Love affair 2. rész (GiKwang)

Hét óra után érkeztem meg egy kicsivel. Nem is én lettem volna, ha nem kések. De amilyen szerencsém volt, majdnem elütött egy autó.

Miután levegőt tudtam venni, hazafutottam, és engedélyt kértem - amit meg is kaptam. Egy hosszú fekete pólót vettem fel, aminek a fél válla le volt ejtve. Ehhez egy vörös farmert.

A hajamat csak egyszerűen leengedve hagytam.

GiKwang már várt rám. Pont azon a padon ült, ahol én ültem első nap.

Még csak a zebránál jártam. Ha megfordulok, és elfutok, nem vesz észre. Csak a másodperc műve lenne.

De ki tudtam volna hagyni ezt az alkalmat? Láthatóan nem csapott be, és tényleg komolyan gondolja.

Végül csak az ösztöneimnek engedtem. Sosem voltam egy tervezgetős lány, inkább spontán alkat voltam.

Szóval elindultam felé.

- Hello - köszöntem félénken. Rajta a szokásos fekete sapkája volt, és a szemüvege. Szinte elolvadtam tőlük.

- Azt hittem, nem jössz - vonta össze a szemöldökét. Szerintem a fejébe vette, hogy még ma éjszaka véget vet az életemnek.

- Csak majdnem elütött egy autó - legyintettem. Most neki kerekedtek el a szemei.

- Csak?

- Sajnos szeretek rohanni, szóval sűrűn előfordul - mondtam egy kicsit elpirulva. Nem tudtam tovább a szemébe nézni, ezért a földet kezdtem el pásztázni.

- Még mielőtt elütne még egy, induljunk - válaszolta immár mosolyogva. Még jó, hogy nem néztem oda.

Felállt, és elindultunk. Fogalmam sincs, merre mentünk. Pont arra mentünk, ahol még sosem jártam. De azért teljes mértékben megbíztam GiKwangban.

Míg sétáltunk, beszélgettünk egy kicsit. Én szinte mindig félénken válaszoltam. Egyszerűen nem tudtam mellette felengedni. Emiatt szörnyűen éreztem magam.

De őt mintha nem is zavarta volna. Sőt…

Szerencsére csak egy kisebb helyre vitt el. Elég néptelennek látszott kívülről - de bent annál többen voltak. Nem mondom, hogy hemzsegett a hely a vevőktől, de azért nem is voltak kevesen.

- Amúgy hogy kerültél Koreába? - kérdezte miután rendeltünk.

- Ösztöndíjjal.

- Honnan jöttél?

- Magyarország. Európa közepén található.

- És ott mindenki ilyen szép? - Épp inni akartam, de sikeresen félrenyeltem. A szám elé kaptam a kezem, és úgy fuldokoltam. Ő pedig élvezte.

- Akkor ezt egy igennek veszem. - Szívesen mondtam volna, hogy nem, mert nálam sokkal szebbek vannak, de azt akartam, hogy szépnek gondoljon. Mert ugye erről szólt a bók?

- És hány éves is vagy?

- 17. - Csak félve mondtam ki. Ő annyival idősebb.

- Liliomtiprás - suttogta. Szerintem úgy akarta, hogy ne halljam meg, de nem jött össze neki.

- Tessék? - Csak hogy én is gonoszkodjak egy kicsit.

- Semmi - válaszolta nevetve.

Mielőtt még kihúztam volna belőle hangosan is, kihozták az ételt. Én semmit sem tudtam enni. A gyomromban pillangók repkedtek.

- Megkóstolod? - kérdezte, és már felém kezdett közelíteni a villájával. Ismét tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Amikor az ajkamhoz ért, kénytelen voltam szétnyitni, és engedni, hogy belém erőszakolja az a falatot.

Nagyon lassan akarta elvenni a villáját. Miután (nagy nehezen) lenyeltem a falatot, elpirultan próbáltam nézni másfelé. De egyszerűen lehetetlen volt nem észrevenni a hatalmas mosolyát.

- Szerintem egy kicsit sós. Szerinted? - Értettem. Ez egy kihívás. Ezt még egyszer megbosszulom…

- Finom - Amikor szerzek még egy kis bátorságot.

- Kérsz még belőle?

- Nem, köszönöm! - vágtam rá, és kitértem az újabb falat elől. Kitört belőle a nevetés. Jó rendben, meghaltam. És mindent beleszámítva, biztos a mennyországba kerültem.

A vacsora folyamán még jobban próbálkozott. De a reakcióimon mindig nevetett. Miután kifizette a kajánkat, hazakísért.

- Ömm, köszönöm - mondtam. Ismét nem tudtam a szemébe nézni.

- Elkérhetem a telefonodat? - kérdezte.

- Ö… igen - válaszoltam kicsit kábán. Elővettem a zsebemből, és a kezébe csúsztattam.

Beírt egy számot - és megcsörgette saját magát. Nem hittem el, hogy ezt csinálja.

- Ez a számom. Hívj nyugodtan, bármikor. Bár elég valószínű, hogy koncerten nem fogom tudni felvenni…

- Köszönöm - mondtam teljesen elpirulva. Eddigi életemben összesen nem pirultam el annyiszor, mint ma.

- Aztán nehogy másokra vess szemet - mondta fülig érő mosollyal, és megpuszilt.

Csak az arcomra adott egy gyors puszit. De engem ez is teljesen lesokkolt.

Épp néztem volna fel rá, amikor hátat fordított, és elindult. Pont, mint délután, most is csak hátrafordult, és intett egyet.

Azt hiszem, itt ért véget a normális életem.