- Indulnunk kell! - kiáltotta DooJoon. Én és YoSeob a szobájában voltunk, a többiek pedig kint beszélgettek.
- Hana, jössz velünk?
- Persze - mondtam, bár nem nagyon akartam találkozni a régi kollégáimmal. Mivel senkinek nem mondtam el, miért léptem ki, ezért furcsa szemekkel nézhetnek majd rám.
De minél többet vagyok együtt Seobival, annál jobb.
Együtt mentünk le - de a kis busz nem volt sehol. Tapasztalatból tudom, hogy ezt a menedzsernek kellett volna elintéznie.
- Mégis hol lehet? - kérdezte idegesen DooJoon. Előkapta a telefonját, és már tárcsázott is.
- Hol van a buszunk? - fél perc szünet. - Micsoda? Elfelejtetted? Most mégis hogyan jussunk el oda? - ismét kisebb szünet. - Nem, tudtommal nincs a környéken egy sofőr sem. De ha lenne is, akkor milyen autóba férnénk bele?
- Öm… DooJoon, én tudok vezetni - szólaltam meg félénken. Ahogy rám nézett… kicsit megijedtem.
- Oké, sofőr van. Autód van? - intézte felém a kérdést.
- Ja, van egy öt személyes.
- Az tökéletes. Elviszel minket? - kérdezte. Csak bólintottam.
DooJoon lerakta a telefont, és elindultunk a kocsim felé. Mellettem ült DooJoon, és egész idő alatt magyarázta, hogy merre kell menni (de tudtam magamtól is az utat).
Tori és Kiki a szokásukhoz híven, majd valahogy odatalálnak.
- Hana, köszönjük, hogy segítettél. Majd valamikor máskor megháláljuk - hadarta DooJoon, és már rohant is befelé. Mindenki követte, csak YoSeob nem.
- Nekem van egy ötletem, hogyan tudnám meghálálni - ölelt át.
- Nem vagytok késésben? - kérdeztem nevetve.
- DooJoon órája rosszul jár. Szerinte mindig késésben vagyunk.
- Így már minden világos - suttogtam, és hagytam, hogy megcsókoljon.
- És még minket piszkálnak folyton - hallottuk a gúnyos beszólást, ami Kikitől származott.
- Mi még friss páros vagyunk! Ti meg… a fél-éves-járás-után-két-éves-szünetet-tartunk kategóriába tartoztok! - védekezett YoSeob.
- Majd megnézlek titeket fél év múlva! - mondta mosolyogva még GiKwang, majd elindultak befelé. Ahogy néztem őket, egyáltalán nem bántam, hogy hazudtam. Mind a ketten boldogok, és ez így van rendjén.
- Hana… már akartam kérdezni - Hirtelen komoly lett a hangja.
- Igen?
- Torinak az igazat mondtad el?
- Nem. - Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy neki hazudjak. - Ha tudná az igazat, nem értené meg, és mind a ketten szenvednének tovább.
- Talán jobb így hazugságban élniük…
- Nem. Szerintem ez nem hazugság. Mert mind a ketten szeretik egymást, és ez a lényeg. Az, hogy volt egy kis bökkenő a kapcsolatukban, még nem hazugság.
- Szépen ki tudod magyarázni - mondta nevetve, és elkezdett befelé húzni. Torival elsétáltunk a VIP-esek helyére, és kerestünk egy helyet.
Egy cseppet sem volt bűntudatom. Az igazság az, hogy GiKwang régi exe bukkant fel. És GiKwang azt hitte, hogy még mindig szerelmes belé, ezért csókolta meg. De biztos forrásból tudom, hogy azonnal megbánta.
Sajnos az igazi élet nem tündérmese. De egy félrelépés nem a világvége. Annyira egymásnak vannak teremtve, hogy akkor éreztem volna bűntudatot, ha az igazat mondom el és látom, hogy két ember életét teszem tönkre.
A koncert nézői szemmel is nagyon jó volt. Bár elég nehéz volt elvonatkoztatni, főleg amikor kisebb hibákat láttam. De próbáltam eltekinteni ezek mellett, és élvezni, hogy YoSeob csak nekem énekel. Úgy éreztem, túl sokat néz felém, és ha még a sztaffosa lettem volna, jól le is szidtam volna érte. De így már csak nevettem rajta.
A koncert után bepasszíroztuk magunkat az autómba. Nem mertem igazából hátra nézni, mert féltem attól, hogy amit látnék, nem férne bele a 18+-os karikába.
- Hana… nem lenne baj, ha ma is GiKwanggal tölteném az éjszakát? - kérdezte félve Tori, amikor megérkeztünk a srácok házához. Nem volt időm válaszolni.
- Igazából nem, mert ő is elég elfoglalt lesz - mondta YoSeob halálosan komoly arccal.
Csak nevetni tudtam.
- Majd holnap találkozunk - köszöntem el mindenkitől.
- YoSeob… mond csak, valamin összevesztek DongWoonék? - kérdeztem, amikor már kettesben ültünk az autóban. Természetesen rögtön tudta, hogy DooJoonra gondolok.
- Igazából mindenki látja, hogy valami nincs rendben közöttük. De egyikük sem mond semmit.
- Kár értük. Szerintem nagyon aranyosak! - mondtam mosolyogva.
- De nálunk senki sem aranyosabb! - válaszolta a durcis kisgyerek hangján.
- Igazad van! - egyeztem bele végül.
Amikor hazaértünk, megvacsoráztunk, és sokáig beszélgettünk, meg miegyebek. Szerettem YoSeobban, hogy bár sokszor célozgatott a szexre, a tettei egyáltalán nem erőltették. Majd egyszer, ha mind a ketten itt érezzük az idejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése