A Fairy Story 14. rész (YoSeob)

Az ajkamba haraptam, idegesen túrtam bele a hajamba, mit sem törődve azzal, hogy már elkészítettem. Azután eszembe jutott, hogy nem biztos, hogy egyedül vagyok, így gyorsan néztem körül a szobámban, de csak én voltam ott. 

Viszont az erkély ajtó nyitva állt.

Az ágy mellé roskadtam le, majd felhúztam a térdemet. A gondolataim egymást kergették a fejemben, képtelen voltam leállítani magamat, bár nem is akartam. 

A célzás egyértelmű volt - el ne merjek menni a partira. A sok egybeesés miatt a kirakós kezdett összeállni a fejemben, de arra még nem jöttem rá, hogy ki állhatott minden mögött. Valaki, akinek szemet szúrtam, aki távol akar tudni a barátaimtól. Eszembe jutottak az őrült rajongók, de ők nem tudhatták, hogy melyik pontosan az én szobám, de ismeretlenként nem is juthatott volna be a házba. 

Egyetlen egy ember jutott eszembe, de azonnal elvetettem a gondolatot. Majd mégis visszatértem hozzá, és minden velem történt dologgal kapcsolatban állt valahogyan. Más nem lehetett...

Nagyon érdekesnek találtam, de valamit ki kellett találnom, hogy eljuthassak a partira. Egyre inkább el szerettem volna menni, mert nem húzhatom be fülem-farkam az akciói után. Nem, annál keményebb fából faragtak engem.

A bőröndöm felé ültem, és egyesével kezdtem az ágyamra dobálni a ruháimat, abban a reményben, hátha találok valamit. Egy csipkés, bézs nyári ruhát találtam, amivel talán nem fogok kilógni annyira a tömegből.

A hajamat nem volt idő rendbe tenni, mert Móni kopogott be az ajtón. 

- Indulhatunk? - kérdezte mosolyogva, miután bepillantott.
A szőke haját loknikba sütötte, amit fel is csatolt, és felvette a fehér gyöngyláncát a ruhához. Meseszépen nézett ki.

- Hát, igen - bólintottam.

- Te nem egy fekete ruhát vettél? - tűnődött el engem nézve. 

- Igen, de történt egy kis baleset - néztem félre.

- Micsoda?

- Semmi különös - legyintettem mosolyogva. Jobbnak találtam nem elmondani, azzal csak elrontottam volna a hangulatát. 

- Ahogy gondolod.
Felvettem a vállamra a kis táskámat, és követtem lefelé.

- Biztos ne menjek veletek? - kérdezte Jiyong, amikor meghallotta a lépteinket. Szokásához híven a kanapén ült, és egy könyvet lapozgatott, de amikor felnézett ránk, kiesett a könyv a kezéből. A tekintetével szinte felfalta Mónit, mire én jobbnak láttam lelépni.

Kuncogva indultam el az autó felé, amint elértem, a hátsó ülésre ültem be.

- Jó estét kisasszony. Ma igazán csinos - biccentett egyet a sofőr.

- Nagyon szépen köszönöm - válaszoltam illedelmesen, de nem értettem vele egyet.

Mónira nem kellett sokat várni, de így is pironkodva kért bocsánatot az úton. 

Nem figyeltem rá, mivel végig azon gondolkoztam, milyen lesz Yoseob arca, amikor majd meglát. Csinos akartam lenni, hogy tényleg leessen az álla. De még csak reménykedni sem tudtam igazából, mert amint lenéztem a ruhámra, ideges lettem.

A parkolóban fékezett le a sofőr, Móni pedig egy hatalmas mosollyal az arcán szállt ki. A kávézóhoz vezető rövid szakaszon kettesben indultunk el. A főbejáraton kellett bemennünk, keresztül az üvegajtón, aminek a közelében volt a törzshelyem.
Még be sem értünk, de hátulról már éreztem, hogy valaki átölel. A szám azonnal felfelé görbült, és a kezére helyeztem az enyémeket. Móni kettesben hagyott minket, majdhogynem gyors léptekkel haladt tovább.

- Nem mondtad, hogy ilyen gyönyörű leszel - suttogta a fülembe YoSeob.

- Mert nem akartam hazudni.

Nem mondott semmit, csak egy puszit adott az arcomra. Valószínűleg már kiismert engem eléggé ahhoz, hogy ne kezdjen el vitatkozni. 

A pillanatot elnyújtva álltunk ott, amikor eszembe jutott, hogy most vagyok itt két hete. Elképzelhetetlen, hogy milyen csodával határos dolgok történtek velem ez idő alatt. Annak ellenére, hogy sok hibát követtem el, semmit sem bántam meg.
És imádom, hogy egy mosolygós énekestorkú madárka a barátom, akit mindenkinél jobban szeretek.

- Menjünk be - indultam el, pont, amikor meg akart csókolni. Nevetve indult el utánam, és sétálás közben megfogta a kezem.
A parti miatt átalakították egy kicsit a kávézót. Csak a szemközti fal mellett voltak asztalok és székek, de alig ültek néhányan ott. A legtöbben állva beszélgettek a kiürített téren. 

Bent mindenki köszönt nekünk. Bár megdicsérték a ruhámat, mégis kívülállónak éreztem magamat. Eleve azért, mert nem koreai voltam, de a koktélruhák láttán rájöttem, hogy az enyém semmit sem ér. Az egyetlen társam Hyunseung lett, aki élénkvörös hajával szintén kirítt a tömegből.

- Igyunk valamit - mondtam YoSeobnak.

- Rendben - bólintott, és elindultunk a pult felé.

Amikor kikértük az italunkat, csatlakozott hozzánk Dongwoon. Kellemesen beszélgettünk, néha annyira beléltem magam a nevetésbe, hogy kicsordult a könnyem is. 

- Mindjárt jövök - mondtam, mikor eszembe jutott, hogy mással is tárgyalnom kell. Mindketten bólintottak, mire felálltam és elindultam. 

Nem volt nehéz megtalálnom, egy nagyobb társaságban kacarászott éppen. Mellé álltam, majd közelhajoltam hozzá. 

- Ki tudnál velem jönni egy pillanatra? Nem tudom, merre van a mosdó - kértem.

- Persze - felelte tipikus szupersztár mosollyal. Egy pillanatra még a szívem is belesajdult, mert már átláttam az álcáján. Olyan kellemes tudatlanságban élni...

Kettesben sétáltunk végig a folyosón, majd mikor már elhaltak a zajok, megálltam.

- Elárulnád, hogy hová viszel? Már rég elhagytuk a mosdótt - vontam kérdőre. Természetesen tudtam, hogy hol van. 

- Mire fel ez a vádló hangnem? - fordult felém elkerekedett szemekkel.

- Be kell ismernem, mesés színésznő vagy - mondtam gúnyosan elmosolyodva.

- Színésznő? - kérdezte értetlenül.

- Kérlek, ne szórakozz velem. Inkább azt mond el, miért én. 

- Még nem jöttél rá? Mindent kitaláltál, de ezt még nem? - kérdezte elmosolyodva. Végig reménykedtem benne, hogy nem Sohyun műve volt minden, hogy a kérdéseimre tényleg nem tud majd válaszolni. Annyira jól éreztem magamat vele, de ő közben végig nevetett rajtam. 

- Szerinted miért kérdeztem? - néztem rá nevetségesen.

- Találd ki magad - felelte gúnyos mosollyal. - Most ha megbocsájtasz... - Sarkon fordult, és elindult visszafelé. 

Tanácstalanul meredtem utána. Természetesen nem tehettem semmit, még csak fel sem jelenthettem, hisz az ő szava állt volna az enyémmel szemben. De ötletem sem volt, hogy miért akart ennyire keresztbe tenni nekem. Ő volt az énekes, érte rajongtak százezrek, róla írtak az újságok, és még csak nem is volt külföldi.
Miért irigyelne egy távoli országból érkezett névtelen lányt? Semmivel sem vagyok több, mint ő. Hacsak...

YoSeob.

A félelem egy pillanat alatt kúszott szét az ereimben, minden egyes lélegzetvétellel nehezebbnek éreztem magam. A szívem a torkomban dobogott, és alig bírtam megállni a lábamon. A fal mellé tántorogtam, és lecsúsztam a mentén a földre. 

Talán tényleg nem voltam olyan csúnya, mint ahogy legtöbbször leírtam magam. De Sohyunt soha nem is fogom tudni utolérni. Hisz én nem hiába vagyok egy ingyenélő cserediák, míg ő egy világhírű énekes.

- Tina, minden rendben? Fáj valamid? - hallottam meg Gikwang hangját. Odarohant hozzám, de én csak üveges tekintettel meredtem előre.

Mit fogok most tenni?

- Én… félek - néztem fel rá.

- Mitől? - kérdezte őszintén. Meleg, puha kezeit a vállamra rakta.

A tekintet, amivel engem nézett, mélyen elgondolkoztatott.

Miért nem lehet egyszerű életünk, küzdelmek nélkül, ahol mindig megkapjuk azt, amit akarunk, nem kell veszekedni, sírni, összeomlani? Ahol nem kell választani, mert tudnánk, mi az ami kell nekünk? Ahol látnánk a jövőt, és nem okozna senki se fájdalmat?

A válasz sajnos túlságosan is egyszerű. Mert ez az élet. Nem örülhetsz igazán anélkül, hogy ne tudnád, milyen az egész világodat alapjaiban megrengető szomorúság.

Rettegtem, ha csak arra gondoltam, hogy elveszítem Yoseobot. Friss kapcsolatunk bearanyozta a napjaim minden pillanatát. Imádtam, amikor nevetett, amikor elragadtatta magát, és hangosan énekelni kezdett. Szerettem azt az oldalát is, amikor mélyebben tanulmányozta a világ dolgait, amikor egy filozófus aggyal gondolkozott. De az apró  tetteiért hálás voltam. A nekem szóló mosolyai, a kacsintásai, az érintése a bőrömön. Bár még nem vesztünk össze, de láttam már milyen, amikor a saját igazát nyomós érvekkel támasztja alá.

Szerettem, mert megajándékozott ezzel a csodálatos két héttel.