Mikor reggel kinyitottam a szemeim, rögtön feltűnt, hogy olyan világos van. Eleinte azon gondolkoztam, hogy túl sokáig aludtam, de ez nem olyan világosság volt.
Ez egy picit furcsán hangzott, ezért rögtön fel is ültem, és megnéztem, hogy mi folyik itt. Kinéztem az ablakon, és elámultam. Minden fehérben úszott, tehát leesett az első hó.
Nagyon boldog voltam, de erre nem számítottam. Tegnap nem is volt hideg! Vagy csak én nem éreztem?
Gyorsan felöltöztem, és máris kimentem az udvarra. Jó a hétvége, mert két teljes szabad napom van.
De nem sokáig élveztem, mert anya szólt, hogy menjek tanulni. El is felejtettem, hogy hétfőn történelem dolgozatot írunk.
Szomorúan bementem, mint egy kisgyerek, akit nem hagynak játszani. Végül is leültem az íróasztalomhoz, és nekiálltam tanulni. Az egyetemes történelem résznél jártunk, amit imádtam, így szinte játszva tanultam meg.
Még nem végeztem, amikor anya mondta, hogy menjek ebédelni. Miután befejeztem, újra nekiültem tanulni.
Egyszóval a vasárnapom elég unalmasan telt. De jobban szerettem az ilyet, mint például az olyat, mint amilyen a szombatom volt.
Hétfőn időben keltem, és pontosan tudtam elkészülni. De ami azt illeti, kissé féltem, mert megint egy buszon fogok utazni T.O.P-vel.
Nem sokáig törődtem vele, hanem elindultam. Mivel Yonghwa-nak a közelben kell laknia, végignéztem az egész buszon, hátha látom, de sehol nem volt. Mindegyik megállónál néztem, de nem szállt fel. Talán nincs első órája?
- Kit keresel ennyire? - kérdezte NiTae, mire felkaptam a fejem.
- Senkit!
- Érdekes, hogy mióta elindultunk, beszélek neked, meg sem hallod, most pedig idefigyelsz. Na, mondd csak, kit akarsz ennyire látni?
- Tényleg senkit - feleltem.
Nem szeretek hazudni. De félek, ha elmondom valakinek, akkor ébredek csak rá, hogy az egész egy álom volt.
- Amúgy... Rinnel beszélgettem hétvégén. És azt mondta, hogy ismer egy Yonghwa nevű srácot, aki valahol ott lakik, ahol én. Nem tudod, ki ő? - kérdeztem gyengéden. Újabb hazugság. Szuper király vagyok, mondhatom.
- Rin ismeri Yonghwa-t? Ez nagyon jó! - kerekedett el NiTae szeme.
- Hát, igen - feleltem elpirulva.
- Mondjuk, azon nem lepődök meg, hogy te nem tudod, ki az. Az iskolai versenyen nem léptek fel, és szünetekben sem ott szoktak lenni, ahol mi.
- Nem léptek fel? Tehát többen vannak?
- Hát persze! Négyen alkotnak egy bandát, a C.N Blue-t. Kicsit eltér a többitől, mert náluk a felállás más. Két gitáros van, egy basszusgitáros, és egy dobos. Yonghwa a frontember, emellett ott van még Jungshin, Jonghyun és Minhyuk.
- De miért nem léptek fel?
- Mert nekik már van egy szerződésük az egyik cégnél. Ők már igazi fellépésekre járnak, nagyon sokan ismerik őket. Tavaly nyáron fedezte fel őket egy japán cég, az egyik kisebb fesztiválon.
- Jaa, értem - bólintottam egy nagyot.
Ennél nagyobb bakot már nem is lőhettem volna.
- De hogy érted azt, hogy nem ott vannak, ahol mi? Ők is a mi sulinkba járnak, nem?
- De, igen, csak ők már végzősök. Általában a termükben ülnek, ahol mindenki körberajongja őket - NiTae pillantása mindent megért. A barátnőm rettenetesen utálta a kis rajongókat, szerinte túl rámenősek. - De ha úgy tartja kedvük, akkor az udvaron random koncertet adnak.
- Mi miért nem mentünk még ilyenre?
- Mint mondtam, ezek random koncertek, senki nem tud róla. Az igazgató sem szereti az ilyet, így alig tudnak egy számot eljátszani, máris visszazavarják őket.
- Aha - feleltem, és magam elé bámultam.
De egy ilyen fiú miért jegyzett meg engem? Ez az egész olyan különös nekem. Ha ők tényleg ennyire "híresek", akkor észre sem kellene vennie. Bár, ami azt illeti, a Big Banggel való húzásom elég nagy hírnek számított az iskolában.
Leszálltunk, és elindultunk az iskola felé. Egy utcával előtte találkoztunk a Beast tagokkal, és én sietős léptekkel mentem tovább.
Mégis miért tettem? Talán, még mindig...?
Nem akartam ezen gondolkozni, ezért bementem az iskolába, a mi termünkbe. Ének órával kezdtünk, a kedvencemmel.
- Akkor ma felelünk. Aki a felelést kezdi, Ji Eun - szólította fel a tanár. Ji Eun, mint mindig, most is magabiztosan ment ki, és énekelt el egy dalt.
De a tanárnőnek nem tetszett. Rossz lábbal kelhetett fel, mindenbe belekötött.
- A következő felelő pedig Ari - nézett bele gyorsan a naplóba. A fenébe. Nagyot sóhajtottam, aztán kiálltam.
Ha Ji Eun-t osztotta, akkor engem porig alázott. Azt mondta, egyetlen egy hang sem volt a helyén, és a ritmus pedig szerte-széjjel volt. A dallamot meg sem merte említeni, mert nem akart szívrohamot kapni.
Leparancsolt a helyemre, természetesen egy egyessel gazdagodva. Ha így haladok, meg fogok bukni. Három karóm van, és két kettesem. Amennyire szeret, biztos nem fog átengedni.
Lehet, hogy valakitől meg kellene kérnem, hogy korrepetáljon.
Óra után felkaptam a táskám a vállamra, és már indultam is a következő terembe. A folyosón állított meg Zinger.
- Ari, beszélhetnénk? - kérdezte kedvesen.
- Nem kell magyarázkodnod, Ji Eun már mindent elmondott. Minden rendben - vágtam rá, egy mosoly kíséretében. Az ének óra után elment a kedvem mindenkitől.
Nem mondott semmit, kicsit úgy tűnt, mintha megszeppent volna, aztán ott is hagyott.
Egyedül ballagtam végig a folyosókon. Imádom, amikor teljesen máshol vagyunk a hatalmas épületben.
Miközben sétáltam, hirtelen valaki elkapta a csuklómat. Azonnal megfordultam, és mérgesen meredtem az illetőre.
Amit aztán rögtön meg is bántam, mert Yonghwa volt az.
- Öhm, szia - köszöntem félénken.
- Látom nincs jó hangulatod - mondta nevetve.
- Viccelsz? Ilyen tragikus énekórám még nem volt - hunytam be egy pillanatra a szemem.
- Értem. Mit szólnál, ha suli után megvárnál a parkban? - kérdezte megint azzal a szexi mosolyával.
- Rendben - bólintottam azonnal, mire még szélesebb lett a mosolya.
Amint elment gondoltam csak végig, hogy szerencse, hogy ma nincs próbánk. Holnap lesz az első próbánk az új tagokkal, amit már nagyon várok.
Hirtelen megint jó kedvem lett, fogalmam sincs, hogy mitől. Na jó, ennyire azért nem vagyok őrült.
Az órák játszi könnyedséggel teltek el, még a töri témazáró is. Suli után szinte rögtön rohantam a kis parkba, amin mindenki meglepődött. Senkinek nem köszöntem, csak az számított, hogy újra láthatom.
- Ari, egy pillanatra várj! - kiáltott utánam az aulában NiTae.
- Igen? - fordultam felé.
- Nézd, nem vagyok hülye a reggeli beszélgetésünkkel kapcsolatban. Csak azt akarom mondani, hogy a mai nagyszünetben is adott a C.N Blue egy kisebb koncertet. Találd ki, hogy mi volt a dal címe, amit előadtak.
- Stupid girl? - néztem rá kérdőn.
- Majdnem, félsiker. Love girl - kacsintott rám, aztán otthagyott.
Rettenetesen boldog voltam. Az ajkamba haraptam, hogy nehogy sikítani kezdjek.
Aztán elindultam újra a célom felé. Már a kis parkban voltam, amikor hirtelen megcsúsztam a havon. Már előre féltem, hogy mennyire fog fájni a fenekem, amikor valaki elkapott.
Előre tudtam, hogy ki lesz az. Mosolyogva néztem fel rá, de nem Yonghwa volt az...
- Mennyi ideig akarsz még itt szerencsétlenkedni? Dolgom van - mondta idegesen T.O.P.
- Én... öhm...
- Nem érdekel. Szia - mondta hirtelen. Szinte talpra dobott, és majdnem megint elestem, de nagy nehezen megálltam a lábaimon.
Tabi sietős léptekkel haladt el, és én csak néztem utána.
- Minden rendben? - kérdezte Yonghwa mellőlem. Ijedtemben akkorát ugrottam, hogy most tényleg elestem.
Új nevet kellene kapnom. Miss Kang Szerencsétlen Ari.
- Jól vagy? - nyújtotta felém a kezét aggódva Yonghwa.
- Megijesztettél - néztem rá kissé durcisan.
- Nem volt szándékos, bocsi - felelte.
- Mindegy - álltam fel mosolyogva. Megint az ő segítségével, de most hátrébb lépett rögtön, amit sajnáltam.
- Gyere - intett fejével a padok felé. Nem értettem, mit akar ott, de azért követtem.
Az eresz alatt volt egy hely, ahol nem volt hó, és ott foglaltunk helyet. Nem tudtam, hogy mit akar mondani, de nagyon izgatott voltam. Vajon ez egy randi? Teljesen beleéltem magam.
Elővette a gitárját, amit csak akkor vettem észre. Most szerenádozni is fog nekem? Ha igen, itt fogok elolvadni.
- Fázol? Úgy kipirultál - mondta megint nevetve. Imádtam a nevetését. Ja, hogy válaszolni is kellene?
- Nem, így tökéletes - válaszoltam.
- Akkor jó. Kezdjünk egy bemelegítő skálával - mondta, és megpengette a gitárját.
- Tessék? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Korrepetállak. Hallottam, hogy nem tudsz énekelni - úgy nézett rám, mintha ez lenne a világon a legegyértelműbb dolog.
Nem lehetek ekkora lúzer...
- Aha, persze - bólintottam végül.
- Nem erre számítottál? - kérdezte.
- De, igen - vágtam rá, talán túl gyorsan is.
Hát persze. Ő végzős, én pedig csak másodikos vagyok. Soha nem lehetne közöttünk semmi.
Most jut eszembe. Ő végzős... tehát jövőre el fog ballagni. Nem hiszem el...
- Akkor, kezdhetjük? - kérdezte.
- Igen, de nem garantálom, hogy megúszod halláskárosodás nélkül - mondtam, mire ismét elnevette magát. Most komolyan, hogy lehet ilyen aranyos?
- Biztos csak túlzol.
- Majd meglátjuk - feleltem.
Elkezdett gitározni, gondolom azért, mert azt gondolta, hogy hangszerrel könnyebben megtalálom a hangokat. Hiú ábránd, még jobban összezavarodtam.
Miután ezt ő is észrevette, nevetve rakta arrébb a gitárját, és nézett végig a szemembe. Mondanom sem kell, hogy így még nehezebben ment, ezért mondtam neki, hogy újra gitár mellett próbáljuk.
Egy teljes órán keresztül ültünk ott, és a végére olyat sikerült elérnie, amit még soha senkinek - tiszta hangokat tudtam kiénekelni. Vele könnyű volt, mert ahogy énekelt, viszonylag (magamhoz képest) gyorsan rá tudtam hangolódni.
Megszámoltam, és egy teljes skálát ki tudtam énekelni tisztán.
- Úristen, el sem hiszem - áradoztam, amikor felálltunk, és elindultunk haza.
- Elég nehézkesen megy. Amennyi érzéked van a tánchoz, annyi nincs az énekléshez - mondta.
- Jó, rendben. Nem lehet mindenki mindenben jó - húztam fel az orrom.
- De nincs rossz hangod. Amikor tisztán énekelsz, elég jó.
- Na ne viccelj. Egyrészt, ez nem volt éneklés. Másrészt pedig kemény nyolc hangot tudtam normálisan énekelni. Vagy kiadni, nem tudom - mondtam, és a végére már én is belezavarodtam.
- Majd jobb leszel. Mikor vannak próbáitok?
- Kedden, csütörtökön, és pénteken. De gondolom, neked pedig szerdán...
- Iskola után ráérek mindig, mert nekünk este vannak próbáink. Akkora tudtunk kibérelni egy stúdiót.
- Egy stúdiót? Azta! - tátottam el a számat, mire csak elmosolyodott.
- Akkor én most arra megyek - indultam el a buszmegálló felé.
- Ne viccelj, elviszlek - mondta. Olyan félelmetesen szexi volt abban a pillanatban, hogy azt hittem, nem fogok tudni többé felállni. Félmosollyal az arcán intett a kezével a parkoló felé, nekem pedig hirtelen leesett.
Hogy neki már autója van. És most azt mondja, hogy üljek be mellé. Megőrült.
- Én, én, azt hiszem... jobb lenne, ha... - kezdtem el dadogni. Egyszerűen megfogta a kezem, és elkezdett húzni az autója felé.
- Elviszlek, és kész - kötötte ki. Nagyot nyeltem, de nem mertem ellenkezni.
Egy csillogó, fekete autója volt. Beült rögtön a kormány mögé, és miután beindította az autót, várakozva nézett rám.
Újra nyeltem egyet, és beültem az anyósülésre.
Kicsit vártunk, hogy felmelegedjen a kocsi, közben pedig bekapcsolta a rádiót. Nagyon jó szám következett, aminek nagyjából a szövegét is tudtam. A lábammal rögtön elkezdtem a ritmust ütni.
- Énekelj velem - mondta hirtelen.
- Micsoda? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
Nem válaszolt, csak belekezdett a számba. Miután két sort egyedül énekelt, várakozón nézett rám. Magam elé néztem, és belekezdtem.
- Bátrabban, nem harapok. És itt senki nem hall, csak én - szólalt meg.
Pont elég... - gondoltam magamban.
Azért megpróbáltam, és hangosabban kezdtem el énekelni. A szám közepénél elengedtem magam, és mosolyogva énekeltünk együtt. Nagyon jól éreztem magam.
Amikor a szám véget ért, nevetve tapsoltuk meg magunkat. Aztán indított, de mi közben tovább énekeltünk.
- Köszönöm, hogy elhoztál, és minden mást is - mondtam, amikor megállt a házunk előtt.
- Nincs mit, majd szerdán találkozunk a suli után - felelte, és rám kacsintott. Esküszöm, még a szívem is kihagyott egy ütemet.
- Rendben. Szia - köszöntem el tőle, és kiszálltam. Bezártam magam mögött az ajtót, és elindultam a kapu felé. Mielőtt még bementem volna, egyszer hátranéztem. Még mindig ott állt, és engem nézett.
Elmosolyodtam, és integettem neki, amit viszonzott.
Elindult, én pedig végig néztem, egészen addig, amíg be nem fordult a következő sarkon, és el nem tűnt.
Imádom ezt a számot *w* és élőben is ilyen jó a hangja, hát megáll az eszem >< de ne itt fangörcsöljünk :D
Ezt énekli Ari és Wonghwa az autóban. Vagyis ennek a számnak az egyik remixét, amit most nem találok, de nagyon jó *-*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése