- Két hónappal később -
Az iskola megkezdése nem sikerült olyan jól, ahogy azt én akartam. Az első dolgozatom, amit matematikából írtam, karó lett. A tanár tekintettel volt arra, hogy más anyagrésznél jártunk Magyarországon, ezért írhattam javítót, amivel már szerencsére jobb eredményt értem el. Az osztályba való beilleszkedésem hasonlóan zajlott. Az első héten senki sem szólt hozzám, utána viszont egyre többen beszélgettek velem. A társaság kellemes volt, a neveket viszont annál nehezebb volt megjegyezni.
A koreaiba is tökéletesen belerázódtam, már csak nagyon ritkán fordult elő, hogy nem tudtam bizonyos kifejezéseket.
A nyári szünet utolsó két hetében a legnagyobb veszekedésem apuval volt. Miután megtudta, hogy Monicáék elválnak és el is költöztünk egy idegen ember házába, már rendelte is nekem a repülőjegyet haza. Monicának kellett vele beszélni, és közel két óra kellett ahhoz, hogy megnyugtassa. Azt gondoltam, hogy ezután anyu sokkal vészesebb lesz, de csak derűsen mosolygott, annyit kérdezve, hogy én hogy érzem magamat. Yoseobról még nem szerettem volna mesélni, így annyit mondtam, hogy úgy érzem, mintha hazaértem volna.
Egy táncos csapathoz is beiratkoztam, ahol mesés, de nagyon fárasztó koreográfiákat tanultunk. Az első héten minden nap izomlázzal mentem haza, de még ott is edzenem kellett, hogy újra formába hozzam magam. Kezdő csapat révén még nem vagyunk annyira összeszokottak, de nem búslakodom, hiszen ez majd úgyis megváltozik.
A Cube kávézójába egyetlen egyszer sem mentem be, még csak meg sem közelítettem. Két és fél hónapja nem láttam Sohyunt, a Beast tagjait, Gikwangot, és Yoseobot sem.
Már nem jut eszembe minden nap. De amikor igen, olyan erővel tör rám a szomorúság, hogy teljesen összeomlok. Minden alkalommal azt hiszem, hogy már megtanultam kezelni ezt, és sikerül magam túltenni rajta. Minden reggel úgy kelek fel, hogy végeztem a szomorúsággal, ideje töretlenül boldognak lenni.
- Tina, itt vagy? - láttam egy kezet magam előtt.
- Ja, igen - mondtam mosolyogva.
- Akkor ma este jössz? - kérdezte csillogó tekintettel.
- Persze! - feleltem.
Rin féloldalas mosolyra húzta a száját, gyanította, hogy ismét elkalandoztam. Nem fordul elő sokszor, de ha igen, elég nehezen tud felébreszteni. Byun Harin. de ahogy ő szereti, Rin nagyjából két hete kezdett el beszélgetni velem, mikor mind a ketten bent maradtunk tanulni az iskolában. Ő igazi SHINee fan, így ma el is megyünk az egyik koncertjükre. Eleinte nem akartam elmenni, de végül beadtam a derekamat, mondván, nem veszíthetek semmit.
- Akkor ötkor nálam - köszönt el integetve.
Mosolyogva néztem utána, majd a gondolataimba süllyedve indultam el a buszmegálló felé. Jiyong felajánlotta, hogy minden nap értem küld egy autót, mert messze lakunk a sulitól, de nem akartam kitűnni a tömegből.
- Akkor ötkor nálam - köszönt el integetve.
Mosolyogva néztem utána, majd a gondolataimba süllyedve indultam el a buszmegálló felé. Jiyong felajánlotta, hogy minden nap értem küld egy autót, mert messze lakunk a sulitól, de nem akartam kitűnni a tömegből.
A táskámból előkotort fülhallgatón keresztül a zene ordított a fülemben és teljesen kizártam a világot. Földre szegezett tekintettel sétáltam, mikor észrevettem, hogy elkezdett cseperegni az eső. Esernyő és kapucni híján csak megszaporáztam a lépteim a buszmegállóig, de kissé elkenődve figyeltem, hogy mindenki az eresz alatt áll, így én kiszorultam. A hamar zuhogássá erősödő eső miatt a cseppnyi szélkabátom hamar teljesen átázott.
A cipőm orrát figyeltem, mikor elállt felettem az eső. Érdeklődve néztem előre, de alig pár centire tőlem továbbra is esett. Amint észrevettem, hogy valaki esernyőt tartott felém, azonnal kihúztam a fülemből a zenét.
Nos igen, a hangos zene káros hatásai között toplistás, hogy nem vesszük észre, mi is történik körülöttünk.
A férfira felnézve egy pillanatra összeszorult a szívem, majd kényszermosolyt erőltetve magamra köszöntem.
- Szia.
- Rég láttalak - biccentett.
- Hát igen...
- Hogy vagy mostanság? - kérdezte kedvesen Dongwoon.
- Minden rendben. Iskolába járok, táncedzéseim vannak… - megvontam a vállam.
- Az jó - mondta.
- És veled?
- Nálunk folyamatosan pörög az élet. Alig van időnk pihenni - felelte nevetve.
- Akkor mit keresel itt? Mármint nem szeretnék bunkó lenni…
- Öhm..
- Ha eddig nem sikerült kitalálnod valamit, akkor már inkább mond az igazat - mondtam kedves hangnemben.
- Monicától kérdeztem meg, hogy hová jársz iskolába.
- Hogy... tessék?
- Nyugi, csak nekem mondta el. Csak beszélni szerettem volna veled. Mi maradhatunk barátok, nem?
Nem tudtam azonnal válaszolni. A strucc politika nem a legérettebb dolog, de eddig bevált. Mióta nem találkoztam velük, a néhány összeomlásomat leszámítva mindent a kezemben tartottam. Tudatosan mondtam és csináltam a dolgokat.
Anyu mindig azt mondta, hogy azért taníttat, mert a tudást senki nem tudja tőlem elvenni. Féltem kipróbálni ezt a valóságban is, mert ha nem jön be, akkor ismét csak rosszabb lesz.
Anyu mindig azt mondta, hogy azért taníttat, mert a tudást senki nem tudja tőlem elvenni. Féltem kipróbálni ezt a valóságban is, mert ha nem jön be, akkor ismét csak rosszabb lesz.
- Tina, ne gondolkozz ennyit ezen. Inkább csak mondd, hogy igen - mondta biztató mosollyal, mire az én szám is felfelé görbült. Végül is, addig tanulhat az ember, míg él és kipróbál a lehetőségekhez mérten mindent.
- Legyen. De tényleg csak ezért jöttél idáig?
- Olyan hihetetlen lenne?
- Igen - nevettem fel.
- Hát, pedig ez van. Holnapra kell valamit tanulnod?
- Igen - nevettem fel.
- Hát, pedig ez van. Holnapra kell valamit tanulnod?
- Aha, fizika. - Az utolsó szót kimondva mintha minden életkedvem elszállt volna. Csak a tegnapi anyagot kell átnézni, mert néha feleltet, de egyáltalán nem füllik hozzá a fogam.
- Szuper, akkor segíthetek neked - vigyorodott el.
- Te jó vagy fizikából? - néztem rá kétesen.
- Mi az hogy! Én voltam a legjobb az osztályunkban.
Fél óra múlva, mikor hazaértünk, kiderült, hogy Dongwoon tényleg jó lehetett - akkor. Mostanra már semmire sem emlékezett.
Egy idő után feladtuk és csak az ágyamon ülve beszélgettünk. Nagyon kellemes volt vele lenni, de kicsit értetlen is voltam végig. Régebben nem beszélgettünk különösebben sokat, csak annyit, mint a többiekkel, mert akkoriban csak Yoseob körül forgott nekem minden. Mégis jól esett, hogy eljött idáig, csak mert beszélgetni szeretett volna velem.
- Dongwoon - kezdtem bele kérlelő tekintettel.
- Mond - felelte nevetve.
- Olyan jó lett az új dalotok. Nem akarod elénekelni? - kérdeztem.
Bár már nem tartottam velük a kapcsolatot, néha láttam, amit kiposztoltak róluk a barátaim. A Midnight is pont ilyen volt, de ez másféle reakciót váltott ki belőlem, mint a képek. Kíváncsiságból néztem meg, és amint letelt a három perc, fél órán keresztül dermedten meredtem a monitorra. Majd megnéztem újra meg újra, de egy idő után már nem is láttam őket a könnyeimtől.
Bár már nem tartottam velük a kapcsolatot, néha láttam, amit kiposztoltak róluk a barátaim. A Midnight is pont ilyen volt, de ez másféle reakciót váltott ki belőlem, mint a képek. Kíváncsiságból néztem meg, és amint letelt a három perc, fél órán keresztül dermedten meredtem a monitorra. Majd megnéztem újra meg újra, de egy idő után már nem is láttam őket a könnyeimtől.
- Rendben - bólintott.
Köhintett egyet és elkezdte énekelni a saját részét. Junhyung részével egyetemben az övé volt a kedvencem. Nagyon régen foglalkoztam komolyabban a japánnal, így csak szórványokat értettem meg és jegyeztem meg belőle.
Az első pár szónál nem rám nézett, de aztán mosolyogva figyelt engem, és úgy énekelt tovább. Én is elmosolyodtam, és könnyek szöktek a szemembe. A végén parádésan meghajolt ültében, én pedig tapsoltam.
- Milyen volt? - kérdezte.
- Nagyon jó - feleltem. Kerek kritikát akartam mondani, vagyis inkább magasztalni, de csörögni kezdett a telefonom, amit egy bocsánatkérő pillantás után fel is vettem. - Igen?
- Tina! Te meg hol vagy? - szólt bele idegesen Rin.
Basszus, a koncert!
Basszus, a koncert!
- Máris ott vagyok! Öt perc!
- Kettő - mondta, majd leraktuk.
Felpattantam, és a fürdőbe rohantam. A szekrényből találomra kikaptam egy piros felsőt és egy fekete cicanadrágot, majd rekordidő alatt felöltöztem a fürdőben. Visszaérve a szobámba is csak bevágtam egy kisebb táskába a fontos dolgaimat, viszont a sminkemre és a hajamra már nem volt időm.
Dongwoon csak értetlen arccal figyelt végig.
- Hová mész? - kérdezte.
- Az egyik barátnőmmel SHINee koncertre. Teljesen kiment a fejemből - mondtam.
- Ohh, értem.
- Mondanám, hogy gyere velünk, de ha elfoglalt vagy... - álltam meg egy pillanatra, és néztem rá.
- Nem zavarnék? - kérdezte.
- De igen! - feleltem epésen. Elmosolyodott, és felállt. Miután felszenvedtem magamra a cipőt, sietősen mentünk le.
- Jiyong, elmegyünk egy SHINee koncertre. Majd jövök, oké? - néztem rá hatalmas, kérlelő szemekkel. Eleinte azt hittem, hogy engedékeny, de sokszor szigorúbb, mint apu.
- Együtt mentek? - nézett Dongwoonra.
- Igen, plusz még Rin.
Egy hosszú pillanatig elgondolkodóan nézett, majd sóhajtott egyet.
Egy hosszú pillanatig elgondolkodóan nézett, majd sóhajtott egyet.
- Rendben, de a koncert után azonnal gyere haza - mondta. Mosolyogva bólintottam, és elindultunk. Monica a kávézóban volt, ilyenkor Jiyong engedélyét kellett megszereznem.
Beültünk a kocsiba, majd a sofőrnek elmondtam Rin címét, és megkértem, hogy siessen, ahogy csak tud. Tőlük elviekben tíz perc séta a stadion, így reménykedtem abban, hogy nem késünk el miattam.
- Köszönjük - búcsúztam el a kedves sofőrtől, miután megérkeztünk.
- Viszont látásra - emelte meg a sapkáját, mint mindig.
- Ja, és Rin reakcióján nem nevetni - suttogtam Dongwoonnak, mielőtt még csengettem volna. Elfojtotta a nevetését és bólintott.
Már épp megnyomtam volna a gombot, mikor kinyílt az ajtó, és egy hihetetlenül dühös Rinnel találtam szembe magam.
- Késünk, mi? - kérdezte vészesen higgadtan.
- De hoztam meglepetést! - mentegetőztem mosolyogva.
- Ha nem Choi Minho az személyesen… - Eddig tudta végig mondani, mert akkor végignézett a mellettem álló férfin. Elkerekedett a szeme.
- Nem vagyok Choi Minho, de ha gondolod, be tudlak neki mutatni - mondta szélesen elvigyorodva Dongwoon.
- Mi? - kérdeztem tőle.
- Jól ismerem a srácokat - vont vállat egyszerűen.
Rin még nem ébredt fel a sokkból, így én vettem a kezembe az irányítást.
- Ezt majd utána még megbeszéljük. De most siessünk, mert el fogunk késni.
Megfogtam Rin kezét és húztam magam után. Az odavezető úton csendben sétáltunk, de ez nem olyan kínos csend volt, hanem kellemes fajta.
Megfogtam Rin kezét és húztam magam után. Az odavezető úton csendben sétáltunk, de ez nem olyan kínos csend volt, hanem kellemes fajta.
Mire odaértünk, már elég kicsi volt a sor, így tudtuk, hogy késtünk. A jó hír azonban az volt, hogy még nem kezdődött el a koncert.
- A jegyeiket kérném - mondta unottan a biztonsági őr. Mi odaadtuk Rinnel, Dongwoon pedig simán ment volna be.
- Álljon meg egy pillanatra. A maga jegyét nem láttam - szólította meg.
- Én privát vendég vagyok - nézett a szemébe. Az eddig viselt hatalmas fekete napszemüvegét levette.
- Elnézést, de ha nem mutat fel jegyet, akkor sem engedhetem be.
- Semmi baj - vont vállat.
- Most akkor mi lesz? - néztem rá kétségbeesetten. Idáig eljött velünk, de már tovább nem tud?
- Egyszerű. Felhívom Onewt, hogy vigyen be - mondta, mintha olyan egyszerű lenne, mint az egyszeregy. Neki végül is az volt.
- Meg fogsz minket találni? - kérdezte Rin.
- Persze - mondta mosolyogva, majd kiállt a sorból és távolabb indult, de már a kezében volt a telefonja.
Mivel nem egy nagy koncert volt, a helyeket érkezési sorrendben lehetett elfoglalni. Elöl az összes széken voltak már, és több ezren álltak mögöttük. Rin mérgesen nézett rám, de oldalt elkezdett helyekért furakodni. Természetesen kaptunk pár éles pillantást, néhány nem túl kedves beszólást, de végül egész jó helyünk lett.
Csak akkor jutott eszembe, hogy nekem még Jonghyun száma is meg volt. De annak az éjszakának legszívesebben az emlékeit is kitörölném, így nem csoda, hogy nem vettem fel vele a kapcsolatot.
A késésünkben az egyetlen jó pont az volt, hogy nem kellett sokat várni a kezdésre. A fiúk igazi bombaként robbantak be a színpadra egy pörgősebb szám kereteiben. Az első három dalon keresztül végig táncoltak és énekeltek. Röviden beszélgettek egymással és a rajongókkal, majd elkezdődött a következő, már hosszabb klikk. Ebben is a vidámabb, élettel teli SHINee-t láthattuk. A harmadik etap már a nyugodtabb, érzékeny dalokról szólt, végül a negyedikben játékosak voltak. Egy szóban a koncert mesés volt. A tömeg is felélénkült, de míg én énekeltem néhány részt, más nem. Az ütősebb daloknál ugráltunk egy kicsit, a kezünk szinte végig a levegőben volt.
A két óra túlságosan hamar elrepült. Rettenetesen kifáradtam, de úgy éreztem, mintha egész este bírtam volna még. Nevetve beszélgettünk, miközben mentünk ki. Csak a kijáratnál jutott eszembe Dongwoon, amiért azonnal elszégyelltem magam.
Kint félre álltunk, és a koncert minden egyes pillanatát kibeszélve vártunk rá. A telefonom végig a kezemben volt, hátha felhív, de nem jelentkezett. Néha körbenéztem, hátha kiszúrom, de mást láttam meg.
Rin nevetése, a tömeg okozta hangzavar, a fáradtság, egyszóval minden megszűnt létezni. Nem tudtam mozdulni, éreztem, ahogy újra összeomlok belül. Úgy kapkodtam a levegőt, mintha nem érezném, hogy leér a tüdőmbe.
A szívem kegyetlenül fájdalmasan összeszorult, miközben figyeltem, ahogy ott állt és nézelődött. Sapka volt rajta, talán egy paróka és arcmaszk, de ezer ember közül is felismerném.
Ő nem szúrt ki engem. Hogyan is sikerült volna neki? Egy hatalmas tömeg közepén álltam, egy arc voltam a sok közül.
Mégis, amint elkezdett felém közeledni a tekintete, egy csapásra visszatért a tudatom, és elbújtam egy lánycsapat mögé.
Mégis mit keres ő itt?
- Hé, Tina! Itt vagyok! - kiáltott tőlem jó messze Dongwoon.
Ennél feltűnőbb nem is lehetne. - csóváltam meg magamban a fejemet.
- Hé, Tina! Itt vagyok! - kiáltott tőlem jó messze Dongwoon.
Ennél feltűnőbb nem is lehetne. - csóváltam meg magamban a fejemet.
Őt letámadták a rajongók, én pedig reménykedtem, hogy Yoseob már a nevemre sem emlékszik, nem hogy észrevesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése