- Szia YoSeob - köszöntem én is. Már előre féltem. Valamit tenni akart.
- Tudod, hétvégén lesz egy koncertünk… - kezdett bele.
- Igen, tudom. Mielőtt elmentem, szinte kívülről megtanultam a havi beosztásotokat.
- Szeretnénk rá meghívni. Persze, csak, mint néző.
- Szívesen elmennék rá. Talán még van egy-két jegy.
- Ó, félretettünk neked egyet. Pont itt van nálam - kezdett el keresgélni a zsebében. Ez nem volt nagy dolog. Talán ki fogom bírni.
Vagy ez egy terv? Így akarnak "visszacsábítani"?
Amikor megtalálta, odaadta nekem.
- Köszönöm szépen. Bár erre nincs semmi szükség.
- Dehogy nem! Igaza van DooJoonnak, ennyit megérdemelsz. Amúgy mi járatban vagy errefelé?
- Be kell vásárolnom a vacsorához.
- Mi lesz a menü?
- Ez egy tökéletes kérdés. Ha majd találok valamit, eldöntöm - válaszoltam mosolyogva.
- Elkísérhetlek?
- Persze.
Néha elgondolkoztam, hogy tisztában van-e az érzéseimmel. Mert néha teljesen úgy néz ki, mintha még meg akarná nehezíteni a dolgomat.
Együtt mentünk be az üzletbe. Szereztem egy bevásárlókocsit, és elindultunk.
- Egyébként eddig még fel sem tűnt, hogy hosszú hajad van. Mindig felkötve láttam. Pedig nagyon szép. Többet hagyhatnád kiengedve.
- Köszönöm. Bár ha dolgozok, csak zavar, és mindig útban van. Nem szeretném, ha beleakadna valamibe, és a felét kitépném - válaszoltam egyszerűen. Pedig a szívem mélyén nagyon örültem, hogy feltűnt neki.
- Ja, az rémes lenne - mondta. Ha valaki más mondja, szinte biztos sértésnek venném, de ő komolyan is gondolta.
- És amúgy, te hogyhogy erre jártál? Ha jól emlékszek, nem a környéken laktok.
- Ja, csak telefonáltam egy kedves ismerősömmel. Amit jobb, ha nem hallanak a többiek.
- Ohh, értem, titkolsz valamit a tagok elöl, mi? - kérdeztem mosolyogva, mire röviden felnevetett.
- Nem. Vagyis csak az egyikük elől - A második mondatot komolyan mondta.
- Az sokkal másabb, igazad van. Sokkal könnyebb egy ember elől eltitkolni valamit, mint mind az öt elől. - Megint nevetett. Nagyon szerettem hallani a nevetését.
- Ezzel csak nem kavarom fel a már álló vizet. Bár néha elcsodálkozok, hogy még két év után is…
- Ja, GiKwang exével beszéltél? Tori, igaz? - Ha még náluk dolgoztam volna, nem kérdeztem volna rá, mert nem szerettem beleártani magamat az ő ügyeikbe. De már megszűnt a munkaviszony, csak barátok voltunk. (Persze én szerettem volna, ha többek is, de erről már letettem)
- Igen. Nagyon aranyos lány, csak sajnálom, hogy ilyen keveset volt itt - mondta kicsit elkenődve. Miért vagyok féltékeny egy ismeretlen lányra?
Épp levettem volna a polcról egy rákot, de YoSeob megfogta a kezem. Hihetetlenül közel került hozzám.
- Azt ne vedd meg. A múltkor én is kipróbáltam, és nagyon nem jó - Ő előre felé nézett, én pedig rá. Mit is mondott?
Ja igen, hogy nem jó.
Azonnal visszaraktam, és egy másikat tettem a kocsiba.
- Kipróbáltad? - kérdeztem mosolyogva, és tovább indultunk.
- A múltkor DooJoonnak elege lett abból, hogy folyton csak rendelünk. Ezért csinált egy táblázatot, hogy kinek melyik nap kell főznie. Ma JunHyung a soros. Előre félek - mondta idétlen fejjel. Elkezdtem rajta nevetni.
- Ha szeretnéd, vacsorázhatsz velem. Amúgy sem szeretek egyedül enni - ajánlottam fel. Ha elfogadja nekem végem. Minden esélyem megszűnik akkor arra, hogy valaha is kiszeressek belőle.
- Nem lenne gond? - Azok a szemek… istenem, nekem nincs kiút. Menthetetlen vagyok.
- Dehogy. De akkor mond, hogy mi legyen.
- Rameeeen - válaszolta csillogó szemekkel.
- Rendben. - A hozzávalók felé vettem az irányt.
- De azt mondtad - szólalt meg, miután utolért - hogy nem szeretsz egyedül enni. Ez azt jelenti, hogy…
- Hogy egyedül élek - fejeztem be helyette. - Néha át szoktak jönni a barátaim, de nem sűrűn. Már szinte mindegyiküknek van párja, szóval inkább együtt töltik az esti perceket…
- Neked nincs? - Az elképedése egy kicsit megdöbbentett. Azt hittem, nyílt titok, hogy szingli vagyok.
- Nincs. De egyébként nagyon jól megvagyok egyedül is. - Miért hangzott úgy, mint egy szingli utolsó segélykiáltása? Pedig nem volt hazugság. Csak szerettem volna, ha egyszer viszonzásra találnak az érzéseim.
- Hát, végül is az a lényeg. Két éve, nekem is megparancsolták, hogy kerítsek valahonnan barátnőt - mesélte mosolyogva. Igen, arra emlékszek. Fogalma sincs, mekkora fájdalmat okozott akkoriban.
- Tényleg? - kérdeztem mosolyogva, mintha fel sem tűnt volna annó.
- Igen. És én elkezdtem keresni… csak hát nem jött össze - mondta nevetve. Igen, ez volt az egyetlen, aminek akkoriban örültem.
- Majd egyszer megtalálod. Én igazán szurkolok neked. - A szemébe néztem, és úgy mosolyogtam rá. Ennél nagyobbat, még életemben nem hazudtam. Ha találna egy olyan barátnőt, mint Kiki Torit, nekem biztos végem lenne.
Visszafordultam, és elkezdtem a futószalagra rakni a sok holmit. Egy fél perc múlva jött mellém, és kezdett el segíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése