Reggel már öt órakor fent voltam, ami nagyon korai. A nyolc órás busszal kell mennem, tehát rettenetesen sok időm van.
Egy ideig próbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Felöltöztem inkább, és elkészültem. Az időt inkább hasznosabb dolgokkal töltöttem. Először egy óráig táncoltam, hogy minden mozdulat a helyén legyen. Aztán a fennmaradó időben énekeltem. Már tiszta volt szinte minden hang, de van egy rész, ahol sokáig kell kitartani egy hangot - az a legkritikusabb pont.
Nem tudtam mindent beleadni, mert nagyon izgultam. Remélem, amikor élesben fog menni, jó lesz.
Amikor elérkezett az idő, elindultam. Mint mindig, most is vártam, hogy feltűnjön az autó, de nem jött. Miért is jött volna?
Felszálltam a buszra, és NiTae-vel beszélgettem, mint mindig. Vagyis ő mesélt, én meg néha bólintottam, vagy egy szavas válaszokat, véleményeket fűztem hozzá. Nem tehetek róla, nagyon ideges voltam.
Most együtt mentem be a többiekkel, hogy eltereljem valamivel a figyelmem. Szerencsére összejött, mert a fiúknak lehetetlenül jó kedve volt a fellépés miatt. Végighülyülték azt a pár percet, míg bementünk, és még én is tudtam nevetni.
Ez kissé felszabadultabbá tett, amiért hálás voltam. Azonban az utolsó órán már ugyanolyan ideges voltam, mint reggel. Még negyvenöt perc, és énekelni fogok.
Még szerencse, hogy csak egy ember előtt.
- Sok sikert - ölelt magához IU az óra után.
- Köszönöm - feleltem remegő hangon.
- Ne idegeskedj. Úgyis sikerülni fog - mondta biztatóan.
- Remélem - mondtam.
- Ari, mi is szurkolunk neked - szólalt meg Hyosung. A Secret összes tagja bólogatni kezdett, és rám mosolyogtak. Nagyon jól esett. Ők tényleg nem szerették volna ha megbukok. Örülök, hogy fél év alatt sikerült ennyire beilleszkednem.
Mielőtt bementem volna a termünkbe, a WC-be mentem először. A tükörben néztem szembe magammal, és biztattam magam, hogy sikerülni fog. Elvégre is, amikor Hyunseunggal énekeltem, akkor minimum ezer ember látott.
Összeszedtem magam, és indultam a terem felé. Hangzavar hallatszódott ki, amin meglepődtem. Talán még nem mentek ki a diákok a teremből.
Benéztem, és a tanárnő már ott ült, ezért odamentem hozzá. Nem néztem az ott lévő emberekre közben, csak a tanárnőre.
- Jó napot - hajoltam meg előtte.
- Az éneklése után odaadom a dolgozatát. Most pedig, kérem kezdje - dőlt hátra.
- De hát itt még vannak - néztem körbe. És akkor rájöttem, hogy ez nem egy osztály.
Mindenki ott volt, akit ismertem. A Big Bang, a saját csapatom, a Beast, a Secret, IU, és még néhányan, akikkel beszélgettem. Még az igazgató is ott ült, meg még pár tanár.
És ami a legfurcsább volt - hogy a CN Blue is helyet foglalt. Nem mertem Yonghwára nézni, akkor biztos nem fog sikerülni.
- Ez egy művészeti iskola, kisasszony. Tudnia kell mások előtt énekelni - mondta gonosz mosollyal.
Ennyire nem utálhat. Ennyire azért tényleg nem utálhat...
De, mégis. Mivel képes volt idecsődíteni mindenkit, fogalmam sincs, hogyan.
- Tanárnő, szívesen zongoráznék Arinak - szólalt meg Jiyong. Elképedve néztem rá. Azt hittem, nem akar nekem segíteni, azok után, amiket tegnap mondtam neki.
- Természetesen, gyere csak - nézett rá meleg mosollyal. Rám miért nem képes így nézni?
Jiyong leült a zongora mellé, és biztatóan nézett a szemeimbe.
A szívem a torkomban dobogott, és attól féltem, hogy egy hang sem fog kijönni a torkomon. Ha tényleg csak ketten lettünk volna itt, akkor sikerült volna, de így?
- Figyelj, váltsunk számot - mentem oda Jiyonghoz.
- Micsoda? - kérdezte elkerekedett szemekkel.
Tudom, őrült vagyok, de nincs az az isten, hogy Yonghwa előtt elénekeljem azt a számot. Inkább megbukok.
- Jól hallottad. Ismered Ailee I'll show you számát? - kérdeztem.
- De hát az nagyon nehéz - suttogta.
- Nem érdekel. Menni fog - néztem a szemébe.
Most már csak azért is megcsinálom. Ahogy a szám is mondja: meg fogom mutatni, hogy jobb vagyok, mint azt hiszik.
A dal lassan indult. Jiyong zongorajátéka töltötte be a szobát, és mindenki elhalkult. Minden tekintet rám szegeződött, de én álltam őket.
Belekezdtem a dalba, és nagyon jól indultam. Minden hang a helyén volt, a ritmus is tökéletes volt. Behunytam a szemem, és úgy koncentráltam. Nem azt képzeltem, hogy a szobámban vagyok, hanem megint abban az autóban.
Aztán a dal hirtelen keményebb ütemre váltott, következett a refrén. Kinyitottam a szemeimet, és mindenki szemébe belenéztem egyesével. Egyedül Yonghwát hagytam ki.
Hirtelen minden tiszta lett, és az előadásmódomra is tudtam figyelni. Szinte életszükségletnek éreztem, hogy ez a dal tökéletes legyen. A magasabb hangokat is ki tudtam énekelni.
Mivel a szám nagyon pörgős volt, alig tudtam megállni, hogy ne táncoljak, de akkor elég hülyének néztek volna, ezért egy helyben álltam. Mégis, nagyon jól éreztem magam közben.
Az idő csak úgy siklott előre, engem pedig magával rántva. Az utolsó refrén volt hátra, és eddig egyetlen egyszer sem hibáztam.
A teremben megváltozott a légkör. Mindenki megbabonázva figyelt engem, és ennek most örültem. Nem vagyok olyan jó, mint a többi énekes, de magamhoz képest rettenetesen sokat fejlődtem.
Jiyong már az utolsó hangokat ütötte le, én pedig mosolyogva néztem a tanárnőre.
Amint véget ért a dal, mindenki hatalmas tapsviharban tört ki. Legalábbis nem tudom, hogy mindenki tapsolt-e, de nagyon sokan, abban biztos voltam.
A leghangosabbak természetesen a lányok voltak, és a Beast. Mosolyogva tekintettem rájuk, és fogadtam a gratulációikat.
- Csendet kérek! - kiáltott a tanárnő. Mindenki elhalkult.
Csak akkor esett le, hogy nekem most ötöst kell kapnom. Amíg énekeltem, ez eszemben sem volt, csak az lebegett a szemeim előtt, hogy muszáj megcsinálnom tökéletesen.
- Akkor összegzésként elmondanám, hogy a ritmus tartása volt a legjobb, de ez a legkevesebb, amit elvárhatunk magától - kezdett bele. Köszönöm szépen, a hangneme mindent elárult. - Volt pár kétes hang, de az előadásmód jó volt. Azonban nem kellett volna az utolsó pillanatban változtatnod - mondta ki.
Ezen mindenki meglepődött, mivel ők nem hallhatták az elején a beszélgetésem Jiyonggal.
- De tanárnő, ez csak bemutatja, hogy egy jó előadó az utolsó pillanatban is képes összerakni fejben egy ilyen előadást! - szólalt meg GiKwang.
- Ha jól emlékszem, csendet kértem.
Érződött a szeretete, említenem sem kellene.
- Akkor. A dolgozata ötös lett, bár éppen hogy. Ez az éneklés pedig négy-ötös lett, minden hibát és jó pontot beleszámolva.
Többen hurrogni kezdtek. Én sem értettem, mert soha életemben nem énekeltem még ilyen jól. De ha neki ez négy-ötöd, akkor legyen.
- Tanárnő kérem, elmondaná, hogy milyen hibákat vett észre? Én végig figyeltem Arit, és nem láttam - szólt közbe Jiyong, mire mindenki elhallgatott.
Meglepődötten néztem a fiúra, aki már nem ült a zongoránál, hanem felállt.
A kedvenc kis diák felesel? És mindezt miattam? Biztosan nem. Nana-ra néztem, aki amint észrevette ezt, elmosolyodott. Igen, az ő keze van ebben.
Úgy éreztem, hogy mindjárt elsírom magam örömömben. Mindenki, aki számított nekem, itt volt, és mellettem állt. Aranyosak voltak, mivel a négy-ötöddel is átmentem volna, de ők ki akarták könyörögni az ötöst.
- Természetesen elmondom neked - mondta mézes-mázos hangon. - Az ötödik ütem második hangja hamis volt, pontosan, mint a tizedikben. Ugyanott hibázott háromszor is, ezért nem lehetett észrevenni. Bevallom, ez az előadókészség engem is meglepett, de a hiba az hiba - elemezte ki. Ne már, hogy megjegyezte még az ütemeket is! Lehetetlen!
- Szerintem elénekelhetné Miss Kang még egyszer a refrént, kíséret nélkül, és akkor megláthatjuk, hogy hamis-e - szólt közbe az igazgató.
Hogy még egyszer énekeljek? Meg akarnak ölni talán?
- Kiváló ötlet! - harsogta az ének tanárnő.
- Rendben - bólintottam egy aprót.
Egy pillanatig néma csendben álltam, aztán a megfelelő hangot megtalálva újra elénekeltem a refrént. Direkt figyeltem a hangok helyére, és szerintem nem volt hamis. De már nem merek bízni a hallásomban.
- Minden hang tökéletesen a helyén volt - mondta YoSeob, amikor befejeztem. Köszönetképp rámosolyogtam, amit viszonzott. Jó, hogy már csak barátok vagyunk.
- Igen, most tényleg rendben volt. Szóval, megadom magának az ötöst. Gratulálok, átment. - Úgy mondta, mintha kényszerítenék.
De nem érdekelt, csak az, hogy sikerült! Én, Kang Ari, ötöst kaptam egy éneklésre! Ha ezt anya megtudja...
Mindenki, aki számított, odarohant hozzám, és erősen átölelt. Olyan volt, mintha kézről-kézre adogatnának engem, mindenki meg akart ölelni legalább egyszer, jó szorosan.
Nagyon boldog voltam.
- Lányok, nekünk fellépésünk van! - kiáltott fel Nana.
A Beast és mi egyszerre kaptunk észbe, és elbúcsúzva a tanároktól rohantunk a buszmegállóba.
- Ó, ne, otthagytam a táskám! Benne van a fellépő ruhám. Menjetek előre, majd megyek utánatok - szólaltam meg, és már rohantam is vissza. Rin csak csóválta a fejét, de nem mondott semmit. A teremben már nem volt senki, de a táskámat sem találtam. Hogy tudtam elhagyni?
Megálltam egy pillanatra, de azért már rohantam is a porta felé, hátha leadta valaki. A folyosón azonban frontálisan nekiütköztem valakinek, és rendesen hátra is estem.
- Sajnálom - motyogtam, és rögtön fel is pattantam. Rohantam volna tovább, de az idegen megfogta a csuklómat, és visszarántott.
Féltem, hogy megint T.O.P lesz az, de nem ő volt.
A szívem hevesen kezdett dobogni, amikor Yonghwa szemeibe néztem. Most ő is engem nézett.
A kezembe adta a táskámat, és el is engedett.
- Köszönöm - hajoltam meg, és már mentem is volna, de ismét megállított.
- Várj egy pillanatra - szólalt meg, és ismét ránéztem.
- Nem kellene érdekelnie téged, hogy mi van velem. Kérlek, ne kérdezz rólam többet senkitől - mondta keményen.
Elkerekedett szemekkel néztem rá. Ő mindig kedves volt hozzám, soha nem láttam még ezt az oldalát. De rettenetesen felidegesítettem magam ezen.
- Jó! De akkor te se küldj utánam kémeket! - vágtam hozzá. Abban a pillanatban világosultam fel, hogy ő azért küldte Minhyukot, hogy tudjon rólam valamit.
- Rendben. Felejtsük el egymást - felelte egyszerűen. Még csak nem is tagadta.
A szavai rettenetesen fájtak. A szemebe újra könnyek szöktek.
- Én pedig tiszta szívemből szerettelek - suttogtam. Nem tudtam a szemeibe nézni, hanem sarkon fordultam, és a buszmegállóba rohantam.
Öt perc múlva jön a következő busz. Azzal nincs is semmi baj, de hogy fogok ilyen állapotban fellépni?
Most csak a fellépésre koncentrálhatok.
Milyen jó lenne, ha egy táncoló géppé válhatnék. Akkor érzések nélkül tudnék táncolni. De a tánc az érzések megtestesítői, így ha nem érzel, nem tudsz táncolni. Ha nem éreztél még fájdalmat, vagy igazi örömöt, nem tudod átérezni a táncot. A mozdulatokat elsajátíthatod, de azokkal nem mész sokra. Mint egy baba, aki csak próbálkozik.
Felszálltam a buszra, és akkor még engedtem magamnak, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Aztán letöröltem, és eldöntöttem, hogy vége.
Tíz perc alatt értem ki a helyszínre. Azonnal rohantam az öltözőbe, ahol már a lányok nagyjából készen voltak.
Nem mondtam nekik semmit. Pillanatok alatt átöltöztem, és a sminkes asztal előtt ültem, hogy a sminkemet elkészítsem. Még azzal is egész hamar végeztem. A hajamat is könnyű volt eligazgatni, és kivasalni.
A lányok csak rám vártak, aztán kimentünk a színpad mellé. Még két fellépő volt előttünk. Ők is nagyon jók voltak, sokkal jobbak, mint a tegnapi próbán.
Én egyszerre éreztem magam megkönnyebbültnek, mert túl vagyok az éneken, és szomorúbbnak, mert ismét veszekedtem Yonghwával.
Hamar eljött a mi időnk, és felmentünk a színpadra.
Lehetetlenül sokan voltak. Megkockáztatom, hogy körülbelül tízezren. Ekkora tömeg előtt még soha nem táncoltam - de ahelyett, hogy megijedtem volna, csak egy kihívásnak tekintettem. Most itt az összes embert le kell nyűgöznünk.
A szám elindult, mi pedig hatalmas hévvel táncoltunk. Mindenki nagyon akart teljesíteni, amit meg is értek. Tökéletesen táncoltunk, senki nem hibázott. Bár kicsit kirívó volt a táncunk, a közönség nagyon élvezte, és még a tánc közepén tapsolni kezdtek. A dal végén pedig hatalmas tapsviharban törtek ki. Mindenki megtapsolt minket, még az öreg nénik is, amin rendesen meglepődtünk. Meghajoltunk, és lesétáltunk a színpadról. Nem mentünk el onnan, mert meg akartuk nézni a Beast-et. Ők kettővel utánunk jöttek.
Az egyik idei számukat adták elő, a Beautiful Nightot. Szerintem a tánc és a ritmus miatt döntöttek emellett. Ők is nagyon jók voltak, és ugyanúgy megtapsolták őket, mint minket. Ilyen lelkes közönséget ritkán láthat az ember.
Ugyanott jöttek le, ahol mi álltunk, és gratuláltunk egymásnak. Aztán mentünk volna együtt öltözni, de meghallottam azt a bizonyos hangot, amit ezer közül is felismernék.
Rögtön visszamentem, és elkezdtem őket nézni. Pedig azt mondtam, hogy vége.
Belekezdtek a számba, de nem maradtam ott, hanem követtem a többieket, és átöltöztünk. Tehát ezért nem mondta el Minhyuk, mert ők is itt léptek fel. Tudhattam volna.
Miután elkészültünk, hátul álltunk meg, és néztük a többi fellépőt. A CN Blue már rég végzett szerencsére.
- Nana hol van? - kérdezte hirtelen Jiyong.
- Először is, te hogy kerülsz ide? - kérdeztem vissza.
- Mi is fellépünk, de majd csak később. De hol van?
- Nem tudom. Az előbb még itt volt... - néztem körül.
- Jó, mindegy.
- Egyébként nagyon szépen köszönöm - mondtam hálásan.
- Nincs mit - felelte mosolyogva, és elment.
Nana tíz perc múlva került elő, pont akkor, amikor a Big Bang következett. Együtt néztük őket.
Ismét besötétedett, amikor véget ért a fellépések sorozata. Most sokkal többen voltak igazából. Lehet, hogy ketté osztották a főpróbákat, hogy akkor ne kelljen későn végezni. A bejárat előtt álltunk meg, és még beszélgettünk, meg nevettünk.
Nagyon boldog voltam, hogy végre túl voltam mindenen. Már épp indultam volna haza, amikor valaki hangja megállított. Nem is akárki hangja.
- Ari, kérlek várj meg - szólt Yonghwa. Azonnal a hang irányába fordultam, nem tehettem róla.
- Mit szeretnél? - kérdeztem elgyötörten.
- Azon gondolkoztam, hogy mi történt kettőnk között.
- Megismertelek, aztán összejöttünk, és szakítottunk. Ez a kemény igazság..
- Jó, ezt tudom, de nem erre gondolok. Biztos nincs ebben még valami? Tényleg csak azért szakítottál velem, mert azt mondták, hogy más vagyok, és még nem ismerjük egymást?
- Az igazat akarod tudni? - néztem könnyes szemekkel a tekintetébe.
- Igen - jelentette ki határozottan.
- Akkor jó. Év elején, elkövettem egy hatalmas bakit. Elmentem az évnyitó bulira, és táncoltam egy olyan emberrel, akivel nem kellett volna. Ezután ez az ember megkeserítette az életemet, de tulajdonképpen sok dolgot is köszönhetek neki, mert miatta alapult meg a Dangerous Game, és miatta találkozhattam veled. De ez az ember erősebb, mint én, és sok olyan dologra kényszerített, amit nem akartam. Például, hogy szakítsak veled - a végét suttogva mondtam ki, és elkezdtem sírni.
Miért kérdezte most mindezt? Miért fontos most ez neki?
- Ki volt az? - kérdezte azonnal.
- T.O.P - mondtam ki. Az emlegetett szamár épp akkor jött ki a Big Bang-es fiúkkal. Valami nagyon vicces dologról beszélhettek, mert mind nevettek.
Yonghwa ezután nem mondott semmit, csak odament hozzájuk. Elkerekedett szemekkel néztem, hogy mit akarhat.
Valamit mondott Tabinak, aki értetlenül nézett rá. Bárcsak hallhattam volna azt a beszélgetést... Tabi felelt valamit, mire Yonghwa rávágott megint csak nem tudom mit. Épp közelebb akartam menni, amikor...
Nos, hát olyan gyorsan történt minden, hogy csak bámulni tudtam.
Yonghwa keze egyszer csak lendült, és a következő pillanatban Tempo már a földre került. Indulatosan fel akart állni, de Yonghwa állta az útját.
Valamit sziszegett neki, aztán felém fordult, és megindult hozzám.
Én továbbra is úgy álltam ott, mint aki megfagyott. Hatalmas szemekkel pislogtam, és néztem a felém közeledő Yonghwát.
Amint odaért hozzám, nem mondott semmit csak átölelt. A mellkasára tettem a kezem, és hozzábújtam.
- Most már minden rendben - suttogta, és adott egy puszit a fejemre.
Elmosolyodtam, és hittem neki. Most már tényleg minden rendben lesz..
Megfogta a kezem, és az autójához kísért. Beültem a helyemre, és megvártam, míg megkerüli a kocsit, és ő is beül. Nem indította el rögtön az autót, hanem hozzám hajolt, és megcsókolt.
Olyan gyorsan történt minden, hogy alig akartam elhinni. De amilyen gyorsan elfordult tőlem a boldogság, ugyanolyan gyorsan vissza is talált hozzám.
Nem tudom mennyi ideig, de nagyon sokáig ültünk az autójában. Amikor elhúzódott tőlem, megfogta a kezem, és megkért, hogy mindent mondjak el neki.
Én pedig teljesítettem a kérését, és elmeséltem neki mindent, az elejétől fogva.
A fennmaradó másfél hónap nagyon gyorsan telt el. Talán azért, mert megint boldog voltam, vagy talán azért, mert féltem, hogy eljön ez az idő.
De reggel már kénytelen voltam felvenni a fekete-fehér ruhámat, és az évzáróra menni. Elköszöntem anyáéktól, és kimentem a házunk elé.
Yonghwa, mint mindig, most is ott várt rám. Most nem tudtam töretlenül mosolyogni, hisz már csak alig van pár napunk együtt.
Amint beültem, megkaptam tőle a szokásos reggeli csókot. Ez volt az egyik kedvencem.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Persze - feleltem, és mosolyt varázsoltam magamra.
- Egyébként... - kezdett bele, én pedig érdeklődve fordultam felé. - Múlt héten megkeresett minket egy koreai cég, és szeretnék, ha náluk zenélnénk, miután leérettségiztünk.
- De ez nagyon jó hír! Tehát nem kell elmenned! De miért nem szóltál korábban?
- Mert még zajlanak a másik céggel a szerződésünk felbontása. Elég húzós lesz, de azt hiszem, sikerülhet - mondta mosolyogva. Nem szokott, de vezetés közben rám nézett, és még jobban elvigyorodott.
Az ajkamba haraptam, és visszafojtottam a könnyeimet.
Most már tényleg minden okom meg van arra, hogy boldog legyek.
Ez az, amit Ari énekelt :D
Pontosan ezt táncolták a lányok, de nem ilyen ruhában persze ~
________________________
És akkor le is zártam az első évadot ~ remélem tetszett, és köszönöm szépen a sok-sok olvasót, és kritikát. Nagyon élveztem írni, de ~
Várjunk, miért beszélek úgy róla, mintha befejezném? >< Erről szó sincs, mint említettem, majd jönni fog a második évad.
Hogy mikor, azt ne kérdezzétek. Az egész jövőhetemet nem tudom biztosra mondani, de hétvégén... nem tudom, akkor csak lesz időm írni :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése