Dangerous Game S2 - 3. rész

Idegességemben semmire sem tudtam figyelni.
- Tudom, hogy lefoglalnak a saját problémáid, de igazán figyelhetnél rám is - szólalt meg Minyeong.
- Az előbb még el akartad terelni magadról a figyelmet.
- Nem, azt nem akartam, hogy Jonghyunról kérdezz. De kedves lenne tőled, ha megkérdeznéd, hogy milyen volt a mai napom.
- Rendben. Milyen volt a mai napod? - kérdeztem nagyot sóhajtva. Erre van most a legkevesebb időm.
- Igazad van, hagyjuk. Inkább hívd fel a lányokat, és mondd meg nekik, hogy jöjjenek át hozzánk. Minél hamarabb túl leszel ezen, annál jobb - mondta.
Érdekes, milyen de ja vum volt. Mert bár Nana eltávozott, mégis a szelleme itt maradt. Egy újabb flegma csajjal kell szembe néznem, aki ráadásul nálunk lakik.
De mégis úgy érzem, a kettő nagyon különbözik. Nana-val bár sokat veszekedtünk, mégis barátok voltunk. Minyeongról ezt nem mondhatom el. Benne nem tudok bízni.
Ahogy most már Nana-ban sem. Tehát ez volt az, amit azon az estén Jiyonggal beszéltek. Gonosz egy banya...
- Igazad van - feleltem végül.
- Nekem mindig igazam van - vágta rá. Csak egy enyhe mosolyt engedtem meg magamnak. Elküldtem mindenkinek az SMS-t, és pont raktam volna el a telefonom, amikor csörögni kezdett. A kijelzőn Yonghwa neve állt.
- Szia - szóltam bele gondterhelten.
- Szia. Valami baj van?
- Baj az van rendesen. De ez nem telefontéma... mikor tudunk találkozni?
- Ezért is hívtalak. Csak most tudtak elengedni. Sajnálom, hogy reggel nem mehettem érted, de ki sem látszunk a munka alól. Két napig még stúdiózunk, utána pedig megyünk forgatni.
- Forgatni?
- Igen, az első MV-nket vesszük fel.
- A nap első jó híre. Gratulálok - mondtam mosolyogva.
- Nagyon sajnálom, hogy most nem lehetek ott melletted...
- Ne izgasd magad ezen. Te már felnőtt férfi vagy, akinek dolgoznia kell. Majd valamikor összefutunk - mondtam.
Belül kicsit elszomorodtam. Még csak alig vagyunk egy hónaposak, ilyenkor az úgynevezett mézesheteinket kellene eltölteni. De mint mondtam, neki már munkája van. Ahogy egyszer nekem is lesz.
- Most rohannom kell. Majd még beszélünk, szeretlek - hadarta el. A háttérből Jungshin hangját hallottam ki.
- Én is, szia - válaszoltam, és leraktuk.
- Milyen nyálas - szólalt meg Minyeong.
- Nem, nem az! - ripakodtam rá. Engem becsmérelhet bármikor, de a kapcsolatomat nem.
- Nocsak - nézett rám, miközben felcsillant a szeme.
Elgondolkoztam, hogy mennyit változott. Minyeong régen nem volt sovány, ami azt illeti, oviban kis gömböcnek csúfolták. De általános suliban elkezdett aerobikozni, és lefogyott. Akkor még nagyon aranyos, kedves lány volt.
Most pedig egy kész díva áll mellettem.
- Mit nézel? - kérdezte.
- Semmit - ráztam meg a fejem.
A telefonom ismét rezegni kezdett, egyesével küldték a lányok az üzenetet, hogy sietnek.
Mire odaértünk, Rin már a kapuban várt minket. Két puszival köszöntem neki.
- Rin, ő itt Minyeong az unokatestvérem. Minyeong, ő Rin, az egyik legjobb barátnőm - mutattam be őket egymásnak.
- Helló - vetette oda Minyeong.
- Öhm, szia - köszönt Rin megszeppenten. Nem szokta meg, hogy így viselkednek vele.
Bementünk, aztán fel a szobámba. Minyeong is jött, ami kicsit meglepett. Azt hittem, nem érdekli a mi problémánk.
Fél óra múlva már mindenki ott volt.
- Akkor, rossz hírt kell közölnöm - kezdtem bele.
- Hallgatunk - mondta Hyun-sil.
- Nana egy másik tánccsoportban is benne volt. Vagy van, nem is tudom. A lényeg, hogy mivel Nana is hozzátett a koreográfiáinkhoz, bepereltek minket. És ha ők nyerik a pert, végre a Dangerous Game-nek - mondtam ki.
A szobában néma csend uralkodott el. Mindenkinek leesett az álla.
- Én erről nem is tudtam - szólalt meg először Rin.
- Ahogy senki sem.
- Én valamicskét sejtettem, de nem voltam benne biztos - mondta MinRi.
- Most nem is ez a lényeg. Mihez kezdjünk? Holnap fog velem beszélni az igazgató...
- Gondolom, átadja a levelet. De valahonnan ügyvédet kell találnunk - mondta Hyun-sil.
- Apán tud szerezni egyet, és akkor bomba biztos, hogy megnyerjük a pert - szólalt meg először MinJi.
Meglepetten néztem rá.
- Most mi az? Szeretek itt táncolni - vonta meg a vállát MinJi.
Csoportos ölelést tartottunk. Megcsillant a fény, amit mindannyian meg akartunk ragadni.
Egyszer MinRi mondta, hogyha nekünk el is kell ballagnunk, a Dangerous Game fent fog maradni, mert mindig jönnek újabb tagok. Valamit elkezdtünk, és nem engedhetjük, hogy így érjen véget.
- Az rendben van, hogy jó ügyvédet találtok. De mit fogtok mondani? Észérvek nélkül nem állhattok ki - mondta Minyeong, mint az ünneprontó.
- Igaza van - bólogatott MinJi.
- Ötlet? - vetettem fel.
Újabb néma csend telepedett ránk. Mindenki lázasan törte a fejét.
- A legegyszerűbb nem jut eszetekbe - csóválta a fejét Minyeong.
- Mi lenne az?
- Ő nem avatott be titeket, ez pedig az  hibája. Egy említést sem tett rá. Ha tett is, a szó elszáll, az írás megmarad. Veletek is alá kellett volna íratnia egy papírt. Ez pedig mivel nem történt meg, jogilag az ő hibája - fejtette ki.
Nem értettem, most miért ilyen kedves. Persze csak a maga módján.
- Igazad van! - kiáltott fel Rin.
- Szuper. Akkor holnap találkozunk - állt fel MinJi, ahogyan a többiek is. Gondolom nekik is volt dolguk, de örültem, hogy mind meg tudták oldani, hogy idejöjjenek.
Kikísértem őket, aztán visszamentem a szobámba, ahol Minyeong fogadott.
- Miért nem rendezkedsz be a saját szobádba? - kérdeztem.
Nem válaszolt, hanem tovább nézett ki az ablakon. Úgy nézett ki, mint aki teljesen más galaxisban jár.
- Minyeong? - szólaltam meg ismét, mire felkapta a fejét.
- Bocsi, csak elbambultam - rázta meg a fejét. Egy kis pillanatra olyannak tűnt, mint régen.
- Segítsek kipakolni? - kérdeztem kedvesen.
- Aha, az jó lenne - vetette oda lenézően. Isten hozott ismét a köreimben...
Átsétáltunk a szobájába, ahol már ott állt a két hatalmas bőröndje.
- Ez mind a tiéd? - kérdeztem elképedve.
- Mégis mit hittél, hogy a mikulásé? - kérdezett vissza rögtön.
- Bocs - csóváltam meg a fejemet.
A dobozokkal kezdtük. Én a földre ültem le, és kezdtem el kiszedni a dolgokat. Odaadtam Minyeongnak, aki a szoba különböző részein helyezte el azokat.
Nem beszéltünk, csak csendben ültem, ő pedig pakolászott.
- Nem hallgatunk valamit? - vetettem fel végül.
- Jó ötlet - bólintott egyet.
Az egyik dobozhoz lépett, és kivette belőle a rádióját. Igazából inkább mondanám hifinek.. Beüzemelte, majd be is kapcsolta.
A zene azonnal megtöltötte a szobát, mi pedig kicsit felengedtünk.
- Ez honnan van? - kérdeztem, amikor átadtam neki egy hógömböt.
- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Az egyik barátom vette nekem, még tavaly előtt.
- Barát-barát, vagy csak sima barát? - kérdeztem vissza. Érdekelni kezdett, hogy ki tudott ilyen szép ajándékot venni az én öntelt unokatestvéremnek.
- Shinnek hívták. A nyári szünetben Japánba mentünk el nyaralni, ahogy szoktuk.
Rögtön tudtam, hogy a hiroshimai nyaralásról beszél. Mikor még kicsik voltunk, mindig együtt mentünk.
- Ott találkoztam Shinnel, amikor este lementem a partra. Utána sokat beszéltünk, és az indulásunk napján ezt adta - mondta mosolyogva.
- Ez nagyon aranyos. De miért nem találkoztatok tavaly is?
- Nem tudom, nem jött el - vonta meg a vállát. A tekintetében egy kis szomorúságot láttam, de rögtön el is tűnt.
- Neked pedig gondolom ez az első kapcsolatod - jelentette ki.
- Kivételesen nem talált. Elsőben volt egy két hetes kapcsolatom.
- Micsoda? Neked?
- Ez gonosz volt - suttogtam, mire nevetni kezdett.
Megragadtam az egyik párnát, és hozzávágtam. A nevetése rögtön abba maradt, és dühösen meredt rám. Most én kezdtem el nevetni.
Két percben belül átvarázsoltuk a szobát, és két hadi sarc állt egymással szemben. Párnákat gyűjtöttünk, és úgy kezdtünk el játszani, mint a gyerekek.
Nagyon sokat nevettünk, és egy picit úgy éreztem magam, mintha egy időgépbe szálltunk volna be, és több, mint tíz évet utaztunk volna vissza.
Két óra múlva mind a ketten a földön feküdtünk, és lihegve mosolyogtunk.
- Csak hogy tudd, ez még nem ért véget. Nem győztél le - szólalt meg.
- Oké, feladom, te győztél - fordultam oldalra nevetve.
- Mindig én győzök! - húzta fel az orrát, mire még jobban nevetni kezdtünk.
- Örülök azért, hogy itt vagyok. És köszi a sok segítséget - szólaltam meg.
Mintha hideg vízzel öntötték volna le, azonnal felült.
- Ezt ne szokd meg. Csak azért segítettem, mert nem volt jobb dolgom. De már most megmondom neked, hogy én mindig a saját érdekeimet nézem először - mondta ridegen.
- És én nem is arra céloztam, hogy máskor is elvárom a segítséget. Pont fordítva. Az adósod vagyok - ültem fel én is.
Az előbbi nevetésünk, a vidám légkör hirtelen eltűnt, és újra a fagyosság maradt ott nekünk. Ez már sosem fog megváltozni?
- Rendben, ezt nem felejtem el. És most be kellene fejeznünk a pakolást - kászálódott fel. Követtem a példáját.
Egy óra múlva már nagyjából elkészültünk, csak apróbb simítások voltak hátra.
A rádió pedig a Super Junior Sorry Sorry dalát adta le. Nem tudtam megállni, annyira szerettem ezt a táncot, hogy rögtön táncolni kezdtem.
Minyeong pedig az ágyára állt, és egy rögtönzött mikrofonnal a kezében (távirányító) énekelni kezdett. Rettenetesen jó csapat voltunk.
Miután véget ért a szám, megint nevettünk egy kicsit. Megcsináltuk amit kellett, utána pedig visszamentem a szobámba.
Kicsit tanultam, de aztán elmentem zuhanyozni. Mikor visszaértem a szobámba, Yonghwa ott ült az ágyamon.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem suttogva. A szemem teljesen elkerekedett, és nem tudtam mit tenni.
- Most ért véget a munka. Apukád engedélyt adott rá, hogy évente egyszer bemásszak az ablakodon - mondta vigyorogva.
- Te őrült vagy - kezdtem el felé sétálni. Amint elé értem, a derekamra tette a kezét, és az ölébe húzott.
Szenvedélyesen csókolt meg.
- Hiányoztál - suttogta az ajkaimba, megszakítva ezzel a csókot.
- Te is nekem - vágtam rá azonnal, mire elmosolyodott.
- Holnap elviszlek az iskolába, ígérem.
- Aludj itt - szólaltam meg hirtelen.
- Ari... jó ötletnek tartod ezt? - kérdezett vissza.
- Még annál is jobbnak - feleltem, és megcsókoltam. Hátradőlt, és kicsit oldalra fordultunk. Egy vonalban voltak a szemeink.
- A fenébe - szitkozódtam.
- Mi az?
- Elfelejtettem, hogy holnap az unokatestvéremmel kell iskolába mennem...
- Nem baj, elviszem őt is.
- Nem, azt majd talán egyszer később.
- Miért, nem mersz bemutatni neki?
- Pont fordítva. Addig örülj, amíg nem ismered - feleltem kissé nevetve.
Erre nem mondott semmit, csak elmosolyodott, és újra megcsókolt.
Egy ideig kiélveztük a pillanatot, de aztán lefeküdtünk. Mind a kettőnkre ráfért az alvás, nagyon hosszú napot zártunk.