- Miért, te mit csináltál volna a helyemben? - kérdeztem.
- Mondjuk visszacsókolok, a nyakába ugrok, és azt mondom, hogy "Örülök, hogy végre észrevettél!"
- Nagyon ironikus vagy Hayde. Pont te tetted volna ezt, igaz? - kérdeztem egy kicsit cinikusan.
- Mégis mit csináltál utána?
- Hát nem egyértelmű? Kikaptam a kezéből a kulcsot, és elhajtottam.
- Nem ment utánad?
- Miért is jött volna?
- Mert szeret, te hülye.
- Tudod, én is szeretlek - durciztam be egy kicsit. Amint hazaértem, felhívtam Haydet, aki átjött hozzám. Együtt vacsoráztunk.
- Lehet, nekem el is kellene mennem. Bármelyik pillanatban feltűnhet.
- Ez nem egy romantikus szappanopera, aminek túl sok csokit evett a szerzője lefekvés előtt. - Ezen nevetni kezdett, majd felállt, és a vállamra tette a kezét.
- Tudod, az élet néha sokkal nagyobb történeteket szövöget a hátunk mögött, mint az egyszerű falusi írók - mondta, majd kiment felhúzni a cipőjét.
- Mégis hova mész?
- El, mert YoSeob bármikor ideérhet.
Csengettek. Ez valami vicc akar lenni? Kész átverés, vagy mi?
Hayde csak elkezdett kuncogni, majd kinyitotta az ajtót.
- Szia, de én itt sem vagyok - köszönt, és rohant is el. Hogy lehet, hogy ennyire eltalálta az időpontot?
- Szia - köszöntem. Próbáltam mosolyogni.
- Nem baj, ha bemegyek? - kérdezte. Nem tudtam nemet mondani, ezért beengedtem.
Egyenesen a nappalim felé vette az irányt, és otthonosan leült a kanapéra. Megkockáztattam, hogy mellé ülök.
- Tudod, most elég kellemetlen helyzetben vagyok. - Nem értettem, mégis mire akar ezzel célozni.
- Mire gondolsz? - kérdeztem.
- Általában a cukiságom miatt a lányok igent mondanak, még akkor is, ha nem tetszek nekik. Láttam, hogy te velem mindig valahogy másképp viselkedtél, mint a többiekkel. Mintha kicsit zavarban lettél volna, ha én is ott vagyok. Azért loptam el akkor a tollat, amikor kiléptél, mert reméltem, hogy te találsz meg, és végre rákérdezhetnék az érzéseidre. De Woonie még szinte meg is vert - vágott fájdalmas arcot. Mosolyogtam rajta.
- Aztán amikor tegnap találkoztunk, újra beszélni akartam veled. De valahogy sehogy sem sikerült. Kicsit kellemetlenül érzem magam, mert… mióta megismertelek, sosem gondoltam rád úgy. - Gyerünk, ma még úgysem sírtam eleget. Majd este megtehetem.
- De - folytatta. - Amikor kijelentetted, hogy ki akarsz lépni…
- Nem kell befejezned - nyögtem ki végül. Legszívesebben tényleg végighallgattam volna a vallomását, de láttam, hogy nagyon zavarban van. - Én csak azt szeretném, ha magamért szeretnél, nem azért, mert ezt muszáj.
- Kis butus - Furcsa volt ezt pont az ő szájából hallani. Elmosolyodott, és végigsimított a hajamon, majd az arcom ívét követte, az államnál lefelé vándorolt a keze a nyakam felé, és végül a szívem felett megállt.
Elpirultam, mert így érezhette, hogy mennyire hevesen dobog.
A másik kezével a saját szívére helyezte az enyémet. Kicsit meglepett, hogy szinte pont ugyanolyan tempóban nyomják.
A szemébe néztem, és észrevettem, hogy ő is pont engem nézett. Odahajolt hozzám, és megint megcsókolt. De most volt annyi eszem, hogy nem húzódtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése