Zavarodottan pillantottam körbe, a környék teljesen ismeretlennek tűnt.
Oké, most higgadjunk le.
Leültem az egyik kerítés elé és magam elé meredtem. Próbáltam felidézni, hogy milyen úton jöttem, de az esztelen rohanásnak itt a hátulütője - semmi nem jutott eszembe. Szükségem volt egy B-tervre.
Elővettem a telefont, majd miután kikerestem a megfelelő nevet, tárcsázni kezdtem
- Édes istenem, Tina, hol jártál? - szólt bele Rin idegesen azonnal.
- Én…
- Egyetlenegy üzenetemre se válaszoltál, háromszázszor hívtalak, és már komolyan azon gondolkoztam, hogy elnyelt a föld. Most akartam indulni hozzátok. Komolyan, mit csináltál?
- Ez egy hosszú történet. De előtte tudnál nekem segíteni? Eltévedtem...
- Ez tökéletesen rád vall. Mondj egy utcanevet és oda megyek, amint csak tudok.
- Rendben - feleltem.
Felkászálódtam, elsétáltam az utcatábláig, majd lediktáltam neki a címet. Kinyomott, de tudtam, hogy nem mérges. Már.
Alig tíz perc kellett neki, hogy megtaláljon. Amint észrevett, rohhani kezdett felém, szorosan ölelt át.
- Máskor soha ne csinálj ilyet.
Miközben hazafelé indultunk, nagyon örültem magamban, hogy ilyen barátnőm van. Nem csak hogy aggódott értem, de rögtön segített is. Hazaérve csináltunk egy-egy forró csokit a konyhában, majd a szobámban telepedtünk le az ágyra.
Ha nem is tartoztam volna neki annyival, hogy mindent elmesélek, akkor is megtettem volna. Rin lett a legjobb barátnőm, ezáltal az, hogy meséljek neki nem szükséglet lett, hanem létfeltétel.
- Mondjam meg a véleményemet? - kérdezte, mikor befejeztem.
- Igen, az jó lenne - feleltem nevetve.
- Te őrült vagy. Mégis miért nem engeded neki?
- Ha újra összejönnénk, csak az lenne, mint azelőtt. Én úgy szeretném, mint még soha senkit, elvonnám a figyelmét a munkájáról, és ha épp nem Sohyun, akkor a rajongói akarnának eltenni láb alól.
- Te komolyan őrült vagy - nézett rám hitetlenkedve. - De most viccen kívül. Szerintem nincs még egy lány, akinek ez jutna az eszébe, amikor megkapja álmai pasiját. Aranyos, kedves, mindenben támogat téged. Ha én lehetnék ilyen kapcsolatban Dongwoonnal... - sóhajtott. Pár pillanatig csak elrévedve nézett maga elé, majd ijedten kapta a kezét a szája elé, de már késő volt. Elvigyorodtam.
- Értem. Szóval így állunk.
- Nem! Mármint… csak az, hogy…
- Tetszik neked - kérdésnek akartam szánni, de amint ránéztem, kijelentés lett belőle.
- Lehetséges. De én nem szeretnék semmit sem tőle. Viszont ha ezt megemlíted neki... - nem fejezte be a mondatot, csak fenyegetően nézett rám. Ismét kitört belőlem a nevetés.
- Rendben, értettem! De nem úgy volt, hogy SHINee örökké? - kérdeztem.
- Amikor a koncert előtt ott állt előttem DongWoon… képtelen vagyok azóta kiverni a fejemből.
Nem pont a kérdésemre válaszolt, de nem csináltam belőle problémát. Elvégre nem úgy van, hogy egy bandát szeretünk, a többit pedig nem is ismerjük.
A helyébe próbáltam magam képzelni, és akaratlanul is eszembe jutott az én első találkozásom a Beasttel. A rögtönzött fellépésük, amikor Gikwang rám talált a lépcsőházban. A pillanat, mikor Yoseob is belépett azon az ajtón, majd megölelt.
- De ne rólam beszéljünk. Most te vagy a fontosabb. Komolyan azt akarod, hogy így legyen vége? - kérdezte, komolyan mért végig.
- Igen.
- Mesébe illő a történetetek. Amikor róla beszélsz, megváltozik a hangod, még a külsőd is. Tényleg hagyni akarod, hogy ez az akadály kettőtök közé álljon?
- Igen.
- Tudod, hogy ha most nem vállalod fel az érzéseidet, soha többé nem teheted?
- Igen.
- Oké, legyen - mondta, és nagyot sóhajtott.
- Köszönöm - suttogtam.
- Ne köszönd meg. Engedem, hogy elkövesd életed legnagyobb hibáját.
- Ez nem hiba. Ez a helyes út - vágtam rá magabiztosan.
- Aha, te tudod.
- Beszéljünk vidámabb témáról. Miért nem mondtad eddig, hogy Dongwoon…? - Nem tudtam befejezni, mert nevetve hozzám vágott egy párnát. Szerencse, hogy már nem volt a kezemben a bögrém.
Rin aznap nálunk aludt. Bár beraktunk egy-két filmet, végig csajos témákról beszélgettünk. Vele minden olyan kellemes és egyszerű volt. Nem hagyta, hogy rosszul érezzem magam, a szomorúság érzete meg sem fordult a fejemben. Örök életemre hálás leszek ezért neki.
Hajnali négy körül aludtunk el és másnap délben keltünk fel. Lementünk ebédelni, közben végig csacsogtunk. Monica is beszállt a beszélgetésünkbe, neki is nagyon jó kedve lett.
Miután Rin hazament délután, leültem tanulni. Éppen próbáltam megérteni a trigonometrikát, amikor Monica benyitott.
- Nem zavarlak, igaz? - kérdezte félénk mosollyal.
- Dehogy - legyintettem. Leült mellém, és engem nézett.
- Mit szerettél volna? - kérdeztem, mikor már egy ideje csendben ültünk.
- Csak annyit szerettem volna megtudni, hogy boldog vagy-e. Yoseob nagyon szeret téged, de ez nem elég ok egy kapcsolatra. Ha elengedted, remélem azt a saját boldogságodat szem előtt tartva tetted.
Szóval ő is csak erről akart beszélni. Elcsigázottan néztem rá, hiszen már úgy éreztem, ez egy lerágott csont.
- Nézd, én nem fárasztani akarlak - vágta rá azonnal, mikor meglátta az arcomat.
- Tudom…
- Nekem a te érdekeidet kell néznem. Úgy érzed, hogy helyesen cselekedtél?
- Igen.
Olyan sokadjára mondtam már el, hogy egyre biztosabb lettem a dolgomban. Addigra már szemérnyi aggályaim sem voltam afelől, hogy tényleg a jó utat választottam.
- Oké - felelte, majd kiment.
Nem szerettem volna megbántani, mert tényleg nagyon megszerettem Monicát. De ez a téma egyre inkább zavart engem. Hogy is tudnék véget vetni az egésznek, ha mindenki csak erről kérdezget?
Azt hiszem, itt az ideje egy váltásnak. Le kellett zárnom magamban, de nem csak belülről szerettem volna változtatni.
Amint befejeztem a matek házimat, lerohantam Mónihoz, és elrángattam a legközelebbi drogériába. A hosszú hajam miatt két tubus fekete hajfestéket vettem, majd sietősen hazamentünk.
- Biztos vagy benne? - kérdezte, mikor már a fürdőben álltunk.
- Teljesen - feleltem.
Felhúzta a kesztyűt, és elkezdte a hajamra vinni a festéket.
Jó negyedóra is eltelt, mire a hajammal elkészültünk. Háromnegyed óráig hagytuk rajta, hogy a barna hajamat teljesen befogja.
Már izgatottan vártam, mikor moshatom le. A hosszával nem akartam mit kezdeni, mert elképzelni sem tudtam a rövid hajat. Miután lemostam, be is szárítottam, hogy rögtön lássam, milyen lett.
Erre mindenki kíváncsi volt, így a kis háromfős családunk ott toporzékolt a fürdőben, és várta, hogy végezzek az utolsó simításokkal. Aztán leraktam a hajszárítót, és kifésültem az új hajamat. Megbabonázva néztem magam.
Egy instant új én.
- Milyen? - fordultam feléjük hatalmas vigyorral.
- Meseszép vagy! - vágta rá Monica.
Jiyong csak méregetett.
- Nos? - sürgettem egy kicsit. Elmosolyodott.
- Szerintem ez a te igazi színed - mondta végül. A mosolyom még szélesebb lett.
Ismét a tükör felé fordultam, izgatottan túrtam bele a hajamba.
Ahogy magamat néztem, arra gondoltam, hogy mennyire érett voltam. Pedig az igazság az, hogy egy hajfestéssel, legyen akármilyen drasztikus, nem lehet érzéseket kitörölni a szívünkből. Minél mélyebben gyökereznek, annál inkább hosszabb idő kell, hogy enyhüljenek. Az első szerelem bája pedig életünk végéig elkísér minket, kellemes emlékként végig ott lesz.
Egy kapcsolatom volt Yoseob előtt, de annak is azért lett vége, mert nem szerelemmel szerettem azt a fiút. Yoseob volt képes arra, hogy vakon is megbízzak benne. Egyedül ő tudott csodát tenni az érzéseimmel. A szívem szerelmes kuckójában csak neki van egy életfogytig tartó bérlete.
De míg ezt nem ismertem el, nem is tudtam pontot tenni a mondatunk végére. Sajnos csak túl későn jöttem rá, hogy soha nem vallottam ezt be magamnak, csak menekültem előle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése