Tudom, tudom, ez nem az, amit megígértem. De ez annyira adta nekem >< akkor a következő fejezet a koncertről fog szólni, és utána jön a vidámpark :D
Valaki piszkálja az arcom. A kutyám lenne az?
Nem, az nem lehet, ő már mamánál van. Akkor mégis kicsoda?
Álmosan nyitogattam a szemeim. Egy fülig érő szájú YoSeob keze épp most dermedt meg.
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem, és átfordultam fáradtan a másik oldalamra.
- Naa, ne takard el az arcod! Tegnap olyan hamar elaludtál.
Hirtelen ültem fel az ágyban. Tegnap? Mit is csináltunk? Az még meg van, hogy csókolóztunk, de utána… Félénken néztem rá.
- Mi után is aludtam el hamar?
- Még csak nem is jutottál el ébren a szobádig. Meg kellene köszönnöd, hogy behoztalak, és még be is takartalak.
- Legyek hálás azért, mert beengedtem egy férfit a hálómba?
- Tényleg ilyen régimódi vagy? - kérdezte komolyan. Megfogtam a párnát, és hozzávágtam.
- Nem régimódi, csak megtanultam türelmesen várni az igazira.
- De most már találkoztunk, szóval nem kell senkit sem megvárakoztatnod - bukkant fel a hatalmas mosolyával a párna alól.
Nem mondtam semmit, csak sokatmondóan ránéztem.
- Azt ne felejtsd el, hogy két évig észre sem vettél - válaszoltam azért még, mielőtt kikeltem. Vagyis csak a tett vágya volt meg, mert Seobie a csuklómnál fogva visszahúzott az ágyba.
- Ha már nem engeded, hogy azt tegyem, amit szeretnék, akkor csak egy picit maradjunk még így - suttogta, és a mellkasához húzott. Mosolyogva öleltem át. Hogy mennyire boldog voltam.
- Várjunk egy pillanatot. Ma péntek van.
- Fején találtad a szöget.
- Akkor neked van ma egy VIP jegyed a koncertünkre…
- Most, hogy mondod! - válaszoltam nevetve.
- Szuper. Egész nap együtt leszünk.
Néha kicsit különös volt, hogy Seobienak csak az a lényeg, hogy együtt legyünk, hogy hallja a hangom, vagy hogy csak úgy nézhessen rám. Úgy viselkedett, mintha olyan ritkán látnánk egymást.
Adtam egy puszit az arcára.
- Most már elkészülhetek? - kérdeztem puhatolózva.
- Talán…
Szenvedélyesen megcsókolt, és csak utána engedett el. Nem is sejtette, hogy én is milyen nehéz helyzetben vagyok.
A fürdőben lefürödtem, és átöltöztem. A tegnap esti gönceimet ledobtam a szennyesbe.
- Kaphatok reggelit? - nézett rám kiskutya szemekkel, mikor kijöttem.
- Persze. Mit parancsol az úr?
- Téged - válaszolta, és magához húzott, majd megint megcsókolt.
- Nem úgy volt, hogy éhes vagy?
- Mert csak kajára lehetek éhes?
Elviekben YoSeob a Beast-ben a legromantikusabb. Gyakorlatilag szerintem a legkanosabb.
- Hm, akkor nem kérsz…
- De kérek! - vágta rá. Még csak be se tudtam fejezni. Szinte biztos voltam benne, hogy tudta, hogy valami nagyon íncsiklandót akarok csinálni.
A délelőtt könnyedén ment el, miután megreggeliztünk. Dél felé hívott minket Woonie. Megkérdezte, hogy nincs a kedvem náluk ebédelni, mivel a múltkor úgy meghívatták magukat. Persze igent mondtam.
Lementünk az autómhoz, és elmentünk hozzájuk. Szerencsém volt, hogy pont ugyanabban a városrészben laktunk.
HyunSeung főzött ma. És amin csodálkoztam, hogy nagyon finom volt. Rá is kérdeztem, még ebédnél.
- HyunSeung, milyen leckéket vettél? - kérdeztem.
- Mire gondolsz?
- Főzőleckékre.
- Főzőleckék? Én? Együtt? Nem keversz össze valakivel? Világ életemben tudtam főzni.
- Oh, értem, de akkor megmagyaráznátok, hogy mégis hogyan "égetted fel" a konyhát a múltkor? Ja, igen, és a nyomat sem látom - néztem körbe. A srácok nagyot nyeltek.
- Hana, biztos nem rosszul hallottad? - kérdezte óvatosan Woonie.
- Pedig esküdni mertem volna rá… - néztem DooJoon szemébe.
Csönd…
- Jó rendben, csak meg akartuk nézni, hogy álltok YoSeobbal! - tört ki belőle.
- Tudtam! - kiáltottam fel győzelemittasan.
- Én azért kíváncsi voltam a főztödre is… - mondta halkan Woonie. A kis aranyos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése