnak sminkelni...
Kulcscsörgést hallottam a zárban, ezért rögtön odakaptam a fejem. Kicsit szokatlan volt számomra még...
Jiyong jött be az ajtón. Először eltátotta a száját, amikor felmérte a szobát. De én is rendesen meglepődtem, mert rózsaszín lett a haja.
- Te... összepakoltál? - kérdezte elhaló hangon.
- Igen. Többször is elestem a papírokban, bocsi. De te pedig... rózsaszín lettél.
- Semmi gáz, remélem nem ütötted meg magad. Hát, igen - jött közelebb hozzám. Mielőtt megölelt volna, végignézett rajtam.
- Csini vagy - szólalt meg hosszas méregetés után.
- Az igazat! - szóltam rá határozottan.
- Szoktam én hazudni szerinted? - nézett a szemeimbe, és összeráncolta a homlokát.
- Talán - feleltem mosolyogva. Magához húzott, és hosszasan megcsókolt.
- Induljunk - suttogta az ajkaimba. Aprót bólintottam.
Megfogta a kezem, és maga után kezdett húzni. Behúzta maga után az ajtót, aztán beszálltunk a liftbe.
A ház előtt egy hatalmas autó várt minket. Ha lett volna időm, eltátom a számat, de sajnos Jiyong sietősen húzott maga után. Komolyan, mintha magamtól nem is tudnék mozogni...
Az út nem volt hosszú, de annál izgalmasabb. Legalábbis számomra. A szívem a torkomban dobogott, mert azért mégis csak most megyek életem első koncertjére.
- Nem is tudtam, hogy ilyenkor is vannak még plusz jegyek - szólaltam meg.
- Hát, mindig akad egy-kettő - nézett feltűnően félre.
- Szóval te nem hazudsz, mi? - kérdeztem.
- Jó, az egyik lánynak visszamondtuk. De te fontosabb vagy! - fordult azonnal felém.
Nem tudtam mit mondani. Egyfelől aranyosnak találtam, hogy minden követ megmozgatott azért, hogy bejussak, másfelől viszont...
- A következő koncertedre is el tudtam volna menni. Most lehet, hogy egy rajongód álmát törted össze - mondtam komolyan.
- A következő koncertre automatikus jegyet kap a legjobb sorba. Valahogy éreztem, hogy így fogsz reagálni - a végét csak az orra alatt motyogta, de meghallottam.
- Miért, hogy reagáljak? Én tudok várni...
- Akkor ő is - vágott a szavamba. Hozzám hajolt, és a számra adott egy puszit.
Az autó lefékezett, és csak akkor vettem észre, hogy egy parkolóban vagyunk. Felrakott egy sapkát, hogy elrejtse a haját, de szerintem kilóméterekről is ki lehet szúrni. Bár, ha minden igaz, akkor ma még nem látták a rajongók.
Kiszálltunk a kocsiból, és gyorsan bementünk a hátsó bejáraton. A biztonsági őrök könnyedén engedtek be.
Rengeteg ember hemzsegett mindenfelé. Négy fiú volt a központban, és ahogy megérkezett Jiyong, szinte mindenki rá figyelt.
Azonban mielőtt még teljesen elnyelte volna a tömeg, magához húzott egy lányt, akin sapka volt.
- MinAh, mutasd meg Choi-nak, hogy hol ül - hadarta el, aztán teljesen eltűnt.
Olyan jól éreztem magam. Az én fiúm, akit egy napja ismerek, olyan híresség, hogy...
MILLIÓK jönnek el a koncertjére?
Amikor megláttam a nézőteret, teljesen leesett az állam. Arról nem volt szó, hogy ennyire híres... azt hittem, hogy egy normális bandában zenél, amit normális mennyiségű ember szeret. De szerintem ez egyáltalán nem normális....
A lány aranyosan megmutatta a helyemet, aztán már rohant is vissza. Fogalmam sem volt, hogy mikor kezdődik a koncert, vagy hasonló, de mellettem és mögöttem hatalmas fanok ültek, így csak kicsit kellett belehallgatnom a beszélgetésükbe, és sok fontos dolgot tudtam meg.
- Anya megengedi, hogy ugyanolyan piercingem legyen, mint Seungri-nak! - mondta az egyikük. Tehát, Seungri az egyik tag.
- De jó neked! Én olyan tetoválást szeretnék, mint amilyen Jiyongnak van... de nem hiszem, hogy valaha is belemegy - felelte a másik.
Álljon meg a menet! Jiyongnak tetoválása van? És én ezt miért nem vettem eddig észre? Na, majd ma este...
- Olyan izgatott vagyok! - suttogta a mellettem ülő lány.
- Igen, én is. Szerinted melyik számmal fognak kezdeni?
- Azt nem tudom... de nagyon remélem, hogy a Fantastic Baby-t fogják nyomni!
- Én a Blue-t szeretném nagyon hallani.
- Lesz vajon szóló rész?
- Biztos vagyok benne. Szinte minden koncerten van.
Nem figyeltem többé rájuk, csak magam elé meredtem. Most éreztem csak igazán, hogy mennyire le vagyok maradva...
Mélyen a gondolataimba merültem, amikor hirtelen elsötétült minden. Egyedül a színpad volt megvilágítva, és egy intro indult el. Szerintem őrült lenne, aki ebből nem jönne rá, hogy elkezdődött a koncert.
Nagyon jól éreztem magam. Bár körülöttem mindenki tudta a szövegeket, én pedig meg sem mertem mukkanni, de mégis, felejthetetlen élmény marad örökre.
Jiyong többször is felém nézett, de szinte azonnal másokat is nézni kezdett. Kellemes érzés töltött el, mert én laktam nála, annak ellenére, hogy semmit nem tudtam róla.
A koncert nagyon gyorsan telt el, talán azért, mert ilyen jól éreztem magam. Mire észbe kaptam, már terelgettek kifelé.
Erről nem beszéltünk... gondoltam, kimegyek, fogok magamnak egy taxit, hazamegyek és megvárom otthon.
Aha, szép kis terv... ott álltam, de sehol egy taxi, vagy ha éppen arra tévedt akár egy is, akkor más ugrott be előttem. Már szinte mindenki elment, én pedig egyedül álltam ott, amikor meguntam, és gyalog akartam elindulni.
Azonban két lépést sem tudtam megtenni, amikor valaki a csuklómat fogta meg, és maga után kezdett rángatni. Nem is kellett odanéznem, máris tudtam, hogy Jiyong az.
*o* most... nyúúú ez ooolyan kis édeeees *-* kövit köit mert nem nagyon tudok mit írni *-*
VálaszTörlés