Kedden megvolt az első táncpróbánk, és én nagyon jól éreztem magam. Heten voltunk, ami azért nem kevés, legalábbis szerintem. Két órán keresztül táncoltunk, és még soha ennyire nem voltam fáradt.
Szerda reggel kicsit elkéstem a keléssel, de hamar behoztam magam. Olyan gyorsan készültem el, hogy arra bárki büszke lehetne.
A busz felé menet most már az autókat néztem. Bár nem tudom, mit csinálnék, ha meglátnám Yonghwát. Furcsa lenne, az egyszer biztos.
Amint felszálltam a buszra, NiTae azonnal letámadott.
- Most mondj el nekem mindent, ha kérhetem, hazugságok nélkül - mondta komolyan, köszönés nélkül. Megérdemeltem.
Elkezdtem neki mesélni a legelejétől. Vicces volt, amikor még nem tudtam a nevét.
- Szóval így állunk - mondta a végén mosolyogva.
- Hát, igen.
- Korrepetálás. Akkor ez ilyen tanulós randi?
- Nem, ez nem randi. Csak barátok vagyunk! - vágtam rá. Pedig én is mennyire szerettem volna kimondani, hogy randi. De többé nem fogok hazudni, ez nem volt az, akárhonnan nézzük.
- Értem. Akkor csak idők kérdése, és el fog hívni.
- Nem akarok még ilyenekre gondolni - feleltem elpirulva. - Félek, ha túlságosan beleélem magam, akkor megbánom végül...
- Milyen szüzies. Másra nem is számítottam. - A kijelentés természetesen nem NiTae-től származott. De mit keres itt Nana?
- Te? Itt? - kérdeztem.
- Ja, ma reggel ugrott a fuvarom, így kénytelen voltam buszozni. - Az utolsó szót úgy ejtette ki, mintha ez lenne a világ legcsúnyább szava.
- Sajnállak - néztem rá.
- Amiből én nem kérek. De akkor ki is az új áldozat?
- Ennél kedvesebb már nem is lehetnél - morogtam az orrom alatt.
- Ne ezen akadj fent, hanem mondd már.
- Yonghwa.
- Tehetséged van ahhoz, hogy kiszúrd, kivel nem kellene összejönnöd - válaszolta, és elkezdett nevetni.
- Micsoda? Ezt nem értem.
- Majd megtudod. Jut eszembe, mostanában ritkán látlak IU-val - kezdett terelni.
- Omo, tényleg. Olyan sok minden összejött mostanában... majd mondom neki, hogy találkozzunk - mondtam. Kicsit zavart a hirtelen témaváltás, de semmi probléma.
- Rendben. Kitalálom, mit tervezel. Egy mozi, utána pedig beültök valahová, és csajosan elbeszélgettek mindenféléről - tette az ujját a szájára, és felfelé nézett.
- Ha nagyon tudni akarod, nem erre gondoltam. Szeretném, ha együtt mennénk el egy koncertre.
- Koncert? Milyen eredeti! Most ezt komolyan mondom. - Nem mondta komolyan, de mindegy. - És milyen koncertre gondolt a mi kis leaderünk?
- C.N Blue. Szeretném Yonghwát élőben is látni énekelni. Mármint olyan körülmények között - válaszoltam.
Pont akkor értünk el a mi megállónkhoz, és Nana már ment is előre, közben pedig meg mertem volna esküdni, hogy közben nevet valamin. Csak tudnám, mi jár ilyenkor a fejében!
Mi is leszálltunk, és elindultunk. Most, amikor feltűnt a Beast, nem rohantam el, hanem velük mentem. Most már nem éreztem semmi különösebbet, amikor YoSeobra és NiTae-ra néztem, aminek nagyon örültem.
- Ari, segítened kell - jött oda suttogva GiKwang.
- Mégis miben? - kérdeztem vissza rögtön.
- Nézz Hyunseungra - mondta ugyanolyan hangerővel. Úgy tettem, ahogy mondott, és ránéztem. Rettenetesen levert volt, és a szemei alatt karikák voltak.
- Mégis mi történt? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Ma lett volna egy fellépése Hyunával, aki lebetegedett. Nem tudja, hogyan mondja le.
- És hogy jövök én a képbe?
- Betaníthatná neked a táncukat, és besegíthetnél neki.
- Álljon meg a menet. A tánccal nincs semmi gondom, de énekelni továbbra sem tudok.
- Semmi baj, akkor majd mész playbackről. Ez legyen a legkisebb problémád.
- Rendben.
- Akkor most menj oda hozzá, és ajánld fel a segítségedet - biztatott mosolyogva. Csak bólintottam, és odasétáltam az említetthez.
- Hyunseung...
- Hm?? - valami ilyesmit moroghatott.
- Hallottam, hogy Hyuna lebetegedett... és részvétem... - kezdtem bele.
- Ne is mondd! Nem akarok róla hallani! - mondta hangosan.
- Jó, jó, nyugi. Én csak segíteni szeretnék.
- Hogyan?
- Tanítsd meg nekem a táncot, és fellépek veled.
- De... nem úgy volt, hogy te nem tudsz énekelni?
- Feltalálták a playback-et.
Hihetetlen, hogy mind a ketten ugyanarra gondoltunk. Ennyire nyilvánvaló, hogy nem tudok énekelni?
- Igazad van! - csillant fel a szeme. Most végre már láttam, hogy újra él.
- Következő szünetben gyere az udvarra. Minden szünetben legyél inkább ott. Sikerülhet? Persze, hogy sikerülhet. - A végét szerintem inkább magának mondta.
Még beszélgettünk, míg beértünk, folyamatosan tanácsokat adott, mintha én még nem léptem volna fel. Azért mosolyogva hallgattam, és bólogattam hozzá.
Elmentem az első órára, ami lassan akart eltelni. De mit is várok a biosztól? Ki akar arról tanulni, hogy milyen élőlények élnek a vízparton?
Szünetben rohantam a következő terembe, és leraktam a táskámat. Olyan gyorsan siettem az udvarra, ahogy csak tudtam.
Hyunseung minden elmagyarázott. Tíz perc alatt nem lehet csodát tenni, de azért haladtunk egy keveset. A fellépésre pedig tökéletesnek kell lennie.
Csak akkor jutott el az agyamig, hogy az ma lesz. Hogy fogok én minden mozdulatot megjegyezni? Mondjuk, nem voltak annyira nehezek.
Következő szünetben is gőzerővel gyakoroltunk, és már láttuk az alagút végén a fényt. Fél perc már teljesen kész volt.
A harmadik szünet volt a leghúzósabb. Az szerencsére húsz perces volt, és talán akkor haladtunk a legtöbbet. Már a szöveget is nagyjából tudtam. Elég furcsa lenne, ha szólna a "hangom", de nem tátognék.
Épp egy szexi mozdulatot csináltunk. Háttal álltam a "közönségnek", és Hyunseung a hátamon húzta végig a kezét lassan, én pedig féloldalasan néztem előre.
- Ti együtt vagytok? Nem is mondtátok! - hallottam meg IU hangját. Elmosolyodtam, és odakaptam a fejem. Bár együtt járunk órákra, alig beszélünk, ezért nagyon megörültem neki.
De sajnos valaki mást is kiszúrtam.
Yonghwa épp akkor nézett pontosan a szemembe. Elkerekedett szemekkel bámultam rá, de ő csak csalódott fejet vágott, aztán megfordult, és visszament a terembe.
Ezt nem hiszem el. Mióta állhat ott? Mennyit láthatott? Végül is lényegtelen, mert az egész tánc nagyon szexis, sőt, ez a lényege. És amit IU mondott... az ő szemszögéből úgy jöhetett le, hogy tényleg együtt vagyunk, mert mosolyogva fordultam meg, és biztosra veszem, hogy Hyunseung is mosolygott.
Nem igaz, hogy mindent elrontottam. Ennyire nem lehetek szerencsétlen. Utána akartam futni, és elmagyarázni mindent.
- Ari, minden rendben? - kérdezte IU.
Ha most itt hagyom, nem tudom, mit fog gondolni. De így meg Yonghwa gondol rosszra!
Basszus, miért kell az embereknek gondolkozniuk?
Oké, megőrültem, ezzel tisztában vagyok. Végül nagyot sóhajtottam, és IU-ra néztem.
- Persze, minden oké. De nem vagyunk együtt, csak helyettesítem Hyunát - mondtam. Ezzel pedig végérvényesen elrontottam mindent.
IU ott maradt, de nem beszéltünk, mert mi tovább gyakoroltunk.
És így telt el a többi szünet is. Rettenetesen kínzott a bűntudat, de képtelen voltam bármit is tenni ellene. Suli után még egy fél órát gyakoroltunk, akkor már tökéletesen ment a tánc, ami azért elég nagy teljesítmény. Utána hazarohantam, összeszedtem a cuccom, és mentem is vissza a suli elé. Hyunseung szülei elvisznek minket, aztán haza is akartak hozni.
Egyébként Hyunseung anyukája (mert végül csak ő jött el), nagyon aranyos volt. Szurkolt nekünk, és ott is maradt megnézni minket.
Csak mikor bementünk, vettem észre, hogy rettenetesen sokan vannak. Más is fel fog itt lépni?
Hyunseung elkísért a lányok öltözőjébe, aztán mondta, hogy amint végeztem, azonnal menjek ki. Tíz perc alatt átöltöztem, megcsináltam a hajam és a sminkem. Úgy tettem, ahogy Hyunseung mondta, és kimentem.
Ő egy cseppet sem volt ideges. A nyugodtsága valahogy átragadt rám, és én is csak mosolyogtam. Mi voltunk a hetedikek.
A negyediknél kezdtük el nézni a színpad mögül, és rettenetesen élveztem. Szinte csak diákok léptek fel, de rettenetesen profik voltak.
Aztán... a hatodik fellépő nem volt már, mint a C.N Blue. Nem akartam hinni a szememnek. Felálltak a színpadra, elfoglalták a helyüket, és szikrázó mosollyal kezdtek bele. A szám, amit előadtak, nagyon tetszett, hamar megragadt a szövege.
Pont mellettünk mentek le, a hatalmas üdvrivalgás után, megköszönve mindenkinek, aki eljött.
Yonghwa pedig mellettem ment el, de rám se nézett.
- Yonghwa, én... - kezdtem bele, de Hyunseung már húzott is fel a színpadra. Ezt is elrontottam...
De nem hagyhattam cserben Hyunseungot, csak azért, mert magamnak akarok jót. Egyébként pedig lehet, hogy el sem hinné.
Felmentünk a színpadra, és megálltam ott, ahol próbáltuk. Egy pillanatra oldalra néztem, és fordult velem egyet a világ.
Az egyik kisegítő nagyon integetett nekem. A közönség már tombolt, hogy kezdjük el, de ő elmutatta nekem, hogy nem jó a playback, ezért énekelnem kell.
Élőben.
Egyedül.
Magamtól.
Nem, ez csak egy vicc. Szinte sírva néztem rá, és intettem a fejemmel, hogy csináljon valamit. De ő mondta, hogy nem lehet.
- Hyunseung, ez nekem nem fog menni - suttogtam.
- Kérlek, próbáld meg, már nem mehetünk le - kérte könyörögve. Már indulni akartam lefelé, amikor elindult a zene. Az ereimben megfagyott a vér, és nem tudtam, mit csináljak.
Továbbra is oldalra néztem, ahol hirtelen feltűnt Yonghwa. Kétségbeesetten néztem rá, de ő csak tehetetlen arccal bámult vissza rám.
Mondhatom, ez nagyon sok bizalmat adott.
Aztán hirtelen gyengéden elmosolyodott, felmutatta, hogy jó leszek, és azt tátogta, hogy "Fighting".
Fogalmam sincs honnan, de erőt vettem magamon, és belekezdtem. A tánc könnyedén ment, de amikor az énekléshez érkeztünk...
Eleinte megremegett a hangom. De folytattam tovább, és mindent beleadtam. Még szerencse, hogy megtanultam a szöveget.
Amíg a színpadon voltam, nem számított más, csak a közönség. Mindent megtettem azért, hogy szórakoztassam őket.
Amikor csak táncolok, akkor gyorsan elrepül az idő, de ez most nem így volt. Alig vánszorgott előre valamit, én pedig azt hittem, már soha nem lesz vége.
De amikor eljött a pillanat, meghajoltunk. Nagyon sokan tapsoltak, amit nem értettem. Vajon tetszett nekik? És hogy van még minden ablak a helyén?
Lesétáltunk a színpadról, és senkit, semmit hallva csak a falig mentem, aminek a tövében leroskadtam, és sírni kezdtem. Még jó, hogy többé nem sírok mások előtt, mi?
De abban a pillanatban rettenetesen éreztem magam. Még soha, senki előtt nem szégyenültem meg ennyire.
Hyunseung magyarázott valamit nekem, de meg sem hallottam, csak tovább sírtam. Soha többé nem akarom ezt átélni. Inkább felakasztom magam, amit azért nem szeretnék.
- Bízd rám, menj nyugodtan - szólt valaki mélyebb hangon. Azonnal felkaptam a fejem, és szembe néztem Yonghwával. Bár ő Hyunseungnak szólt, végig engem nézett.
Még jobban elkezdtek folyni a könnyeim. Hyunseung felállt mellőlem, és elment öltözni. A helyét felváltotta Yonghwa, de nem szólalt meg.
A vállára hajtottam a fejem, és tovább sírtam. Olyan de ja vu érzésem volt, de ez most százszor rosszabb volt. T.O.P ennek a közelébe sem érhet.
Álljunk meg egy pillanatra.
Mi az esélye annak, hogy csak nálam romlik el a playback? Vagyis pont nálam. Tudom, hogy híres vagyok a szerencsétlenségemről, de ennyire azért nem.
- Megfojtalak - suttogtam magam elé. Nem tudtam megállni, hogy ne mondjam ki hangosan.
- Bocs, nem akartam bezavarni az idillbe - felelte Yonghwa.
- Nem, nem, nem, nem, nem! Nem neked mondtam! - vágtam rá azonnal.
- Csak én vagyok itt...
- Igen, tudom, de nem neked szántam. Téged nem tudnálak megfojtani.
- Vagy csak ezt mondod...
- Miért hazudnék? - mielőtt kérdeztem, kissé elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. Szégyelltem előtte sírni, ezért rögtön le is töröltem a könnyeimet.
Nem mondott semmit, csak komolyan nézett rám. Aztán elhihette, mert hosszú pillanatok után előre fordult, és elmosolyodott.
- Egyébként nagyon jó voltál. Meglepően jó. Nem gondoltam volna, hogy ott fogsz maradni, és énekelni.
- Eleinte nem is akartam maradni - feleltem nevetve.
- Azt gondoltam - mondta ő is nevetve.
Azt hittem, már soha többé nem fogom hallani a nevetését, ezért nagyon örültem neki. Ha vele voltam, nem tudtam nem boldog lenni.
- Gyere, hazaviszlek - állt fel, és nyújtotta megint nekem a kezét. Elfogadtam, és felálltam. Visszamentem az öltözőbe, és átvettem a normális ruháimat.
Amikor kimentem, Yonghwa már ott várt az ajtó előtt. Csendben indultunk el a parkoló felé.
- Ja, a csapattársaidnak nem baj, hogy így elraboltalak? - kérdeztem félénken.
- Dehogy, ők már elmentek.Én amúgy is meg akartalak nézni.
- Köszönöm. Mindent. Megint. Nem tudom, hogyan is fogom tudni meghálálni valaha - bukott ki belőlem.
- Majd lesz rá alkalom - felelte azzal a szexi féloldalas mosolyával.
Nem értettem, de nem mertem rákérdezni. Beültünk az autójába, és megint várni kellett egy kicsit. Be akarta kapcsolni a rádiót, szerintem már megszokásból, de megállítottam.
- Ne! Vagyis előtte... kérlek énekelj nekem. Azt a dalt, amit most adtatok elő. Nagyon jó szám - kérleltem, miközben a szemébe néztem. Ő csak elmosolyodott, de azért belekezdett.
Nagyon gyönyörű pillanat volt. Maga elé bámult, ki a parkolóba, és az autó belsejét megtöltötte a csodálatos hangja. Alig mertem levegőt is venni, annyira féltem, hogy valami megtörik.
Azt hiszem, akkor lettem teljesen szerelmes belé. Még soha nem találkoztam olyan fiúval, mint ő.
A refrénnél hirtelen megváltozott minden. Ha azt hittem eddig, hogy meghitt volt, akkor az semmi nem volt ehhez képest. Végig a szemembe nézett, és csak nekem énekelt. Most már tényleg nem mertem lélegezni, mert minden figyelmemet lekötötte, hogy ez a félisten most velem ül egy autóban, és csak nekem énekel. Mikor lettem ennyire szerencsés?
Véget ért a szám, és rám mosolygott, aztán indított.
Az út csendben telt el, de nem is bántam. A légkör még mindig annyira csodálatos volt, szinte csordultig telt a boldogsággal.
Miért van az, hogyha vele találkozok, lényegtelen, milyen kínokat éltem át előtte, rögtön elfelejtem?
Olyan gyorsan telt el az út... mintha csak egy pillanat lett volna. Mire észrevettem, már a házunk előtt álltunk.
- Akkor még egyszer nagyon köszönök szépen mindent - szólaltam meg, és már raktam is a kezem a kilincsre.
- Egy pillanatra várj még - mondta, és megfogta a csuklóm. Azonnal visszafordultam.
Ő pedig megcsókolt.
Odahajolt hozzám, és az ajkait az enyémekre tette. Mintha csak erre vártam volna évek óta, rögtön lehunytam a szemem, és viszonoztam a csókját.
A csókja lágy volt, mégis szenvedélyes. Soha életemben nem volt még ilyen szép élményben részem.
Ha kívánhattam volna, azt kívántam volna, hogy az a pillanat örökké tartson. Közel egymáshoz, a meleg autóban, miközben csókol, és csak vele lehetek. Ez minden, amit szeretnék.
De a kívánságom nem teljesült, mert elhúzódott.
- Jó éjt - suttogta, és adott egy puszit a számra.
- Neked is - feleltem kissé zavartan. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, ki vagyok, és mit akarok.
Meg akartam fogni a kilincset, és kinyitni az ajtót, de az ablak lehúzó gombját találta meg a remegő kezem, és lehúztam.
- Bocsánat - szólaltam meg, és rögtön felhúztam. Ezt az égést...
Nevetve áthajolt előttem, és kinyitotta nekem az ajtót. Ahogy hozzámért a keze, rögtön elátkoztam magam, amiért ilyen vastag a kabátom.
- Álmodj szépeket - mondta, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Ne félj, az biztos meglesz - böktem ki. Sajnos hamarabb járt a szám, még mielőtt gondolkoztam volna.
Édesen felnevetett, aztán visszahúzta a kezét. Kiszálltam, és újra a kapuig mentem el, majd visszanéztem.
Ismét ott maradt, és mosolyogva integetett. Olyan szélesen mosolyodtam el, mint még soha, és visszaintegettem neki.
Ő elindult, én pedig bementem a házba. Az ajtónak támaszkodva lecsúsztam a padlóra, és még mindig mosolyogtam.
Még mindig alig hiszem el, hogy mindez megtörtént.
_______________
Lábjegyzet ^^
Megkérdeztem az egyik ismerősömet, de ő sem tudott biztosat mondani, tehát ~ A koreai iskolarendszert inkább a japánhoz hasonlítanám, ahol minden szünet ugyanúgy van (tehát a nyári hosszabb, mint a többi), de ott áprilisban kezdődik a tanév. Tehát ezt fogom alapul venni. Ari szeptemberben jött át ebbe az iskolába, és májusban lesz az év vége. Csak gondoltam szólok :D
Remélem ti is érzitek ezt a légkört, amit a fici okozott, mert én rettenetesen *w*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése