Wait for me (YongGuk)

Ez a fici az én egyetlen Hayde-chanomnak íródott <3

- Micsoda? - sikított fel egy lány.

- Hé, nyugi, utcán vagyunk - próbálta csitítani egy másik. De mind hiába. A hír, amit közölt, teljes mértékkel megdöbbentette a fekete hajú lányt.

- De… de komoly az, amit mondtál? Esküszöl, hogy… - Még nem tudta kimondani. Nem, egy egész élet álmodozása válik most valóra - mindez csak az igazgató miatt, akivel világ életében rosszban volt.

- Igen. 100%, hogy a B.A.P fog énekelni az idei bálon. Magától az igazgatótól hallottam.

- Na igen, vannak, akik jóban vannak vele…

- Mit susmogsz ott?
- Semmit ^^. Csak azt, hogy alig hiszem el!

- Akkor jó. Szóval, a bál két hét múlva lesz. És ezzel csak egy gond van.

- Mégis micsoda?

- Már elkelt az összes jegy. És te tudtommal nem vettél magadnak.

Minek is vett volna? Általában csak fellép egy unalmas banda, amire a sznobok táncolni kezdenek. Neki ehhez semmi kedve nem volt.

De így, hogy tudja, kik lesznek ott, szinte megszakadt a szíve. Hogy pont egy ilyen hülyeség miatt ne látná őket?
Nem, az ki van zárva. Nincs olyan akadály, amit ne tudja legyőzni értük.

- Akkor belógok. Ilyen egyszerű.

- Mégis hogyan?

- Hamarabb megyek oda, és kisegítőnek álcázom magam. Aztán elbújok, és mikor kezdődik a bál, csak simán átöltözök.

- Azt hiszem, nálad spontánabb embert még sosem ismertem… - felelte mosolyogva MinAh.

A két lány már kiskoruk óta ismerték egymást. Szinte szomszédok voltak, és oviba is már együtt jártak. Tipikusan az a páros voltak, akinek az egyik fele a nagy bajkeverő, a másik pedig a jó kislány. Talán nem kell bemutatni, hogy kié melyik szerep…

Miután MinAh bement a házukba, Hayde csak tovább sétált, és közben a tervét forralta. Egy kis táskába majd belegyűr mindent, és a WC-ben át tud öltözni. Már nem egyszer lógott be a suliba tilosban, szóval ez most sem jelentett gondot.

Este nem tudott aludni. Egész éjjel a fiúk Twitterét nézegette, de ott sem talált semmi különöset. Nem írtak ki semmit…

A szüleivel közölte, hogy mégis csak elmegy a bálba. Azok mintha egy kicsit meglepődtek volna, de már rég megszokták lányuk hóbortjait.

A következő hét nagyon lassan telt el. Egyszerűen nem tudott semmi másra gondolni. Még a tanárai is megérezték ezt, mivel semmi rosszat nem tett az elmúlt időben.

A második hét még keservesebb volt. Annyira várta már, mint talán még soha semmit.

Már volt egyszer egy koncerten. Nagyon élvezte, de az nem ilyen volt, hanem egy hatalmas csarnokban, ráadásul kb. a 14. sorban állt. Itt olyan közel férkőzhet hozzájuk, amennyire közel csak akar. És ez teljes mértékkel felvillanyozta.

Egy egyszerű ruhát választott. Egy fekete ruha volt, ami oldalt húzott volt. Kiemelte az alakját. Talán még sosem volt rajta ilyen ruha, de most rendesen kitett magáért. A nyakába azért feltette az elhagyhatatlan halálfejes nyakkendőjét. Mivel nem volt semmilyen alkalmi cipője, maradt a tornacipő. Egy snassz feketére esett a választása, amin volt néhány flitter.

Elérkezett a nagy nap. Suli után hazarohant, és idegesen szorongatta a már háromszor ellenőrzött táska pántját. Mivel mesteri sminkes volt, a kellékei is ott lapultak a táskája alatt.

Most egy farmer volt rajta, és egy bő, kapucnis felső.

Izgatottan indult el. Csak pár percre lakott az iskolától, nem volt nagy táv.
Amikor befordult az iskola bejárata felé, épp egy busz ment el mellette. Nem is akármilyen busz!
Leesett állal figyelte. És pont látta, ahogy YongGuk iszik, Zelo pedig közben csikizte. Ezen csak mosolygott.
De alig tudott hinni a szemének. Ilyen közelről láthatta őket…

Sietősen szedte a lábait a bejárat felé. Talán ha még a koncert előtt láthatná őket.

Simán be tudott sétálni az ajtón. Sehol nem volt senki. De portánál nem jutott tovább.

- Hayde, te meg mit keresel itt? - állította meg az éjjeli portás. Már jól ismerte.

- Csak büntetőmunkát végzek. Muszáj segítenem…

- Nekem erről nem szóltak…

- Biztos elfelejtették - mosolygott természetesen.

- Azért megkérdezem… - vette a kezébe a telefont.

- Nem szükséges. Majd jelentkezem az igazgatónőnél - vágta rá. A portás sunyin elmosolyodott.

- Inkább indíts hazafelé. Ma csakis külsőségeseket hívtak segíteni, tehát rossz szöveg. Nem fogsz ingyen bejutni.

Hayde nem mondott semmit, csak duzzogva kiment. Akkor máshol kell bejutnia. Elindult a hátsó ajtó felé.

Amint befordult, a szeme elkerekedett, és szinte megállt a szívverése.

Ott állt Zelo, aki a falnak támaszkodott, és cigizett. Eltelt pár pillanat, mire észrevette, hogy nincs egyedül. Felnézett, és (azokkal a csodálatos) szemekkel a lányt kezdte fixírozni.

Majd leesett neki, hogy cigi van a kezében.

- Ö, ez nem az, amire gondolsz! - dobta el gyorsan.

- Előttem nem kell megjátszanod magad. Hidd el, nem fogom senkinek sem elmondani - felelte nyugodtan. Még ő is csodálkozott, hogy nem kapott fangörcsöt.

- Ohh, akkor jó - mondta nyugodtan, és elővett még egy szálat. Hayde egy kicsit csodálkozott rajta, hogy ennyivel elrendezte az ügyet. De itt a csodálatos alkalom, hogy beszélgessen vele.

- Mond csak, ha ilyen kedves vagyok, hogy nem buktatlak le, akkor nem tudnál bevinni? - kérdezte mézes-mázos hangon. Alig ismert magára. Nem akárkivel beszélget, hanem Zeloval… és még egy kis egómutogatást is megengedett magának előtte.

Zelo csak elmosolyodott, és halkan nevetett.

- De persze, beviszlek - mondta a nevetése után.

- Köszönöm!

- Szóval te ide jársz.

- Ja, sajnos.

- Ennyire nem lehet borzalmas - nevetett már megint.

- De akkor is csalás! Te turnékra, koncertekre jársz, pedig fiatalabb vagy nálam, én pedig az iskola padban szenvedek - csúszott ki a száján.

- Nem olyan rossz az - felelte pajkos mosollyal a srác. Még beszélgettek egy kicsit, majd bementek. Haydet is simán beengedték, nem is kérdeztek semmit.

- Bejössz az öltözőnkbe beszélgetni a srácokkal? - kérdezte kedvesen Zelo.

- Persze! - kapott a kitűnő lehetőségen Hayde. Lehet, hogy most végre láthatja YongGukot, és még beszélhet is vele.

Senki ne csípjen meg, ha álmodnék - gondolta.

Követte a fiút, és bementek egy öltözőbe. Hayde egy művész suliba járt. Bár ő a rajz-szakon volt, az iskolában voltak még, akik színészetet tanultak, így volt színpad is, meg öltözők.

Visszafojtott lélegzettel lépett be a kis terembe. Eleinte tényleg nem akart hinni a szemének. Mindenki ott volt - kivéve YongGuk. Kicsit elszomorodott. Már ha lehet ilyet mondani, mert egy szobában volt azokkal, akiket mindennél jobban szeretett.

- Srácok, ő itt Hayde. Kint találkoztunk.

Mindenki egyesével köszönt neki mosolyogva. Szinte meghalt a földöntúli örömtől.

- Egyébként YongGuk hol van?

- Kint ellenőriz valamit, vagy ilyesmit mondott - felelte Him Chan.

A következő fél órában nagyon jól elbeszélgettek. Folyton csak nevettek, és viccelődtek. Hayde alig hitte el, hogy ilyen tökéletesek - helyesek, és még jó fejek is. Úgy érezte, még sosem szerette őket ennyire.

De utána sajnos le kellett lépnie. Valamikor át kellett öltöznie. Szomorúan búcsúzott el, majd a WC felé vette az irányt.

De félúton hallotta YongGuk megszokott mély hangját. Rögtön irányt változtatott - de mire odanézett, nem volt ott senki.

Picit búslakodva indult el a WC felé megint. Ott átvette a ruháját, megcsinálta a haját, és a sminkjét. Mosolyogva nézett a tükörbe - kiváló munkát végzett. Most igazán kitett magáért.

Hallotta, hogy megérkezett a tömeg. Éppen MinAh hívta a telefonját.

- Szia, itt vagyok a WC-ben - mondta Hayde fülig érő mosollyal.

- Szia.. de mégis hogyan? Pont most mondta a portás, hogy nem tudtál belógni.

- Hosszú történet, de ha idejössz elmesélem.

- Máris ott vagyok - mondta, és lerakta.

Nem hazudott, két percen belül ott is termett. Hayde elmesélt neki mindent, töviről a hegyére, csak ügyesen kihagyta belőle, hogy Zelo cigizik. Megígérte, hogy senkinek nem mondja el.

MinAh alig akarta elhinni. Azt hitte, csak viccel vele Hayde.
De mind igaz volt.

Miután megbeszélték, kimentek. Leültek egy asztalhoz, és ott nevetgéltek tovább. Szerencsére senkinek nem tűnt fel, hogy egyel több ember van ott.

A vacsora után jött végre a legjobb rész. A B.A.P fellépése. Sok lány elkezdett sikítozni, de Hayde csak alig bírta kivárni, hogy feljöjjenek a színpadra.

Egyesével jöttek fel. Him Chan, Zelo, YongUp, DaeHyun, YoungYae, és legvégül YongGuk. De amikor YongGuk fellépett, valaki pont beállt Hayde elé, ezért nem láthatta.

Nagyon ideges lett, felállt, és arrébb ment egy kicsivel. De így sem volt jó, mivel mindenki beállt az első sorokba, mivel ő pedig alacsony volt, semmit nem látott.

Most szomorodott el igazán. Hallja a mesés hangját, de nem láthatja. Mindenhova megpróbált befurakodni, de a lehetetlen még neki sem sikerült.

Azárt látta, hogy Him Chan többször is kiszúrta, és mosolygott rá. Persze a mellette álló lányok visítozva vinnyogtak, hogy biztos nekik szólt.

Kb. 5 számot adtak elő. Persze mindet végig énekelte, de nem látta YongGukot. Amikor lementek a színpadról, még épp látta a haja tetejét. De neki ez nem volt elég.

Elrohant a WC felé, és onnan pedig az öltözőjük felé. Megrögzötten látni akarta A férfit. Ő volt számára szinte a minden.

- Nocsak, nocsak, kíváncsi lennék, hogy kerültél ide - szólította meg a gúnyos hang. Az igazgató.

- Jó estét tanárnő. Csak bent hagytam valamit.

- Mégis, milyen szép ruhát választottál…

- Esküszöm, csak megfogom azt, és már itt sem vagyok.

- Nem gondolod, hogy következménye lesz annak, amit csinálsz? Csak úgy belógsz, és azt hiszed, egy kis hazugsággal le is an rendezve? Három éve jársz ide, ezalatt több borsot törtél már az orrom alá, mint az összes eddigi diákom együttvéve! Most betelt a pohár!

- Ohh, jó estét! Remélem élvezte a koncertet! Csak én hívtam meg a barátnőmet - köszönt YongUp. Hayde elkerekedett szemekkel nézett rá. Két dolog történt az elmúlt két másodpercben: YongUp fedezni próbálja, és a BARÁTNŐJÉNEK szólította. Gondolta, hogy nem olyan értelemben, de akkor is. A szíve majd kiugrott a helyéről.

- Áhh, szóval ismerik egymást? Milyen kellemes tény… bár azt hiszem, sokkal jelesebb diákjaink is vannak, mint… Hayde - a nevét úgy mondta ki, mintha valami szitokszó lenne.

- Nem, úgy gondolom, ő igazán kedves lány. Ha nem zavarja, most elrabolnám egy pillanatra, kicsit beszélnem kellene vele - mondta elbűvölően mosolyogva, majd megfogta Hayde kezét, és elkezdte az öltöző felé húzni. Az igazgatónő megszólalni sem tudott.

- Köszönöm - suttogta az öltöző előtt Hayde.

- Nincs mit. Én is mindig rosszalkodtam, szóval tudom milyen jó érzés, amikor megmentenek.

- Tényleg nagyon hálás vagyok. Leköteleztél.

- Máskor is!

Bementek az öltözőbe. Hayde két dologban reménykedett: hogy meglátja YongGukot végre, és hogy valamelyik fiú annyira leizzadt, hogy kénytelen volt levenni a felsőjét. Csak az egyik jött össze.

- Him Chan, nem akarsz felvenni egy pólót? - kérdezte mosolyogva YongUp. Leült a kanapéra, és a kezébe vett egy energiaitalt. Az említett gyorsan felkapott magára valamit.

- Valaki nem jön ki velem cigizni még indulás előtt? A menedzser nem engedi, hogy a buszban cigizzek - mondta bosszankodó tekintettel Zelo. Mindenki síri csendben maradt.

- Ne már srácok! Csak öt perc!

- Rám ne számíts - mondta DaeHyun, mire a többiek bólogattak.

- Hayde? Te vagy az utolsó reményem - nézett a lányra csillogó szemekkel.

- Legyen - mondta. Nem tudott ellenállni neki.

Kettesben mentek ki, ugyanoda.

Megint végig beszélgettek, bár most kicsit komolyabb témákról. Mintha már régről ismernék egymást.

- Örülök, hogy találkoztunk. Remélem még fogunk találkozni - mondta a végén Zelo, miután elnyomta a csikket.

- Én is - felelte Hayde. Bár azt gondolta, hogy minden rajongónak ezt mondja.

- Tudod mit? Megadom a számom, és ha szeretnél találkozni, bármikor hívj fel, és kerítek időpontot - mondta hirtelen Zelo.

A lánynak elkerekedett a szeme, de azért gyorsan előkaparta a táskájából a telefonját, és odaadta Zelonak. A srác beírta a számát, és visszaadta. Hayde gyorsan elmentette, még mielőtt bármi is történhetett volna vele. Megcsörgette a fiút, így neki is megvolt Hayde száma.

Hálás volt, hogy így megismerkedett Zeloval. De a szíve mélyén azt kívánta, bárcsak YongGukkal állna most itt, és beszélgetnének.

A srácok elkezdtek kifelé szállingózni. Sajnos menniük kellett, ma még volt egy fellépésük.

És akkor végre megtörtént - YongGuk épp nevetve lépett ki az ajtón. HimChan egyik viccén nevetett.

Hayde azt hitte, a mennyekben van. Csupán két méterre állt tőle élete szerelme. Egyáltalán nem tudta kontrollálni az érzelmeit.

A tagok sorban köszöntek el tőle. YongGuk nem, mert ő rögtön ment beszélni a buszsofőrrel (hát igen, egy vezető dolga nem könnyű).

A lány még kint állt, és integetett a fiúknak. Az ablakban ismét látta YongGukot - aki szintén mereven nézte őt.

Hirtelen nem tudta hová tenni azt a pillantást. A fiú le sem vette róla a szemét, mintha megbabonázták volna.

De a busz elment, és a pillanat véget ért.

Hayde csak leroskadt a fal mellé. A telefonjában van Zelo száma, és egy elég lehetetlen estét tud a háta mögött. Ideje lenne haza menni.

Hamar haza ért. Megivott egy pohár vizet, majd rohant is a szobájába - természetesen, hogy lecsekkoljon mindent a neten.

Zelo azt írta ki, hogy egy nagyon kedves lány személyében lelt rá egy újabb barátra. Hayde csak elmosolyodott - hát tényleg komolyan gondolta!

Aztán tovább, és tovább nézte. De nem volt semmi más.

A telefonját az ágyon hagyta, és elment letusolni. Hosszasan állt a vízsugár alatt, és próbálta megemészteni a történteket. De csak nem sikerült neki.

Mivel hajat is mosott, törölközővel a fején ment vissza a szobájába. Leült az ágyra, és csak megszokásból megnézte a telefonja képernyőjét.

Nem jött ki egy hang sem a száján.

Egy ismeretlen szám hívta háromszor, és kapott egy üzenetet. Remegő kezekkel olvasta el.

Nagyon csinos voltál ma. Remélem még tudunk találkozni - YongGuk.

A telefon kiesett a kezéből, ő pedig a szája elé kapta a kezét.

- Nem, nem, nem, nem, nem, ez lehetetlen! - mondta ki hangosan. Nem szokása magában beszélni, de ez egy nagyon különös eset.

Amint észhez tért, rögtön visszaírt neki:

Persze, találkozhatnánk. Majd megbeszélünk egy időpontot. - Csak ennyit írt. Többet nem mert, és nem is tudott volna.

Majdnem felsikított, amikor két perc múlva máris jött a következő üzenete:

Holnap után nem érsz rá? Akkor lesz egy kisebb szünetünk, és elmehetnénk valahova.

A gondolatai össze-vissza áramlottak. Az a férfi akar vele randizni, akire már évek óta vár? Tényleg lehetséges ez?

Lilára csipkedte a karját, mert még most akart felébredni, amikor még fel tudna kelni anélkül, hogy öngyilkos lenne.

De nem történt semmi. Ugyanúgy ott ült a szobájában, amit csak a telefonjának a kijelzője világított meg, ahol még midig látható volt az üzenet. Majd jött egy újabb:

Elaludtál? Szép álmokat kívánok neked! <3

Most teljesen kiürült viszont az agya. Nem, ezt nem tudta felfogni. Tágra nyílt szemekkel oldalra dőlt az ágyán.

Majd hirtelen megfogott egy párnát, az arcába nyomta, és sikított egy hatalmasat. Szerencsére nem hallatszódott nagyon.

Az ajkát harapva írt vissza neki - ismét.

Nem, még fent vagyok, csak letusoltam. A holnapután nekem tökéletes. Esetleg délben együtt ebédelhetnénk?

Az előbbi párnát magához ölelte, és úgy forgolódott tovább az ágyban. Azt a mosolyt még akkor sem lehetett volna letörölni az arcáról, ha kényszerítik. Mindennél boldogabb volt.

YongGuk többet nem írt. Biztos elkezdődött a koncert.

Nem tudott aludni. Két órán keresztül csak hánykolódott. Már pont álomba szenderült volna, amikor kapott egy újabb üzenetet - ezúttal Zelotól.

Hol laksz? Egy pontos cím kellene.

Hayde bár nem értette miért kérdezi, leírta neki. Zelo megköszönte, de többet nem írt.

Úgy fél óra múlva ismét majdnem elaludt - amikor valamit nekidobtak az ablakénak.

Mérgelődve kelt fel. Kinézett az erkélyén dühösen. Mégis ki lehet az ilyenkor?

Hát az ő Rómeója volt pontosan.
YongGuk az ablaka alatt állt, és egy követ tartott a kezében.

- Helló - suttogta.

Hayde nem tudott megszólalni. Vett egy mély levegőt, majd visszament a szobába. Magára vett egy köntöst, és kiment a ház elé.

- Te meg mit keresel itt? - kérdezte komolyan. Minden álom kiment a szeméből. A szíve repesett, és ezt hitte, mindjárt kiugrik a helyéről.

- Csak nem tudtam aludni. Te jártál a fejemben.

- Egyetlen egyszer láttál… - mondta, de közben azt hitte, majd meghal. Ez biztos vele történik most? Lenézett a lila karjára - igen, ez nem álom. Még mindig fájt neki.

- Tévedés. Háromszor. Egyszer a folyosón, bár akkor nem ebben a ruhában voltál, és még az előadáson is.

- Azt hogy csináltad? Én nem láttalak!

- A színpadról sokkal több mindent lehet látni, mint te azt hinnéd - mondta sejtelmesen. - De ezek szerint te is látni akartál engem.

- Hát persze! Mivel a B.A.P a kedvenc bandám? - Miért is titkolta volna? Bár azt a világ összes pénzéért nem vallotta volna be YongGuknak, hogy ő a kedvence.

Aztán olyan történt, amit sosem fog elfelejteni.

YongGuk elkezdett csendesen nevetni. A végén már a hasát fogta.

- Mégis mi ilyen vicces, ha megtudhatom? - kérdezte kételkedő tekintettel Hayde. Pedig még soha életében nem látott senkit, aki ilyen aranyos lett volna.

- Csak örülök - mondta még mindig mosolyogva. A kezét Hade arcára tette, a hüvelykujjával szépen végigsimított az arcán. Még a szájához is hozzáért.

Minden egyes érintése után préritűz következett. Szinte lángolt az egész teste. Pedig ez csak egy egyszerű érintés volt.

- Holnap után találkozunk. Érted jövök délre, oké? Majd meglátjuk, merre megyünk. Jó éjt - suttogta YongGuk.

Hayde nem tudott megszólalni, csak bólintott. YongGuk még mosolyogva intett neki egyet, majd beszállt a kocsijába, és elhajtott.

Nagyon meleg volt két nap múlva. Szinte levegőt is alig lehetett venni.

Bár Hayde nem nagyon szerette a toppokat, most mégis arra kényszerült, hogy felvegyen egyet. Egy Minnie egér volt rajta. Egy szakadt végű rövid farmert választott mellé, és az egyik tornacipőjét.

Már 11-kor készen volt, szóval idegesen várnia kellett fél órát.

12-kor már le se tudott ülni, a szobájában kezdett el járkálni.

Eltelt egy negyed óra. Már az ajkát harapdálta, hogy mi történhetett.

Épp kinézett az ablakon - mikor YongGuk futólépésben közeledett a ház felé. Most nem alkalmazott semmilyen extra módszert, csak egyszerűen becsengetett.

Hayde izgatottan ment ajtót nyitni.

- Szia - köszönt neki YongGuk miután kinyitotta.

- Szia.

- Indulhatunk?

- Persze.

YongGuk illedelmesen kinyitotta az ajtót Hayde előtt az autónál. Majd ő is beült.

- Merre megyünk? - kérdezte kicsit izgatottan a lány.

- Majd meglátod - felelte egy fél mosollyal YongGuk.

- Értem, szóval titkolózunk…

- Mondjuk inkább meglepetésnek. Jobban hangzik.

- Ohh, értem.

- Amúgy milyen szakon tanulsz? - kérdezte csevegő hangnemben.

- Hát, tudod van sokféle az iskolámban…

- De te egyre jársz.

- Nos, talán…

- Most nem akarod elárulni?

- Mondjuk inkább meglepetésnek. Jobban hangzik - mondta Hayde gúnyosan.

- Gondolhattam volna - felelte YongGuk, és elkezdett nevetni. Hayde persze már sokszor hallotta YongGuk nevetését - de egyszer sem élőben, és ilyen közelről.

- Amúgy a művész-szakra járok - bökte ki végül mosolyogva.

- Az klassz lehet.

- Mondjuk úgy, hogy elmegy. De amúgy miért késtél?

- Egy fekete kiscica ment át előttem a zebrán. Kerülnöm kellett - mondta fapofával. Szóval még mindig szórakozik vele. Hát legyen…

- Egy kiscica?

- Olyan hihetetlen? Sok kiscica él Koreában…

- Tényleg? Komolyan mondod?

- Nem viccelek - mondta halálosan komoly arccal.

YongGuk elkezdett fékezni. Egy parkolóba fordult be. Hayde kiszállt, és körülnézett - leesett állal.

- Nem jössz? - kérdezte YongGuk mosolyogva. Láthatólag nagyon jól szórakozott a lány arcán.

- Te… te… te hova hoztál engem?

- Egy étterembe.

- Kérlek, mondd, hogy viccelsz. Mond azt, hogy csak itt volt parkolóhely, és a szomszéd kínai kajáldába kell átmennünk!

- Nem tetszik?

- Nézz rám, és nézz oda - mutatott az épületre. - Nem passzolunk össze!

Igaza volt. Mintha csak egy kastély előtt állnának.

- Szerintem gyönyörűek vagytok együtt.

A bóktól szinte elolvadt Hayde, de akkor sem tudta rávenni magát, hogy elinduljon a bejárat felé.

- Csak nézd meg belülről - mondta mosolyogva YongGuk, és megfogta a kezét, majd elkezdte maga után húzni. Hayde hagyta, hogy vezesse.

Az impozáns épület is lenyűgözte, de az, hogy YongGuk megfogta a kezét, még nagyobb hatással volt rá.

Belülről is csodálatos volt a hely. YongGukkal leültek az egyik asztalhoz.

A pincér is nagyon kedves volt. Megrendelték az ételt, és beszélgettek, míg ki nem hozták.

- Szóval te ilyen romantikus típus vagy - mondta Hayde.

- Ezt meg miből gondolod? - kérdezte nevetve YongGuk.

- Csak egyszer láttál, mégis megszerezted a telefonszámomat, és éjszaka az ablakom alá jöttél. Úgy, hogy semmit nem tudtál rólam.

- Nem mondanám ezt romantikusságnak. Inkább céltudatosságnak. Ha valamit szeretnék, akkor bármire képes vagyok érte.

- Akkor engem szerettél volna megszerezni - vonta le a következtetést.

- De még mennyire - mondta felcsillanó szemekkel YongGuk. Hayde nagyon megörült ennek. - A fiúk egész éjjel arról beszéltek, hogy milyen jó fej vagy. És amikor megláttalak, eldöntöttem, hogy bármi áron meg akarlak ismerni.

A lány megijedt egy pillanatra, hogy a végén még elolvad, mint a boszorkányok a mesékben. De ő most YongGuk bókjaitól olvadna el.

Nem tudtak tovább beszélgetni, mert kihozták az ételt.

Miután befejezték, fizettek, és távoztak.

- Nem is volt olyan rémes, igaz? - kérdezte már a volán mögött YongGuk.

- Ki lehetett bírni. - YongGuk ismét elkezdett nevetni.

- Rendben, következőnek te választasz. De ha nem bánod, még nem vinnélek haza.

- Ha nem egy másik étterembe akarsz vinni, nem bánom.

- Ígérem, ez tetszeni fog neked - mondta fülig érő mosollyal YongGuk.

Még utaztak egy ideig. Most egy erdő szélén parkolt le.

- Túrázunk? - kérdezte izgatottan Hayde.

- Nem… de ennyire szeretsz túrázni?

- Imádok!

- Azért gyere - mondta mosolyogva a fiú. Kiszálltak, és elindultak. Nem sokára egy tó tárult a szemük elé, ahol sok-sok vízi biciklis volt.

- Ezt nem gondolod komolyan!

- De, pontosan.

- Van egy olyan tippem, hogy ezért késtél. Ezt tervezgetted, igaz? - pillantott rá megjátszott gonoszsággal. YongGuk csak mosolyogva megvonta a vállát.

Kibéreltek maguknak is egy kis kenut. Felvették a mellényeket, és beszálltak.

Azonnal megtalálták az összhangot. Mintha már évek óta ismernék egymás szokásait. A tó közepéig haladtak, ott viszont kicsit pihentek.

- Tényleg babonás vagy, vagy csak etetni próbáltál? - kérdezte mosolyogva Hayde.

- A vizsgáim előtt, még régebben, az voltam. Sosem mentem be a boltívek alá.

- Tényleg? Ezt nehéz elképzelni…

- Sokáig kinevettek miatta - nevetett halkan az emléken YongGuk.

- Nos, én… - Aztán el is felejtette, hogy mit akart mondani. Sok dolog történt egyszerre a következő pillanatokban.

Egy siklót látott meg, pontosan feléjük úszni Hayde. Szinte semmitől nem fél, de a siklóktól, és a kígyóktól rettenetesen.

- Minden rendben? - kérdezte YongGuk a lány arcát látva, nem értette, mi ez a hirtelen váltás. De a kérdést alig hallotta meg. Csak az egyre közeledő állatot tudta bámulni.

Odaért mellé. Akkor már YongGuk is észrevette.

- Ne mozdulj - suttogta.

Nem ért semmit.

Hayde szépen lassan elkezdett a csónak másik oldala felé húzódni. Nem remegett a keze, semmi ilyesmi nem volt. Csak nagyon félt.

Aztán a sikló támadni készült - de Hayde hátravetette magát, és felborult a csónak. A sikló teljes erejéből nekivetődött a csónak aljának, és utána már nem mozdult többet.

Hayde viszont annál sebesebben úszott a part felé. Bár inkább lehetett volna evickélésnek is hívni. Tudott úszni, de abban a pillanatban nem tudta eldönteni, hogy most a gyors, vagy a béka lenne-e a jobb. A kettőt ötvözte, és úgy próbált előre haladni.

A csípőjére viszont rákúszott valami.

Ijedten nézett le - de szerencsére csak YongGuk volt az. Vagyis szerencsére?

A fiú teljesen közel került a lányhoz. A kezét átfonta a derekán, és úgy húzta maga felé.

Most jött el az a pillanat, amikor tényleg nem tudta Hayde, hogy hol van az esze. Csak a szívét érezte - ami hevesebben dobogott, mint valaha.

YongGuk elkezdett a part felé úszni.

Nem kellett sok, hogy oda érjenek. A csónakért nem mentek vissza, látták, hogy az ott dolgozók már elintézték.

Az egyik fa tövébe telepedtek le. A mellényt ledobták maguk mellé.

- Minden rendben? - kérdezte egy kicsit zihálva YongGuk. Az alkarja Hayde vállához ért.

- Igen… csak nagyon megijedtem.

- Az láttam - mondta YongGuk, és elkezdett kuncogni, amit később megpróbált köhögésnek álcázni.

- Mi ezen a vicces? Félek a csúszó-mászóktól! Teljesen hétköznapi dolog!

- Igen… - válaszolta most már szinte fuldokolva az elfojtott röhögéstől.

Hayde kitépett egy maréknyi füvet, és megdobta vele YongGukot.

A nevetése szinte azonnal abbamaradt.

- Szóval így állunk?

- Csak meglepetésnek szántam - válaszolta csintalan mosollyal Hayde.

YongGuk megint magához húzta a lányt, de most elkezdte csikizni. Hayde hangosan nevetett. Próbált kiszabadulni, de csak az lett az eredménye, hogy elterültek a fűben. Ő volt alul, YongGuk pedig felette.

Hayde YongGuk szemébe nézett. Szinte elveszett abban a tekintetben. Nem érezte az idő múlását.

Csak akkor eszmélt fel, amikor YongGuk elkezdett felé közeledni. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt, ameddig eléri az ajkait.

Éhesen tapadt rá.

Aztán Hayde kezei szinte maguktól keltek életre, és fonták körbe YongGuk nyakát, és húzta magához még közelebb.

A csókjuk határozottan szenvedélyes volt. A levegőhiány vetett véget neki.

Felültek, és nekidőltek ismét a fának. Hayde YongGuk vállára hajtotta a fejét.

- Szóval… - kezdett bele, és remélte, hogy YongGuk folytatni fogja.

- Szóval.

- Ennyi? - kérdezte nevetve.

- Rendben, kimondom a nyilvánvalót, csak a te kedvedért: szeretném, ha a barátnőm lennél. - Ezekben a pillanatokban Hayde rettentően örült annak a képességének, hogy szinte bárkiből bármit ki tud húzni.

- Akkor járjunk - mondta mosolyogva. Élete legszebb napja volt a mai.

Még beszélgettek egy kicsit, majd elmentek a közeli kis bódékhoz, hogy nézzenek valami nem vizes cuccot.

Nem volt valami nagy a választék… jobban mondva, nem is volt választék. Egyféle póló volt, és egyféle nadrág. Ugyanolyat vettek maguknak. A "próbafülkében" átvették.

Aztán beültek az autóba, és YongGuk hazavitte a lányt.

Csak kicsöngött. Ismét nem vette fel a telefont.

Hayde idegesen dobta a készüléket az ágyra.

- Elegem van! - mondta.

- Hé, ne idegeskedj, csak sok dolga van. Tudod, most jön ki egy új mini albumuk, plusz egész héten be vannak táblázva - próbálta nyugtatni MinAh.

- De már egy fél éve járunk! Csak felvehetné a telefont, és legalább annyit mondhatna, hogy él.

- Akkor meg az lenne a baj, hogy túl szűkszavú.

- De ez akkor is rémes. - Ült le a fekete hajú lány a székére, hosszas járkálás után. - Nem is tudom, hogy mi van vele, csak azt, amit a többi fan.

- Ne aggodalmaskodj már. Rosszabb vagy, mint egy kámzsás feleség!

- Hn, igazad van… - dőlt egy kicsit hátra Hayde, és végre nem ráncolta a homlokát.

De amint csörgött a telefonja, rögtön felpattant, és felvette.

- Oppa! - szólt bele izgatottan.

- Igazából azt hittem, én fiatalabb vagyok nálad - szólt bele Zelo.

- Ja, csak te vagy az…

- Csak én? Hidd el, sok ember örülne, ha felhívnám őket telefonon, hogy társalogjak vele.

- Napi ego simogatás: pipa. Most térj a lényegre - válaszolta a lány.

- YongGuk mostanában nagyon elfoglalt.

- Nekem mondod?

- Megengeded, hogy befejezzem?

- Omo, igen.

- Szóval szereztünk neki hétvégére egy szabadnapot. Elmehetnétek kettesben valahova, ahol egy kicsit kipiheni magát. Messze a civilizációtól.

- Le merem fogadni, hogy egy kis erdő szélében már le is foglaltál egy kunyhót.

- Mi? Dehogy - vágta rá. - Az erdő közepén van igazából…

Hayde jót nevetett rajta.

- Rendben, szombat reggel átmegyek hozzá, és vasárnap reggel teljesen kipihentem adom nektek vissza - mondta.

- Szuper. Akkor szia, és érezzétek jól magatokat - köszönt el Zelo, majd lerakták.

Hayde beszámolt MinAh-nak a beszélgetésükről.

- Ezzel egy gond van - szólalt meg hirtelen Hayde.

- Mégis micsoda? Kettesben lehettek, távol mindentől.

- De én nem értek ahhoz, hogyan érjem el, hogy kikapcsoljon egy kicsit. - MinAh ezen jót nevetett.

- Pont te ne értenél? Majd jönni fog az magától, meglátod - mondta, majd felöltözött, és hazament.

Hayde-nak viszont semmi nem jutott eszébe. Mint minden férfinak, YongGuknak is a hasán keresztül vezet út a szívéhez - de nem tudott főzni. Semmi másban nem is volt kiemelkedően jó. Csak a bajkeverésben, azzal pedig most nem megy sokra.

Eddig, ha találkoztak, YongGuk volt az, aki folyton kedveskedett neki, megvigasztalta, ha valami gond volt, vagy épp csak ott volt mellette.

De most fordult a kocka, és semmi ötlete nem volt.

A napok sebesen teltek el péntekig. Este bepakolt egy táskába, majd ökölnyi gyomorral aludt el. Sosem szokott sztresszelni, de ez a helyzet kicsit megrémisztette. Mi van, ha csak rosszabbra fordul a helyzet?

Szombaton kora reggel csörgött az ébresztője. Reggelizni sem tudott, úgy ment át YongGuk lakására. Már tudta a járást.

Bekopogott, mire egy kis motoszkálást hallott, és egy álmos, kócos YongGuk nyitott neki ajtót.

- Hayde? Én, öhm, nem számítottam rád. Gyere beljebb - mutatta az utat, közben pedig elnyomott egy ásítást.

- Jó reggelt. Indulhatunk? - kérdezte mosolyogva a lány.

- Indulni? Mégis hova?

- A mai nap csak a miénk. Elutazunk.

- Mi? Nekem nincs erre időm..

- De, van. A fiúk elrendezték. Holnap reggelig szabad vagy.

- Nézd, minden álmom, hogy elmenjek veled, de nem enged a munka. Ígérem, amint lesz egy kis időm, elutazunk. De most ennek nagyon nincs itt az ideje.

- Számítottam, hogy ez lesz - nézte a földet a lány. YongGuk szinte azonnal odalépett hozzá.

Hayde pedig pontosan erre várt. Tudta, hogy YongGuk ilyenkor mindig magánál tartja a telefonját, így gyorsan kihalászta a köntöse zsebéből, és elkezdett futni vele.

- Ne csináld ezt! Add vissza - kiáltott a lány után.

- Ha vissza akarod kapni, gyere utánam! - vetette még hátra a válla felett, majd rohanni kezdett.

YongGuk nem ment azonnal utána.

Pár perc múlva ki is derült, miért.

Hayde már az autóban ült a volán mögött, amikor megpillantotta YongGukot felöltözve. Mérgesen trappolt a lány felé. Behajolt a nyitott ablakon.

- Add vissza! - mondta könyörögve.

- Akkor vedd el - mutatta fel. YongGuk utána akart nyúlni, de be kellett szállnia, ha el akarta érni. Nyitva hagyta az ajtót, és úgy ült be egy pillanatra.

Hayde viszont azonnal a gázra taposott, és elindult az autó.

- Ne gyerekeskedj! - kiáltott fel YongGuk. Gyorsan beljebb tette a lábát, és becsukta az ajtót.

- Nem gyerekeskedek, hanem megvédelek saját magadtól.

- De még nincs is jogsid! - Sajnos ott volt a pont. A lány már egy ideje elkezdte lerakni, de még kellett egy hónap, hogy meglegyen.

- Elméletben megy, és a gyakorlat sem olyan nehéz - mondta magabiztosan. YongGuk csak sóhajtott egyet. Hátradőlt, és bekapcsolta a biztonsági övet.

- Kicsit lassabban, meg fognak büntetni - adta az instrukciót. Hayde egyből visszább vett a sebességből.

YongGuk áthajolt a sebességváltó fölött, és a kezét a lányéra tette.

- Ne remegjen a kezed. Próbáld egyenesen vezetni az autót - mondta tovább. Hayde képzeletben jegyzetelt, de a szíve szinte kiugrott, annyira örült, hogy újra együtt lehetnek.

Fél óra múlva értek ki a városból, és még egy fél óra múlva értek ki a kis faházhoz.

Amikor kiszálltak, Haydenak ismét eszébe jutott, hogy YongGuk pihenni jött ide. De még mindig nem áldotta meg az ég semmilyen ihlettel. Hátra ment, kivette a csomagtartóból a táskáját, és ujjaikat összefűzve indultak el a ház felé.

Bent szétnéztek egy kicsit, majd végül a nappaliban telepedtek le a kanapén, a csendet hallgatva. Mind a kettejüknek jót tett ez a nagyvárosi zajok után.

De Hayde agyában folyamatosan mozogtak a kerekek. Szinte már mindent átgondolt, de így is semmi.

- Min töröd ennyire a buksid? - kérdezte mosolyogva YongGuk.

- Csak szeretném, ha teljesen ki tudnád magad pihenni, oppa.

- Nekem elég, ha csak veled lehetek - suttogta, majd felé fordult, és lassan megcsókolta. Felkapta az ölébe, és a hálóba vitte be, majd lerakta az ágyra. A csókot nem szakították meg egy pillanatra sem.

Többet nem gondolkozott azon, hogyan segíthetne a férfin, sőt, nem is gondolkozott. Csak cselekedett.

Másnap reggel egyiküknek sem volt kedvük hazamenni. De végül beültek az autóba (most inkább YongGuk vezetett), és haza indultak.