A reggeli hangulatom nem volt a legtökéletesebb. Bár a tegnap este nagyon jót tett a hangulatomnak, most mégis úgy ébredtem, mint a savanyú tök. És ha eszembe jut, hogy ma fog beköltözni Minyeong, még rosszabbul érzem magam.
Azzal hitegettem magam, hogy fogok tudni adni neki még egy esélyt. Mert már nem voltam rá mérges amiatt a fiú miatt, de amiket utána tett...
Megráztam a fejem, és kivertem ezeket a fejemből. Lehet, hogy kedves lesz.
Kikeltem az ágyból, és felöltöztem. Elköszöntem anyáéktól, és már indultam is kifelé.
De senki nem várt rám a ház előtt. Meglepetten néztem körbe, de a fekete autót sehol sem láttam. Előkaptam a telefonom, de nem érkezett üzenetem. Öt percig álltam, és vártam rá, de miután rájöttem, hogy ez felesleges, elindultam a buszmegállóba. Közben újra az órámra pillantottam - és még egy teljes percem volt, hogy elérjem a buszt. Tiszta erőmből kezdtem el futni, amit a magas sarkú cipőm eléggé akadályozott.
Az utolsó pillanatban tudtam felszállni, és hangosan fújtam ki a levegőt.
- Nicsak, téged erre is látni? - kérdezte NiTae mosolyogva.
- Most ez így alakult - vontam meg a vállam. - Egyébként milyen volt tegnap? - kérdeztem tőle.
- Csak a szokásos. Beszélgettünk, nevettünk, és hülyéskedtünk. De nem maradtál le semmi fontosról. De ti hogy éreztétek magatokat?
- Nem mentünk el. Feltűnt egy csini európai lány, én pedig hazarohantam...
- Komolyan? De legalább utánad ment?
- Persze - bólintottam egy nagyot.
- De tényleg nem tudod, hogy ma reggel miért nem jött érted? - kérdezte.
- Tényleg. Nem írt se üzenetet, se semmit. Biztos meg van rá a maga oka - feleltem mosolyogva.
- Ühüm - válaszolta, és kinézett az ablakon.
Ez volt az első eset, hogy csendben utaztunk. Mindig találunk valami témát, de ma reggel úgy éreztem, hogy egyikünk sem akart beszélgetni. Mikor leszálltunk a buszról, még mindig csendben sétálgattunk.
- Lányok, várjatok! - kiáltott utánunk "valaki", mire mind a ketten hátrafordultunk.
- Szia - köszöntünk Hyun-silnek egyszerre NiTae-val.
- Sziasztok - hajolt meg egy picit előttünk.
- Nem is tudtam, hogy te is erre jársz iskolába - mondtam kicsit meglepetten, de mégis mosolyogva.
- Tegnap pedig mondtam... ja, tényleg, te nem voltál ott.
- Igen, sajnálom. De most már ezt is tudjuk - feleltem.
NiTae csendben kullogott mellettünk, és egyre inkább úgy éreztem, hogy van valami baj. De nem mertem rákérdezni, mert tudtam, hogy majd úgyis el fogja mondani, ha komolyabbra fordul. Nem szerettem, ha ilyen, de nem erőltethetem rá a társaságom.
Amikor csatlakoztak hozzánk a Beast-es fiúk, kissé feloldódott a légkör. Nevetve jöttek mellettünk, mint mindig.
- Milyen végzősnek lenni? - kérdeztem mosolyogva GiKwangtól.
- Mondanám, hogy nagyon jó, de azon kívül, hogy mi vagyunk a legidősebbek, szívás az egész. Sokat kell tanulni, érettségizni kell majd, és még sorolhatnám...
- De azért fel fogtok lépni az iskolai versenyen, nem? - kérdeztem rá, bár az szerencsére még messzebb volt.
- Nem tudom. Emlékszel még a tavaszi fesztiválra, ahol mi is felléptünk?
- Sosem fogom tudni elfelejteni - feleltem mosolyogva.
- Ott megtalált minket egy koreai cég. És le szeretne minket szerződtetni. Ha pedig összejön, akkor nem hiszem... - fejtette ki.
Leesett az állam. Szinte az összes ismerősömnek összejönnek a dolgok. Hihetetlen.
- És melyik cég az? - kérdeztem tovább.
- A CUBE - válaszolta.
- Azta! - tátottam el a számat. A CUBE hihetetlenül híres cég. Bár, mi tagadás, a fiúk is nagyon tehetségesek, megérdemlik.
Miután beértünk a suliba, mindenki a saját terme felé vette az irányt. Én matekkal kezdtem, aminek nagyon örültem. Nem volt a kedvenc tárgyam, de az énekóránál jobb volt.
Azonban a várt tanár helyett az osztályfőnökünk libegett be. A többiek felvidulva, én pedig értetlenül meredtem rá.
- Csak az órarendeteket szeretném kiosztani, de utána már sietek is - szólalt meg mosolyogva. Már tudtam, hogy ez csak egy álarc - és be kell ismernem, percről percre jobban zavart.
Miután kiosztotta a lapokat, tényleg elbúcsúzott, és utána jött be a matek tanárunk. Nem kímélt minket, már az első órán három oldalt kellett írni a füzetbe.
A következő órám az épület másik szárnyában volt.
- Ari, ma délután lesz próbátok? - kérdezte IU, miközben elindultunk a folyosón.
- Nem, az első héten nem lesz. A következő héttől kezdjük el - feleltem mosolyogva.
- Az ott... nem az unokatestvéred? - kérdezte IU kicsit furcsa hangon. Arra néztem, amerre ő is, és enyhén lesokkolt, amit láttam.
Minyeong éppen alig látszott, mert valaki teljesen lekötötte. Egymást falták, és szinte rögtön elkerekedett a szemem, amikor leesett, hogy kivel is smárol éppen.
A SHINee Jonghyunjával.
Megpróbáltam eltekinteni attól, hogy mennyire nem szimpatikus nekem az unokatestvérem, és be kellett ismernem magamnak, hogy nagyon összepasszoltak.
IU-val csak egy pillanatra álltunk meg, nekem mégis hosszú, súlyos óráknak tűntek. Amikor elindultunk, felütötte bennem a fejét az irigység. Minyeong mindig, mindent megszerez, amit csak akar, és ehhez alig kell megmozdítania akár a kisujját.
A többi óra kínkeserves lassúsággal akart eltelni. Alig hittem el, amikor végre kicsengettek az utolsó óráról. Nagyot sóhajtottam, és a vállamra kanyarítva a táskámat elindultam kifelé. Azonban az aulában Minyeonggal találtam szembe magamat.
- Drága unokatestvérem, ma együtt kell hazamennünk - szólalt meg azon a furcsa hangján.
- Szuper - sóhajtottam ismét egy nagyot. Minden vágyam ez volt...
Erre kivételesen nem mondott semmit, hanem kettesben indultunk ki az iskolából. A tekintetemmel szokásossal a barátomat kerestem, de sehol nem találtam.
Biztos csak a munka miatt. Hisz ő már nem egy diák, mint én, hanem egy hivatásos zenész. Kicsit irigyeltem, de sajnos hiányzott is.
- Ms. Kang, várjon egy kicsit! - kiáltott utánam egy tanár. Az udvar közepén jártunk, amikor én megfordultam. A titkárnő igyekezett felém.
- Tessék? - kérdeztem meglepetten.
- Holnap kérem jelenjen meg nagyszünetben az igazgatói irodában - mondta.
- Rendben. De szabad tudnom miért? - érdeklődtem. Kicsit meglepődtem.
- Azt majd holnap megtudja, amikor az igazgató úr elmondja. Most pedig további kellemes délutánt.
- Viszont látásra - köszöntem neki, de szerintem nem hallotta, mert már rohant is vissza az iskolába.
- Vajon mit akarhat? - kérdeztem magamtól, figyelmen kívül hagyva Minyeongot.
- Csak te nem tudsz róla? - szólalt meg nevetve.
- Miről? - kérdezte azonnal vissza.
- Be fognak titeket perelni - felelte még jobban nevetve.
- Tessék? - Az állam a földet súrolta. Ez biztos csak egy vicc....
- Halálosan komolyan mondom. Az egyik volt csapattársad, hogy is hívják? Ja, igen, Nana. Na ő, egy másik iskolában volt tánctanár. És az az iskola beperelt titeket, mert elloptátok a táncosát - magyarázta. Az idegesítő kuncogása még mindig megmaradt.
- De hát előtte a Big Bang táncosa volt! Őket miért nem perelik be?
- Ari, ennyire hülye te sem lehetsz. Az egyik, hogy ők már leszerződtek egy nagyon híres cégnél, tehát a pert biztos ők nyernék. Másrészt pedig, kötöttek egy megállapodást. Nana csak főtáncos, de a koreográfiába nem szólhat bele.
- Honnan tudsz te ennyit?
- Hihetetlen, hogy most mondom el, hogy elárultak téged, ráadásul egy közeli személy, de te ezen akadsz fent. Jellemző végül is...
- Minyeong, nem viccelek. Ezek nem publikus adatok, honnan tudod?
- Mondjuk úgy, hogy megvannak az ismerőseim.
- Minyeong, soha, semmit nem kértem tőled. Vagyis legutoljára egy homokozólapátot kértem, de az is több, mint egy évtizeddel ezelőtt volt. Mondd el, nagyon szépen kérlek.
- Rendben, ha ennyire tudni akarod. Nyáron, a Big Bang elkezdte a felvételeit, én pedig ráénekeltem az egyik albumukra, mint háttérénekes. Ennyi a nagy sztori.
- És egy háttérénekesnek elmondanak ilyesmit? - vontam fel a szemöldököm.
- Jó, elképzelhető, hogy valamelyikükkel volt viszonyom...
- Melyikükkel? - kérdeztem ijedten.
- Seungrival, ha ennyire érdekel - vonta meg a vállát. Kifújtam a bent tartott levegőt.
- Oké. De ha már itt járunk, most mi van Jonghyunnal? - tértem rá a lényegre.
- Nem rád tartozik. Foglalkozz inkább azzal, hogy még mindig rászedtek téged, és meg kellene nyerned a pert, ha meg akarod tartani a bandádat - vetette oda, és gyorsított. Előttem szállt fel a buszra, én pedig követtem.
Igaza van. Nem hittem, hogy Nana képes lenne ilyesmire. Valami van a háttérben...
De Minyeong utolsó mondata megrémisztett. Mi történik, ha vége a csapatunknak? Vége lehet egyáltalán a Dangerous Game-nek? Szinte történelmi csodát vittünk véghez, és ennyi lenne? Egy per miatt kénytelenek lennénk abbahagyni?
Rettenetesen kétségbeestem. A csapatom... a barátaim... mit fognak mindehhez szólni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése