Dangerous Game 31. rész

Hamar elérkezett a csütörtöki nap, és én rettenetesen izgultam. Ma van a főpróba, és az utolsó órám Jiyonggal.
És azt se felejtsem el megemlíteni, hogy fizika dolgozat. Aki ismer, tudja, hogy a fizika mindig is húzós volt nálam. Beismerem, írtam is magamnak puskát. De hát nem teljesen mindegy? Úgyse fogok érettségizni belőle, tehát lényegtelen.
Óra előtt a füzetemet néztem át, és próbáltam készülni. A tolltartómban már ott lapult a kis papír.
- Ari, tanultál? - ült le mellettem teljesen kétségbeesetten Zinger.
- Dehogy! - vágtam rá, mire nevetni kezdett.
- Összehozzuk valahogy? - kérdezte.
- Nekem van puskám - feleltem, mire rám mosolygott.
- Szuper. IU, te is segíteni fogsz, ugye? - fordult hátra.
IU mindig, mindenből kitűnő volt. Neki nem kellettek puskák, ő egyszerűen csak okos volt.
- Majd meglátom - felelte, és tovább írt valamit. Ami természetesen nem fizika volt. Ha engem kérdeztek, szerintem a jövő évi kötelező olvasónaplója.
A tanár becsapta maga mögött az ajtót, mi pedig elfoglaltuk a helyünket. Néma csend volt, miközben kiosztották a dolgozatokat. Amint a tanár elkezdte magyarázni, hogy miket kell csinálni, mindenki forgolódott, és kérdezte a többiektől, hogy tudja-e, mit kell írni az egyes feladatokban.
- És akkor most néma csendet kérek, mindenki a saját dolgozatára koncentráljon - mondta a tanár, és leült a helyére.
Beírtam azokat a dolgokat, amiket nagyjából tudtam, és aztán már nyúltam is volna a tolltartómba. Szerencsére felnéztem előtte, és a tanár sas szemekkel figyelte az osztályt. Ezt hogy? Ő mindig dolgozatot javít, vagy valami másra figyel, így könnyű nála puskázni.
De most, amikor a legkevesebbet tudok, akkor figyel... király.
- Ari, miért nem írja a dolgozatát? - kérdezte tőlem.
- Csak gondolkoztam a megfelelő válaszon, tanár úr - feleltem egy angyali mosoly kíséretében.
Zinger ugyanúgy küszködött mellettem, amikor valaki meglökte hátulról a hátamat. Nem fordultam meg, csak a fülem mögé tettem a hajam, hogy tudja az illető, hogy figyelek.
És olyan történt, ami meglepett - Ji Eun elkezdte lediktálni a pontos válaszokat. Nagyon halkan mondta, a tanár nem hallhatta, de én igen. Úgy körmöltem, ahogy csak tudtam. Rettenetesen hálás voltam neki.
A kapcsolatom nem volt mindig felhőtlen Ji Eunnal, ezért is lepődtem meg. De titkon nagyon örültem neki. Remélem, hogy jó válaszok, mert ha mind a ketten ugyanazt a rosszat írjuk, akkor nagyon nagy gázban leszünk. De bíztam benne.
Az óra nagyon lassan telt el. Pontban kicsengőkor szedte be a tanár a dolgozatokat - és az enyém akkor már teljesen kész volt.
- Nagyon szépen köszönöm - fordultam azonnal hátra.
- Ne nekem köszönd. IU diktálta le nekem, és ő mondta, hogy mondjam el neked - felelte félvállról.
- Akkor nagyon szépen köszönöm - fordultam IU felé.
- Nincs mit, láttam, hogy nagyon szenvedsz - mondta mosolyogva. Tudtam, hogy IU soha nem súgna Ji Eunnak, de ezt most mégis megtette, azért, hogy nekem jól sikerüljön.
Talán tényleg igazi barátom volt, és csak óvni próbált.
Összepakoltunk, és átmentünk a következő terembe.
A többi óra simán ment. Órák után találkoztam a lányokkal az aulában, és mondtam nekik, hogy amennyire csak tudok, sietek.
Aztán rohantam a terembe, és imádkoztam, hogy Jiyong most ne késsen. Ő már ott várt rám.
- Szia - köszöntem mosolyogva.
- Szia. Kezdjük beénekléssel - mondta, és leült a zongorához. Most már sokkal könnyebben ment a beéneklés, mert nagyjából tudtam, hogy hol vannak a tiszta hangok. Jiyong nélkül énekeltem, de már nem ment nehezen. Talán énekelni is meg lehet tanulni. Az a kérdés, hogy kinek van hozzá tehetsége. Nekem biztosan nem.
Miután végeztünk a beénekléssel, csak az én dalomra koncentráltunk. Jiyong még mindig kedves volt, de már valamivel szigorúbb is. Azt akarta, hogy tökéletes legyek, és ezért mindent megtett.
Amikor harmadjára énekeltem, el, egy telefon kezdett csörögni a terem hátsó felében. Azonnal odakaptam a fejem, és ott ült T.O.P.
Mit keres itt? És ami még rosszabb: hallott énekelni. Ezt nem hiszem el.
- Köszönöm - meredtem Jiyongra mérgesen, aztán felkaptam a cuccomat, és már rohantam is. GD az aulában ért utol.
- Ari, várj meg - mondta, de mintha meg sem hallottam volna, csak mentem tovább.
- Ne legyél ilyen mérges. Csak látni szeretett volna téged.
- És a beleegyezésem? Én már nem is számítok? Pedig rólam volt szó - álltam le az udvaron, és fordultam felé.
- Tudtuk jól, hogy nem fogsz belemenni. De nem zavart be, ezt te is láthattad.
- De nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzá. Soha. Nem akarok vele egy légtérben lenni. Ami pedig az órát illeti, kösz, de már boldogulok egyedül is - vetettem még oda, aztán elindultam a buszmegállóba.
Azt hittem, boldog leszek, hogy hamarabb szabadulhattam, de inkább csalódottnak éreztem magam. Sokat kellett utaznom a buszon, így volt időm gondolkozni.
Vagyis lett volna időm, de csak az utat néztem, és kiürítettem a gondolataimat. Holnap fellépés, és az a legfontosabb.
Amint leszálltam, írtam Rinnek egy SMS-t, hogy jöjjön elém, mert nem tudok eltalálni az öltözőig. Két percen belül már ott is volt.
- Szia. Hogyhogy ilyen hamar értél ide? - kérdezte mosolyogva.
- Valami közbejött, de nem is baj. Gyorsan átöltözök, és utána mehetünk is - feleltem. Nem tartottam jó ötletnek most elmondani mindent.
Elvezetett az öltözőhöz, ahol gyorsan átöltöztem. Amint végeztem, kimentünk a lányokhoz, akik a lelátón ültek, és a többi fellépőt nézték.
Meglepődtem, mert ott volt a Secret is. Egy új számot adhattak elő, ami nekem nagyon tetszett.
Utánuk következett egy fiú banda. Ők már idősebbek voltak, de nagyon jók voltak.
Miután végeztek, szóltak, hogy menjünk fel. Felálltunk, és felrohantunk. A dal elkezdődött, mi pedig táncolni kezdtünk. Egy pörgős számot választottunk, és szerintem tökéletes lett a koreográfia. Mindenki volt elől, és mindenkinek volt egy kis "szerepe".
Akik nézte bennünket, mind mosolyogtak, sőt voltak, akik tapsolni kezdtek. Remélem, holnap az igazi közönségből is ezt a reakciót váltjuk ki.
Amikor végeztünk meghajoltunk, és lementünk a színpadról. Meg akartuk nézni a többi fellépőt, ezért miután átöltöztünk, visszamentünk a lelátóra.
- Most fog a Beast következni - mondta Minri.
- Ők is fellépnek? - kérdeztem.
- Aha. Nem hallottad? Tegnap mondták az ebédlőben - válaszolta egyszerűen.
- Ja, kicsit szét vagyok mostanában esve - feleltem, mire csak szomorúan nézett rám.
A Beast mint mindig, most is nagyon jó volt.
- Ha már itt járunk, Hyun-sil, mi van közötted, és DongWoon között? - hajolt előre Chomin. Négyen voltunk közöttük, így elég vicces volt.
Hirtelen rettenetes bántudatot éreztem. Én ezekről nem tudok, pedig én vagyok a leader. Muszáj jobban odafigyelnem a csapatomra.
- Semmi! - vágta rá Hyun-sil, és kissé elpirult.
- Mindent tudni akarunk! - szólt közbe Rin is.
- Hát, csak szomszédok vagyunk. Kiskorunk óta ismerjük egymást, és ennyi - mondta.
- Semmi több? - kérdeztem.
- Nem - rázta meg a fejét.
Valahogy sejtettem, hogy majd lesz. Bár, ki tudja.
A Beast és a csapatunk között egyre több kötődés van, aminek én nagyon örülök.
Amint véget ért a próba, összeszedtük a cuccunkat, és indultunk is haza. Titkon sajnáltam, hogy itt nem lépett fel a CN Blue, pedig szívesen néztem volna őket.
Egyedül álltam a buszmegállóban, mert a többiek más felé mentek. Már be is sötétedett, de nem féltem.
Vagyis egészen addig a pillanatig. Valaki megérintette hátulról a vállam, és miközben hátrafordultam, a szívem heves vágtába kezdett.
Egy fiú állt mögöttem, és kedvesen rám mosolygott.
Ezek a kedves mosolyok soha nem igazi mosolyok. Biztos akar valamit... - gondoltam magamban.
- Szia, Minhyuk vagyok. Te pedig Ari - mondta mosolyogva.
Valahonnan ismerős volt a neve...
- Ismerjük egymást? - kérdeztem vissza.
- Hát, még nem... de te vagy Yonghwa barátnője - ejtette ki kedvesen. A szívem szakadt meg...
- Csak voltam. Nem mondta?
- De, mondta, de én tudom, hogy még nincs vége - kacsintott rám aranyosan.
- És te honnan ismered Yonghwát?
- Nem is mesélt rólam? - vágott cuki-durcis arcot. Mondanám, hogy az alatt a nem egész nap alatt nem lett volna rá ideje, de már mindegy. - Én vagyok a dobos - folytatta töretlen vigyorral.
- Ja, értem.
- Nem ezzel a busszal mész? - kérdezte, és előre mutatott. Rögtön odanéztem.
- De, igen! Szia - köszöntem, és már rohantam is. A buszsofőr kedves volt, mert nem zárta be előttem az ajtót. Felszálltam, és megálltam középen.
- Szia - köszönt megint Minhyuk. Ijedtemben egy hatalmasat ugrottam.
- Te is erre jössz? - kérdeztem, miközben a szívemre tettem a kezem. Nagyon dobogott még mindig.
- Aha. Szuper, nem? - kérdezte hatalmas mosollyal.
- De, igen - feleltem.
Út közben egész kellemesen elbeszélgettem vele.
- Hogy hogy ott voltál? - kérdeztem végül.
- Meg kellett néznem valamit. De azt nem mondhatom el - mutatta fel a mutató ujját.
- Na, áruld el, nem mondom el senkinek - kérleltem könyörögő szemekkel.
- Nem! Nem mondhatom el! - jelentette ki.
- Rendben. Akkor én is kérdezhetek tőled valamit, amit nem mondasz el senkinek?
- Persze - bólintott egy hatalmasat.
- Yonghwa jól van?
Ez a kérdés nagyon sokat számított nekem. Szerettem volna tudni, hogy minden rendben van vele.
- Igen. Holnap lesz egy fellépésünk, amin énekelni is fog - mondta bizalmasan.
- Aha, értem. Hol? - kérdeztem.
- Azt nem mondhatom el - csóválta a fejét szomorúan.
Valami itt van. Valami, amit nem értek, és ez nagyon zavar.
- Oké - feleltem nagyot sóhajtva.
Amikor a mi megállónkhoz értünk, mosolyogva köszöntem el, és szálltam le. Az biztos, hogyha Minhyuk nem lenne, ki kellene találni.
Vacsi után tanultam még egy keveset. Aztán rákerestem a neten a dalom zongora verziójára, és énekelni kezdtem. Nehezebb volt egyedül, de valahogy ment.
- Nocsak, az én kislányom énekel. Piros betűs lesz a mai nap - jött be anya mosolyogva.
- Igen, mert a te kislányod holnap felel énekből. Ha nem ötös lesz, akkor megbukik - roskadtam le az ágyra.
- Megbukik? Ilyet nem is akarok hallani! - jelentette ki, és kiment a szobámból. Anya sosem tudott velem megelégedni, de ezt már megszoktam.
Este tízkor fejeztem be az éneklést, és feküdtem le. Holnapra sok energia kell nekem, mert nem lesz könnyű nap....


______________

A lányok táncát a következő fejezetben lehet megnézni, természetesen ismét Waveya előadásban. A következő fejezet az évadzáró, remélem szeretni fogjátok :D