Az idő szórakozott velem. Amíg nem ismertem meg Kikit, rémesen lassan akart eltelni az az egy félév. De mióta együtt vagyunk, úgy gondolta, ledolgozza az eddigi lemaradását.
Szinte repült az idő. Egy hónap, két hónap… Mire észbe kaptam, már csak egy hónapunk volt. Elkezdtem idegeskedni.
Az iskola véget ért, már csak a nyári szünet van hátra. Kikivel szinte minden nap találkoztunk. Minden félét csináltunk, de legfőképp csak nevettünk. Egyetlen egyszer sem veszekedtünk azóta, aminek nagyon örültem.
A srácokkal is nagyon jóba lettem. Szinte folyton együtt lógtunk.
Éppen náluk ültem a kanapén, és gondolkoztam. Nem akartam elmenni.
- Minden rendben? - kérdezte Kiki.
- Aha persze, csak azon gondolkoztam, hogy már csak három hetünk van - mondtam ki.
- Majd utána is megoldjuk valahogy - válaszolta mosolyogva. Irigyeltem, hogy ilyen optimista. De én csak az akadályokat láttam. Magyarország túlságosan messze van innen.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd hazamentem.
*Másnap*
Egy mozi filmbemutatójára voltunk hivatalosak. Engem is meghívtak, mivel Kikivel együtt vagyunk már majdnem egy fél éve. A gyűrű, amit adott, mindig ott volt a kezemen. Egyetlen egy pillanatra sem vettem le.
Sosem felejtem el, milyen boldog voltam, amikor odaadta. Egy kis parkba vitt el, és szerelmet vallott. Az volt az első alkalom, hogy kimondta. A szívem repesett az örömtől.
Szóval most is olyan ruhát választottam, amihez kiválóan illett.
Hétre jöttek értem a srácok. Az autóban is végig nevettünk egymáson. Már simán együtt tudtam velük nevetni, nem csak, mint egy külső szemlélődő figyelni őket.
Végig fényképeztek minket, míg beértünk. Ezt sosem fogom megszokni.
Bent sok más híresség is volt. Már többször voltunk olyan eseményeken, mint a pénteki nap, ezért sok más embert is megismertem.
Még a film előtt kimentem a WC-be. Amikor visszamentem, minden megváltozott. Minden. Az egész életem.
GiKwang elrejtve állt a fal mellett, és épp egy másik lánnyal smárolt. Nem akartam látni, hogy ki az. Nem voltam rá kíváncsi.
A kezével a lány nyakát fogta. A gyűrű megcsillant rajta a gyér világításban. Az én kezemen viszont ólomnyi súlyú lett.
De nem sokáig. Lehúztam az ujjamról, és teljes erőmből hozzá akartam vágni - csak épp nem találtam el. A feje mellett koppant a falon. De a hangjára figyelmes lett, és figyelte, ahogy a gyűrű leesik a földre. Ijedten nézett körbe, és szúrt ki engem.
Csak dacosan a szemébe néztem, majd sarkon fordultam. Méltóságteljesen sétáltam végig az emberek előtt, és a főkapun keresztül mentem ki. A piócák persze rögtön letámadtak, hogy mi történt, miért egyedül vagyok.
Nem válaszoltam, csak haladtam tovább előre. Ha most megállok, akkor pontosan az lesz, mint ami a strandnál volt. Gyenge vagyok, és nem akarok szórakozni a büszkeségemmel sem. Mivel van nekem is.
- Tori, várj egy pillanatot! - hallottam meg a hangját. Ennyi időbe telt, míg utánam jött? Szinte meg tudtam volna fojtani. Biztos úgy búcsúzott el a másik csajtól, hogy "Mindjárt jövök", azzal a mosolyával, amit nekem szokott csak megmutatni. Legalábbis ezt hittem, eddig.
A taxik készen álltak, így csak bepattantam egybe, és mondtam, hogy gyorsan vigyen haza.
Kikinek esélye sem volt megmagyarázni, amit nem bántam.
Otthon kiszálltam, és felvágtattam a szobába. A "szüleim" nem értették, mi történt, miért vagyok ilyen mérges, vagy egyáltalán, hogy miért jöttem ilyen korán. A harmadik családom szinte nem is foglalkozott velem. Csak adták folyton a zsebpénzt, de nem kérdeztek semmit, ami nem is zavart jelen pillanatban.
Fél óra múlva kopogtattak, és csengettek a házba. Az utolsó családom már rég elment lefeküdni, de nem is volt szükség arra, hogy kinyissák. Mert én akartam lezárni ezt a kapcsolatot.
Letöröltem a könnyeimet, és úgy nyitottam ajtót. Persze, hogy GiKwang állt ott.
- Nézd, csak annyi történt, hogy… - kezdett el magyarázkodni.
- Nem vagyok rá kíváncsi. Nem is akarok megbocsátani. Felesleges elmondanod egy valószínűleg jól kitalált mesét, ez engem nem érdekel. Csak annyit kérek, hogy menj el innen, és soha többé ne keress - mondtam hűvösen. A szavaim még nekem is fájtak. Sőt, szerintem nekem sokkal jobban fájtak, mint neki.
- Tényleg ezt akarod? Így befejezni? - Ismét elkezdtem sírni.
- Még te kérdezed? - nyöszörögtem. Nem én voltam az, aki megcsalta a másikat. Ami azt illeti, nekem meg sem fordult a fejemben.
Letöröltem a könnyeimet. Nem akartam, hogy többé gyengének lásson.
- Még egyszer megkérlek, hogy menj el. Nem szeretnélek soha többé látni. - A szívem helye megszakadt. Mert nekem már nem volt olyan, hogy szív. Azt már rég elrabolták, de most össze is taposták.
Nem mondott semmit, csak elfordult, és elindult a saját taxija felé. A tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni.
Az ajtófélfához támaszkodtam, és lecsúsztam a földre. A vállam is rázkódott, úgy zokogtam. Szóval ennyit jelentettem neki. Ő nem optimista volt, csak tudta, hogy semmi többet nem akar tőlem.
Azt sajnáltam a legjobban, hogy ennyire bedőltem neki. Pedig ő is pont ugyanolyan férfi volt, mint a többi.
Ismét a szobámba vánszorogtam. Ledőltem az ágyamra, és zenét hallgattam. Kemény rockot, most csak az tudott megvigasztalni.
Mert úgy éreztem, a világ, amiben eddig éltem, 180°-os fordulatot tett, a beleegyezésem nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése