Pipirippiiipiii ~
Ez egy ébresztő? Ha igen, nem hogy leverem a földre, hanem kidobom a 10. emeletről is.
- Mit akarsz? - szólalt meg a fejem felett GiKwang. Szóval csak egy telefon volt.
Csak annyit hallottam, hogy beleszólt egy ideges hang, majd egy kis csend, és egy nyugodtabb. Fél percig magyarázott valamit.
- Rendben, sietünk - morogta Kiki, majd lerakta.
A mellkasán feküdtem, és az ő álla a fejem búbjánál volt. Egy puszit adott a homlokom tetejére.
- Jó reggelt. Indulnunk kell, vagy lekéssük a repülőt - suttogta kedvesen.
Menyit aludhattunk? Fél órát? Az édes kevés volt, ráadásul így még fáradtabb lettem.
- És ha egy későbbivel megyünk? - kérdeztem kicsit nyafisan. Semmi hangulatom nem volt megtörni a pillanatot. Ahogy láttam, neki sem, mert nem mozdult meg.
- Kérlek ne tiltakozz. Így nekem is nehezebb - felelte mosolyogva.
Hát jó. Ha már ilyen szépen kérte…
Megpróbáltam felülni. Nagy nehezen sikerült is. Kimásztam az ágyból, és megkerestem a ruháimat. Kimentem a fürdőbe, hogy legalább az arcomat moshassam meg. A tükrön kívül másra nem néztem, mert elég érdekes dolgok voltak ott. Kikinek persze nagyon tetszettek, de szerencsére sikerült hamar elterelnem róluk a figyelmét.
A tükörben az arcomat néztem.
Semmi nem változott. Vagyis csak az a boldogság, ami ott lengett körülöttem. Nem tudtam nem mosolyogni.
Még nem volt sosem egy nagyobb kapcsolatom. Soha nem mertem megbízni senkiben annyira, hogy le merjek vele feküdni. De ez most megtört. És nagyon kellemes volt.
Sietve megmostam az arcom, a kezem, és már mentem is ki. Kiki még mindig az ágyban feküdt. Az a látvány… csak félig volt rajta a takaró, és ő is úgy mosolygott, mintha kényszerítenék. De ez sokkal szebb volt, mert magától mosolygott. Ő is boldog volt.
- Gyere, indulnunk kell - ismételtem el, amit ő mondott nekem.
- Biztos muszáj mennünk? - kérdezte. Elkezdtem nevetni. A sarokból összeszedtem a nadrágját, és a felsőjét, majd rádobtam.
- Gyerünk, gyerünk. Különben DooJoon tényleg kinyír minket - mondtam még mindig nevetve. Már így is elég borsot törtünk szegény srác orra alá.
Csak felöltözött, és indultunk elfele. Az ajtóból még egyszer visszanéztem. Nem is volt ez annyira rémes hely…
- Majd egyszer még visszajövünk, ha szeretnéd - suttogta a fülembe.
- Nem kell! - vágtam rá. Lehet, hogy következőnek nem tudnám így elterelni a figyelmét azokról az "eszközökről". Én pedig még csak bele sem mertem gondolni, hogy némelyikkel mit kell csinálni. Nagyon perverzek a japánok…
Kijelentkeztünk, majd fogtunk egy taxit, ami kivitt minket a reptérre. A többiek már a repülőn ültek, nekünk épphogy csak sikerült elérnünk a felszállást. Az utaskísérők így is jól megnéztek minket.
Hármas ülések voltak. Mi úgy ültünk, hogy Jun ült az ablak mellett, középen én, szélen pedig Kiki aludt a vállamon. Ismét egy zenét hallgattunk.
- Nocsak, nocsak, meg sem kérdezem, hogy hol voltatok - mondta sunyin mosolyogva Jun. Ha lehetséges, még a lábujjam is elpirult.
- Mi… mi... az úgy volt, hogy… - kezdtem magyarázkodni, de nem tudtam tovább mondani. Még én sem tudtam felfogni.
- Enyje, JunHyung, esetleg féltékeny vagy, hogy nekem ilyen király barátnőm van? - szólalt meg Kiki. Tehát még sem alszik a kis sunyi.
- Nem féltékeny vagyok, csak kijelentettem a nyilvánvalót. Toriról kilométerekről meg lehet mondani, hogy veled volt.
- Micsoda? - sikoltottam fel. Én ezt miért nem vettem észre?
Jun csak nevetett, Kiki pedig elmosolyodott.
- Hát igen, aki mester, az mester. De azért te sem panaszkodhatsz - mondta Kiki, és egy puszit adott az értetlen arcomra.
Seobie hátra fordult az ülésén, hogy tudjon velünk beszélgetni.
- Jól hallottam? Kipróbáltátok azokat a Hotelokat? Milyenek? - kérdezte érdeklődve, minden gátlás nélkül. Én elpirulva próbáltam süllyedni.
- Igazából nagyon sok érdekes dolog van ott! - kezdett bele Kiki. Hirtelen az összes tag minket nézett. Ne már, hogy ilyenek érdeklik… - De egyet sem próbáltunk ki. Mert valaki - erősen rám nézett - Nem engedte.
Ha lehetséges, még mélyebbre próbáltam süllyedni.
- De azért jó volt? - nézett rám Woonie. Mégis milyen kérdés ez?
- Hagyjátok már szegényt, látjátok mennyire zavarban van! - DooJoon, a megmentőm! - Szóval ennyire nyilvánvaló, hogy GiKwang szörnyű az ágyban. - Vagy mégsem. Ne reménykedjek, hat férfival utazok. Hangsúly a férfin.
- Ohohó, én? Akkor nem hiszem, hogy ilyen… - A kezemmel befogtam a száját. Nem, nem akarom, hogy mindenki hallja, hogy miket csináltam. Még én is szégyellem magam érte egy kicsit.
- Nézzétek GiKwang nyakát! - mondta HyunSeung nevetve. Rémülten kaptam oda a pillantásom, majd rögtön el is néztem. A kezemmel eltakartam a szemem, és teljesen lesüllyedtem.
Egy hatalmas kiszívott folt volt ott. Kiki még csak meg sem próbálta elrejteni.
- Igen, nézzétek! - mutatta meg nekik büszkén.
Rendben, a további beszélgetésre nem vagyok kíváncsi. Bedugtam mindkét fülembe a zenét, és lehunytam a szemem. Néha hallottam, ahogy hangosan felnevetnek, de megpróbáltam kizárni. Nem, ez nem velem történik meg. Ennyire nem lehetek szerencsétlen.
Aludni akartam a repülőn. De az a hat hülye nem hagyott. Mindent megpróbáltam, de nem sikerült. Már épp feladtam, amikor leszállt a gép. Végre véget ért ez a lehetetlen hosszúságú repülőút.
Amikor leszálltunk, ismét a kis megszokott buszunk felé vettük az irányt. Engem vittek haza először. Kiki elkísért az ajtóig.
- Köszönöm… - Nem tudtam befejezni, mert magához húzott, és megcsókolt. Sajnos meggondolatlanul belementem.
- Hé, én még ma akarok hazaérni! GiKwang itt hagyunk, ha nem jössz most! - kiáltott oda DooJoon. Kiki nevetve távolodott el.
- Én köszönöm. Majd hívlak - mondta, és adott még egy puszit, majd elindult. Szinte már a védjegyévé vált, hogy még egyszer hátrapillantott, és intett egyet.
Kizártam mindent. Nem foglalkoztam semmivel. Berohantam a házba, köszöntem, majd fel a szobámba. Beugrottam az ágyba, és próbáltam nem sikítani.
Lilára csipkedtem a kezem, hogy felébredjek, de nem sikerült. Nem álom volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése