- Hana, itt is tudnál segíteni? - szólt az egyik munkatársam. Odarohantam hozzá, és megtettem mindent, amit kért.
Elkezdődött a B.A.P turnéja, és én rettentő elfoglalt lettem. Tegnap volt az első koncert, ma pedig a külvárosban adnak elő egy rendezvényen. Sok más sztaffos is járkált ott.
Fáradtnak kellene lennem, de nem vagyok az. Tegnap este óta folyamatosan gürizek, de csak az van előttem, hogy ma is átjön hozzám YoSeob, és megint együtt vacsorázunk.
A koncertek általában gyorsan lemennek. Legalábbis nekem egy pillanatnak tűnik az egész. Egy pillanat, amikor azt sem tudom, hol a fejem, annyit ugrálok. De nagyon szerettem a munkám.
Most viszont nagyon lassan akart eltelni.
Amikor vége lett, gyorsan összeszedtem a cuccom, és már rohantam is haza. Seobie az ajtóm előtt gubbasztott.
- Szia. Nagyon megvárattalak? - kérdeztem kedvesen.
- Szia. Dehogy, csak egy fél órája vagyok itt.
- Fél óra? Te jó ég, sajnálom…
- Van egy ötletem, hogyan tudnál kiengesztelni - nézett rám csintalan mosollyal.
- Ugye a vacsorára célzol? Mert utána kiteszem a szűrödet, ha mást is akarsz - feleltem mosolyogva, és kinyitottam az ajtót.
Ismét otthonosan mozgott nálam. Imádtam, hogy ilyen hamar megszokta az én otthoni légkörömet.
- Csak ilyen egyszerűen? Még akkor is, ha ilyen cuki fejeket vágok? - kérdezte, és kiskutya szemekkel nézett rám.
- Ez ellenem nem hat - mondtam, de azért nem mertem még egyszer ránézni.
Lepakoltam, bementünk a konyhába, és elkezdtem főzni.
- Nem hiszem el.
- Hogy ellenem nem hat? - kérdeztem vissza nevetve.
- Hogy eddig nem vettelek észre.
Összeráncolt homlokkal meredtem rá. Most ezzel próbálkozik? Csak mert ha tovább folytatja, tényleg nem fogom tudni megállni. (Bár nem szerepelt a terveim között, hogy kirúgom)
A csodás pillanatot két dolog törte meg egyszerre. Az első, hogy csörgött a telefonom, a másik, hogy emiatt elvágtam a kezem.
- Au! - sikítottam fel. Rendesen elkezdett vérezni.
- Jól vagy? - jött oda rögtön hozzám aggódó arccal.
- Persze, de felvennéd a telefonom? A farzsebemben van - fordultam háttal neki.
- Szórakozol velem - motyogta az orra alatt, de azért kivette a telefonom, és felvette.
- Igen? - szólt bele, miközben én elkezdtem egy ragtapaszt keresni a fiókokban. Általában tudtam, hogy hol van, de most nem találtam.
- Ohh, szia DooJoon - mondta mosolyogva. - Nem, nem zavarsz. Még - egy kis szünet. - Meggondoltam magam. Mégis zavarsz.
- Hé! - szóltam rá mosolyogva. Megtaláltam, és leragasztottam a vérző ujjam egy jó hosszú hideg vizes borogatás után.
- Bocsánat. Akkor szépen mondom. Nem. - Az utolsó szót gyönyörű hangsúllyal ejtette ki, mondanom sem kell.
- Add ide - nyúltam felé, de elemelte, hogy ne tudja elérni. - Hé, ne szórakozz velem! - kiáltottam nevetve.
- De te sem akarod hallani, hogy mit mond. Csak össze-vissza hord mindenféle hülyeséget - válaszolta, és kiélvezte, hogy ilyen közel vagyok hozzá. A nyakamhoz hajtotta a fejét, és puszit adott a kulcscsontomra.
Beleremegtem, de DooJoon hangja ébresztett fel. A pultra támaszkodtam, ugrottam egy kicsit, és már a kezemben is volt a telefon.
- Hello, itt az értelmesebb - mondtam.
- Ezt meg mire véljem? Értelmesebb? Majd akkor is ezt mond, amikor meghallod, hogy mit akar - morgott megint. Olyan aranyos volt így, durcisan.
- Szia Hana. Szóval…
- Ne keríts. Most már kíváncsi vagyok, mi az!
- Tudod ma HyunSeung főzött. És a konyhánk enyhén szólva nem szép állapotban van. De rendelni sem szeretnénk…
- Értem, meg szeretnéd hívatni magatokat.
- Ez olyan csúnyán hangzott. De YoSeob egész nap a főztödről mesél.
- Meg sok minden másról! - kiáltott bele Woonie.
- Ezeket majd én is szeretném hallani. De nincs semmi akadálya, hogy átjöjjetek. Kicsit többet főzök, de nem probléma, biztos el fogunk férni - egyeztem bele mosolyogva.
- Köszönjük. Öt fiút mentettél meg ezzel. Fél óra múlva ott vagyunk!
- Rendben, várunk - mondtam, majd leraktuk.
- Miért egyeztél bele? Nem lenne nagy baj, ha ma is rendelniük kellene…
- Féltékeny vagy?
- Én? Soha… pont rájuk? Dehogy! - Valamiért oldalra kellett néznie. Kuncogni kezdtem rajta.
- Nincs okod féltékenykedésre. Én csak a tiéd vagyok! - bújtam oda hozzá.
- De olyan keveset vagyunk együtt…
- Mióta is járunk? Három napja? Ebből két nap találkoztunk, plusz tegnap fel is hívtál.
- De én többet akarok!
- Majd kapsz - adtam egy puszit a szájára, de mentem is vissza főzni.
- Egyébként miket mesélsz te a srácoknak rólam? - kérdeztem rá.
- Ja, hogy az… - Az a tipikus megfojtom-azt-aki-mondta-amint-a-kezeim-közé-kerül nézése volt.
- Szeretném hallani - néztem rá érdeklődve.
- Nem nagy dolgokat mondtam. Csak hogy milyen jól főzöl…
- És még? Ezt DooJoon is mondta.
- Hát… - Mindent megért az a nézés. Ma valaki meg fog halni, abban biztos voltam.
- Szóval?
- Csak azt, hogy…
- Hogy?
- Tényleg csak annyit még, hogy…
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de engem már idegesít ez. Mond el nyugodtan, nem foglak kirúgni! - mondtam angyali mosollyal.
*Öt perc múlva*
- Hana, kérlek, engedj ki! Annyira nem rémes! - kiáltotta.
- Örülj annak, hogy nem tettelek ki!
- De… ez a fürdőszobád…
- Igen, helyes meglátás.
- Mégis mi rosszat tettem?
- Amit mi csinálunk, az a kettőnk dolga. Nem másé. Remélem, megtanulod.
Visszamentem a konyhába, és tovább főztem. Amikor csengettek, kimentem ajtót nyitni.
- Sziasztok! - köszöntöttem a fiúkat mosolyogva. Ők is köszöntek, majd bejöttek. A nappaliban ültek le. A konyhából nyílt egy ablak a nappaliba, összekötve egy pulttal, így hallhattam, hogy miről beszélnek.
- YoSeob hol van? - kérdezte Jun.
- Bűnhődik - mondtam mosolyogva.
- Srácok? Srácok! Itt vagytok? Engedjetek ki! - kiabálta YoSeob. Mindenki, kivétel nélkül elkezdett szakadni.
- Mit követett el? - kérdezte szinte könnyezve Woonie.
- Olyanokat mondott el nektek, ami nem tartozik rátok - feleltem. Woonieba hirtelen beszorult a nevetés.
- Ha ti megbeszéltétek ezt… ez azt jelenti, hogy YoSeob tudja, hogy én mondtam el…
- Helyes következtetés - mondtam.
- Hana, YoSeob ma nem aludhatna nálad? - Csak egy kis diszkrét célzás. - Tudod, egy szobában alszok vele. És ha ma hazajön, nem hiszem, hogy megélem a holnapot.
- Komolyan arra kérsz, hogy az a YoSeob, akiről mi beszélünk, aki a fürdőszobámban kuksol, itt aludjon nálam?
- YoSeob a lehető legjobb barátnőt szedte össze - dőlt hátra kényelmesen GiKwang. Ő beszél…
Amint készen lett a vacsora, kiengedtem YoSeobot. Szinte rögtön a nyakamba ugrott.
- Bocsánat! - könyörgött.
- Nem baj - mondtam megenyhülve. Lehetetlen rá mérgesnek lenni.
Együtt mentünk vissza, és én terítettem meg, majd vacsoráztunk. Vacsi közben a fiúk végig cukkolták egymást. Imádtam velük lógni, mert tényleg olyanok voltak, mint a testvérek. Bajban csak egymásra számíthattak, de egyébként szívták egymás vérét (rendesen).
Már éjfél felé járhatott, amikor úgy gondolták, távoznak.
- Köszönjük szépen a vacsorát, tényleg nagyon finom volt! - mondta HyunSeung mindenki nevében.
- Igazán nincs mit. De ha máskor nálam szeretnétek enni, elég ha szóltok, nem kell leégetni egy konyhát.
- Szegény konyhánk. Nem is tudom, hanyadjára égett le - mondta Woonie. Hirtelen olyan siralmas lett a légkör. Valamiről lemaradtam?
- Fogadjatok fel inkább egy szakácsnőt! - törtem fel a pillanatot. Jun sokatmondón nézett rám, de Seobie odajött hozzám, és szorosan átölelt.
- Ne is gondoljatok rá. Ő csak az enyém! - mondta kicsit durcis hangon. Imádtam.
- Eszünkbe se jutott - lépett ki az ajtón DooJoon.
- Lent megvárunk YoSeob - mondta az utolsó Kiki, majd berázta maga után az ajtót.
- Ígérd meg, hogy következőnek csak kettesben leszünk, és nem dőlsz be nekik - mondta komolyan Seobie.
- Az Isten színe előtt is megesküszöm erre - feleltem mosolyogva.
- Nem kell az Isten színe előtt. Csak előttem - kacsintott rám, majd hogy szentesítsük eskünket, szenvedélyesen megcsókolt.
Mikor már nagyon elvesztünk, hirtelen dudáltak.
- Azt hiszem, ez neked szól - szólaltam meg, és kezdtem kifelé terelgetni.
- Majd hívlak - adott egy utolsó puszit a számra, majd már futott is.
Nos, ezen a napon is túl vagyok. De nem voltam fáradt. Amikor vele voltam, úgy éreztem, mintha megállna az idő, és teljesen feltöltődnék.
Még elmentem zuhanyozni, majd lefeküdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése