Itt a megígért hosszú fejezet :D Remélem tetszik. És nagyon szépen köszönöm, a 100 feletti megtekintést. Igazán hálás vagyok nektek <3
Kipihenten nyitogattam a szemeim. Kicsit szokatlanul kicsinek tűnt az ágyam, de ez biztos csak azért van, mert még reggel van.
Ha már itt járunk, hogyan is jutottam haza?
Amikor kinyitottam a szemem rájöttem - sehogyan.
Egy félmeztelen GiKwang szuszogott mellettem, velem szemben, a szoba túlsó végén pedig egy JunHung.
Már épp mozdultam volna meg, amikor Kiki keze a derekamra fonódott, és magához húzott. Úgy elpirultam, mint még soha.
- Jó reggelt - suttogta Jun. Tehát már felkelt.
- Jó reggelt - mondtam én is, vajmi kevés hangerővel.
- Jól aludtál? - kérdezte mosolyogva. Szóval itt mindenki szeret gonoszkodni.
- Én haza akartam menni - feleltem durcisan. Elkezdtem Kiki öleléséből kibontakozni, de felesleges volt. Még jobban magához szorított, mint a kisgyerek, akinek el akarják venni a kedvenc plüssét.
- Ha felkelted talán el fog engedni.
- Ugyan arról az emberről beszélünk? - kérdeztem vissza, mire elkezdett nevetni.
Tovább próbálkoztam.
- Majd hazaviszlek. Csak még 10 percet kérek - mondta kómásan GiKwang. Tehát sikeresen felébresztettem.
Háttal voltam neki. Az arcát a nyakamba fúrta, és pontosan a fülem mögött szuszogott tovább. Normális esetben kicsit sok lett volna ez nekem, tekintve, hogy tegnap ismertük meg egymást.
De ez határozottan nem volt normális eset.
Lehunytam a szemem. Kilégzés, belégzés. Ki, be, majd megint megismételtem. Rendben, nem fogok meghalni.
A szívem viszont nagyon dobogott. Normális, hogy valakibe ennyire szerelmes vagyok ennyi idő után? Szinte minden mozdulata hatással van rám…
Ebben a pillanatban irigyeltem azokat a lányokat, akik el tudják rejteni az érzelmeiket. Vagy csak megőrizni az ép eszüket, ha egy ilyen pasi van mellette. Nekem láthatólag ez nem ment.
- Amúgy honnan jöttél? - kérdezte Jun. Szóval neki sincs kedve még aludni.
- Magyarországról.
- Az hol van? - Elkezdtem kuncogni, mire Kiki morgott egy kicsit.
- Közép-Európa. Elég kicsi ország, talán akkora, mint Svájc.
- Értem… szóval ott is vannak Beast fanok. Ennek örülök.
- Hogy vannak? De még milyenek! - mondtam komolyan. Most ő nevetett.
- Igen, néhol egész furcsa rajongóink vannak. De én szeretem őket.
- Nincs benned semmilyen félelem, vagy szorongás, amikor kiállsz az elé a sok ember elé a koncerteken? - kérdeztem. Már nagyon régóta meg akartam kérdeni.
- A legelején talán… de most már csak jól érzem magam.
- De jó. Amikor fellépéseim voltak, én mindig betegre izgultam magam - Ismét sikerült megnevettetnem.
- Fellépések? - kérdezte végül.
- Aha, táncoltam. Gyakran eljártunk különböző helyekre - mondtam. Érdekes, hogy Junnal milyen könnyű elbeszélgetni. Ha Kikivel beszélek, szinte mindegyik szaván elpirulnék, és ezért olyan nehéz válaszolnom. Emellett ha ránézek, szinte elveszek a tekintetében, és el is felejtem, hogy mit akartam mondani.
De Junnál más a helyzet. Mintha csak barátok lennénk.
- Akkor majd egyszer meg kell mutatnod, hogy táncolsz! - mondta mosolyogva.
- Annyira azért nem vagyok jó. Ne várj egy nagy tehetséget.
- Elég volt a kihallgatásból! - mordult fel még mindig álmosan GiKwang. Aztán mind a két kezével megfogott, és átfordultunk a másik oldalra. Így tökéletesen elzárta az utat Juntól.
Jun csak nevetett, de utána már ő is visszaaludt.
A 10 percből persze egy fél óra lett. Még akkor sem mutatta, hogy fel akarna kelni.
Szóval az alkalmas pillanatban sikerült felülnöm. Megpróbáltam kimászni, de nem sikerült. Megfogta a kezem, és visszahúzott az ágyra.
- Olyan nehéz veled néha - morogta, és felkelt. Amikor felállt, szinte leesett az állam. Egyszerűen nem tudtam nem bámulni. Akkor lettem biztos abban, hogy ez a férfi a végzetem.
Az arcomon elmosolyodott, és elindult. De az ajtónál hirtelen visszafordult, és visszajött hozzám.
- Ezt elfelejtettem - mondta, és adott egy puszit az arcomra. - Jó reggelt!
Ez után tényleg kiment a szobából. Én még mindig sokkos állapotban voltam.
Nekidőltem a falnak, és lehunytam a szemem.
Úgy 2 perc után rendbe szedtem a gondolataimat, és én is kikeltem. A ruhám teljesen összegyűrődött rajtam. Bár nem is csodáltam. Sebaj, majd ha hazaérek, úgyis átöltözök.
Erről jut eszembe - haza.
A fogadócsaládom remélem nem lesz nagyon mérges. Egy árva üzenetet sem hagytam nekik, és nem mentem haza. Az ágy melletti kis asztalon találtam meg a telefonom. Megnéztem - és nem volt egyetlen egy nem fogadott hívásom sem.
Csak megszokásból felmentem twitterre. Igen, függő vagyok.
Kb. 100 ember követett be, és számtalan új eseményem volt. Mégis mi történt? Mitől lettem ilyen híres?
Aztán leesett - pontosan azért, ahol vagyok.
A neten magamra kerestem, és találtam egy tegnap éjszakai cikket. A cikkben volt egy kép rólam, és Kikiről - az, amikor a strand mellett megcsókol. Igazán előnyös kép mind a kettőnkről.
Na, ne kalandozunk el!
A cikk nem volt sem jó, sem rossz. Csak tényként közölték, hogy GiKwangnak úgy tűnik, barátnője van.
De hogy hogyan találtak meg a fanok, az egy tökéletes kérdés. Bár én is elég aktív voltam, de szinte lehetetlen, hogy megjegyezzék az arcomat.
Az üzeneteket egyenlőre nem mertem elolvasni. Ha valami rosszat írnának, azt nem bírnám ki.
Ekkor jött be Kiki.
- Minden rendben? - kérdezte. Ennyire ijedt lenne az arcom?
Nem feleltem, csak odaadtam neki a telefonom. Elolvasta a cikket.
- Szerintem ez egy nagyon jó kép. Ez lesz a hátterem. - Neki is sikerült elkalandoznia.
- Jaj már, nem ez az érdekes! Bár szerintem is klassz kép. - Jun elkezdett nevetni.
- Ti tényleg mind a ketten őrültek vagytok! - mondta. Szóval mégsem alszik…
- Te tudsz erről valamit? - kérdezte Kiki, mintha meg sem hallotta volna az előbbi mondatot.
- Még tegnap felhívta DooJoont a menedzser, hogy akkor most mi is van. DooJoon ismerve téged, beleegyezett, hogy publikálják.
- Ismerve GiKwngot?
- Tényleg így gondolta? - A két kérdés pontosan ugyanabban a minutumban hangzott el. Én meglepve, Kiki egy kicsit morcosan kérdezte.
- Komolynak látta a kapcsolatotokat. Amit meg is értek - sokat mondó pillantás. Miről maradtam le?
- De Torival nem is törődött! És ha neki ez sok lesz egyszerre? - kérdezte felháborodva. Most nem volt időm elpirulni. A földszintről kellett felkaparnom az államat.
Biztos jól hallottam, amit az imént mondott?
Jun csak mosolyogva állt fel, és ment ki a szobában - kettesben hagyva minket.
Kiki leült mellém az ágyra.
- Sajnálom… következőnek óvatosabb leszek - nézett rám megbánó szemekkel.
- Nincs… nincs miért sajnálkoznod - kezdtem bele. Hova is akartam kilyukadni? Ja, igen. - Előbb-utóbb úgy is kiderült volna. - mosolyogni próbáltam. Nem tudtam, hogy ver-e még a szívem, mert már nem éreztem. Csak azt a földöntúli boldogságot.
Kiki végre elmosolyodott, és ismét odahajolt hozzám. De már nem csak egy puszit kaptam, hanem ismét egy csókot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése