Ennek a fejezetnek nincs sok értelme. Szinte semmi sem történik benne. Kivételesen inkább Tori érzelmeibe mentem bele. Sajnálom, hogy így sikerült, de a következő fejezetek érdekesebbek lesznek, ígérem ^^ Ja, és annyit, hogy már kirajzolódott előttem a vége. Még úgy kb. 9-10 fejezet, és vége lesz :D
Reggel ismét én keltem a leghamarabb. Vagyis nem.
Lopva átpillantottam a másik ágyra, és láttam, hogy Jun egyedül alszik. Ezek szerint Hara már elment. Legalábbis nem láttam semmilyen jelet arra, hogy itt lenne még.
Kiki most velem szemben volt. A szemei lecsukva, és a szája egy résnyire volt nyitva. Halkan szuszogott. A haja sem állt már rendesen, de valahogy ez nem érdekelt. Csak az számított, hogy itt lehetek vele.
De az ilyen pillanatokban végtelenül szomorú is voltam. Mert valahol mélyen, belül, tudtam, hogy nekem haza kell majd mennem. És minél több időt töltök Kikivel, ez annál fájdalmasabb lesz.
Nem tudom, mennyi ideig gondolkozhattam ezeken. Próbáltam valami kiutat keresni, ami mindenkinek megfelelne. De semmi sem jutott eszembe.
A nyitott ablakon át elkezdtek felénk kúszni a napsugaraktól. Amikor elérték GiKwangot, egy picit morgott. De közelebb bújt hozzám, a nyakamhoz dörgölőzött, ezzel eltakarva a szemét a napfény elől, és aludt tovább.
A kezeim maguktól mozdultak, és kezdték el simogatni a haját. Boldogan néztem, ahogy mosolyog álmában.
Azon gondolkoztam, mikor is kezdtek eltűnni a gátlásaim. Még mindig eszeveszettül dobog a szívem, ebben a pillanatban is, de már nem féltem tőle.
Igen. Már most nagyon nehéz lenne elengednem, nem hogy később.
Álmosan kezdte nyitogatni a szemét. Fáradtan nézett fel rám. A kezem azonnal megállt.
- Felébresztettelek? Sajnálom - mondtam szomorúan. Nem ezt akartam elérni.
- Ne sajnálkozz - motyogta. Imádtam, mikor reggelente a mélyebb hangján beszélt.
- Rendben - suttogtam. Hirtelen felkapta a fejét. Kérdőn néztem rá.
- Ja igen, meg kell büntesselek. - A mondat olyan szadómazón hangzott, hogy teljesen elpirultam. A gondolataim egész veszélyes vizekre eveztek… ami nem volt ajánlott, tekintve, hogy egy ágyban fekszünk.
- Mi..mi…miért is? - kérdeztem dadogva.
- Mert a múltkor úgy elrohantál reggel. - Kicsit úgy éreztem magam, mint egy kutya.
- De tegnap jó kislány voltam, mert vigyáztam rád! - emlékeztettem. Hátha sikerül ezt is megúsznom.
- Nem, az nem ér semmit.
- De… de.. - ismét elkezdtem dadogni. Valahogy menekülnöm kellett. A szememmel keresni kezdtem a kiutat. Amit történetesen teljesen eltakart Gikwang.
- Ne félj, nem lesz rémes - mondta vigyorogva. Szórakozik velem ismét.
- Akkor?
- Japán déli részén már leesett a hó. - Ezt fura volt hallani, mert itt még csak nyár vége, ősz eleje volt.
- Meteorológiai adatokkal akarsz megbüntetni? - kérdeztem összeráncolt homlokkal.
- Nem, te buta! Jövő héten ott lesz koncertünk. Szerinted a családod beleegyezne, hogy velünk gyere?
- És hol itt a csapda? - kérdeztem gyanakodva. Ismertem már annyira Kikit, hogy tudjam, nem ennyi lesz a trükkje.
- Majd ott meglátod - válaszolta sunyi mosollyal. Ha eddig valaki nem tudta volna, ez a férfi fog engem a sírba vinni.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd felálltunk. Kimentünk a konyhába - és GiKwang csinált nekem reggelit. Igazából én akartam, de olyan aranyosan kért…
Rizses omlettet csinált. Közben mindent elkövetett, hogy mosolyogni lásson. De egyszer a padlón végezte egy tojás a trükközés után. DooJoon pont ekkor jött ki, de amint meglátott minket, már sarkon is fordult.
Aztán kijött egy félmeztelen HyunSeung. Nem zavartatta magát, simán leült mellém az asztalhoz.
Szépen lassan elő keveredett mindenki.
A reggeli nagyon kellemes volt. Sokat beszélgettünk, és még annál is többet nevettünk. Mivel csak hat szék volt, én Kiki ölében reggeliztem. Ez jó is lett volna, ha nem lopkod folyton a tányéromról.
Délelőtt 10 óra felé indultam el hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése