Én szakítottam meg a csókunkat. Totál vörös fejjel felálltam, és elindultam az ajtó felé.
- Haza kell mennem! - mondtam. Visszanéztem rá, és láttam, hogy mosolyog. Van olyan pillanat egyáltalán, amikor nem mosolyog?
- Elkísérlek.
- Nem kell! - vágtam rá. Talán túl gyorsan. Értetlenül pillantott rám. - Ú-úgy értem, hogy… hogy fogok egy taxit.
- Akkor lekísérlek.
- Tényleg nem kell fáradnod! Kitalálok egyedül is - válaszoltam. Mondani akart még valamit, de kirohantam. Végre volt alkalmam megszökni.
- Jó reggelt! - köszönt YoSeob a konyhából kifelé jövet.
- Neked is - mondtam gyorsan, mert már futottam is tovább. A bejárati ajtó nyitva volt, így semmi akadály nem volt a liftig. Szinte beugrottam, és már mentem is a földszintre.
Felhívtam egy taxit, és öt percet kellett rá várnom. Egyenesen hazavitettem magam.
Otthon a fogadó családom egy kicsit volt mérges. De inkább úgy tettek, mintha természetes volna, hogy egy 17 éves lány hétvégén a barátjánál alszik. Ezen csodálkoztam. Ha otthon csinálom meg ugyanezt, akkor minimum két hét szobafogság a jutalmam.
Felmentem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Bár nem rég keltem fel, máris szinte fáradtnak éreztem magam.
Azért felálltam, és elmentem zuhanyozni. Utána ismét a szobámban kötöttem ki. Elővettem a laptopot, és rászántam magam, hogy olvassak.
A kezdőlappal kezdtem. A magyarországi barátnőm kérdezte, hogy mi ez a nagy felhajtás. Privátban írtam le neki, hogy összejöttem Kikivel.
Aztán mentem a megemlítésekre. Azt hiszem úgy kellene fogalmaznom, hogy kaptam hideget, és meleget is. Inkább hideget.
Néhány fan rendesen megfenyegetett. Azt mondták, ha nem hagyom békén Kikit, megtalálnak, és… a többi már nem publikus. De elvétve találtam kedvesebb üzeneteket is.
Fél óra múlva inkább kikapcsoltam a laptopot. Ennyi elég is volt.
Nem igazán tudtam, hogy mit csináljak.
Felhívtam anyáékat, és beszámoltam neki a hírekről. Persze azt tökéletesen kihagytam, hogy Kikinél aludtam.
A következő hetem nagyon unalmasan telt. Kiki egyszer sem hívott, nem is láttam. Már nem a Cube előtt jártam haza, hanem egyenesen, minden kitérő nélkül mentem.
Pénteken nagyon lassan akartak eltelni az órák. Elhatároztam, hogy suli után felhívom.
De persze mikor azt tervezgettem, hogy mit fogok mondani, feleltetett a tanár. Szerencsére jól sikerült. Mióta kiderült, hogy együtt vagyunk Kikivel, "valamiért" mindenki velem akar barátkozni, ezért lesúgták nekem az egészet.
Bár az elmúlt fél évre sem panaszkodhattam. Lettek barátaim, és sikerült teljesen beilleszkednem. Különösen egy Yonnie nevezetű lánnyal lettem jóban. Sokszor lógtunk együtt.
Az utolsó óra után odajött hozzám.
- Tori, mit szólnál, ha együtt mennénk el valahova ebédelni? - kérdezte.
- Klassz lenne - mondtam mosolyogva egy bólintás kíséretében.
Összepakoltunk, és kifelé indultunk. Végig valami vicces témáról nevettünk. Fel sem tűnt, hogy milyen sokan tapadnak az ablakokra.
Amikor kiléptünk a bejárati ajtón, épp nevettem. Azonban egy kisebb tömeg gyűlt össze.
- Vajon mi történhetett? - kérdeztem naivan. Tudhattam volna.
Yonnie csak nevetett.
Ekkor vettem észre. A mosoly az arcomra fagyott.
GiKwang ott állt egy szürke Mercedesnek nekidőlve. Pontosan, mint a filmekben, olyan álom pasinak nézett ki.
Egy fekete napszemüveg volt rajta. Mostani szőke haja szinte csillogott a napfényben. Amint kiszúrt engem, elmosolyodott. A szívem ismét vad tempót diktált. Hiába, ez már sosem fog változni.
Próbáltam nem zavarban lenni.
- Yonnie, nem lenne baj, ha elhalasztanánk? - kérdeztem félénken.
- Dehogy, érezzétek jól magatokat! - mondta fülig érő mosollyal.
- Köszi. És akkor majd találkozunk.
- Szia.
A földet pásztázva indultam el felé. Ha még egyszer így jelenik meg, kitekerem a nyakát. Majd valahogy megpróbálom elmekegni neki.
- Hello, hercegnő - köszöntött. Megfogta a kezem.
- Szia - mondtam elpirultan.
- Nem is kerestél…
- Pont ma akartalak felhívni! - kaptam fel hirtelen a fejem.
- Aha, persze.
- Nem viccelek! - Nem mondott semmit, csak egy puszit adott az arcomra.
Beszálltunk az autóba. Egy sofőr ült elől.
- Indulhatunk? - kérdezte kedvesen.
- Igen - válaszolta Kiki.
- Nézd Kiki…
- Kiki? - kérdezett vissza nevetve. A fenébe, a fanok között elterjedt becenevét használtam.
- Ú-úgy értem GiKwang…
- Imádom, mikor ennyire zavarban vagy - mondta, és végigsimított az arcomon. Ez nem jó. El fogom felejteni megint..
- Szóval… azt akartam kinyögni, hogy… nem hiszem, hogy jó lenne, ha máskor elém jönnél. - Ez az! Sikerült!
- Miért, nem örültél neki? - Ohh azok a szemek… jobb lett volna, ha inkább befogom.
- De, nagyon is! Csak, ez egy iskola…
- Másnak is van barátja, aki elé megy tanítás után.
- De az a más barát nem egy híresség. - Nem tudtam a szemébe nézni. Féltem, hogy megbántom.
- Rendben. Akkor több ilyen nem lesz. De ígérd meg, hogy fel fogsz hívni. Hiányzott a hangod - Megint elkezdtem olvadozni. Nagyon hálás voltam, hogy ültem, mert a lábaim már rég felmondták volna a szolgálatot.
Csak elpirultan bólintottam.
- Én nem is hiányoztam neked? - Ó, de még mennyire! De ezt azért nem vághattam rá.
- De, igen - válaszoltam még jobban elpirulva.
Ekkor állt meg az autó.
- Itt vagyunk - mondta a sofőr.
A napfény pont a szemembe sütött, ezért nem láttam semmit. Amikor kiszálltunk, teljesen leesett az állam, és dermedten álltam.
- GiKwang, te meg hova hoztál engem? - kérdeztem kétségbeesetten. Ő csak halkan kuncogni kezdett, és megfogta a kezem, majd húzott maga után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése