- Hé, ne ilyen erősen! - szólaltam meg nevetve.
- Nem akarom, hogy meglássanak - suttogta. Megint az a furcsa sapka volt rajta.
Nem válaszoltam, csak elmosolyodtam, és követtem. Visszamentünk az épületbe, aztán hátra, az öltözőkhöz. Könnyedén benyitott, én pedig kissé vonakodva bár, de követtem.
- Srácok, ő a barátnőm, Choi - mutatott be Jiyong. A bandatársai voltak ott.
- Szia, Taeyang vagyok - mondta egyhangúan a főénekes.
- Én pedig Seungri. Örülök, hogy megismertelek - nézett rám vigyorogva az egyikük.
- Daesung - biccentett a szőke hajú fiú.
- T.O.P vagyok, a rapper - hajolt meg parádésan előttem a legutolsó fiú. Elmosolyodtam rajta.
- Én is örülök, hogy találkozhatunk - feleltem.
- Tényleg nem hallgathattál ilyen együtteseket, mint a miénk? - kérdezte elképedve Seungri.
- Aha. Ha zenét akartam hallgatni, kizárólag klasszikusokat hallgattam. Ott viszont hatalmas volt a választék - mondtam, mire elkezdtek nevetni.
- Nem baj, most már van időd bepótolni.
- Igen. Bámulatosak voltatok amúgy! - mondtam csillogó szemekkel.
- A profiknál már csak így megy - szólalt meg Taeyang. Ezen megint nevetett mindenki, engem is beleértve.
Sokáig készülődtek, közben pedig beszélgettünk. Nagyon jó fejek voltak.
- Srácok, menjetek csak, nekünk még dolgunk van - mondta kint Jiyong. Elbúcsúztunk tőlük, aztán beültünk egy autóba.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Meglepetés - mondta, és rám kacsintott. Odahajolt hozzám, és egy rövid csókot nyomott a számra.
Sokáig utaztunk, végül egy nagy tónál álltunk meg. Jiyong kiszállt, én pedig követtem a példáját. Megfogta a kezemet, és az egyik hajó felé vezetett.
- Ilyen későn megyünk hajókázni? - kérdeztem játékosan.
- Nem igazán. Itt fogunk vacsorázni - adta meg a választ.
- Aha, értem - bólintottam egy nagyot.
Az egész étteremben csak mi voltunk vendégek. Gyanítottam, hogy ő foglalta le az egész helyet. Egy szépen megterített asztalnál ültünk le. Olyan fényűző volt ez a hely, hogy kicsit alul öltözöttnek gondoltam magam.
- Szólhattál volna, hogy ide jövünk - mondtam kissé durcizva.
- De akkor nem lett volna meglepetés - felelte egy vállvonás kíséretében.
- Mit hozhatok? - jött oda egy pincér.
- Én bort kérek - válaszolta Jiyong.
- Milyen fajtát?
- Vöröset kérnék, a legjobb fajtából.
- És önnek mit hozhatok hölgyem?
- Ugyanazt kérném - feleltem.
- Rendben. Máris hozom - röviden meghajolt a pincér, és távozott.
- Mesélj magadról - nézett mélyen a szemembe. A kezét az ajkaihoz emelte, és érdeklődve nézett.
- Mit mondjak? - kérdeztem szinte nevetve.
- Mindent - vonta meg nemes egyszerűséggel a vállát.
- De hisz már tudsz mindent. Kiskorom óta kórházban kezeltek, és eközben tanultam meg franciául.
- Nem voltak barátaid?
- Nos... az osztályon, ahol én voltam, hozzám hasonlóak voltak. Egyszer volt egy lány, akivel nagyon jól éreztem magam, de ő... - Nem fejeztem be, mivel gondoltam, hogy magától értetődik.
- Oh - Csak ennyit tudott mondani.
Enyhén elmosolyodtam, és megvontam a vállamat.
A pincér kihozta a bort, aztán leadtuk a rendelésünket.
- Hihetetlen, hogy milyen zenéket tudsz szerezni. Olyan felfoghatatlan számomra, hogy csak fogsz egy ceruzát, és... megalkotod a csodát - szólaltam meg.
- Csak ott motoszkál a fejemben. Jobban szeretem az igazi érzéseimet leírni, mint valami kitalációt. Az életből a legkönnyebb ihletet meríteni - felelte.
- Bárcsak nekem is motoszkálna valami ilyesmi a fejemben!
- De hát a mai dalt is neked köszönhetem. Az olyanokat, amik nem tetszenek, csak kidobom. Ez is úgy végezte volna - nézett komolyan a szemembe.
- De az akkor sem olyan! - vágtam rá, mire nevetni kezdett.
- Hajthatatlan vagy, igaz?
- Igen - bólintottam.
Csendben ültünk, és egymás tekintetét kutattuk. Elég furcsa volt nekem ez a helyzet. A férfi, aki velem szemben ült, minden képzeletemet fölülmúlta, és olyat adott, amire senki más nem képes.
Az este nagyon kellemesen telt el. Életem első randija volt, és be kell ismernem, hogy ennél jobbat elképzelni sem tudtam volna.
Jiyong fizetett, aztán távoztunk. Az autó ugyanott várt minket, ahol kirakott.
- Ugye csak mostanában rosszul megy az étteremnek, azért voltak ilyen kevesen? - kérdeztem.
- Talán. Végül is, ki tudja? - Nézett a szemeimbe ártatlanul.
Összeszűkült szemekkel álltam a tekintetét. Végül aztán ő kapta el, amikor kinyitotta előttem az ajtót.
Beültem, ő pedig megkerülte az autót, aztán mellém ült. Elnyomtam egy ásítást, mivel már elég fáradt voltam.
- Egyébként nagyon jól áll ez a felső. Hol vetted? - fordult felém.
- Már nem emlékszem - vontam meg a vállam.
- De délután vetted, nem? - nézett rám értetlenül.
- Nem. Miután semmit sem találtam a boltokban, hazamentem, és pár cuccomat el is hoztam.
Nem mondott erre semmit, csak kinézett az ablakon. Most valami rosszat tettem?
A lakás előtt állt meg a sofőr, mi kiszálltunk, és felmentünk. Jiyong végig ugyanolyan furcsa maradt. Kinyitotta az ajtót, és a konyha felé vette az irányt.
- Hé, minden oké? - kérdeztem, miközben felültem a pulthoz.
- Persze - mondta, de éreztem rajta, hogy nem őszinte.
- Most min kaptad így fel a vizet? Tíz perccel ezelőtt még minden rendben volt.
- El se mentél a boltokba, igaz? - fordult felém.
- Mi? Ezt nem értem.
- Ne add az ártatlant!
- Mi értelme lenne, ha hazudnék? Ha azt mondtam, hogy elmentem, akkor el is mentem - mondtam komolyan.
- Nem hiszem el, hogy semmit nem találtál.
- Akkor ne hidd el - vetettem oda, és elfordultam tőle.
- Miét nem akarsz tőlem elfogadni semmit? - kérdezte. Természetesen azonnal hátrafordultam.
- Tényleg ezt hiszed? Nos, először is: tényleg elmentem a boltokba, és az egy élő Istenre esküszöm neked, hogy nem találtam olyat, ami igazán tetszett volna. A második pedig, hogy nem a pénzed miatt vagyok itt. Azt hiszed, hogy aranyos kis ajándékokkal ide láncolhatsz? Ha menni akarok, akkor elmegyek, nem érdekel, hogy miket vásároltál nekem - mondtam végig teljesen komolyan.
Állta a tekintetem, egy pillanatra sem szakította meg. A poharát letette a pultra, közben végig a szemembe nézve közeledett felém.
Alig egy pár centiméterre állt meg tőlem.
- Még csak ne is mondj olyat, hogy elmész - suttogta. A nyakamra tette a kezét, és sürgető vággyal csókolt meg.
Olyan különös volt számomra ez az egész. Alig egy napja ismerjük egymást, mégis úgy kezel, mintha nem tudna nélkülem élni.
Átöleltem, és visszacsókoltam. Felkapott az ölébe, és a szobájába vitt be.
Éjszaka megint furcsát álmodtam. Egyszer fel is riadtam hajnalban, de reggelre már elfelejtettem. A nap már javában fent volt, amikor felébredtem. Mellettem Jiyong édesen szuszogott. Elmosolyodtam, kibújtam az öleléséből, és felálltam. A legközelebbi ruhadarabot, egy fehér inget vettem magamra. Kimentem a konyhába, azzal a céllal, hogy valami reggelit készítek. Aztán eszembe jutott, hogy én nem is tudok főzni...
Ismét beüzemeltem Jiyong laptopját, és rákerestem a rántottára. Azt talán menni fog még nekem is.
Szerencsére minden volt a konyhában, ami nekem kellett, ezért el is kezdhettem. Tíz perc múlva készültem el, az illata és a kinézete alapján jól sikerült.
Bementem a szobába, ahol Jiyong még mindig aludt. Letettem a kis éjjeli szekrényre a tálcát, és már pont emeltem a kezem, hogy felébresszem, de mire odanéztem, már nyitott szemekkel nézett rám.
- Jó reggelt - köszöntöttem suttogva, hatalmas mosollyal az arcomon.- Neked is - kacsintott rám. Felült, aztán a hónom alá nyúlt, és az ölébe ültetett.
Egy apró csókot akart adni, de nem így jött ki. Hosszú, szenvedélyes csókban forrtunk össze. A szívem abban a pillanatban szárnyalt, és Jiyong érintése volt az egyetlen, ami tudatta velem, hogy még a földön vagyok.
A hátamon lecsúsztatta a kezét, és felfelé kezdte húzni az ing alját.
- Nem, nem, először meg kell kóstolnod - szakítottam meg a csókot, és a rántottára néztem.
- Hú, jól néz ki - mondta, és megpuszilt. Kicsit hátrébb ültem, így egyszerre voltam az ölében a tálcával. Felvette a villát, és megette az első falatot.
Üveges tekintettel meredt maga elé.
- Rémes? - kérdeztem ijedten.
- Hát...
- Őszintén! - vágtam közbe.
- Nos, nem rossz. Csak... alig van fűszerezve - mondta ki, bocsánatkérő mosollyal.
- Nem baj, hogy nem ízlett. Majd egyszer megtanulok szuperül főzni - mondtam. Elmosolyodott, és újra a szekrényre rakta a tálcát.
- Vaagy - mondta, és a csípőmre rakta a kezét. Ledöntött az ágyra, így én kerültem alulra. Újra megcsókolt, és tudtam, hogy ez alkalommal már nincs menekvés. De nem is akartam.
Egész nap az ágyban lustálkodtunk. Nagyon kellemes volt.
- Szóval koncertek után meg van engedve, hogy ne csinálj semmit? - kérdeztem mosolyogva. Én a hátamon feküdtem, ő a hasán, és apró köröket, formákat rajzolt a testemre, szerte szét.
- Aha, ez a pihenő nap. Bár nekem nem itt kellene lennem, de nem érdekel - rántotta meg a vállát.
- Mi? Ezt nem értem.
- Egy közös dormban kellene laknom a bandatársaimmal papírforma szerint. De sikerült elérnem, hogy legyen egy saját lakásom, és akkor legyek itt, amikor akarok - felelte.
- De... ez nem durva egy kicsit? Mármint hogy meg akarják szabni, hogy hol élj...
- Ez az ára annak, hogy szerepelhetek. Az éneklés a legfontosabb dolog a számomra, és nem különösebben érdekel, hogy milyen áldozatokat kell ezért hoznom. Meg amúgy is, nagyon jó fejek a fiúk, jó velük lenni - mondta.
- Igen, azt tegnap tapasztaltam - feleltem nevetve.
- De azért egyértelmű, hogy én vagyok a legjobb - kacsintott rám.
- Még szerencse, hogy van biztosításom. Ki tudja, mi lenne velem, ha ránk szakadna a végén a plafon - feleltem nevetve.
- Ezután a beszólás után, ígérem, hogy azt fogod kívánni, bár az történne meg - nézett a szemembe színlelt komolysággal, és rögtön az ajkaim után kapott. Nem tudtam megállni, belemosolyogtam a csókba.
Ebéd környékén keltünk csak ki az ágyból, akkor is azért, hogy rendeljünk valami kaját.
- Mit szólnál, ha inkább főznénk? - vetettem fel végül.
- Biztos vagy benne? - nézett rám kétesen, mire nekidobtam egy párnát.
Kinéztem magamnak egy egész kis egyszerű receptet, és ellenőriztem, hogy minden hozzávaló megvan-e.
Jiyong felült a pultra, és onnan nézte, hogyan tevékenykedek.
- Pár dolgot nem tudnál hozni nekem? - kérdeztem tőle, és kiskutya szemekkel néztem rá.
- Mire gondolsz? - kérdezett vissza.
Nem feleltem, hanem előkaptam egy papírt, amire leírtam mindent, ami szükséges.
- Ezért még számolunk - mutatta fel fenyegetően a papírt, mire elnevettem magam. Adott egy rövid csókot, aztán el is ment.
Míg ő nem volt ott, belekezdtem a főzésbe. Egész jól ment. Amint hazaért, nem segített, hanem csak külső megfigyelőként nézett.
- Várj - szólalt meg végül. Ránéztem, de ő csak mögém lépett. Kivette a kezemből a fakanalat, és miközben a másik kezével még több fűszert szórt bele.
- De nem lesz ez sok? - kérdeztem félénken.
- Nem tudom, majd meglátjuk - mondta félvállról.
Elnevettem magam. Egy óra múlva készült el a mi kis ebédünk, és leültünk a TV elé. Miközben ettünk, Ji bekapcsolta a TV-t, mi pedig néztük a híreket.
Ebéd után elmosogattunk, és tovább élveztük a napot.
Szerintem még életemben nem volt olyan jó napom, mint akkor. A jelenléte hatalmas boldogsággal töltött el.
__________________________
Akkor először is: ez az utolsó előtti fejezet, a következő lesz az utolsó. Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik eddig olvasták, és véleményezték :)
Másodszor pedig: egyáltalán nem szokásom reklámozni, de NiTae-val van egy közös oldalunk, és valahogyan el kell indulni... szóval, lájkoljátok légyszíves: http://www.facebook.com/pages/Korean-Heaven/487336221304266 (előre is köszönöm azoknak, akik megteszik :$)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése