A csók után kézen fogva sétáltunk oda a többiekhez. Mindannyian fel voltak dobva. Ahogy észrevettem, nagyon szerették a rajongók reakcióit.
Míg átöltöztek, és kint vártam a folyosón.
Egy ideig nem tudom, mit fogok csinálni. Mivel most volt vége a koncertnek, pár VIP-es taggal beszélgetnek, és csinálnak képeket. Volt kb. vagy 20 szerencsés.
Nekem pedig nem volt kedvem lábatlankodni. Felkaptam a kabátom, és leraktam a kalapot, majd el is indultam. Ha végeznek, biztos felhívnak.
Amint kiértem az utcára rögtön eláztam, mivel eleredt az eső. De nem is kicsit. Mintha dézsából öntötték volna, úgy zuhogott. A sapim nem bírt sokat, ezért a közeli kávézóba futottam, ami szinte zsúfolásig tele volt.
Vettem magamnak egy kappuchinot, majd kerítettem magamnak egy helyet.
Felhívtam a legjobb barátnőmet, és mindenről beszámoltam neki. De mivel náluk kb. hajnali két óra volt, ezét hamar letettük.
Unatkozni kezdtem.
Már szinte mindent csináltam. Még a telefonos játékaimmal is játszottam.
- Bocsi, leülhetek? - kérdezte egy srác. Egy kétfős asztalnál ültem egyedül, szóval csak bólintottam. Ő is egyedül volt.
- Amúgy honnan jöttél? - kezdett el beszélgetni. Csak a szokásos kérdések. Ha már nem kérdezték meg ezerszer, egyszer sem.
- Magyarországról. Epurópa közepén található.
- Nem rég óta vagy itt, igaz? - Elég gyorsan beszélt, japánul pedig nem tudtam annyira jól.
- Én nem itt lakok, hanem Koreában. A barátaim koncertjére jöttem el.
- Ja, akkor beszélhetünk koreaiul is - váltott nyelvet. Ennek örültem.
- Szuper - mondtam mosolyogva.
- Egyébként akkor hogy-hogy itt vagy? - kérdezte kedvesen.
- A barátaim koncertjére jöttem el.
- Kik ezek a barátaid, ha megkérdezhetem?
- A Beast. - Nagyon büszke voltam magamra. A Beast, mint a barátaim. Örültem, hogy kijelenthetem.
- Ők azok, akiknek itt volt a közelben az a hatalmas koncertjük, igaz?
- Igen, ők azok.
- És hogy ismertétek meg egymást? Persze, ha csak nem vagyok elég tolakodó. - Pont ekkor csörgött a telefonom.
- Elnézést - néztem rá. Csak mosolyogva ingatta a fejét.
- Ha… - szóltam bele, de rögtön félbeszakítottak.
- Mégis hol vagy? Mi az, hogy egy szó nélkül eltűnsz? - kérdezte felháborodva Kiki. Elmosolyodtam.
- Hiányzok, igaz?
- Ez most mellékes. Hol vagy? - Mi az hogy mellékes?
- Nem lényegtelen, ha csak most veszed észre? - kérdeztem egy kicsit hűvösen. Nem válaszolt. - Egyébként itt vagyok a közeli kávázóban.
- Akkor gyere vissza. - Mint valami kutya. Mérges lettem rá.
- Talán - mondtam, és lecsaptam. Na ja, az első veszekedésen is túl kell lenni egyszer. De nem örültem neki, sőt, szomorú lettem. Nem értettem, miért kellett így nekem ugrani.
- Elnézést, még egyszer - néztem a fiúra bocsánatkérően.
- Tényleg semmi baj - mondta még mindig mosolyogva. Kicsit furcsa, hogy így beszélgetek vele, nem szokásom idegenekkel szóba állni.
- Szóval hol is jártunk? Ja igen, hogy hogy ismertem meg őket. Hát, tulajdonképpen úgy, hogy… - de ismét nem tudtam befejezni, mert kinyílt a kávézó ajtaja. Egy ideges GiKwang lépett be rajta.
- Ö, bocsánat, de most mennem kell - mondtam, és felkaptam az összes cuccomat, és már mentem is a hátsó ajtó felé. Nem szerettem magam olyan könnyen kapatni.
Nem sok kedvem volt ismét az esőbe kimenni. De nem is akartam bent maradni, ahol minden bizonyossággal megtalált volna Kiki.
Még az utca végén sem jártam, amikor meghallottam, hogy a nevemen szólít. A fenébe, észrevett.
Még egyszer hátranéztem, és elkezdtem futni. A szerencsémet ismerve, két lépést sem tudtam megtenni, máris elcsúsztam.
- Aú! - kiáltottam fel fájdalmasan. Még mindig fájt a fenekem a korizás után.
Kiki hamar beért, és szinte reszketve ölelt át. Elkerekedett szemekkel figyeltem.
- Kérlek, máskor ne menj el így szótlanul, ráadásul ne egy idegen országban - suttogta. Mintha aggódna.
- Miért, történt valami? - kérdeztem.
- Az ilyen nagyszabású koncertekre szoktak… rossz emberek jönni. Hogy kifogják az olyan védtelen lányokat, mint te. Mondanom sem kell, hogy 10 kilométeres körzetben te kifogtad az egyetlent - mondta még mindig halkan. Ez komoly? A kedves pasas? Végül is, ha belegondolok, mégis ki ült volna le, beszélgetni velem? Kicsit sokat is érdeklődött rólam…
- De honnan tudod, hogy ő az volt? - kérdeztem. Kicsit hibásnak éreztem magam, hogy így válaszoltam neki a telefonban, mikor ő csak jót akart nekem.
- Nem lényeges. Csak az, hogy nincs semmi bajod - nézett a szemembe. Ez volt az első alkalom, hogy láttam, nem viccel, csak értem aggódik.
Könnyekig meghatódtam. Értetlenül pillantott rám.
- Mégis csak történt valami? - kérdezte, készen arra, hogy visszamenjen, és kiverje még a lelket is abból az emberből.
- Nem, csak nagyon sajnálom - mondtam szipogva, és magamhoz húztam. Szorosan magamhoz öleltem, mintha sosem akarnám elengedni.
- Nincs mit sajnálnod, nem tudhattad - ölelt vissza már mosolyogva. Úgy vettem észre, nagy kő esett le a szívéről. Csak három hete ismerjük egymást, de teljesen úgy viselkedünk, mintha évek óta együtt lennénk.
Kicsit eltávolodott tőlem, de csak azért, hogy megcsókoljon.
- Áhh, megvannak! Ki sem találnátok, mit csinálnak! - hallottuk Seobie hangját. - Na de egy sikátorban? Ott van a meleg hotelszobánk is! - mondta mosolyogva. Én elpirulva elhúzódtam volna, de Kiki (már szokásszerűen) nem tartotta jó ötletnek, hogy elengedjen.
Mire felkászálódtunk, már odaértek a többiek is.
- Elárulnátok, hogy mi történt megint? - kérdezte idegesen DooJoon. - Tudjátok mit? Inkább ne. Szinte elkéstek a koncertről, mert fogalmam sincs, hol voltatok. A koncertet teljesen felforgatjátok, és ez a ti hibátok is - nézett egy pillanatra a többiekre - aztán Tori eltűnik, GiKwang keresi, telefonál egyet, és idegesen elrohan. Szerintetek tudni akarom, mi történt? - Nem várt a válaszra. - Szerintem se.
- Engem érdekelne - mondta mosolyogva Woonie. DooJoon csak egy gyilkos pillantást vetett rá, de ez látszólag nem hatotta meg DongWoont.
- Ellógtunk, és elmentünk korizini. Azért késtünk annyit, mert Tori még soha nem korcsolyázott.
- Ezt egy szóval sem mondtam. Csak azt, hogy nem tudok - szóltam közbe. Ahogy rám nézett, tudtam, hogy ezt még majd ki kell magyaráznom.
- Na igen, és utána taxival jutottunk el a stadionig. Utána Tori lelépett, én sem tudom miért, és belefutott a környék egyetlen szatírjába.
- Szatírok nem az idősebb férfiak szoktak lenni?
- Akkor nevezd pedofilnak, vagy aminek akarod. A lényeg, hogy ha nem jövök el, nem lennél most ilyen boldog. - Nézett a szemembe szigorúan GiKwang. Tényleg aggódott értem.
- Áh, így már minden tiszta. A hős herceg megmentette szíve választottját a gonosz cukros bácsitól - összegezte szépen Jun.
- Ja, röviden ennyi lenne - mondta Kiki.
Ekkor kezdett el vacogni a fogam. Még mindig zuhogott az eső.
- Menjünk vissza a hotelba. Amilyen hirtelen elrohant mindenki, a menedzserünk biztos szívbajt kapott - mondta Seobie.
Mindenki bólogatott, majd elindultunk. Hívtunk egy taxit, és visszamentünk a hotelba. Mivel a mi szobánk volt a legnagyobb, mindenki oda gyűlt össze. A három szépen ült DooJoon, Jun, és HyunSeung, én és Kiki az ágyunkon, Woonie is a sajátján, Seobie pedig mellette.
Hajnalig viccelődtünk. Már nem tudom, hogy mikor aludtam el, de abban biztos voltam, hogy Kikivel szinte egyszerre aludtunk el.
Még egyszer felkeltem később, de akkor már csak Woonie volt a szobánkban, az ágyán, mi pedig betakarva feküdtünk. Mosolyogva aludtam vissza, a megmentőm karjaiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése