Elővettem egy kistányért a szekrényből, és megpakoltam a sok-sok sütivel, amit anya hozott. Felballagtam a szobámba, és zenét hallgattam, közben pedig ettem.
Ebédnél anya rendesen kitett magáért, amiért hálás voltam. Annyit ettem, amennyi csak belémfért.
Amikor végeztem a nagy adag sütivel, lementem egy kis ropiért. És egy így folytatódott még hétfőn is. A táskám 80%-a étel volt. A hamarabbi busszal mentem, mert még nem voltam arra felkészülve, hogy NiTae szemeibe nézzek.
Az aulában ültem le, és nekikezdtem a második reggelimnek.
- Nem eszed meg túl hamar a tízóraidat? - kérdezte Minyeong.
- Dehogy, ez még a reggeli után a desszert!
- Micsoda?
- Úgy kell reggelizni, mint egy király, ahogy a mondás is tartja.
- De te úgy eszel vasárnap óta, mint valami megszállott. Ha így folytatod, el fogsz hízni, ami alap esetben nem foglalkoztatna, de a perre normálisan kellene kinézned.
- Nem érdekel, jó?! Azt teszem, ami nekem a legjobb! - mondtam idegesen. Újabb kekszet dobtam be a számba.
- Úgy csinálsz, mintha még sosem szakítottál volna senkivel - sóhajtott nagyot Minyeong.
- Ó, ha csak ez lenne! Egy normális kapcsolaton túl tudnám tenni magam. De őt egyrészt túlságosan is szerettem, másrészt pedig az egyik legjobb barátnőm pasijával feküdtem le - feleltem.
- Jonghyunnal nem mertél volna, és nem is ment volna bele, tehát maradt DongWoon és YoSeob - csapott le azonnal Minyeong. A fenébe, miért van ilyen nagy szám?
- Ezt mondtam? Pedig csak arra gondoltam, hogy ezt láttam az egyik sorozatban.
- Elektromos megvonásban élsz! Vagyis nem teljesen, mert zenét hallgatsz. Megjegyzem, a One OK Rock nem illik a legjobban hozzád.
- Hé! Ne fikázd őket. Megnyugtat a zenéjük - mondtam duzzogva.
- Én csak azt mondtam, hogy nem illik hozzád. De ne terelj. YoSeob volt igaz? DongWoon és Hyun-sil között túlságosan is dúl a love, még frissek, tehát nem csalták volna meg egymást. És, pont ezért kellett korábbi busszal jönnünk, igaz? Mert nem akartál NiTae-val találkozni! - tapintott rá rögtön a lényegre.
- És ha igen? - néztem rá közönyösen.
- Nocsak, igazi rossz kislány lett belőled - kacsintott rám. - Bár nem a legjobb úton próbálkozol. Először is, Yonghwa erről soha nem fog tudomást szerezni, így nem fogod tudni féltékennyé tenni. Másrészt pedig, ha ez kiderül, és pedig ki fog derülni, akkor a drága látos barátnőid szemében undorítóbb leszel, mint Nana.
Belegondolva... van valami abban, amit mond. De én próbáltam YoSeobot leállítani!
Nagyot sóhajtottam, és újabb kekszet vettem be.
- Oké, ebből elég. Nem sajnáltatod tovább magad! - állt fel Minyeong. Kikapta a kezemből a zacskót, és elindult a kuka felé.
- Hé! Állj meg, ki ne merd dobni! - kiáltottam utána.
Felálltam én is, és követtem. De már túl késő volt, kidobta.
- Mindegy, még úgyis van a táskámban - vontam vállat végül.
- Kössz az infót - mondta Minyeong. Elindult a táskám felé, és mire észbe kaptam, már kidobta az összes kajámat.
- Mit tettél? - Úgy kérdeztem, mintha a világ legnagyobb bűnét követte volna el.
- Első szabály: mindig figyelj az alakodra. Gondoskodok rólad. Kettes szabály: Szerezz egy jó pasit, és felejts el mindent. És a minden alatt mindenre értek. Yonghwát, YoSeob-ot, a pert. Érted?
- Én..
- Nem, nincs kifogás. Ó, meg is van a kiszemelt - csillant fel a szeme. Elslisszant mellettem, és egy fiúhoz sétált oda.
Mosolyogva köszöntötte, aztán felém mutatott. A fiú is elmosolyodott, aztán végigmért, és elindult felém.
Megfojtom ezt a nőt egyszer, az már biztos.
- Te vagy Ari, igaz? - kérdezte.
- Igen - bólintottam aprót.
- Én pedig Hongki - nyújtott kezet. Elfogadtam, magához húzott, és két puszit adott.
- Örülök, hogy megismertelek.
- Én is. Mit csinálsz délután? - tért rögtön a lényegre.
- Hát, öhm, nos...
- Suli után várj meg - vágott közbe mosolyogva, aztán elment.
Sírni tudtam volna dühömben. Minyeong vigyorgó arccal jött oda hozzám.
- Na, helyes, mi? - kérdezte.
- Minyeong, én még nem állok készen erre!
- Badarság! De helyes, nem?
Mérgesen néztem a szemébe. Aztán persze ő nyert...
- Talán - néztem félre.
- Ne szerénykedj. Tuti, bejössz neki. Elfelejted az összes semmirevaló pasit, akit megismertél, és minden szuper lesz! - mondta magabiztosan.
- Milyen semmirekellő pasik? - kérdezte NiTae.
- Az összes, akit ismer - felelte halálosan nyugodtan Minyeong.
- Nem hittem, hogy valaha ezt fogod mondani Yonghwára - nézett rám kétesen NiTae.
- Hát, én... - kezdtem bele, de Minyeong félbeszakított.
- Dobta, mikor már megunta. Mi ez, ha nem semmirekellőség?
- Van ilyen szó egyáltalán? - kérdezte Hyun-sil nevetve.
- Most már biztos - vonta meg a vállát az unokatestvérem, aztán elindult a terme felé. És itt hagy a legnagyobb pácban.
- Miért jöttél a korábbi busszal? - kérdezte NiTae.
- Át kellett néznem a fizikát, és így volt időm - feleltem. Már hazug is vagyok...
Nem fogom tudni kibírni. Inkább felakasztom magam.
- NiTae, beszélhetnénk négy szem közt? - kérdeztem nyúzottan.
- Valami baj van? - kérdezett vissza aggodalmasan.
- Csak.. gyere - indultam el. Kimentem a hátsó udvarra, és ott álltam meg.
- Mi történt? - kérdezte.
- Én nagyon sajnálom. Komolyan. De minden olyan gyorsan történt, és én...
- Lefeküdtél YoSeobbal - vágott közbe.
- Te-tessék? - kérdezte vissza. Ezt meg honnan tudta?
- Eléggé jó emberismerő vagyok, és YoSeobot már volt időm kiismerni. Ahogyan téged is. Bár, YoSeobból kiszedtem, hogy mi a baja... de te el akartad nekem mondani. Azért kössz - mondta. Nem nézett egy pillanatra sem a szemembe.
- És most...?
- Nem tudom, még sosem kerültem ilyen helyzetbe. Tudom, hogy köztetek soha nem lenne semmi, de azért ez bánt... és szeretném, ha továbbra is barátok maradnánk, de nekem nem fog menni - mondta ki.
- Én... megértem - nagyot nyeltem.
- Akkor szia - felelte, és elviharzott mellettem.
A falnak dőltem, és felnéztem az égre. Ez a per már lassan mindent elvett tőlem. A barátomat, a barátnőmet... a magabiztosságomat, az alakomat, a tisztességemet, a becsületességemet, az őszinteségemet...
Mi maradt meg belőlem?
Összeszedtem magam, letöröltem a könnyeimet, és bementem a terembe. Gyengének éreztem magam, és végtelenül üresnek, de nem menekülhettem el többé a problémáim elől. Ha nem szállok szembe velük, ők fognak győzni, én pedig összeomlok teljesen.
Amíg a biológia tanárunk magyarázott nekünk, hirtelen új gondolatom támadt. Nem szabad többé a múlton rágódnom, mert az már megtörtént. És nem is szabad nagyon előre terveznem. Először túl kell élnem ezt a hetet, és ha vége lesz a pernek, minden további problémámat meg fogom tudni oldani.
A tudattól boldog lettem.
Nem mentem el ebédelni, hanem az udvaron ücsörögtem egyedül.
- Mi van veled mostanában? Ritkán jársz felénk - ült le mellettem Key.
- Elmerültem a sötétségben, és még senki sem kapcsolta fel a villanyt - mondtam nagyot sóhajtva.
- Tudod, egyszer volt egy kisnyuszi az erdőben. Gyorsabban futott, mint a társai, és ezért sokan irigyelték. De ez a kisnyuszi a sok ellenség között barátokat talált. És itt a vége, fuss el véle - mondta, miközben felpillantott a makulátlan kék égre.
- Ezt tavaly kellett volna elsütnöd. Azóta más gondjaim vannak.
- Nem figyeltél eléggé. Mi volt az utolsó mondatom?
- És itt a vége, fuss el véle - ismételtem a szemeimet forgatva.
- Említettem azt, hogy a barátai elhagyták? - kérdezte, miközben felvonta a szemöldökét.
- Azt sem említetted, hogy átverte a barátait. Vagyis csak az egyiket.
- Szívesen elmondanám, de az írónő kinyírna, ha idő előtt lőném le a poént, szóval egyenlőre csak annyit mondok, hogy mosolyogj - mondta.
- Mi, milyen írónő? - kérdeztem értetlenül.
- Azt mondtam, hogy mosolyogj! - vágta rá, és csikizni kezdett. Eleinte tiltakoztam, de hamar megadtam magam. Végigdőltem a füvön, és próbáltam elfordulni tőle, de sehogy sem tudtam.
A tüdőből hangosan szökött ki a nevetés, ami boldogságot okozott. Régen nem nevettem már ennyit, ami szívből jött.
- Látom, felszedtél néhány kilót. Le kell adnod!
- Értettem, otthon kardiózni fogok, csak kérlek hagyd abba - mondtam, miközben már a könnyeim is kicsordult.
- A nevetés nem csak örömöt okoz, hanem fogyaszt is. Két legyet ütünk egy csapásra - mondta, és végszóra abbahagyta.
Nagyot sóhajtottam, és lehunytam a szemeimet.
- Köszönöm - mondtam ki végül.
- Nincs mit, és sok sikert - felelte. Felállt, és visszament az iskolába. Csak azután jöttem rá, hogy miért: mert becsengettek. Felpattantam, és rohantam is a következő órámra.
A késésem jutalma egy első pados kémia doga lett, de megérte, mert valamilyen szinten visszataláltam magamhoz.
Iskola után pedig megvártam Hongki-t.
- Helló-helló - köszöntött egy ezer wattos mosollyal.
- Szia.
- Akkor mehetünk? - kérdezte kedvesen.
- Pénteken a bíróságra kell bemennem, szóval ha nem haragszol, most inkább arra koncentrálnék. De utána találkozhatunk - mondtam.
- Oh, értem. Akkor sok sikert hozzá - felelte könnyedén. Odahajolt hozzám, és adott két puszit megint. - De szavadon foglak fogni! - mondta komolyan.
- Rendben - feleltem nevetve. Elindultam a buszmegálló felé.
Két hete most volt az első jó napom. Mosolyogva mentem haza, aztán csillapítottam egy kicsit az éhségemen.
Leültem tanulni, utána pedig táncoltam egy kicsit. Lassabb, szomorúbb számokra táncoltam, de kiadtam magamból minden felesleges érzést. Két óra múlva megtisztultan feküdtem az ágyamban leizzadva.
És végre mosoly volt az arcomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése