Fáradtan dőltem el a kanapén. Nem hiszem el. Ez a két nő teljesen megőrjített. Lehunytam a szemem, és próbáltam egy kicsit pihenni - de a telefonom csörgése ismét megakadályozta ezt.
- YoSeob, adj még tíz percet - mondtam nyúzottan.
- Sajnálom hölgyem, tudtommal engem nem YoSeobnak hívnak. De szívesen vissza hívom tíz perc múlva.
- Elnézést, elnézést. Csak tudja most értem haza…
- Ez esetben tudok várni.
- Erre nincs szükség. Mondja el kérem, miért keresett.
Hosszas magyarázás következett, ami leginkább arról szólt, hogy Zelo kéztörése miatt lemondott dolgokat hogyan lehet rendbe hozni.
A felénél bealudtam.
- Szóval ennyi lenne - zárta le.
- Értem, köszönöm, hogy tájékoztatott - válaszoltam kómásan. Amint letettem a telefonom, két perc se kellett, hogy álomba merüljek - de az a rohadt telefon nem hagyott békén. Már nagyon ideges voltam.
- YoSeob, kérlek, tíz percet adj - most már biztosra vettem, hogy ő hív.
- YoSeob? - kérdezett vissza Daehyun.
- Ööö… epicfail - nyögtem be röhögve. Kettőből kétszer leégettem magam. - Mit szeretnél?
- De ha zavarlak, ráér később…
- Nem, mond nyugodtan.
Daehyunnal nagyon jóban vagyunk. Szinte az egész banda számára több vagyok, mint egy sztaffos. Elmesélte, hogy milyen klubokat alapítottak róla. Van egy "fan", aki mindenféle hülyeséget írt neki arról, hogy nincs helye a bandában.
Normális esetben fél óráig győzködtem volna, hogy egy idióta az illető, de most tényleg nagyon lefárasztottak.
- Figyelj, téged mindenki szeret. Komolyan. Helyes vagy, aranyos, és a hangodnak sincs párja. Mindezek mellett, szerintem nagyon jól is táncolsz - próbáltam belé lelket önteni.
- Nem vagy te egy kicsit elfogult?
- Én? Dehogy. És szerintem ne csak a negatív véleményeket hallgasd meg, hanem a sok pozitívumot is. Szerinted a rajongóid nem védtek meg?
- Most, hogy mondod…
- Na látod. Téged minden ép eszű ember szeret.
- Hm, nem tudom. Azért köszi, majd találkozunk - mondta, és leraktuk.
Már egy perc se kellett, hogy elérjen hozzám az édes álmok világa.
De a csengőhangom ismét kellemes ébresztőt adott.
Most megnéztem a kijelzőt - tényleg YoSeob volt az.
- YoSeob, kérlek adj még tíz percet - ismételtem el harmadjára.
- Bocsi, HyunSeung vagyok - szólt bele. Már csak nevetni tudtam magamon.
- Mond, mit szeretnél.
- Nem vagy fáradt?
- Épp aludtam, de amint elmondod, miért hívtál, és segíthetek, úja aludni készülök. Szóval?
- Most beszéltem YooLee menedzserével. Totál kiborult, hogy a kis kedvence nem kap elég cigit.
- Ez most a legkisebb problémám. Majd szerdán visztek neki pár dobozt. Ennyi.
- Oké. Most… - kis szakadás…
- Hana, mikor érsz ide? - végre tényleg YoSeob volt az.
- YoSeob, kérlek adj még tíz percet - suttogtam negyedjére.
- De megígérted, hogy utána az enyém leszel - mondta durcisan.
- Ez a két nő fárasztóbb, mint azt valaha gondoltad volna. Tíz percet kérek…
- Húsz percet kapsz…
- Tudod, hogy imádlak?
- … mert annyi, míg odaérek. - fejezte be a mondatát.
- Rendben, várlak - válaszoltam mosolyogva.
Miután leraktuk, kinyitottam az ajtót, és ismét csak a kanapéig jutottam el. Végre aludhattam tömény húsz percet.
Hallottam az ajtó nyílását, majd csukódását, így felkeltem. Kócos hajjal keltem fel.
- Nem akartalak felébreszteni - suttogta YoSeob, és végigsimított az arcomon.
- Semmi baj, már amúgy sem vagyok fáradt - válaszoltam, majd megöleltem. - Nem megyünk el egy kávézóba? - kérdeztem.
- Rendben - mondta a szokásos mosolyával, amitől ismét pillangók repdestek a gyomromban. Imádtam.
- Te jó ég! - sikítottam fel hirtelen.
- Mi történt? - nézett rám YoSeob.
- A hajad… - mutattam rá. - Narancssárga - Még én sem tudtam eldönteni, hogy ez kijelentés, vagy kérdés.
- Ja, igen - simított végig rajta. - Majd mondani szeretnék valamit - mondta kicsit komorabban.
- Rendben - ráncoltam össze a szemöldököm.
Elindultunk a kávézóba, majd leültünk egy kis boxba.
A kávémat kortyolgatva néztem rá.
- Egy hónapra el kell mennünk New Yorkba - bökte végül ki.
- Micsoda? - a szemöldököm a magasba emelkedett. A forró kávé az asztalra került.
- Komolyan mondtam. Az új klipet ott vesszük fel, és ha már ott vagyunk, az új albumunkat is.
- És ez egy hónap? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Azt mondta a menedzserünk…
- Oh, értem. Gondolom akkor indultok, amikor DooJoonék visszajönnek.
- Igen, ezért engedte el őket. A New York-i forgatások előtt kaptunk egy hét kimenőt.
- Mióta tudod ezt?
- Tegnap mondták el…
- Aha… hát, akkor ezen a héten be kell pótolnunk mindent, ami a következő hónapban nem fog menni.
Nem válaszolt, csak áthajolt az asztal fölött, és egy puszit nyomott az arcomra.
Kézen fogva sétáltunk végig az utcán. Arra a döntésre jutottunk, hogy ellátogatunk a plázába. Jó érzés volt, hogy végre nem kell titkolózni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése