A Fairy Story 29. rész (YoSeob) - END

~ 5 évvel később ~

- Anya, megjöttem! - kiáltok be.

- Itt vagyunk a nappaliban - hallom a hangját.

Leveszem a cipőmet és a kabátomat, majd bemegyek az említett szobába. Ott volt szinte az egész családom, anya, apa, a húgom, és még a bátyám is.

A húgom már tizennyolc éves. Hihetetlen, hogy mennyire megnőtt, mióta nem láttam. Hát igen, régen voltam itthon. A bátyám pedig már huszonhat éves, szinte képtelen vagyok felfogni.

Miatta jöttem haza, mert meg fog házasodni. Öt éve ismerte meg a barátnőjét, nem sokkal az után, hogy elmentem. Azóta még nem találkoztam azzal a lánnyal, de már kíváncsi vagyok, hogy ki az, aki képes elviselni az én hülye bátyámat. Pláne, hogy rávette az esküvőre, ilyen korán.

Leülök a kanapéra, és mosolyogva nézek rájuk.

- Örülök, hogy végre hazajöttél - mondja anya szintén mosolyogva.

- Én is, hogy végre láthatlak titeket. Már rég volt, igaz? Lassan két és fél éve.

- Móni hogy van? Már egy hónapja nem telefonáltam neki…

- Minden rendben van vele. Most lett terhes, és mindennél jobban szereti Jiyongot.

- Jiyong. Jiyong. Jiyong. Nem megy, nem tudom kimondani a nevét - mondja nevetve a húgom. - Nekem akkor is G-Dragon fog maradni - teszi hozzá. Ezt se tudta hibátlanul kiejteni, de nem baj. Már nem vagyok olyan, hogy felhúzom magam ezen.

- És te hogy vagy édesem? - kérdezi apa.

- Velem minden rendben - felelem.

- Azt hittem, elhozod magaddal a kis barátodat. Hogy is hívják? Ja, igen, YoSeob - szólal meg anyu.

- Annak már vége - válaszolom elrévedő mosollyal.

- Micsoda? - kérdezik mindannyian egyszerre.

Hát igen, mindenki tudta, hogy nekem YoSeob volt a nagy szerelmem. Ő volt az első igazi szerelmem, soha nem fogom elfeledni.

De most már mosolyogva tudok róla beszélni. Eleinte azt hittem, hogy mindig sírni fogok, amikor rá gondolok, de nem. Már csak egy szép emlék az együtt töltött idő.

Hogy hogyan is szakítottunk? Fél éve történt, de még mindig tisztán emlékszek rá. A meglepett arcára, a könnyeire, a saját könnyeimre, a remegő kezeimre, és az utolsó, legromantikusabb csókra.

Furcsa, milyen rövid időnek tűnik minden. Mintha csak egy pillanat műve lett volna az egész.

De nem maradhattam mellette. Annál sokkal jobban szerettem.

Elmeséltem anyáéknak mindent, és röpke három óra után búcsúztam. Az egyik hotelben szálltam meg, pedig anyáék erősködtek, hogy maradjak ott.

Furcsa. Huszonhárom éves vagyok, és már úgy érezem magam, mint egy felnőtt. Nagyon jól kereső munkám van, de mellette egyetemre is járok.

Még mindig Koreában élek Jiyonggal és Mónival, de már terveztem a költözést. Ha megszületik a pici, nem akarok majd ott lábatlankodni.

Lerakom a bőröndömet az ajtó mellé, és beljebb megyek. Ugyanolyan semmitmondó szoba volt ez, mint a többi szokott lenni. De hogyan is lehetne egy hotelszoba otthonos? Butaságokon gondolkozok megint.

Leülök az ágyra, és gondolkozni kezdek.

A YG táncosai közé tartozok, és kötöttek velem egy tíz éves szerződést, tehát még jó ideig minden rendben lesz. Nem is kellene egyetemre járnom, de ha talán egyszer az is véget ér, azt akarom, hogy legyen egy biztos pont az életemben.

Vicces, mert régen azt gondoltam, hogy YoSeob az. Mindig ott volt mellettem, és egyetlen egy alkalmat sem tudok mondani, amikor nem segített.

Egy könnycsepp gurul le az arcomon, nem értem, miért.

Talán azért, mert ő már nincs itt velem.

Azt nem hiszem, hogy elfelejtett volna, mert ő is pont annyira szerelmes volt belém, mint én belé. Olyat adtunk egymásnak, amit más soha nem tudott volna. Lehunytam a szemeim, és magam elé képzeltem a mosolyát. A szemei csillogtak, és épp nevetett valamit. Olyan élethű volt az egész, hogy egy pillanatra megtévesztett.

De aztán kinyitom a szemem, és rájövök, hogy ez a valóság - a kietlen hotelszoba, és a rám telepedő magány.

Néha azt kérdeztem magamtól, hogy leszek-e én még boldog. Nem úgy, mint amikor valaki kap egy ajándékot, hanem úgy, amikor más embertől kap szeretetet.

Hiszem, hogy az ember csak akkor lehet igazán boldog, amikor szeretetet kap. Mert a boldogság legfőbb feltétele a szeretet. Egy ajándék, hiába jön szívből, vagy gyönyörű, fel sem ér a szeretett személy nevetésével.

Hátradőlök, és a plafonra bámulok. Eszembe jutott YoSeob egyik számának a részlete: Kirajzolom a mennyezetre az arcod, és mikor behunyom a szemem, a szerelmünk története, mint egy nyitott könyv, jelenik meg emlékeimben.

Furcsa, hogy azt a dalt én ihlettem, én voltam az a lány a dalban, aki elhagyta, és ezzel meggyötörte. Most sem volt ez másképp, de most én érzem úgy, hogy egy csillagok nélküli éjszakában gyalogolok egyedül. Körülöttem mindenki megtalálta a boldogságot, csak én vagyok egyedül.

Ismét behunyom a szemeim, de már nem tudom visszatartani az emlékeket.

****

- Hívtál? - jött be mosolyogva a szobámba YoSeob.

- Aha, beszélni szerettem volna veled - feleltem.
- Azért előtte nekem vannak jó ötleteim - mondta vigyorogva.
Pár lépéssel átszelte a szobát, minden további nélkül mellém ült és szenvedélyes csókot adott. Automatikusan lehunytam a szemeimet, hagytam, hogy vágya elérjem engem. Egy pillanat alatt levarázsolta rólam a pulcsit, már a pólómmal kezdett el játszadozni, amikor eszembe jutott, miért is hívtam.
Eltoltam a kezeit, majd felültem. YoSeob közelebb mászott hozzám, a hátamra hintett apró csókokat.
- Mi történt, szerelmem?
Mindig ez történik. Pontosan ez a baj. - gondoltam magamban.
Nagyot sóhajtottam, felálltam.
- Szakítanunk kell.
Szemeiből eltűnt a vágy, értetlenül meredt rám.
- Miért is? - kérdezte vádlón.
- Nem tudom tovább folytatni ezt - suttogtam, miközben rámutattam.
Már egy ideje úgy érzem, mintha csak a játékszere lennék. Idejön, lefekszik velem, néha mesél keveset, majd reggelre eltűnik. Ha valami problémám van, és felhívom, akkor így ez történik - csak megjelenik, kiereszti a gőzt, majd félálomban végighallgat. Tudom jól, hogy rengeteget kell dolgoznia, és mióta én is elkezdtem, egyre nehezebb jó időpontokat találni.
- Azt hittem, tudod, hogy mire vállalkozol.
Sóhajtott egyet, kezeit a feje alá téve a hátára feküdt. A plafont bámulta, nem láttam az arcát.
- Az utóbbi egy évben még csak randira sem vittél! És az állandó megszokott jelzőkön kívül, nem is emlékszek, mikor mondtam utoljára, hogy szeretsz!
Egy pillanat alatt felugrott ő is, indulatosan lépett közelebb felém.
- Jól gondold meg, miket mondasz most.
- Már mondtam - suttogtam ismét. Nem tudtam tovább kiabálni. - Szakítanunk kell.
- Biztos vagy benne? Többé nem fogok visszajönni, nem fogok utánad rohanni.
- Ha neked ennyit jelentett, akkor...
- Nem jelentett ennyit! Csak én is belefáradtam ebbe!
Hangjától ijedten hátráltam egy lépést.
- Meséld el, mibe fáradtál bele, kérlek. Abba, hogy ide kell jönnöd és lefeküdnöd velem? Vagy abba, hogy úgy kezelsz, mint egy kisállatot? Bár neki talán még több szeretetet adsz, mint nekem!
- Tina, fejezd be...
- Bánt az igazság? Engem is. Próbáltam változtatni a helyzeten, de mindegy, mit teszek, egy guminőként használsz. Én szeretlek, minden hibáddal együtt... de nem vagyok képes így élni. Ha nem szeretsz, csak menj el.
Könnyeim megállíthatatlanul törtek utat maguknak, már nem tudtam tovább a szemeibe nézni. Pár súlyos percig csak némán álltunk egymással szemben. Semmi mást nem lehetett hallani, mint a csendes szipogásomat.
Yoseob közelebb lépett hozzám, gyengéden maga felé fordította az arcomat.
- Sajnálom - suttogta.
Az ő szemeiben is könnyek csillogtak, végtelen szomorúságot olvastam ki tekintetéből. Lassan hajolt hozzám közelebb, ajkait gyengéden rakta az enyémekre. Nem volt sehol a sürgető szenvedély, csak a tiszta érzelmei. Annyira sokkolt, hogy képtelen voltam válaszolni neki.
A csók végeztével elment - és soha többé nem jött vissza. Nem kerestük egymást, ismeretlenekké váltunk. 

****

Elmosolyodok. Hogy miért? Mert mindez olyan irreális most már. Az, hogy órákig ott sírtam, bedagadt szemekkel ébredtem, és hatalmas ürességgel a szívem helyén.

Amikor megvertek, azt hittem, soha nem fogom tudni elfelejteni azt a kínt. Most már tudom, hogy a testi kínoknál a lelki sérülések sokkal veszélyesebbek. Ezekre nincs gyógyír, nem tudod csak úgy meggyógyítani.

És egyedül lehetetlen. Én pedig képtelen voltam bárkit is közel engedni magamhoz.

Nagyot sóhajtva kelek fel. Ennek már vége. Felállok, és elmegyek zuhanyozni. Miután végzek, készítek magamnak vacsorát, aztán elmegyek aludni.

- Sziasztok. Mindenki titeket keres, ti meg itt bedepiztek.

- Depi?

- Miért, mit csináltok? 

- Beszélgetünk.

- Pont úgy ismerlek. Egyébként, Yang YoSeob vagyok.

- Én pedig Tina.

- Tina?

- Ez egy magyar becenév.

- De nincs vezetékneved? 

- Tóth Valentina.

- Örülök, hogy megismertelek - felelte, majd átölelt.

Átölelt.

Hirtelen nyitom ki a szemeimet. Hát ez meg milyen álom volt? Az első találkozásunk. Teljesen megőrültem.

Kikelek az ágyból, és felöltözök. Átmegyek újra anyáékhoz, de onnan máris mehetek tovább, mert a bátyám a segítségemet kéri. 

A napjaim gyorsan telnek. Már egy hét is eltelt, és most utazik le mindenki Balatonra. Én a saját autómmal szeretnék menni, amit a többiek nem bánnak.

Sokat segítek az előkészületekben. Másnap lesz az esküvő, amit már nagyon várok. Vettem is magamnak egy csodaszép ruhát. Egy pánt nélküli babarózsaszín darab, ami alul kiszélesedik.

Imádtam azt a ruhát, már amikor megláttam. Kár, hogy csak kölcsönzős.

Hamar elmentem lefeküdni, hogy másnap sok energiám legyen.

A délelőttöm is gyorsan eltelt. Mire észbe kaptam, már délután volt, és le is zajlott a ceremónia. Nagyon boldog voltam.

Hajnalig buliztunk, és olyan négy óra felé kezdett mindenki visszamenni a házába. Nekem még nincs kedvem aludni, így lemegyek a partra.

Hamar megunom, hogy a magas sarkúban szerencsétlenkedek, ezért leveszem, és a kezemben viszem tovább. A másik kezemmel pedig felfogom a szoknyám, hogy semmi baja ne legyen.

Aztán gondolok egyet, lerakom a cipőmet, mindkét kezemmel felfogom a szoknyám, és belegázolok a vízbe. Élvezem a hűs vizet, és lehunyom a szemeim.

Csodálatos pillanat volt, ahogy a Hold megvilágította tóban ott állhattam. Mint egy idióta, ismét elmosolyodok. 

Hamar elkezd fázni a lábam, és mivel nem akarok összeszedni egy betegséget, inkább kimegyek. Egy nagyobb kövön foglalok helyet, a tekintetemet továbbra sem szakítom el a gyönyörű látványtól.

Újra YoSeob jut az eszembe. Miket beszélek? Végig ő járt a fejemben. Oltári nagy balgaság, de olyan sokszor álmodoztam arról, hogy ő vár majd az oltárnál engem, hogy akaratlanul sem tudok másra gondolni a mai nap után. 

Valaki leül mellém, kezét az enyémre helyezi. Ijedten pillantok az ismeretlenre, aki talán nem is olyan ismeretlen.
- Mit keresel itt? - kérdezem azonnal.
- A bátyád nekem is küldött meghívót - feleli vállat vonva.
- Yoseob...
Mutató ujját az ajkamra teszi, majd kacsint egyet.
- Csak egy kicsit élvezzük még a pillanatot.
Halvány mosoly kúszik az ajkaimra, de szót fogadok neki. A vállára hajtom a fejem, mindketten a tavat nézzük. 

__________________________________

Elérkeztünk a végéhez. Köszönöm, ha végigolvastad - akár ezt, akár az eredetit. Élvezet volt újraírni, remélem, most már megállja a helyét a későbbiekben is.
Köszönetet szeretnék mondani Móninak, aki a való életben rengetegszer segített nekem. Ennél a történetnél egy kicsivel több írói válsággal kellett szembenéznem, de ő mindig mellettem volt és biztatott. Hálásan köszönöm <3
Illetve Boginak is köszönöm. Az édes kritikáid mindig felvidítottak, illetve az ötleteidet is köszönöm.
Neked is köszönöm kedves olvasó, hogy végigszenvedted magad ezen a ficin. Remélem tetszett :)