Ez a fejezet nem a sztori erőssége, tudom. De azért remélem élvezhető ^^
Másnap nem volt koncert. Ismét megpróbálkoztam felhívni nagyit, de megint nem jött össze.
- Hana… neked nagy lakásod van - szólt bele Jun minden köszönés nélkül. Nem értettem, mire fel mondja ezt. Ha a csapattagokat nézzük, Junnal voltam a legrosszabb viszonyban.
- Szia JunHyung. Igen, egy főre tényleg nagy lehet…
- Akkor két főre?
- A rizsa helyett, inkább nem árulnád el, mit szeretnél? - Vajon összeveszett a srácokkal? De akkor biztos nem ide jönne. Meg már a feltételezés, hogy ŐK összevesztek elképzelhetetlen volt.
- Tudod, van egy nagyon jó barátnőm. És ideutazna Koreába, de egyenlőre nem talált magának szállást. Csak maximum egy, vagy két hétről lenne szó - mondta puhatolózva.
- Akkor jól szűrtem le, lány?
- Igen.
- Rendben. Mikor jönne?
- Hát, ha neked nem baj, akkor ma… - Nagyot sóhajtottam.
- Dehogy baj. Várlak titeket, ma nincs semmi dolgom.
- Köszönöm, és tényleg nagyon hálás vagyok neked.
- Nem felejtem el, hogy lógsz nekem egyel - mondtam még mosolyogva, majd leraktuk.
Kicsit összébb pakoltam. Volt egy kisebb vendégszobám, az tökéletes lesz neki.
Fogalmam sincs, miért vettem ki ezt a lakást. Mivel egyedül élek, tényleg elég nagy volt számomra. De amint megláttam a papírokon, már akkor szerelmes lettem a környékbe.
Két óra múlva csörgött megint a telefonom. Jun azt mondta, jön az egész csapat, és fél óra múlva itt lesznek.
Mivel addig nem tudtam mit csinálni, belekezdtem a sütibe. Pont beraktam a sütőbe, amikor csengettek.
- Sziasztok! - köszöntem mosolyogva.
Elképedve láttam, hogy nem is akárki az a lány, hanem Kiki volt barátnője, Tori. Két évig tényleg ennyire tartotta a kapcsolatot a fiúkkal? Vajon mi történhetett az alatt a fél év alatt?
- Szia, Tori vagyok - mutatkozott be. Kicsit hallatszott, hogy nem koreai, de ha eltekintünk a külsejétől, simán be tudna illeszkedni.
- Hana - üdvözöltem, majd beengedtem a lakásba. A hatalmas bőröndjeit lerakta a nappaliban, majd mind leültünk a kanapékra.
- Örülök, hogy visszajöttél. Ha jól emlékszem, mi nem tudtunk találkozni - mondtam.
- Igen, én sem emlékszek. És remélem nem baj, hogy itt leszek. Nagyon köszönöm, hogy beleegyeztél.
- Kicsit hirtelen jött, de örülök, hogy nem leszek egyedül! - válaszoltam.
- Remélem, jól megleszünk együtt! - A sablonos mondat. Az első benyomásom nem volt túl pozitív. De lehet, csak a féltékenység miatt. Ez a lány egy fél év alatt több mindent elért, mint én két év alatt.
- Biztos vagyok benne!
- Nekünk most mennünk kell. Ha túl sokáig maradunk el, GiKwang biztos észre veszi - állt fel Jun.
- Igazatok van! - mondta Tori.
- Nem értelek titeket. Előbb-utóbb úgyis ki fog derülni. Nem akarok tapintatlan lenni, de van mit megbeszélnetek, nem? - néztem Torira. A tekintetéből láttam, hogy még közel sincs túl Kikin. Majd valahogy kihúzom belőle, mi is történt.
- Ez rájuk tartozik. Szóval menjünk - indult el Woonie.
Torit még megölelték egyszer a srácok, majd mentek is. Megint YoSeob volt a sereghajtó.
- Majd találkozunk! - suttogta, és megcsókolt, majd elment.
Torinak megmutattam a szobáját, és a többi helységet. Utána hagytam egy kicsit, hadd pakolásszon a szobájában.
Kimentem a konyhába, és csináltam magamnak egy kávét. A nappaliban ültem le, közben olvastam egy könyvet.
Egy kis idő múlva ő is csatlakozott hozzám.
- Kérsz te is? - kérdeztem kedvesen.
- Igen - felelte kicsit félénken. Jaj, de sok dolgom lesz…
Felálltam, kiöntöttem egy kávépohárba, majd visszasétáltam és odaadtam neki.
- Egyébként érezd magad otthon. Nálam nincsenek olyan szabályok, hogy csak engedéllyel nyúlhatsz a hűtőbe, vagy hogy nem használhatsz semmit a fürdőben. Amíg itt vagy, tegyünk úgy, mintha testvérek lennénk. Bármi baj van, szólj nyugodtan - tisztáztam vele. - Ha már itt tartunk, megadod a számodat? Persze, ne legyen rá szükség, de ha bármi baj van, elérhetjük egymást - tettem még hozzá.
Kicsit megszeppenve, de megadta nekem.
- Mesélj egy kicsit magadról. Csak hogy ne úgy éljünk együtt, mint két ismeretlen - mondtam mosolyogva.
- Hát… Magyarországról származok, 19 éves vagyok.
- Csak 19? Akkor mégis hogyan kerülsz ide? Mármint ha nem veszed tolakodásnak.
- Két éve kijutottam egy ösztöndíjjal. És most fejeztem be a gimit. Itt fogok egyetemen tanulni.
- Mit tanulsz?
- Művészetet.
- Ohh, akkor egy kis művészpalánta vagy!
- Igen, valami olyasmi. És te?
- Tulajdonképpen nekem nincs ilyen érdekes történetem. Két évig a Beast sztaffosa voltam, de most visszamentem a B.A.P-hoz.
- Hogyhogy?
- Több oka is van. Például az egyik, hogy Himchan az unokabátyám. - Két kezemen nem tudnám megszámolni, hanyadjára mondom el… - A másik pedig, hogy két évig szerelmes voltam YoSeobba. És nem bírtam tovább.
- De most, az előbb..
- Igen, egy pár napja felmondtam, és akkor derült ki, hogy kölcsönösen érzünk egymás iránt.
Még órákig beszélgettünk. Ahogy egyre jobban megismertem, jöttem rá, hogy aranyos lány, és egyáltalán nem mű, csak félénk. Volt benne valami, ami engem is megfogott, nem csodáltam, hogy Kikinek sem sikerült még túltennie magát. Olyan volt, mint egy sivatagi virág.
Egyre jobban felengedett ő is. Az este végére, már olyanok voltunk, mint a legjobb barátnők - szinte mindent tudtunk egymásról. Elmondott szinte mindent, hogy mi történt azalatt az év alatt, amíg ő itt volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése