Love affair 1. rész (GiKwang)

Mint mindig, most a Cube székház előtt sétáltam el. Az épület ugyanolyan maradt - semmit sem változott. De miért is lett volna bármiféle változás?

Elég nagy kitérő volt nekem a Cube. De nem tehettem mást. Az első nap két órát ücsörögtem a padon ülve, de nem történt semmi.

Másnap is kijöttem, és ugyanaz várt. Semmi sem változott. Azóta nem ülök le, csak elsétálok előtte. Csak megszokásból. Reménykedésből…

Egy fél éve érkeztem Koreába. Magyarországon születtem, de sikerült megnyernem egy ösztöndíjat. Már korábban tanultam egy kicsit koreaiul, de most már nagyon sokat fejlődtem.

17 éves lány vagyok - szokatlan szerencsétlenkedéssel megáldva. Ha valami kétes, akkor nekem az biztos nem sikerül. A tanulmányi eredményemért is vért izzadva küzdöttem meg.

Három családnál leszek - most lakok a másodiknál. Ők kedvesebbek egy kicsivel, mint az előzőek. De nekem csak az számít, hogy itt lehetek.

Az emberek meg szoktak bámulni, mivel nem mandula-vágású a szemem. De amint jobban megismernek, rájönnek, hogy egy alapvetően kedves lány vagyok.

Egyetlen pillantást vetettem a hatalmas épületre, és már mentem is tovább. Még csak a sarkon sem tudtam befordulni, amikor valaki elkapott - de szó szerint.

Hátulról enyhén átölelt, és a kezével betapasztotta a számat. Mindent megpróbáltam, hogy kiszabaduljak, de nem sikerült.

- Nyugi-nyugi. Nem vagyok igazi rabló - Mégis ki mond ilyeneket?

De amikor leesett, hogy ismerem a hang forrását, szinte teljesen lefagytam. Ezt nem hiszem el…

GiKwang állt mögöttem. Az a GiKwang, akiért már több mint két éve megrögzötten rajongok.

- Akkor elengedhetnél - próbáltam kinyögni.

- Csak menjünk el addig a sarokig - suttogta a fülembe. Mondanom sem kell, hogy abban a pillanatban azt sem tudtam megmondani, hogy fiú vagyok-e, vagy lány.

A kezét nem vette le rólam, és úgy kellett elbotorkálnunk a sarokig. Ott már senki nem láthatott.

- Sajnálom. De el kellett terelnem a figyelmét a biztonsági őrünknek. Most nem bánod, ha egy kicsit futunk? - kérdezte azzal az angyali mosollyal.

Ekerekedett szemekkel néztem rá.
Ő csak megfogta a kezem,és elkezdett maga után húzni. A lábaim szerencsére maguktól mozdultak, és kezdtek el futni.

Kb. 3 utcán futottunk át. A biztonsági őrt sikerült leráznunk.

- Sajnálom, hogy elraboltalak. JunHyungot kellett fedeznem. Csak ez jutott eszembe - mondta egy nevetés kíséretében.

- Elég furcsa ötlet… - csúszott ki a számon.

- Pont kinéztem az ablakon, amikor elmentél, és tudtam, hogy ez a megoldás - mondta még mindig vigyorogva.

- Nem baj - hazudtam. Pont az ellenkező irányba kell majd mennem. De tényleg nem volt baj, ő bármikor elrabolhat.

- Ha gondolod, kiengesztellek egy vacsorameghívással.
Ö… tessék? Micsoda? Jól hallottam? Elkerekedett szemekkel néztem rá.

10 másodperc a fangörcs kitöréséig. 9, 8, 7, 6…

- Este hétre gyere vissza, és elviszlek egy tuti helyre. De mielőtt megölnének, megyek - vágta rá. Szerintem megérezte, hogy nem tudnék válaszolni. Elindult. A szememmel követtem minden lépését. Úgy 10 lépés múlva visszafordult, és integetett. A szívem is kihagyott egy ütemet.

Még láttam, ahogy nevetve fordul vissza.