*Ari*
- Én átmegyek Hyun-silhez. Jössz? - kérdeztem tőle. Nem tudtam kedvesen kérdezni... az egész helyzet annyira furcsa volt.
- Ki az a Hyun-sil?
- Az egyik új csapattársam. Tíz perc séta innen, és még reggelit is kapunk - válaszoltam.
- Reggeli? Akkor megyek - pattant fel rögtön.
Lementünk a nappaliba, ahol Minyeongba futottam bele. Nem szóltam hozzá, csak mentem is tovább.
- Mondhatom tegnap szépen itt hagytál! Még csak nem is érdekel, hogy mi történt? - szólalt meg.
- Nem. - És ennyivel én le is rendeztem ezt a témát.
- Pedig eltévedtem!
- Akkor miért nem hívtál fel egyet a sok barátod közül? - fordultam felé.
Tudtam, hogy azok az állítólagos barátok, nem azok. Pont, mint amikor kiderült, hogy táncolok, ugyanúgy most ő lett a figyelem középpontja, de ki tudja, meddig. Nekem sikerült megragadnom a lehetőséget, és igazi barátokat találtam, de ő erre még nem jött rá, és ahogy néztem, nem is érdekelte.
- Odataláltam, nem ez a lényeg? De csak azt hallottam, hogy összevesztél Nanával - vonta meg a vállát. Persze, tudhattam volna, hogy rögtön elér addig a pletyka.
- És gondolom, ez a finomabb verzió - feleltem nagyot sóhajtva. Nem volt kedvem ahhoz, hogy most mindenki erről kezdjen el beszélni.
- Pontosan.
- Mi történt Nanával? - jött oda Jiyong is. - Ó, szia Minyeong - köszönt neki.
- Helló Jiyong. Mi járatban erre? - kérdezte társalgó hangnemben az unokatestvérem.
- Jó, ez engem nem érdekel. Elmentem Hyun-silhoz, majd jövök - fordultam sarkon, és már mentem is el.
Jiyong az utcán ért utol.
- Ennyire utáljátok egymást? - kérdezte.
- Így is lehet fogalmazni.
- De mi történt Nanával? Tegnap végig róla hadováltál, de nem tudtam összerakni, miért...
- Pert indított ellenünk. Elviekben veletek is aláíratott egy papírt, hogy nem tervezheti a koreográfiákat, mert máshol is dolgozik. Nos, erről nekünk elfelejtett említést tenni, és itt vagyunk a per kellős közepén. És tegnap még volt képe azt mondani, hogy nem érdekli - fejeztem be összeszőkült szemekkel.
- Ó! - Csak ennyit mondott.
- Ó. - Én is csak ennyit tudtam mondani.
Csendben mentünk az utcán. Mivel újra felhozódott, még jobban ideges lettem, ezért szinte futottam. A tíz percből tehát hét lett.
Az ajtó előtt álltunk meg, és kopogtattam be. Legnagyobb meglepetésemre Seungri nyitott ajtót.
- Te itt? - kérdezte Seungri Jiyongtól.
- Ezt én is kérdezhetném haver - mondta mosolyogva, majd bementünk. A nappaliban szinte egy tömeg volt.
- Ari! És... Jiyong? Akkor hol van Yonghwa? - kérdezte Rin.
- Ez egy tökéletes kérdés... - mondtam. Fogalmam sincs, hogyan tudtunk egymástól elkavarodni.
Ekkor megint kopogtattak, és újra Seungri ment ajtót nyitni. Seungrit aztán pedig követte Minri és Yonghwa.
Szóval ők együtt voltak? Mi történt?
Mivel ez egyre jobban foglalkoztatott mindenkit, hamar elcsendesült mindenki, és vártuk, hogy valaki belekezdje.
- Oké, nekem odáig van meg a kép, hogy Nanával veszekedtünk, aztán Yonghwával elindultunk. Utána semmi - szólaltam meg végül én.
Yonghwa mellett ültem, de valami furcsa volt. Nem fogta meg a kezemet, és nem is adott puszit. Kezdtem valami rosszat sejteni...
- Nos, nekem pedig addig, hogy miután elmentetek, borozgattunk a parkban, aztán DongWoon lekapta Hyun-silt - mondta tovább Min Ji.
- Utána én hoztalak a kezemben - nézett a lányra Hyunseung.
- Micsoda? Én a saját lábamon jöttem! - kiáltott fel Min Ji.
- Aha, csak egy kis támogatással - felelte a piros hajú fiú nevetve.
- Tovább - vágott közbe Rin.
- Már itt voltunk, és úgy gondoltam, hogy a fiúk is bejöhetnének, mert mindenki olyan fáradt volt. Külön szobában feküdtünk le - folytatta Hyun-sil.
- De akkor én hogy ébredtem fel Jonghyun mellett? - kérdezte ismét Min Ji.
- Gondolom, este akció volt, és eltévesztetted a szobát - vont vállat Hyun-sil. - Szinte az összes szoba ugyanolyan.
- Oké - mondta megnyugodva Min Ji.
- De ti hogy kerültök a képbe? - mutattam a Big Bang-es fiúkra.
- Természetesen mi is elmentünk a bulira. Minri-vel beszélgettünk, és ő mondta, hogy jöjjünk mi is veletek - magyarázta meg Seungri. Azért ez elég különös. Az egész tavalyi év arról szólt, hogy hogyan tudnánk a Big Bang-nek keresztbe tenni, most pedig egy házban ébredünk, egy szédületesen rémes buli után.
- De Jiyong egyszer eltűnt - mondta Daesung.
- Igen, mert én Arival akartam beszélni. Láttam, hogy Yonghwával a kocsi felé tartanak, ezért odamentem hozzájuk. Aztán...
Hirtelen néma csend lett. Jiyong és Yonghwa összenézett, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem. Mit csináltam?
- Beszéltem Ari-val. Ő pedig gondolt egyet, és Jiyonghoz rohant - fejezte be Jiyong mondatát Yonghwa.
Micsoda?
- Ez lehetetlen - ráztam meg a fejemet.
- Azt hittem, legalább emlékezni fogsz arra, amit akkor mondtam - suttogta Yonghwa.
- Csak nem lehetett olyan rossz - próbálkoztam. De belül már tudtam, hogy igen...
És hirtelen félelem öntött el. Volt egy igen erős tippem... nem, már tudtam, hogy mit mondhatott. Mert más esetben nem rohantam volna az ex-ellenségem karjaiba, még akkor sem, ha annyit segített év végén énekből.
- És aztán? - kérdezte félve Hyun-sil. Végignéztem a "kis" társaságon, és mindenki izgatottan várta a folytatást.
- Ari-t hazavittem, aztán aludtunk. Felőlünk ennyi - vonta meg a vállát Jiyong. Tudtam, hogy sokat beszéltem, és majd ki is faggatom, ha kettesben leszünk.
- Én pedig hazafelé menet megtaláltam az utcán kiterülve Minri-t, ezért felvittem magamhoz. Reggel pedig arra ébredtem, hogy valaki rám esik... - mondta Yonghwa.
- Kiterülve feküdtem a földön? - kapta fel a fejét Minri.
- És biztos, hogy nem történt több? - kérdezte DooJoon Yonghwától. Ezen meglepődtem.
Most szinte kiderült minden, és én elkeseredtem. Talán jobb lett volna, ha meg sem tudom...
A beszélgetés kicsit beindult, de nekem nem volt kedvem ott maradni. Kimentem a teraszra, kellett a friss levegő.
- Ari - szólalt meg mögülem Yonghwa. A fenébe, máris könnyek gyűltek a szemembe...
- Tessék? - fordultam felé, és egy enyhe mosolyt erőltettem az arcomra. Többre most nem futotta.
- Nem is tudom, hogy kezdjek bele...
- Csak mond ki. Szakítani akarsz - mondtam ki helyette.
- Tessék? - kérdezte, és értetlenül nézett rám.
- Miért, nem ezt mondtad tegnap?
- Nem, dehogy. Egy turnéra megyünk el, hogy megismerjenek minket. Ekkor borultál ki, és mondtad, hogy ott úgyis más lányok lesznek, és nem akarsz többé látni...
- Basszus, soha többé nem iszok - mondtam. Leültem a földre, és a kezembe temettem az arcomat. Mérhetetlenül megkönnyebbültem.
- És azt hiszem, jobb is lenne nekünk egy kis szünet. Neked ott a per, nekem pedig a munka... nincs időnk egymásra - szólalt meg ismét.
Tudtam, hogy ide fogunk kilyukadni.
- Igazad van - néztem rá.
Még jobban értetlen lett az arca. Biztos nem ezt a reakciót várta tőlem.
De hogy őszinte legyek, elfáradtam, és hasogat a fejem. Csak az ágyamat akarom, és átaludni ezt az egészet. Ha az ember másnapos, minden olyan szürreális. Érzi, látja a dolgokat, de nem tudja őket befolyásolni. Csak hagyja, hadd csússzon ki az irányítás a kezéből.
Felálltam, és bementem. Elköszöntem a többiektől, és már mentem is haza. Tudtam, hogy kérdezgetni fogják, mi bajom van, de most az érdekelt a legkevésbé.
Amint hazaértem, azt tettem, amire korábban gondoltam. Befeküdtem az ágyba. De nem aludtam, csak sírtam. Megállás nélkül.
Már be is esteledett, mikor kifogytam a könnyekből.
- Örülök, hogy befejezted - szólalt meg Minyeong.
- Te hogy kerülsz ide?
- Jellemző... észre sem vetted, amikor bejöttem.
- Régóta vagy itt?
- Csak pár órája.
- Értem - feleltem. Vissza hullott a fejem a párnára, és tovább bámultam magam elé.
- Egyszer összejöttem egy fiúval - kezdett bele. Nem voltam rá kíváncsi, de most mindennek örültem, ami elterelte a figyelmemet a saját gondjaimról.
- Az a fiú nagyon tetszett nekem, és megtudtam, hogy én is tetszek neki. Akkoriban volt egy személy, aki közel állt hozzám, de neki is tetszett az a fiú. Amint megtudta, hogy kezdeményeztem, megszakította velem a kapcsolatot.
Ő most komolyan elmeséli a történetünket?
- Másnap mentem vele az első "randinkra" - Olyan fintort vágott, amin muszáj volt elmosolyodnom. - Mondanom sem kell, hogy rémesen sikerült. Kiderült, hogy a fiú mások előtt teljesen megjátssza magát, és igazából egy nagy tahó - mondta. Mind a ketten nevetni kezdtünk. Nem tudom, miért nevettünk, mert ebben semmi vicces nem volt.
- Akkor ezt jól megszívtad - mondtam ki, és közben letöröltem a könnyeimet.
- Igen. Semmilyen szempontból nem érte meg - nézett komolyan a szemembe.
- De ha ez történt, miért nem mondtad korábban? - kérdeztem komolyan.
- Mert olyan gáz volt az egész helyzet. És nincs az az isten, hogy beismerjem más előtt, hogy hibáztam. Ezért életem első kapcsolata egy érdekkapcsolat volt, aminél most semmit nem bánok jobban - felelte, egy vállvonás kíséretében.
- Köszönöm - szólaltam meg.
- Mit?
- Hogy itt vagy - feleltem, és újra elkezdtem zokogni. Nem volt az a régi, kedves Minyeong, aki ilyenkor átölelt, és nyugtató szavakat mondott nekem. Nem, az már elmúlt. Mind a ketten megváltoztunk. De a maga módján vigasztalni próbált. Odaadta a doboz zsepit, és hülye történeteket kezdett el mondani.
Vicces, hogy mennyire képes megváltozni az élet egy nap alatt. Valamit elveszítesz, és valamit újra megkapsz. Nem szabadna soha a múltat siratni, hiszen az már elmúlt, de én mégis megtettem. Olyannyira szerettem Yonghwát, mint még soha senkit. És mégis, így ért véget. Ő nem akart velem szakítani, de az én hibám, hogy olyan hülyén reagáltam. Biztos rájött, hogy ez nem való nekünk.
_________________
Ha a blog eléri a 4000 megtekintést, hozok nektek egy extra fejezetet, és egy teljesen új dizit :) szóval hajrá ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése