Nyugodtan pakoltam be a táskámba, pénteken reggel. A dolgozatok megírása után úgy éreztem, sehová sem kell sietnem. Teljesen fellélegeztem az utóbbi időben.
Két napja volt az első fellépésem a táncos csoportommal. Bár diszkrécióra kértem mindenkit, Jiyong egy egész stábot csődített oda. Arra hivatkozott, hogy a szüleimnek HD minőségben, élő adásból kell néznie, ahogy táncolok. Dongwoon és Gikwang is eljött megnézni, és nekik hála rettenetesen sokan gyűltek össze. Egy plázában táncoltunk, egy bolt megnyitója alkalmából, a tanárom nagyjából száz főre számított. Hát igen...
Elmosolyodtam, miközben a sminkem utolsó simításait végeztem. Ekkor Jiyong toppant be a szobámba, kopogás nélkül. Meglepődtem, hogy még itt van, mert ilyenkor már dolgozni szokott.
- Min, nincs kedved lógni egy napot? - kérdezte sunyi vigyorral az arcán.
- Tessék? - néztem rá elképedve.
Jiyong az az ember volt, aki nagyon ellenezte a lógás bármiféle formáját. Ha megtudta, hogy dolgozatot írok másnap, akár fáradt volt, akár nem, keményen kikérdezte tőlem az anyagot. Erre nem lett volna szükség, de ki tud ellenállni neki? Persze, ő rosszabb volt, mint a tanárok, mert gyilkos tekintettel méregetett végig, nehogy lesni támadjon kedvem. Ennek köszönhetően kitűnő tanuló lett belőlem. Még a mumusnak számító matematika és fizika is ment.
Jiyong az az ember volt, aki nagyon ellenezte a lógás bármiféle formáját. Ha megtudta, hogy dolgozatot írok másnap, akár fáradt volt, akár nem, keményen kikérdezte tőlem az anyagot. Erre nem lett volna szükség, de ki tud ellenállni neki? Persze, ő rosszabb volt, mint a tanárok, mert gyilkos tekintettel méregetett végig, nehogy lesni támadjon kedvem. Ennek köszönhetően kitűnő tanuló lett belőlem. Még a mumusnak számító matematika és fizika is ment.
- Ma igazolom a hiányzásodat, ha segítesz nekem egy kicsit. Persze, csak ha nincs ma dolgozat.
- Dolgozatról én nem tudok, sőt, az biztosan nem lesz. De miben kellene segíteni?
- Ma lebetegedett a menedzserem. Csak egy picit kellene segíteni - mutatta fel mutató- és hüvelykujját egészen közel egymáshoz.
- Rendben - bólintottam.
Ennek nagyon megörült, rögtön megfogta a csuklómat, és maga után kezdett húzni. Készségesen követtem, nem is sejtve, hogy mibe rángat.
Ennek nagyon megörült, rögtön megfogta a csuklómat, és maga után kezdett húzni. Készségesen követtem, nem is sejtve, hogy mibe rángat.
Beültünk az autójába, és miközben ő indított, írtam egy SMS-t Rinnek, hogy ma nem leszek suliban. Szinte azonnal visszaírt, megkérdezte, hogy miért nem megyek. Mivel még én sem tudtam pontosan, így csak annyit írtam, hogy majd elmesélem neki holnap.
A JG-hez mentünk, a legalsó szinten parkolt le Ji. Miközben felmentünk a liftekkel, és átvágtunk a folyosókon, szívesen nézelődtem volna, de Jiyong szinte már futólépésben haladt előre.
- Min, siess, már így is késésben vagyunk - szólt hátra.
- Oké - feleltem elnyomva egy sóhajt, de azért megszaporáztam a lépteim.
Egy irodába vitt be, gondolom, a sajátjába.
- Ülj le, ide - mutatott a legnagyobb székre.
Lehuppantam, majd várakozva néztem rá, hogy elmondja, miért rángatott ide.
Lehuppantam, majd várakozva néztem rá, hogy elmondja, miért rángatott ide.
- Nekem el kell mennem, de amint tudok, visszajövök. Ezeket kellene megcsinálni - rakott le elém egy hatalmas köteg papírt. Elkerekedett szemekkel néztem.
- Könyvelés. Ezeket szétvágod, és a bizonylatszám alapján…
- Nem kell mondanod, tudom, hogy kell csinálni - mosolyogtam rá.
- Hogyan? - kérdezett rögtön vissza.
- Anya könyvelő, és sokszor besegítettem neki. A fűzés már nagyon megy. Ha jól látom, nincs nagy különbség ez és a magyarországi között.
- Rendben. De ha valahol elakadnál, itt telefon, és az egyes gyorshívót benyomva utol tudsz érni - mondta. Csak bólintottam. - Akkor jó munkát - köszönt el, és már rohant is tovább.
Amint kiment, kétségbeesetten néztem arra a nagy halom papírra. Ezzel estig se végzek! Az egy hónapi kiadásuk több, mint amit eddig egész életemben lekönyveltem!
Jó, ne essünk pánikba - gondoltam. Nagy levegőt vettem, egy pillanatra lehunytam a szememet, és ahogy kinyitottam, rögtön elkezdtem rendezgetni a papírokat. A fiókban megtaláltam az ollót, tűzőgépet és lyukasztót. Elpakoltam az asztalán, hogy a saját ki rendszeremben tudjak dolgozni.
Egy teljes órába telt, míg szétválogattam a papírokat. Aztán még egy fél órába, míg szétvagdostam. És utána jött csak a neheze…
Mielőtt nekikezdtem volna a sok tűzésnek, előhalásztam a telefonom, és elindítottam a zenelejátszót, csak úgy találomra egy dalra lépve, majd véletlenszerű lejátszásra állítottam be.
Sokkal gördülékenyebben ment a munka. A szobában egyedül voltam, és ha a zenét nem számítjuk, csak a tűzőgép kattanásait lehetett hallani. Minden gondolatomat lekötötte a munka. Otthon sem szabadott tévesztenem, de itt vérre ment a játék. Ha miattam büntetik meg a JG-t… bele sem mertem gondolni.
Mégis, elöntött a büszkeség, mert Jiyong ilyen fontos dolgot bízott rám. Legalábbis reménykedtem abban, hogy tudja, milyen feladat is ez...
Mégis, elöntött a büszkeség, mert Jiyong ilyen fontos dolgot bízott rám. Legalábbis reménykedtem abban, hogy tudja, milyen feladat is ez...
Halkan dudorásztam, egyre jobban telt az idő. A papírok is kezdtek fogyni, aminek nagyon örültem.
- Helló, kis szorgos munkás. Hogy haladsz? - nyitott be Jiyong mosolyogva.
- Egész jól. Bár mehetne gyorsabban is - feleltem ugyanolyan vidáman.
- Semmi baj, majd… - Amint meglátta a papírokat az asztalán, elakadt a szava.
- Itt vagy? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Ez neked lassú? A menedzseremnek ez egy teljes nap! - mutatott végig a sok kész dosszién.
Kissé elpirultam. Mindenre számítottam, csak erre nem. Felemelő érzés volt tőle kapni egy ilyen dicséretet.
Mármint, ez az volt, ugye?
Mármint, ez az volt, ugye?
- Amúgy nem vagy éhes? Már fél egy van, elmehetnénk ebédelni - mondta mosolyogva.
- Okés, csak ezt gyorsan befejezem. Két perc - feleltem. Bólintott, majd leült az előttem lévő székbe.
Ismét a papírokra koncentráltam, és igyekeztem minél hamarabb befejezni.
Mikor készen lettem, nagyot sóhajtva raktam le a lyukasztót az asztalra.
- Biztos nem akarsz könyvelő lenni? Vagy asszisztens? Imádnának téged.
- Tudod mi kell ahhoz, hogy könyvelő legyen az emberből? - kérdeztem mosolyogva. - Matematika - válaszoltam meg rögtön.
- Igaz - bólintott.
- Emellett, a könyvelés nem csak ennyiből áll. A könyvelőnek kell előállítania a papírokat, és míg ezek csak a havi bevételek, ott van még a bejelentés, ami egy ekkora cégnél rémálom lehet. De estig tudnám sorolni, hogy miért rémálom ez. - Szerettem és tiszteltem anyut, de belegondolva abba, hogy én is ezt csináljam nap, mint nap, kirázott a hideg.
- Bámulatos, hogy ennyi idősen olyanokat mondasz, amiről azt sem tudom, eszik-e, vagy isszák - mondta nevetve.
- Csak tudod, mi az az áfa - vontam meg a vállam.
- Nem - ingatta a fejét.
- Akkor szerencsés vagy - válaszoltam nevetve.
Felálltam, majd elindultunk. Lent már vártak minket a többiek, aminek nagyon megörültem. Bár már három hónapja élek együtt Jiyonggal, a barátait még sosem láttam. Nagyon kedvesek voltak, mindannyian bemutatkoztak.
A közeli étteremben ültünk le, ami szerencsére nagyon csendes volt. Rendeltünk magunknak, közben pedig beszélgettünk.
A közeli étteremben ültünk le, ami szerencsére nagyon csendes volt. Rendeltünk magunknak, közben pedig beszélgettünk.
- És, milyen itt Koreában? - kérdezte Daesung.
- Mesés - feleltem mosolyogva.
- A kiejtésed nem az igazi, de ahhoz képest, hogy csak egy fél éve vagy itt…
- Csak négy hónapja - vágott közbe Jiyong.
- Lesz két hét múlva szerdán.
- Lesz két hét múlva szerdán.
- Tényleg? Akkor nagyon gyorsan fejlődsz! - nézett rám elismerően Taeyang. Annyira lelkesen mondta, hogy elpirultam.
- De egyszer haza kell menned, nem? - kérdezte T.O.P.
Mielőtt válaszoltam volna, Jiyongra néztem, hogy lássam a reakcióját. A válla megmerevedett, feszült tekintettel nézett rám.
Vajon ennyire megkedvelt volna engem?
Abban biztos voltam, hogy én nagyon megszerettem őt. Amikor csak tudott, segített, és a társasága sem utolsó volt. Bár elég sokszor csak későn ért haza, volt, hogy napokig nem is láttam, de ha ott volt, mindenki vidámabb lett.
Mielőtt válaszoltam volna, Jiyongra néztem, hogy lássam a reakcióját. A válla megmerevedett, feszült tekintettel nézett rám.
Vajon ennyire megkedvelt volna engem?
Abban biztos voltam, hogy én nagyon megszerettem őt. Amikor csak tudott, segített, és a társasága sem utolsó volt. Bár elég sokszor csak későn ért haza, volt, hogy napokig nem is láttam, de ha ott volt, mindenki vidámabb lett.
- A szüleimmel úgy beszéltük meg, hogy csak egy évre jövök ki, de már felvettem ezt az életstílust és nem szeretnék az érettségi évében iskolát váltani. Ha befejezem a gimnáziumot, arra gondoltam, hogy pszichológiára megyek.
Otthon terveztem el ezt, de már nem voltam benne olyan biztos. Egyfelől még a saját problémáimat is alig tudom megoldni, nem hogy másokét, másrészről pedig már nem tűnt olyan vonzónak az a szak.
Otthon terveztem el ezt, de már nem voltam benne olyan biztos. Egyfelől még a saját problémáimat is alig tudom megoldni, nem hogy másokét, másrészről pedig már nem tűnt olyan vonzónak az a szak.
- Pszichológus akarsz lenni? - kérdezett vissza rögtön Seungri.
- Ühüm - feleltem kissé lassan.
- Sikerült beilleszkedned?
- Igen, teljesen. Csak az utcán szoktak néhányan megnézni a szemeim miatt. Olyan szerencsések vagytok! Én is mandulavágású szemeket szeretnék - sóhajtottam nagyot álmodozva.
- De hát neked is lehetnek ilyen szemeid! - mondta T.O.P. - Nálunk mindennaposak a szemműtétek, csak jó orvost kell találni.
- Igen, de nem is tudom. A műtéttől nem félek, csak… eddig nem volt rá lehetőségem, most pedig már nem is tudom - makogtam nevetve.
- Szerintem klassz, hogy különleges vagy - mosolygott rám Jiyong, mire hálásan néztem rá.
- Szerintem klassz, hogy különleges vagy - mosolygott rám Jiyong, mire hálásan néztem rá.
Ezután szerencsére másfelé terelődött a téma. Miután végeztünk, a srácok fizettek, és visszamentünk a nagy épületbe.
- Feltalálsz az irodámba? Nekem még itt lesz egy kis dolgom - mutatott az egyik ajtóra Jiyong.
- Persze - bólintottam mosolyogva.
- Szuper. És csak így tovább! Ha valamire szükséged van, csak szólj - mondta.
- Okés - feleltem, és elindultam a lifthez.
Melyik emeleten is volt? Biztosan a tizenhárom közelében...
A tizenkettediket nyomtam meg reménykedve. Amint kinyílt az ajtó, kiszálltam, és indultam is az irodába felé. Kicsit ismeretlennek tűnt a folyosó, de azzal nyugtattam magam, hogy csak másodjára vagyok itt, nem is lehet ismerős.
A tizenkettediket nyomtam meg reménykedve. Amint kinyílt az ajtó, kiszálltam, és indultam is az irodába felé. Kicsit ismeretlennek tűnt a folyosó, de azzal nyugtattam magam, hogy csak másodjára vagyok itt, nem is lehet ismerős.
Befordultam a sarkon, de ekkor más biztos voltam benne, hogy nem jó helyen vagyok. Jiyong irodájának a folyosója krém színű, ez pedig zöld. Rögtön fordultam volna vissza, de beleütköztem valakibe. Mivel még a fordulat közepén jártam, a lábaim összeakadtak, így elestem.
- Elnézést - mondtam rögtön, és megpróbáltam felállni.
- Semmi baj, kislány. Mit keresel erre? - kérdezte kedvesen a férfi. Kíváncsi voltam, ki lehet az, mert olyan ismerős volt. Felnéztem - és maga PSY állt velem szemben. Elkerekedett szemekkel néztem.
- Én…én… én… - makogtam.
- Ha csak egy aláírásért lógtál be, máris adhatok - vett elő a mellényéből egy papírt, meg tollat. Már mondtam is volna, hogy én épp kényszeralkalmazott vagyok, de már le is firkantotta a nevét.
- Tessék. Remélem, a következő koncerten ott leszel - mondta mosolyogva. - Most pedig kikísérlek. Ha valaki meglát, nagy baj lesz - suttogta bizalmasan.
Lehetséges lenne... hogy ő őrült?
Lehetséges lenne... hogy ő őrült?
- De, én…
- Nem kell magyarázkodni, kicsi csibém! Teljesen megértem, hogy ezért a papírért képes voltál idáig eljönni. Nem te vagy az első. Sok-sok rajongóm van, akik áhítoznak ilyenekért - fogott bele, mintha valami mesét mondana. Fél kézzel átkarolta a vállamat, és a lifthez kezdett el vezetni. A másik kezével végig hadonászott.
- Igazából nagyon örülök ennek a hatalmas, áttörő sikernek. A világon most már mindenki tudja, mi az a koreai pop! Bár lehet, hogy az esőerdők mélyén élő Nihilem nem, bár ott nincs se TV, se rádió, se telefon. Még wi-fi se! El tudod képzelni? Bár lehet, hogy még ő is tudja, hogy ki vagyok én. Igen, el kellene utaznom oda, hogy az ősembereknek is megtanítsam, mi az a Gangnam style! - kapott hirtelen ötletet.
Eléggé vizuális alkat voltam, így rögtön elképzeltem, ahogy a mellettem hadonászó ember az ősemberekkel próbálja betaníttatni a híres refrént a Gangnam style-ból. Biztos voltam benne, hogy azt is több millióan néznék meg.
Mire észbe kaptam, már a földszinten vezetett végig. Kiterelt az ajtón, aztán ott hagyott.
Természetesen rögtön visszamentem, de a portás megállított.
- Hová-hová, kisasszony? - kérdezte nem túl barátságosan.
- Jiyong irodájába. Reggel nem láthatott, mivel az autójával jöttünk - mondtam mosolyogva.
- Hát persze - felelte szinte vicsorogva.
- Köszönöm - hajoltam meg, és mentem is volna tovább.
Hirtelen nyúlt át a nyitott ablakon, ujjait a kezembe mélyesztette.
Hirtelen nyúlt át a nyitott ablakon, ujjait a kezembe mélyesztette.
- Azt hiszed, ezzel nem próbálkoznak be naponta százszor? Menj haza, és találj ki valami hihetőbbet. Most pedig, tűnés! - kiáltott rám.
- De én komolyan beszéltem! Itt a telefonom, fel is tudom hívni! - nyúltam a zsebembe.
Elkerekedett a tekintetem, mikor nem éreztem meg a kis készüléket. Bizonyára fent maradt...
- Igen kincsem, várok - mosolygott rám ismét azzal a furcsa vicsorral.
- Ott hagytam az irodájában a telefonom. De ha felhívná, biztos az igazat mondaná! - mondtam.
- Ó, hát persze! G-Dragon éppen egy csapat megbeszélésen van, senki nem zavarhatja.
- Csak én! Azt mondta, bármikor hívhatom.
- Komolyan mondom, a rajongók napról napra durvábbak. Ne kelljen még egyszer mondanom, tűnés! - ripakodott rám megint.
Kitessékelt az utcára, és akármit mondtam, nem hallgatott meg.
Akkor most jöhet a jól bevált hátsó ajtó - persze csak akkor, ha nyitva lenne. Csalódottan sétáltam apró léptekkel. Otthon Jiyong le fogja szedni a fejem.
Hacsak…!
Egy nyitott ablak. El sem hiszem, hogy éppen a YG-be készülök betörni…
PSY aláírását a zsebembe süllyesztettem, és elrugaszkodtam. Eléggé akrobatikusra sikerült a mozdulatsor, mert a kezemmel nem bírtam el magam, az ablak magassága miatt, és a falba rúgtam egyet, aminek köszönhetően a lábam fellendült a levegőbe, és kézen álltam egy pillanatra. A táncos órák meghozták az eredményüket, mert könnyedén elbírtam magamat. Amint túlfordultam, a lábamat mintaszerűen tettem le a földre.
PSY aláírását a zsebembe süllyesztettem, és elrugaszkodtam. Eléggé akrobatikusra sikerült a mozdulatsor, mert a kezemmel nem bírtam el magam, az ablak magassága miatt, és a falba rúgtam egyet, aminek köszönhetően a lábam fellendült a levegőbe, és kézen álltam egy pillanatra. A táncos órák meghozták az eredményüket, mert könnyedén elbírtam magamat. Amint túlfordultam, a lábamat mintaszerűen tettem le a földre.
Mivel elöntött az öröm, és épp vicces hangulatomban voltam, lehunyt szemekkel hajoltam meg parádésan, mintha közönség figyelt volna.
- Kisasszony, maga mit csinál itt? Betör a saját épületembe? - csattant fel egy hang.
Elkerekedett szemekkel néztem fel, és ezúttal nem PSY-t láttam, hanem a YG vezérigazgatóját, Yang Hyun-sukot.
Nos, nem ilyen körülmények között számítottam az első találkozásra. Miről beszélek? Nem is számítottam semmilyen találkozásra!
Nos, nem ilyen körülmények között számítottam az első találkozásra. Miről beszélek? Nem is számítottam semmilyen találkozásra!
Rettegtem, mert tudtam, hogy fel fog jelenteni magánlakterület sértés miatt, amit teljesen meg is értek. Mivel Dél-Korea egyik legsikeresebb cégének igazgatója, könnyedén börtönbe is juttathat.
Jiyong tényleg ki fog nyírni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése