Reggel kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy vége a tavaszi szünetnek. Ilyen jó szünetem még sosem volt. Nana és Chomin már nem jártak be a próbákra, ezért öten gyakoroltunk. Eleinte kicsit hiányzott a két lány a társaságból, de egész hamar megszoktuk, és Min Ji és Hyun-sil is nagyon gyorsan illeszkedett be. Észre sem vettük, de már teljesen megszokottá váltak.
Együtt mentünk le Pusanba, egy fesztiválra. Fellépett a CN Blue is, és a Beast is. 15-en voltunk, ezért egy egész apartmant béreltünk ki. Életem egyik legszebb hétvégéje volt.
Amint kikeltem az ágyból, egy hatalmasat ásítottam. Még hozzá kell szoknom, hogy megint korán kell kelni. Felöltöztem, és lementem reggelizni. A szokásos fekete-fehér ünneplőt viseltem, hisz ezt szokás évnyitón. Miután elkészültem, kimentem, és ott várt az autó. Mosolyogva sétáltam oda, és szálltam be.
Hosszú csókot váltottunk.
- Jó reggelt - köszöntem Yonghwa-nak mosolyogva.
- Neked is - felelte.
- Tényleg nem kellene még így is mindig elvinned. Hisz te már nem vagy gimnazista... - kezdtem megint. Két napja folyamatosan ezt mondom neki, de hajthatatlan.
- Nem érdekel. Nekem így jó - felelte, mint mindig.
Kicsit bűntudatom van amiatt, hogy miattam kel fel korábban, de egyben nagyon is jól esett a kedvessége.
- Ma fogjátok megkezdeni a felvételeket, igaz? - kérdeztem érdeklődve. Még nyáron sikerült átigazolniuk ahhoz a koreai céghez, és szinte azonnal meg is kezdték a munkálatokat.
- Nem, holnapra tették át, mert a stúdiósnak elhúzódott az előző felvétele.
- Akkor ma szabad napod van - vontam le a következtetést.
- Igen. Mit szólnál, ha miután végeztél, elmennénk a moziba? - kérdezte mosolyogva.
- Rendben, de akkor előtte hazarohanok átöltözni - válaszoltam. Egy randi az év első napján. Tökéletes.
A suli parkolójában fékezett le, és egy újabb csók után elindultam az iskolába. Már harmadikos vagyok, ami elég szokatlan egyenlőre. Új termet kaptunk, de gyorsan megtaláltam, és bementem.
Az osztálytársaim mosolyogva köszöntek nekem. Eszembe jutott, hogy fél éve még csak furcsán bámultak rám. Ez mind a sors fintora.
Az utolsó előtti padban ültem le, IU mellé. Meg sem kellett beszélnünk, tudtuk, hogy idén már egy padban fogunk ülni. Ami azt illeti, IU tavaly Ji Eun mellett ült, és finoman fogalmazva nem voltak puszipajtások. Bár lehet, hogy ez erős kifejezés, mert IU-t mindenki szereti.
- Ari, mesélj mi volt a szünetben - fordult felém az egykori padtársam Zinger.
- Elmentünk egy fesztiválra - mondtam mosolyogva.
- Szuper, de én nem erre gondoltam. Már egy hónapja, hogy hivatalosan is együtt vagytok Yonghwa-val. Történt valami? - Zinger szemei csillogtak, és izgatottan várta a válaszomat.
- Hát... - mondtam elpirulva. Nem tudtam, hogyan is kezdhetnék neki ennek. Azért nem akartam világgá kürtölni...
- Ezt én is hallani szeretném - fordult hátra Ji Eun.
- Tulajdonképpen...
- Csak azt mondd, hogy megtörtént-e, vagy sem. Egy szó - vágott közbe Ji Eun. Hirtelen de ja vum lett, mert teljesen Nana-ra emlékeztetett.
- Igen - böktem ki, mire mindenki elvigyorodott szélesen. IU természetesen már tudta.
- Jó volt? - kérdezte rögtön Zinger.
Persze, csak egy szó, igaz? Tudtam egyébként, hogy nem fogják tudni megállni, hogy ne faggatózzanak.
- Igen - feleltem ismét. Eddigi életem egyik fénypontja, az az éjjel. Soha nem fogom elfelejteni.
Még kérdezni akart tovább Zinger, de bejött az osztályfőnökünk, mondta, hogy rendeződjünk párokba, és indulhatunk kifelé.
Amit mondott az igazgató, már rám is hatással volt. Biztatott minket arra, hogy hozzuk ki magunkból a legjobbat, és bármilyen nehéz is néha, tartsunk ki. A beszéde szinte elbűvölt, és újra fellángolt bennem a verseny-láz.
Miután végzett, visszamentünk a terembe. Három órán keresztül írtuk az idei év programjait, a holnapi órarendet is beleszámítva. Kész megváltás volt, amikor mondta az osztályfőnök, hogy indulhatunk.
- Ari, megint megyünk a mekibe, nem jössz? - kérdezte Hyosung.
- Bocsi, most nem, mert Yonghwa-val van randim - néztem rá ferde szájjal.
- Rendben. Akkor holnap találkozunk - köszöntek el, és indultak ki a teremből. Megvártam, míg IU összepakol, és mi is indultunk.
- Várj, még beszélnem kell az igazgatóval. Te menj csak nyugodtan - állt meg hirtelen.
- Elkísérlek, annyi időm még van - mondtam kedvesen, és kettesben indultunk el a folyosón.
- Mit képzelsz magadról? - hallottam egy lány éles hangját. Teljesen megdermedtem, és megfagyott az ereimben a vér.
Mégis hogy kerül ő ide? - kérdeztem magamtól, legalább százszor egymás után.
- Ari? - nézett rám érdeklődve IU.
- Semmi - csóváltam meg a fejemet, és újra elindultam.
Nagyon remélem, hogy csak a fantáziám játszott velem egy piszkos játékot.
- Nem is köszönsz a drága unokatestvérednek? - hallottam meg újra a hangját. Ugyanazt a reakciót váltotta ki belőlem, mint az előző alkalommal. IU érdeklődve fordult meg, de én úgy éreztem magam, mint egy szobor.
- Látom, a nyelvedet megint elvitte a kiscica - mondta gúnyosan, és hallottam, ahogy a magas sarkúja kopog, ez pedig azt jelentette, hogy elindult felém. Ha egyszer pedig a célpontjába kerülök, nem szabadulok egy könnyedén.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, és erőt vettem magamon. Itt nem hagyom, hogy hülyét csináljon belőlem. Magamra erőltettem egy mosolyt, és felé fordultam.
- Nagyon rég láttalak MinYeong. Hogy 's mint? - kérdeztem bájosan.
- Mint látod, átiratkoztam. Itt jobban meg tudom mutatni a tehetségem - felelte, és hátradobta a haját.
- Örülök ennek. Milyen kár, hogy nem egy osztályba kerültünk. - Olyan hangsúllyal mondtam, hogy hallja - semmiképp sem akartam vele egy osztályba kerülni. Az maga lett volna a pokol.
- Nicsak, a pici Ari felnőtt. Gratulálok - felelte mézes-mázos hangon, és lassan elkezdett tapsolni.
- Nem tudom, hogy ki volt eddig a gyerek - néztem végig rajta, aztán újra elindultam, ott hagyva.
IU szinte futott utánam, és amikor befordultam a következő folyosón, megállított.
- Ari, ez meg mi volt? - mutatott az előző folyosó iránya felé.
- Ő MinYeong, az unokatestvérem. Régen nagyon jóban voltunk, de mint mindenhol nálunk is megtörtént az elkerülhetetlen: ugyanabba a fiúba szerettünk belé. MinYeong megszerezte, én meg azóta nem is beszéltem vele.
- És tényleg tehetséges táncos?
- Nem, ő nem táncos. Ő énekes. Mikor kisgyerekek voltunk, mindig arról álmodtunk, hogy egy csapatot alapítunk - mondtam, és kirázott a hideg. Ez már a múlté, az egyszer biztos.
- Aha - bólintott elgondolkozva.
- De azért haladjunk - mondtam nevetve, mire bólintott, és folytattuk az utunkat. Az igazgatótól visszafelé jövet Min Ji-vel futottunk össze.
- Sziasztok, épp most indulunk a mekibe. Titeket kerestünk - mondta egyhangúan. Néha azt hittem, hogy már sikerült előttünk kibontakoznia, mert akkor ő tud a legjobban nevetni, de az ilyen esetekben még mindig azt hiszem, hogy egy falat állít maga köré.
- Én nem, mert randim van - feleltem.
- Ahogy érzed - vonta meg a vállát. Volt valami a hangjában, ami kicsit bosszantott.
- Valami nincs rendben? - kérdeztem vissza rögtön.
- Minden rendben van, attól eltekintve, hogy többet vagy a pasiddal, mint a csapatoddal. Igazán szabhatnál határt - vetette oda a válla felett még, mert már indult is el. IU kissé megszeppenten, de követte.
A suli parkolójában fékezett le, és egy újabb csók után elindultam az iskolába. Már harmadikos vagyok, ami elég szokatlan egyenlőre. Új termet kaptunk, de gyorsan megtaláltam, és bementem.
Az osztálytársaim mosolyogva köszöntek nekem. Eszembe jutott, hogy fél éve még csak furcsán bámultak rám. Ez mind a sors fintora.
Az utolsó előtti padban ültem le, IU mellé. Meg sem kellett beszélnünk, tudtuk, hogy idén már egy padban fogunk ülni. Ami azt illeti, IU tavaly Ji Eun mellett ült, és finoman fogalmazva nem voltak puszipajtások. Bár lehet, hogy ez erős kifejezés, mert IU-t mindenki szereti.
- Ari, mesélj mi volt a szünetben - fordult felém az egykori padtársam Zinger.
- Elmentünk egy fesztiválra - mondtam mosolyogva.
- Szuper, de én nem erre gondoltam. Már egy hónapja, hogy hivatalosan is együtt vagytok Yonghwa-val. Történt valami? - Zinger szemei csillogtak, és izgatottan várta a válaszomat.
- Hát... - mondtam elpirulva. Nem tudtam, hogyan is kezdhetnék neki ennek. Azért nem akartam világgá kürtölni...
- Ezt én is hallani szeretném - fordult hátra Ji Eun.
- Tulajdonképpen...
- Csak azt mondd, hogy megtörtént-e, vagy sem. Egy szó - vágott közbe Ji Eun. Hirtelen de ja vum lett, mert teljesen Nana-ra emlékeztetett.
- Igen - böktem ki, mire mindenki elvigyorodott szélesen. IU természetesen már tudta.
- Jó volt? - kérdezte rögtön Zinger.
Persze, csak egy szó, igaz? Tudtam egyébként, hogy nem fogják tudni megállni, hogy ne faggatózzanak.
- Igen - feleltem ismét. Eddigi életem egyik fénypontja, az az éjjel. Soha nem fogom elfelejteni.
Még kérdezni akart tovább Zinger, de bejött az osztályfőnökünk, mondta, hogy rendeződjünk párokba, és indulhatunk kifelé.
Amit mondott az igazgató, már rám is hatással volt. Biztatott minket arra, hogy hozzuk ki magunkból a legjobbat, és bármilyen nehéz is néha, tartsunk ki. A beszéde szinte elbűvölt, és újra fellángolt bennem a verseny-láz.
Miután végzett, visszamentünk a terembe. Három órán keresztül írtuk az idei év programjait, a holnapi órarendet is beleszámítva. Kész megváltás volt, amikor mondta az osztályfőnök, hogy indulhatunk.
- Ari, megint megyünk a mekibe, nem jössz? - kérdezte Hyosung.
- Bocsi, most nem, mert Yonghwa-val van randim - néztem rá ferde szájjal.
- Rendben. Akkor holnap találkozunk - köszöntek el, és indultak ki a teremből. Megvártam, míg IU összepakol, és mi is indultunk.
- Várj, még beszélnem kell az igazgatóval. Te menj csak nyugodtan - állt meg hirtelen.
- Elkísérlek, annyi időm még van - mondtam kedvesen, és kettesben indultunk el a folyosón.
- Mit képzelsz magadról? - hallottam egy lány éles hangját. Teljesen megdermedtem, és megfagyott az ereimben a vér.
Mégis hogy kerül ő ide? - kérdeztem magamtól, legalább százszor egymás után.
- Ari? - nézett rám érdeklődve IU.
- Semmi - csóváltam meg a fejemet, és újra elindultam.
Nagyon remélem, hogy csak a fantáziám játszott velem egy piszkos játékot.
- Nem is köszönsz a drága unokatestvérednek? - hallottam meg újra a hangját. Ugyanazt a reakciót váltotta ki belőlem, mint az előző alkalommal. IU érdeklődve fordult meg, de én úgy éreztem magam, mint egy szobor.
- Látom, a nyelvedet megint elvitte a kiscica - mondta gúnyosan, és hallottam, ahogy a magas sarkúja kopog, ez pedig azt jelentette, hogy elindult felém. Ha egyszer pedig a célpontjába kerülök, nem szabadulok egy könnyedén.
Egy pillanatra lehunytam a szemem, és erőt vettem magamon. Itt nem hagyom, hogy hülyét csináljon belőlem. Magamra erőltettem egy mosolyt, és felé fordultam.
- Nagyon rég láttalak MinYeong. Hogy 's mint? - kérdeztem bájosan.
- Mint látod, átiratkoztam. Itt jobban meg tudom mutatni a tehetségem - felelte, és hátradobta a haját.
- Örülök ennek. Milyen kár, hogy nem egy osztályba kerültünk. - Olyan hangsúllyal mondtam, hogy hallja - semmiképp sem akartam vele egy osztályba kerülni. Az maga lett volna a pokol.
- Nicsak, a pici Ari felnőtt. Gratulálok - felelte mézes-mázos hangon, és lassan elkezdett tapsolni.
- Nem tudom, hogy ki volt eddig a gyerek - néztem végig rajta, aztán újra elindultam, ott hagyva.
IU szinte futott utánam, és amikor befordultam a következő folyosón, megállított.
- Ari, ez meg mi volt? - mutatott az előző folyosó iránya felé.
- Ő MinYeong, az unokatestvérem. Régen nagyon jóban voltunk, de mint mindenhol nálunk is megtörtént az elkerülhetetlen: ugyanabba a fiúba szerettünk belé. MinYeong megszerezte, én meg azóta nem is beszéltem vele.
- És tényleg tehetséges táncos?
- Nem, ő nem táncos. Ő énekes. Mikor kisgyerekek voltunk, mindig arról álmodtunk, hogy egy csapatot alapítunk - mondtam, és kirázott a hideg. Ez már a múlté, az egyszer biztos.
- Aha - bólintott elgondolkozva.
- De azért haladjunk - mondtam nevetve, mire bólintott, és folytattuk az utunkat. Az igazgatótól visszafelé jövet Min Ji-vel futottunk össze.
- Sziasztok, épp most indulunk a mekibe. Titeket kerestünk - mondta egyhangúan. Néha azt hittem, hogy már sikerült előttünk kibontakoznia, mert akkor ő tud a legjobban nevetni, de az ilyen esetekben még mindig azt hiszem, hogy egy falat állít maga köré.
- Én nem, mert randim van - feleltem.
- Ahogy érzed - vonta meg a vállát. Volt valami a hangjában, ami kicsit bosszantott.
- Valami nincs rendben? - kérdeztem vissza rögtön.
- Minden rendben van, attól eltekintve, hogy többet vagy a pasiddal, mint a csapatoddal. Igazán szabhatnál határt - vetette oda a válla felett még, mert már indult is el. IU kissé megszeppenten, de követte.
Motyogva indultam ki az iskolából. Mégis mit képzel magáról? Csak így visszabeszél nekem?
- Mi a baj, édes? - állított meg Yonghwa a parkolóban, a csuklómnál fogva.- Semmi, csak néhány ember nem tudja, hogyan kell viselkedni illendően - feleltem sötéten.
Mondani akart valamit, de a semmiből előtermett egy lány, és a nyakába ugrott. Hátráltam két lépést, mert a tömény parfüm illata szinte elkábított teljesen.
- Oppa, olyan régen találkoztunk! Mikor megyünk randizni? - kérdezte hatalmas mosollyal az arcán.
Oldalra billentettem a fejem, és érdeklődve figyeltem a jelenetet, mint egy külső szemlélődő.
- Ana, hogyhogy visszatértél? - kérdezett vissza Yonghwa mosolyogva.
- Anya megengedte, hogy itt fejezzem be az iskolát! Sikerült átiratkoznom! - mondta a lány.
Jobban megnéztem magamnak, és észrevettem, hogy ő nem is ázsiai. Nagy szemei voltak, és hosszú, csillogó, természetes szőke haja. Igazi szépség volt, és nagyon jól beszélte a nyelvünket.
De azt nem értettem, hogy miért nem mondta Yonghwa, hogy már van barátnője, és nem tudnak randizni?
Karba tettem a kezeimet, és úgy vártam arra, hogy észrevegyenek.
- Ez nagyszerű - felelte Yonghwa.
Sajnos már nem túl sok hangulatom volt, hogy végignézzem ezt az idillikus jelenetet, ezért sarkon fordultam, és úgy döntöttem, haza tudok menni busszal is. Nem fog megártani, és kicsit kiszellőztethetem a fejem.
A buszmegállóban senki nem volt szinte, mert mindenki ment a mekibe, vagy ilyen helyekre. Ez a természetes, csak én különcködök.
Felszálltam a buszra, majd otthon leszálltam. Már kicsit tisztább fejjel nyitottam ki otthon az ajtót, és anya látványa fogadott.
- Ari, valamiről beszélnünk kell - mondta komolyan.
- Nem ér rá később? - kérdeztem.
- Elég fontos dolog - felelte.
- Rendben - bólintottam egy aprót, és a nappaliban ültünk le.
- Ma ide fog költözni az unokatestvéred MinYeong. Beszéltem a szüleivel, és nagyon szeretnénk mindannyian, hogy újra barátok legyetek. Tulajdonképpen ezért is iratkozott át a te iskoládba - mondta ki egy szuszra.
Leesett állal néztem rá.
Olyan gyönyörűen indult a reggelem... de mostanra teljes káosz volt minden.
Nagyon mérgesen néztem anyára, felrohantam a szobámba, és az ágyamra vetettem magam. Nem volt hangulatom semmihez.
Tíz perc múlva azonban összeszedtem magam, és átöltöztem. Nem vettem fel semmi különösebbet, csak egy kis otthoni ruhát. Mivel szép idő volt, kimentem a hátsó kertbe, és az eget kezdtem el szemlélni. Több felhő is cirkált rajta, esőt sejtetve, de én szerettem a felhőket.
Nem tudom, mennyi ideig ülhettem ott, amikor anya kijött, és rám terített egy takarót.
- Köszönöm - motyogtam neki.
- Tudom, hogy most mérges vagy, de ezt a te érdekedben tesszük - mondta.
Mindig ugyanaz a szöveg. Szerintem ez minden szülőbe bele van programozva, és valaki megnyomta nekik a repeat gombot.
- Persze - rántottam meg a vállam, és továbbra is csak bámultam.
- Egyébként többször is csörgött a telefonod - szólalt meg ismét.
- Jó - vetettem oda neki. Tudtam, hogy ki keresett, de nem érdekelt. Most egy picit egyedül akartam lenni, hogy rájöjjek arra - megint semmiségeken kaptam fel a vizet. De ehhez még idő kell.
Már kezdett lemenni a nap, amikor valaki átölelt oldalról. Oda néztem, és egy megbánó tekintetű Yonghwa-val találtam szembe magam.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem rögtön.
- Anyukád beengedett, miután többször is hívtalak - felelte.
- Bocs, bent hagytam a telefonom...
- Persze - vágta rá, talán túl gyorsan is.
Inkább lehunytam a szemeim, és nem mondtam semmit. Nem akartam valami meggondolatlant cselekedni.
Csendben ültünk, és mind a ketten a Nap utolsó, vöröses sugarait néztük. Nem sokáig bírtam, a vállára hajtottam a fejemet. Nem tudtam rá mérges lenni.
Már ismertem annyira, hogy tudjam, elmosolyodott, de utána meglepett azzal, hogy adott egy puszit.
- Sajnálom, hogy úgy viselkedtem, de Ana olyan számomra, mint egy húg - szólalt meg halkan.
- Milyen menő lehet már a húgoddal randira menni. Még szerencse, hogy nem az - sóhajtottam fel tetetett megkönnyebbültséggel.
- Imádom a szarkazmusod - csóválta meg a fejét, mire adtam neki egy puszit.
Ha azt mondta, hogy nincs semmi, akkor én el is hiszem neki. Már bíztam benne annyira, hogy tudjam, soha nem hazudna nekem.
Megvártuk, míg lemegy a nap, és a sötétben ültünk egy darabig, de utána sajnos mennie kellett. Elbúcsúztam tőle, aztán a szobámba mentem. Kiélveztem még, hogy utoljára egyedül lehetek gimnazista ebben a házban.
 |
| MinYeong |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése